A hatalmi ágak szétválasztása (vagy elválasztása) a hatalommegosztás egyik intézményes eszköze az alkotmányjogban.PETRÉTEI József: „Hatalommegosztás ” in JAKAB András – FEKETE Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: BODNÁR Eszter, JAKAB András) http://ijoten.hu/szocikk/alkotmanyjog-hatalommegosztas (2018) Célja a hatalomkoncentráció és a hatalommal való visszaélés lehetőségének csökkentése. Szerepe, hogy az egyes önállóan gyakorolható, azonos szintű, más-más döntéshozói tisztségek körét, jogkörét és felhatalmazását elkülönítse egymástól, és biztosítsa az egymástól független kiválasztásukat és megbízatásukat.

Ellentéte a hatalmi ágak összeolvadása (vagy fúziója), ami a parlamentáris kormányforma egyik fő jellemzője.

A hatalmi ágak szétválasztását általában egy demokratikus alkotmányos alapelv szabályozza, mely alapján: a törvényhozásnak (kongresszus, parlament), a végrehajtó hatalomnak (kormány, közigazgatás és gyakran az ügyészség), az igazságszolgáltatásnak (alkotmánybíróság, a bíróságok) hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól. Míg a bírói hatalmi ágak elválasztása a politikai hatalmi ágaktól (törvényhozás, végrehajtás) jellemzően legalább elvi szinten általánosan elfogadásra került a modern alkotmányos demokráciákban, a politikai hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó és az alkotmányozó hatalom) szétválasztása csak rendkívül korlátozottan érvényesül.

A törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágak szétválasztása elsősorban az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya szerinti struktúrában, az úgynevezett elnöki rendszerekben érvényesül. Itt a három klasszikus (montesquieu-i) hatalmi ág kölcsönösen ellenőrzi egymást (fékek és ellensúlyok rendszere).

A parlamentáris rendszer alapvetően tagadja a törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágak elválasztását, azok viszonyában a hatalmi ágak fúziója érvényesül, a politikai hatalom így jellemzően egységes. Megjelenik viszont a hatalmi ágak elválasztáshoz hasonló elven az elkülönített államfői szerep- és hatáskör, valamint a modern parlamentáris demokráciákban az önálló közigazgatás (amely nem demokratikus, hanem bürokratikus hatalom), valamint gyakran a rendesbíróságoktól elkülönített alkotmánybíróság, amely ellenőrzi mindhárom hagyományos ágat. A hatalmi ágak elválasztását méginkább tagadják, azok egységét vallják az abszolútista és az államszocialista rendszerek. Hatalmi ágak viszonyaLeírásPéldák az alkalmazására törvényhozó és végrehajtó hatalom vonatkozásábanFüggetlenségA szétválasztott hatalmi ágak egymást nem ellenőrzik, önálló hatáskörben tevékenykednek.Ókori magistratusokSzétválasztás (szeparáció)A szétválasztott, egyenlő hatalmi ágak fékek és ellensúlyok rendszerében ellenőrzik egymást.Elnöki rendszerek (prezidenciális köztársaságok), direktoriális rendszerekRészleges szétválasztásA hatalmi ágak szereplői választásukban és eltávolításukban részlegesen függenek egymástólFélelnöki köztársaságok, félparlamentáris rendszerekÖsszeolvadás (fúzió)A hatalmi ágak külön hatáskörrel rendelkeznek, de hierarchikus függési viszonyban állnak, pl. a kormány politikailag felelős a parlamentnek.Parlamentáris monarchia, parlamentáris köztársaságEgysége (unifikáció)A hatalommegosztás teljes tagadásaAbszolút monarchia, szocialista államok A felvilágosodás korában három hatalmi ágat különböztettek meg, de azóta továbbiak jöttek létre vagy kaptak ide besorolást, mint a demokráciában ellenőrző feladatokat ellátó szervezetek és intézmények, ilyen például az alkotmánybíróság, adatvédelmi biztos és a tömegtájékoztatási eszközök (média). Az ügyészséget több állam, köztük Magyarország, kivonja a végrehajtó (és a bírói) hatalmi ágból és önálló alkotmányos szervként kezeli. A három klasszikus hatalmi ág elosztása korábban megtalálható Arisztotelész és Cicero műveiben is.

Modellek

Törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonya A törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonyát az állam kormányformája határozza meg. A függő (felelős) viszonyban álló kormányok a hatalmi ágak fúzióját jelentik, a függetlenek pedig az elválasztást. Azonban vannak hibrid rendszerek is, amelyben az elválasztás részlegesen érvényesül. +KormányformaElválasztás vagy fúzióTerminológiaPéldaParlamentárisFúzió (összeolvadás)parlament és kormány (élén miniszterelnök)Egyesült Királyság, MagyarországPrezidenciális vagy közvetlenül választott direktoriálisElválasztáskongresszus/parlament és elnök/kormány (adminisztráció/végrehajtó)Egyesült ÁllamokFélprezidenciálisElválasztás az elnök vonatkozásában, fúzió a kormány(fő) vonatkozásábanparlament és elnök + kormány (élén miniszterelnök)FranciaországFélparlamentárisElválasztás az (erős) felsőházban, fúzió az alsóházbanparlament és kormány (élén miniszterelnök), bizalmi és törvényhozó kamarákAusztráliaKözvetlenül választott miniszterelnökiFúzió (függőség) a működésben, elválasztás a választásbanparlament és kormány (élén miniszterelnök)Izrael (volt)Parlament által választott független kormányfő vagy kormányElválasztás (függetlenség) a működésben, fúzió a választásbankongresszus/parlament és elnök/kormány (adminisztráció/végrehajtó)Svájc, Mikronézia

Alkotmányozó és alkotmánymódosító hatalmak Az alkotmányozó és alkotmánymódosító hatalmat szinte minden ország elvi szinten megkülönbözteti a törvényhozó hatalomtól, mint minden más hatalmi ág feletti hatalom. A gyakorlatban azonban gyakran az alkotmányok elsősorban törvényhozó testületnél helyezik el az alkotmánymódosító hatalmat. Az alkotmánymódosítást viszont gyakran az alkotmányok a törvényeknél szigorúbb feltételekhez kötik, például minősített többségi döntéshozatalhoz, kötelező népszavazáshoz vagy egyéb eljárási folyamatokhoz.

Több országban szervezetileg is elkülönül az alkotmányozó és módosító hatalom a törvényhozótól, például külön alkotmányozó nemzetgyűlés révén.

Akotmánybíróság Az alkotmánybíráskodó hatalom mindhárom klasszikus hatalmi ág fölött áll, azonban maga is az alkotmány által korlátozott hatalom.

A decentralizált, amerikai modellben a bíróságok látják ez ezt a feladatot, míg Európában számos országban külön alkotmánybíróság tevékenykedik.

Svájcban nincsen alkotmánybíráskodó hatalom, ugyanis azt szövetségi szinten a népszuverenitás elvéből fakadóan a népé, a gyakorlatban összefonódik a törvényhozással, azonban népszavazáshoz kötött.

Ügyészség

Számvevőszék

Önálló szabályozó szervek

Államfő

Elméleti megközelítések Ókorban Arisztotelész alapozta meg a három klasszikus hatalmi ág elméletét. Ő már említi a közügyekről tanácskozó testületet (törvényhozó hatalom), a magisztrátusokat (végrehajtó hatalom) és az igazságszolgáltatás szervezeteit.

A természetjogi-szerződéselméleti megközelítés A 17. században John Locke a természetjogi-szerződéselméleti megközelítésében a kormányzat megbízás jellegét hangsúlyozta. Locke szerint a politikai közösség döntése révén természetes jogainak egy részét – életük, szabadságuk és vagyonuk védelméért cserébe – a kormányzatra ruházzák át (ez a társadalmi szerződés). Az így megbízott kormányzat egyoldalú kötelezettségeket vállal, melyek teljesítésének elmulasztása esetén a politikai közösségnek jogában áll lecserélni a hatalom gyakorlóit. Locke elmélete szerint szükség van egy olyan szervre is, amely folyamatosan biztosítja és ellenőrzi a törvények végrehajtását. Így elkülönül a törvényhozó és az igazságszolgáltatást is magában foglaló végrehajtó hatalom, melyek közül Locke egyértelműen az előbbit tartotta elsőrendűnek. Locke harmadik hatalmi ágnak a föderatív hatalmat nevezi meg, ami az államfőhöz, de ma a törvényhozó és végrehajtó hatalom részeként számontartott külpolitikai hatáskört jelentette.

A törvények uralma Montesquieu a mérsékelt kormányzás biztosítékát a törvények uralmában vélte megtalálni, szerinte ugyanis a hatalom elfajulásának csakis hatalom szabhat határt. Úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozó, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.

Alkotmányos monarchiában Az alkotmányos monarchiában az uralkodó nem kormányoz – ez kompromisszum. Ekkor három fő hatalmi ágat különböztetünk meg: a törvényhozó hatalom: választott parlamenti képviselők a tagjai a végrehajtó hatalom: ahol a parlament többségi pártjából a király által kinevezett kormány van jelen az igazságszolgáltató/bírói hatalom: a parlamenttől és a királytól független bíróságok kialakítása

Köztársaságban A hatalmi ágak szétválasztásának lényeges eleme az önálló alkotmányozó a törvényhozó hatalomtól különálló hatalom. A hatalmi ágak egyensúlyát (függetlenségét, szétválasztását és a döntéshozók korlátozását) biztosító alkotmányos szabályozás, mint például a hatalmi ágak főbb döntéshozóinak a többi hatalmi ágtól független a megválasztása, a passzív választójog korlátozása (összeférhetetlenség), valamint a hatalom gyakorlásának választási ciklusokban való korlátozása. Ellenőrzési és felelősségre vonási rendszer, amely ellensúlyként és fékként működik, mint például a kormány visszahívásának lehetősége, a kormányfő vagy a köztársasági elnök vétójoga a törvényhozásban, a parlament feloszlatásának lehetősége, a képviselő visszahívásának lehetősége, az alkotmányosság ellenőrzése, a törvényesség ellenőrzése és betartatása, a döntéshozók (képviselők és köztisztviselők) közügyektől való eltilthatósága, közpénzügyek ellenőrzése.

Alkotmányos helyzete A hatalmi ágak egyensúlya A törvényhozó hatalom törvényekkel korlátozza a bírói hatalmat és kizárja őket a törvényhozásból. A törvényhozó hatalom törvényekkel korlátozza a végrehajtó hatalmat. A végrehajtó hatalom egyéni kegyelemmel, a törvényhozó hatalom közkegyelemmel korlátozza a bírói hatalmat. (Az egyéni kegyelmet a köztársasági elnök gyakorolja ugyan, de az csak a végrehajtó hatalom jóváhagyásával, ún. miniszteri ellenjegyzéssel lesz hatályos.) A végrehajtó hatalom a törvényhozó hatalmat korlátozza a törvények vétójogával, esetleg a parlament feloszlatásának és új választások kiírásának a jogával. A bírói hatalom ellenőrzi a törvényalkotás alkotmányosságát és ezen keresztül a törvényalkotókat. A bírói hatalom a közigazgatási bíráskodásával, ügyészséggel ellenőrzi a végrehajtó és a törvényhozó hatalmat.

Amerikai Egyesült Államokban A hatalmi ágak szétválasztásának az elve az Amerikai Egyesült Államokban a prezidenciális rendszerben érvényesülnek legtisztábban. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom szervezetileg nem függ egymástól, külön úton jönnek létre.

Parlamentáris köztársaságokban A parlamentáris köztársaságban a törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ágak nem különülnek el egyértelműen, a végrehajtó hatalmat is a törvényhozás bízza meg. A végrehajtói hatalom élén álló kormányfőt nem közvetlenül választják a választók, hanem a parlament szavaz neki bizalmat.

Így a parlamentáris rendszer tagadja a montequieu hatalmi ágak közül kettőnek a szétválasztását, helyette a fúzió elvét követi. A modern parlamentáris demokráciák a végrehajtó politikai hatalomtól viszont megkülönbözetik a nem politikai közigazgatást.

Egyes parlamentáris rendszerek nyomokban tartalmaznak szétválasztást, például olyan szabályok révén, amelyek személyileg összeférhetetlenné teszik a parlamenti képviselőséget és a kormánytagságot (Hollandia, Szlovákia). Más rendszerek, például a brit westminsteri hagyományok megkövetelik, hogy a kormány a parlament soraiból kerüljenek ki. Így egyes személyek két hatalmi ágnak egyszerre a tagjai, ami tovább növeli a hatalmi ágak összefonódását.

Magyarországon Magyarországon egykamarás országgyűlés működik, amelynek a kormány politikailag felel.

Hiánya