szentgyörgyi Horváth Béla (Apatelek, 1886. január 29. – Budapest, 1978. október 3.) magyar köztisztviselő és politikus, 1944 szeptemberében és októberében a Lakatos-kormány belügyi államtitkára. Bonczos Miklós belügyminiszter betegsége miatt Horváth a minisztérium vezetésében miniszteri feladatokat is ellátott.

Élete Horváth Béla 1886. január 29-én született az Arad vármegyei Apateleken, az Osztrák–Magyar Monarchia területén, római katolikus nemesi családban. Apja Horváth Gyula (1852–1924) volt, aki Zimbró, Apatelek, Borosjenő, majd Sikló főszolgabírójaként, illetve közigazgatási tisztviselőjeként dolgozott.

Horváth Béla 1903-ban végzett a szászvárosi református kollégiumban, ahol osztálytársa és barátja volt Petru Groza. Ezután Budapestre került, és 1907-ben elvégezte a Budapesti Tudományegyetem jog- és államtudományi karát. Ezt követően a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen kezdett államtudományi doktori tanulmányokat. 1911 januárjában kezdte meg pályafutását a budapesti Belügyminisztériumban. Gyenge látása miatt az Első világháborúban nem teljesített katonai szolgálatot.

Az Magyarországi Tanácsköztársaság 1919. augusztusi bukása után visszatért a Belügyminisztériumba. 1919 decemberétől elsősorban a minisztérium törvényelőkészítő osztályán dolgozott, ahol mintegy huszonöt éven át maradt. Részt vett a közigazgatási reform 1928-ban benyújtott törvényhozási anyagainak előkészítésében és az azokhoz kapcsolódó országgyűlési anyagok kidolgozásában. Közreműködött a belügyi és igazságügyi minisztérium tisztviselőivel a Magyar törvények és egyéb jogszabályok mutatója című, a magyar törvényhozás és jogszabályok átfogó mutatójának összeállításában.

augusztus 30-án a miniszteri kabinet titkárává nevezték ki. 1928. június 30-án egy minisztériumi ügyosztály vezetője lett, 1931. augusztus 24-én pedig megkapta a miniszteri tanácsosi címet. 1941. július 4-én államtitkári címet kapott.Hollósi Gábor (2016). Dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László belügyminiszteri tanácsos visszaemlékezése az 1944-es menekítésekre. VERITAS Történetkutató Intézet. . PDF, 34. o.

1926-ban feleségül vette Bund Saroltát (1900–1982), Bund Károly (1869–1931) lányát. Két gyermekük született: Magda 1927-ben és György 1931-ben.

Az 1930-as évek végén, amikor Magyarországon egyre nagyobb befolyásra tettek szert a fasiszta és antiszemita politikusok, Horváth ellenezte a kormány antiszemita törvényhozását. Későbbi visszaemlékezése szerint megtagadta az első zsidótörvény kihirdetésének ellenjegyzését, majd a második zsidótörvény esetében is így járt el. Összetűzésbe került Endre Lászlóval is, aki Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye magas rangú tisztviselője, később pedig a magyarországi zsidók deportálásának egyik fő szervezője lett.

Németország 1944. március 19-i magyarországi megszállását követően Horváthot áprilisban eltávolították hivatalából, és nyugdíjazták. Ezt követően visszavonult a közélettől, és a következő hónapok jelentős részét a család parádi birtokán töltötte. Eltávolítása megelőzte a vidéki zsidóság magyar hatóságok által végrehajtott tömeges deportálásainak fő időszakát. A kormányzati szolgálatba csak a Lakatos-kormány 1944 augusztusi megalakulása után tért vissza.

szeptember 9-én Horváth Bélát belügyi államtitkárrá nevezték ki a Lakatos-kormányban. Mivel Bonczos Miklós belügyminiszter betegsége miatt nem tudta ellátni feladatait, Horváth a gyakorlatban miniszteri feladatokat is végzett. Ebben a minőségében együttműködött a svéd diplomatával, Raoul Wallenberggel, hogy budapesti zsidók életét mentse.

Horváth Wallenberg rendelkezésére bocsátotta a minisztérium nyomdáját svéd „védőútlevelek” (Schutzpassok) készítéséhez, amelyek a magyar zsidó okmánytulajdonosokat hazatelepítésre váró svéd állampolgárokként tüntették fel. Elrendelte azt is, hogy a magyar csendőrök szükség esetén erő alkalmazásával akadályozzák meg bármely zsidó személy Magyarországról történő deportálását.

Az nyilas hatalomátvétel 1944. október 16-i bekövetkezése után Horváthot felmentették tisztségéből, és házi őrizetbe helyezték. Ennek ellenére Wallenberg október 18-án este felkereste otthonában, és svéd védőokmányokat adott Horváthnak és családjának.

A háború után az új, szocialista magyar kormány felkérte Horváth Bélát, hogy legyen belügyminiszter, de az ajánlatot visszautasította. 1951-ben Horváthot és családját több évre kitelepítették Hajdúdorogra, Hajdú-Bihar vármegyébe, majd visszatértek Budapestre.

1953-ban, amikor Horváth Hajdúdorogon élt, egykori iskolatársa, Petru Groza – ekkor Románia Államtanácsának elnöke – meghívta Romániába az 1903-as szászvárosi református kollégiumi érettségi ötvenedik évfordulójára rendezett találkozóra. Groza ezt követően közbenjárt Horváth érdekében, és helyreállították a nyugdíját.

Horváth Béla 1978. október 3-án halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben temették el.

Jegyzetek

Források

Francz, Norbert (2021. február 22.). „Egy elfeledett államtitkár: Horváth Béla életpályája, I. rész”. Napi Történelmi Forrás. Hozzáférés: 2021. május 29. Online. Francz, Norbert (2021. február 21.). „Egy elfeledett államtitkár: Horváth Béla életpályája, II. rész”. Napi Történelmi Forrás. Hozzáférés: 2021. május 29. Online. Hollósi, Gábor (2016). Dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László belügyminiszteri tanácsos visszaemlékezése az 1944-es menekítésekre. VERITAS Történetkutató Intézet. . PDF. Kandó Melocco, Ferenc (2015). An Anti-Nazi at Hitler’s Table. EKO Communications. . Miklós, Dániel (2024. november 6.). „Petru Groza karórája”. Napi Történelmi Forrás. Hozzáférés: 2026. szeptember 6. Online.

Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Római katolikus magyarok