Suha település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 11, közúton 13 km-re délre, községközpontjától légvonalban 4, közúton 6 km-re nyugatra, a Spreča-folyó völgyében, a folyó bal partján, 200-250 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák17791974Horvát00Jugoszláv140Egyéb933Összesen18022007
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint Živinice tágabb értelemben vett térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
A Suháról szóló helytörténeti kutatás különösen érdekes állítása, hogy a faluban és környékén több szláv eredetű helynév (Selište, Mramor, Voloderi, Dubrava) maradt fenn. A „Selište” nevű terület Suhában, a helyi mecsettől délre, közvetlenül a mecset temetőkertjével határosan helyezkedik el. A név a „selo” (falu) szóból származik, az „-ište” végződéssel pedig olyan helyet jelölhet, ahol korábban falu állt. A mecset alapjának kézi ásása során (1969-ben) a falusiak „törött nišanokhoz (sírkövekhez) hasonló” tárgyakat ástak ki. A terület, ahol a mecset áll, egykor Selištéhez tartozott. Mindez arra a feltételezésre vezet, hogy Selište lakott hely volt, és a településen belül olyan sírok is léteztek, amelyeket faragott kődarabokkal – „nišan”-okkal – jelöltek meg.
A „Mramor” helynév szintén középkori eredetre utal, mivel általában a középkori „stećak” (sírkő) lelőhelyeket jelölik vele. A helyszínt eddig nem vizsgálták régészetileg, és potenciális régészeti lelőhelyként sem vették nyilvántartásba. A „Mramor” lelőhely a falu középső részén, egy kisebb, természetes dombon fekszik, amelyet magas, összefüggő erdő és alacsonyabb növényzet borít. A lelőhely a Sušica-folyó mentén, a „Jó Szomszédok Hídja” (Most dobrih susjeda) közelében helyezkedik el. Közvetlenül a falun áthaladó főút mellett található; ez az út egykor középkori karavánútvonal volt. A faluban élő hagyományok szerint ezen a helyen egykor kápolna állt.
Volodernek nevezték azokat az embereket, akik állatokat temettek el, de – ruházat és lábbeli készítése céljából meg is nyúzták őket. Horvátországban például ma is számos „Voloder” és az azonos jeketésű „Živoder” vezetéknevű ember él.
A „Tatarski put” (Tatár út) egy olyan karavánút volt, amely áthaladt Suha falun, és a Jablanica folyó folyásirányával szemben haladva érte el Tatarice (Gornje Živinice) településrészét – egy olyan helyet, amelyet már az 1533-as oszmán összeírás is említ. „Tatarija” (a török „tatar” szóból, melynek jelentése: futár vagy hírvivő) a tatárokhoz (egy török nyelvű népcsoporthoz) köthető helynév. Ez már Živinice Gornje területén található. Olyan helyszíneket is jelölhetett, ahol a futárok megálltak pihenni. Már az oszmánok érkezése előtt – egészen a 14. századtól kezdve – kereskedelmi karavánok haladtak át a mai Suha területén, árukat szállítva Soliból (Tuzla) Szarajevó és Dubrovnik irányába. Suha faluban az útvonal két irányba ágazott el, a Gornje Živinice felé menő útra, valamint a Suha–Bučik útra.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
Suha történetének egyik legfontosabb forráscsoportját az oszmán defterek jelentik. A helyi kutatás ezekből, valamint a fennmaradt helynevekből próbálja rekonstruálni a település korai történetét. A vallási élet különösen jól dokumentálható. Egy 2025-ben megjelent tanulmány kifejezetten Suha vallási életét vizsgálja az oszmán kortól a 20. század második feléig. Eszerint az oszmán korban a településen három mekteb működött, volt egy fa mecset fából készült minarettel, létezett egy türbe, amelyet a helyi hagyomány a 18–19. század fordulóján élt Ibrahim Dervišević-Abukához kapcsol, és több régi sírkő is bizonyítja a folyamatos helyi népességet.
Suha egyik legérdekesebb sajátossága a vízben gazdag környezet. A települést a Sušica és a Jablanica, illetve a közelben a Spreča folyó rendszere érinti. A falu gazdaságának egyik jellegzetes intézményei a vízimalmok voltak. A helyi hagyomány szerint az első, még az oszmán korszakhoz kapcsolható malom a Šerićka vodenica volt, Suljići falurészben. A későbbi századokban Suha területén összesen mintegy 25 vízimalom működött különböző időszakokban. A Šerićka-malom ma is örökségvédelmi szempontból számontartott objektum. A 19. században Suha már stabil, döntően muszlim lakosságú boszniai faluként fejlődött tovább. A vallási intézmények mellett a vízimalmok, a mezőgazdaság és a helyi kereskedelmi utak határozták meg a település életét.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Živinice községhez tartozó településen 73 háztartást és 381 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 126. o. A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlás szállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháború