Jaksa János (Tömörkény, 1904. december 27. – Szentes, 1981. április 12.) magyar tanító, múzeumvezető. Pusztaszeren az Ifj. Vöröskereszt Egyesület felügyelője, képviselő-testületi tag, gazdaköri titkár, a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) Lövészegyesület főtitkára, egyházi képviselő és jegyző, a Templomalapító Bizottság tagja, iskolaszéki jegyző volt.
Helytörténettel és a néprajz tárgyi emlékeinek gyűjtésével és rendszerezésével foglalkozott.
Életpályája 1926-ban a kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézetben szerzett diplomát. Újpesten ipariskolai, Hódmezővásárhelyen gazdasági, Debrecenben pedagógiai tanfolyamot végzett. 1928–1933 között Kecskeméten külterületi iskolai tanító volt.
1933–1941 között Pusztaszeren és Árpádhalmon iskolaigazgató és tanító volt.
1941–1944 között Bajmokon, majd 1945–1981 között Szegváron tanító volt.
1954-ben a Szegvári Falumúzeum alapítója, majd 1954–1981 között vezetője volt.
Családja Szülei: Jaksa Sámuel és Sebestyén Ágnes voltak.Születése bejegyezve a tömörkényi állami születési akv. 150/1904. folyószám alatt. 1937-ben nősült meg: Vangel Amália okleveles tanítónőt vette feleségül.
Díjai Szocialista Kultúráért (1969)
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002) A hagyomány szolgálatában. Szerkesztette: Lengyel András. Szeged, Móra Ferenc Múzeum-Csongrád megyei Önkormányzat Múzeuma, 2002.
További információk Csongrád vármegye (Budapest, 1938. Személyi adattár, 224.).
Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar tanítók