Kaposvári Gyula (eredetileg: Kindlovics Gyula; 1933-ig) (Szolnok, 1916. február 16. – Szolnok, 1998. augusztus 20.) magyar tanár, helytörténész, megyei múzeumigazgató.

Életpályája 1934-ben érettségizett a Verseghy Ferenc Gimnáziumban.Jász-Nagykun-Szolnok Negyei Könyvtárportál A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz-természetrajz szakán többek között Cholnoky Jenő, Bartucz Lajos, Entz Géza, Bálint Sándor és Györffy István előadásait hallgatta.

1940–1945 között katonai szolgálatot teljesített, ahol hadifogságba került. 1946-ban tért haza Szolnokra, egyetemi diplomáját ezután szerezte meg. Szakdolgozatát Szolnok településföldrajzáról írta. 1948-tól könyvtárvezető volt. 1949-től a Városi Könyvtár és Múzeum vezetője volt; a könyvtár és a múzeumi gyűjtőhely tevékenységét párhuzamosan irányította.

1950-től régészeti, néprajzi, történeti, művelődés-, művészet- és irodalomtörténeti témakörökben adott közre tanulmányokat, katalógusokat, kiadványokat. 1951–1977 között a múzeum mellett kötelezte el magát. Az 1954. augusztus 20-án megnyitott képzőművészeti tárlaton a Szolnoki művésztelep művészein kívül a megye más városaiban alkotó festők és népművészek munkáit is bemutatta. 1954–1957 között a Jászkunsági Füzetek szerkesztője volt. 1954–1962 között a Jászkunság című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, 1962–1975 között pedig szerkesztője volt. 1958–1975 között a Damjanich János Múzeum Közleményei szerkesztője volt.

1960-ban Szolnoki Galéria címmel állandó kiállításként tervezett képtárat nyitott. 1964-ben nyílt meg az első állandó megyetörténeti kiállítása.

1972-től időszakos tárlatok rendezésére Szolnoki Galéria néven kiállítóhellyé alakította az egykori szolnoki zsinagógát. 1973–1990 között társszerkesztője volt a Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyvnek. 1977-ben nyugdíjba vonult.

1981–1990 között a Szolnoki Közélet szerkesztőjeként tevékenykedett.

Munkássága A szolnoki városi könyvtár háborús pusztítások sújtotta állományának hónapokig tartó rendezésében, a veszteségek megállapításában önkéntes segítőként, fizetség nélkül dolgozott. A könyvtári állomány rendezését követte a múzeum – Hild Viktor és Balogh Béla őslénytani, régészeti, történeti és numizmatikai gyűjteményén alapuló – anyagának számbavétele, raktári rendjének kialakítása. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségének keretében, a szolnoki csata 100. évfordulóján nagyszabású történeti kiállítást rendezett a városháza dísztermében; ezzel az intézmény múzeumi részlege is nyilvánosságot kapott. Felbecsülhetetlen kulturális értékeket mentett meg a zúzdától, először irányítva a könyvtári szakma figyelmét a papírgyárakba bezúzásra küldött könyvszállítmányok ellenőrizetlenségére. A Szolnoki Papírgyárból 13.000 kötet könyvet válogatott ki, és szállíttatott be a múzeumba, köztük olyan ritkaságokat, mint Komáromi Csipkés György Magyar Bibliáját és az Ortelius redivivus 1664. évi album alakú kiadását a magyar várak török kori metszeteivel. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltárba 18 mázsa ömlesztett levéltári anyag jutott vissza az ő jóvoltából. Régészeti, néprajzi, történeti és képzőművészeti gyűjtéssel egyaránt foglalkozott. Munkája által került a múzeumba több értékes őslénytani lelet, a mamutagyarból és rénszarvasagancsból kialakított paleolit ivópohár, a nagyrévi bronzkori aszkosz, a szolnoki kora avar kori depot-lelet. Feltárta a Jászberény-cserőhalmi kelta temetőt, benne a sárkányfejes ivókürtöt, a bánhalmi avar lovas sírt a nagyszíjvéggel (1953), s a múzeumba juttatta a kétpói honfoglalás kori ezüstcsészét. Nagy részt vállalt a Szolnok-szandai gepida temető ásatásában. A szolnoki vár területén végzett gyűjtései nyomán a vidék egyik legjelentősebb hódoltság kori leletegyüttese jött létre. Néprajzi gyűjtőmunkája több egyedi tárggyal gazdagította a múzeumot. Szolnok történetére vonatkozó dokumentumok, eredeti források sokaságát gyűjtötte össze, többek között a szolnoki vár történetének adatait. A Szolnoki művésztelep valamennyi korszakát bemutató képtárat hozott létre. Vezetése alatt költözött át a múzeum a városi bérház alagsori helyiségeiből mai helyére. Megrendezte az első régészeti-történeti állandó kiállítást (A szolnoki vár 400 éve, 1954). A Magyar Természettudományi Múzeum anyagából és segítségével készült a Nagyvadak Afrikában című kiállítása (1956). Munkásságának kezdettől fogva szerves részét képezte a tudományszervezés és a tudománynépszerűsítés. Ásatási jelentései az Archaeologiai Értesítőben (1958-1963) és a Régészeti füzetekben (1959-1963) jelentek meg. Publikált több tanulmánykötetben és periodikában. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve (1986-1993), Művészet (1961-1965, 1975), Múzeumi Közlemények (1963-1974), Irodalomismeret (1993), Magyar Múzeumok (szerkesztőbizottsági tag is: 1996–1998). Több száz ismeretterjesztő írása jelent meg Jász-Nagykun-Szolnok megyei havi-, heti- és napilapokban, műsorfüzetekben. Nyugdíjba vonulása után tovább folytatta tudományos munkáját. 80. születésnapja alkalmából a szolnoki Damjanich János Múzeum közel 700 oldalas kötetben jelentette meg válogatott írásait, és adta közre akkor 1081 tételt számláló bibliográfiáját (Varia Museologica). A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és több szakmai társaság és egyesület tagja volt.

Magánélete Szülei: Kindlovics József és Verderber Margit voltak.Születése bejegyezve a szolnoki állami születési akv. 115/1916. folyószám alatt. Nevelt fia, Selmeczi László (1942–2025) régész, múzeumigazgató volt.https://epa.oszk.hu/03000/03002/00167/pdf/EPA03002_jaszkunsag_20020507_4802_056-059.pdf Felesége, Bálint Sarolta (1920–2005) volt.Kósa Károly

Művei A szolnoki csata (Szolnok város Múzeuma és Közkönyvtára kiadványai 6. Szolnok, 1950) A Jászberény-Cserőhalmi kelta temető (Archaeologiai Értesítő 96. 1969. 2. 178-198.) A Szolnoki Művésztelep élete (Szolnok, 1977) A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében. I—II. (Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 1982-83. 161-204. 1990. 231-305.) Szolnok képekben (Szolnok, 1984) Varia Museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája. Válogatta: Szabó László, Szabó István, Madaras László (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei, 55-56. Szolnok, 1996)

Díjai

Szocialista Kultúráért (1961)Szolnok Megyei Néplap, 1961. április 18-i száma Munka Érdemrend (1963)Szolnok Megyei Néplap, 1963. április 4-i száma Bugát Pál-emlékérem (1968)Fejér Megyei Hetilap, 1968. október 13-i száma Móra Ferenc-emlékérem (1974)Esti Hírlap, 1974. augusztus 15-i száma Munka Érdemrend arany fokozata (1977)Szolnok Megye Tanácsának Közleménye, 1977 Kós Károly-emlékérem (1991)Népszabadság, 1991. április 19-i száma Ezüst Pelikán Díj (1992)Szolnok Megyei Néplap, 1992. december 17-i száma Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díj (1996)Jászkun Krónika, 1996. augusztus 17-i száma Bél Mátyás-díj (1997)Szolnok Megyei Néplap, 1997. július 1-i száma A Magyar Kultúra Lovagja (posztumusz, 2000) Pro Urbe Szolnok

Emlékezete Nevét viseli Szolnok Város Kulturális Díja Kaposvári Gyula emlékére (Kaposvári Gyula-díj) Szolnokon a Damjanich János Múzeumban 1999. augusztus 20-án avatták fel bronz portrédomborművét (Pogány Gábor Benő alkotása).Köztérkép.hu

Jegyzetek

Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002

További információk Selmeczi László: Kaposvári Gyula 70 éves (Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv, VII. Szolnok, 1990. 7-8.) Tiszai Lajos: Meghalt az utolsó szolnoki polihisztor (Jászkun Krónika, 1998. augusztus 21. 3.) Kertész Róbert: Állandó értékek a változó időben (in: Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig. Szerkesztette: V. Szász József. Szolnok, 2000. 103-119.) Kaposvári Gyula munkásságának bibliográfiája. Összeállította: Kaposvári Gyöngyi (Szolnok, 1996)

Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar helytörténészek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Szolnokiak Kategória:Móra Ferenc-emlékérmesek Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai