A karolinai réce vagy kisasszonyréce (Aix sponsa) egy közepes méretű amerikai díszmadár, amely a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozik. A nem másik élő tagja a mandarinréce. Linné még az Anas nembe sorolta, azóta többek között megjárta a Dendrocygna nemet is.

Mai besorolását először Friedrich Boie javasolta 1828-ban, amit Spencer Fullerton Baird megismételt 1858-ban a Smithsonian Intézet madárkatalógusában.Bellrose und Holm, S. 5 Magának a nemnek is változott a besorolása. Először a Cairinini tribusba sorolták nyolc másik nemmel, ma az Anatinibe tartozik. Az Anatinae további felosztása továbbra is viták tárgya, így a fajok és a nemek maguk is sokat változhatnak. A továbbiakban a Janet Kear által 2005-ben kiadott Ducks, Geese and Swans művet veszi alapul a leírás.Janet Kear (Hrsg): Ducks, Geese and Swans. Oxford University Press, 2005,

Habár a karolinai réce és a mandarinréce közeli rokonok, nem hibridizálódnak, mert kariotípusuk különböző. Más fajokkal sem tud kereszteződni.Bellrose und Holm, S. 6

Előfordulása

Észak-Amerika keleti részének és az Amerikai Egyesült Államok nyugati területeinek tavain és mocsaraiban fészkelő faj. A telet az USA déli részén és Mexikóban tölti.Bellrose und Holm, S. 1 A karibi szigeteken rendszeresen megjelenik a téli időszakban, és néhány madár ott is marad költeni. Kubában már állandó populációja él. Keleten a Nagy-tavak, Manitoba, Új-Brunswick és Dél-Québec határolja.

Észak-Amerikában három populációja különböztethető meg. A nyugati Brit-Kolumbia déli részétől, Északkelet-Montanától Kaliforniáig terjedt el. Egy másik a síkvidéktől egészen az atlanti partokig és a kanadai Albertától a Mexikói-öbölig lelhető fel.Bellrose und Holm, S. 15 A harmadik populáció Közép-Észak-Amerikában High Plainsen költ. Megtalálható a Yellowstone folyó, a Missouri mentén, Wyomingban és Coloradóban.Bellrose und Holm, S. 27 und S. 28

Korábban Észak-Amerika legelterjedtebb vízimadarai közé tartozott, de a 20. század elejére az intenzív vadászat és élőhelyeinek átalakítása (például a mocsarak lecsapolása és az erdők irtása) miatt jelentősen megritkult. Az 1920-as évektől több helyen engedtek szabadon fogságban született egyedeket; a visszatelepítés eredményeként állományát az 1970-es években már 1,3 millió madárra becsülték.

Részben vonuló. Többnyire éjszaka vonul. Az északi területekről a 35. északi szélességi körtől délre repül telelni. Kis létszámban elérik Mexikó partvidékét is. A déli állomány állandó.

Terjeszkedése

A szaporító telepekről kiszökött példányok új élőhelyeket hódítottak meg Amerikában. A madár egyike a leggyakrabban tartott díszrécéknek, és Európában parkokban félvadon is elég sok él. A karolinai récét sikerült fogságban már több récefélével is keresztezni, egyedül legközelebbi rokonával, a vele egy nembe tartozó mandarinrécével (Aix galericulata) nem sikerült.

Díszes tollazata miatt a 17. században betelepítették Európába. Például a versailles-i királyi udvarban is tartották. Szökött és visszavadult példányokról már a 19. században tudósítottak. Előszeretettel tartják díszmadárként, mert bírja a telet, és könnyen szaporítható. Többnyire nem akadályozzák meg a repülésben, így meg tud szökni, és vadon szaporodni. 1900 után Oskar Heinroth Berlin környékén meghonosította, ahol az 1930-as évekig költött. Ma az efféle kísérleteket kritikusan kezelik. Ma nincs közép-európai állománya, de nincs kizárva, hogy a közeljövőben nem fog újra visszavadulni.Olaf Geiter, Susanne Homma, Ragnar Kinzelbach: Bestandsaufnahme und Bewertung von Neozoen in Deutschland (PDF; 3,3 MB). Forschungsbericht des Instituts für Biodiversitätsforschung (Lehrstuhl für Allgemeine und Spezielle Zoologie) der Universität Rostock im Auftrag des Umweltbundesamtes, Texte 25/02. Berlin 2002, ISSN 0722-186X, S. 82 Élőhelye thumb|A mocsárcipruserdő a karolinai réce egy jellemző élőhelye Költőterületei mocsaras erdők, sekély tavak, lassú folyású vizek. Sokszor hódok által felduzzasztott tavakon telepszik meg. A vizek partján lomberdőnek vagy vegyes erdőnek kell lennie. Optimális esetben az átlagos vízmélység 8 és 48 cm közötti, és szélvédett. A víz és a part növényzete sűrű, a part bokrokkal és fákkal van tele. A mocsári cipruserdők esetén gyakran ez a helyzet. A vízfelületet lomberdő árnyékolja be. Ahol hiányoznak a vízben állást eltűrő fák, ott lágyszárú vízinövények is megfelelő védelmet jelentenek. Emellett a területen sok szénhidrátban gazdag gerinctelennek kell élnie, mivel különösen a tojásrakás időszakában a karolinai récének sok állati eredetű táplálékra van szüksége.Bellrose und Holm, S. 71

A tűlevelű erdők övezetének hideg vizein ritka. A partokról teljesen hiányzik. A parkokban is megtelepszik, ha vannak ott olyan helyek, ahova visszavonulhat az ember elől. A nap nagy részét a fákon tölti. Télen a nyílt vizeken, akár brakkvizeken is megtalálható.

Párban vagy legfeljebb kisebb csoportokban jár, télen azonban nagyobb tömegben gyülekezik, amelynek mérete elérheti az 1000 egyedet. Az efféle csoportosulást a táplálékkínálat váltja ki, ez rendszerint tölgymakkot vagy hikoridiót jelent. A karolinai récét életmódja az erdőkhöz köti, röptében is ügyesen lavíroz a fák között. Nyílt területen ritkán fordul elő.

Megjelenése right|254px|thumb|Nászruhás hím right|254px|thumb|Nyugalmi ruhás gácsér

A karolinai réce kis termetű, testhossza 47–54 centiméter,Kear, S. 462 a hím 680 grammot, a tojó 640 grammot nyom. Szárnyhossza 21–24 cm.Gooders und Boyer, S. 23 Kisebb, mint a tőkés réce, és körülbelül akkora, mint a bóbitás bukó. Mindkét faj a kontyos feketeharkály által kivájt üregekben költ. A három faj elterjedési területe is megegyezik.Bellrose und Holm, S. 3

Nyaka rövid, farka hosszú. Szeme vörös, és átlagban 12,3 mm-es átmérőjével a legnagyobb a vízimadarak között. Farka is szokatlanul hosszú, csak a nyílfarkú réce farka hosszabb az Anatini fajok között.

A gácsér A gácsér nászruhája feltűnő és tarka. Fejtollai fémfényűek, és zölden és lilán fénylenek. Tarkóját feltűnő, igen színes tollbóbita ékíti, aminek szélein két fehér csík húzódik. A felső a csőr alapjától kiindulva félkörívben a nyakig húzódik. A szalag torkán és állán is U alakú.Christopher S. Smith: Field Guide to Upland Birds and Waterfowl. Wilderness Adventure Press, Belgrade (Montana) 2000, , S. 74 Háta sötét zöldesbarna. Szárnya kéken, zölden, feketén fénylik, és kék szárnytükröt mutat. Kézevezőinek csúcsa fehér. Faroktollai fémes zöldek. Felső faroktollai aranybarnán csíkozottak. Melle gesztenyevörös, és kis, háromszögletes, fehér vagy krémszínű foltok tarkítják. Oldalt fehér és fekete szalagok határolják. Oldala aranybarna, nagyon finom fekete csíkozással.Gooders und Boyer, S. 24 Hasa kék, zöld és bíborszínű. Csőrének felső része túlnyomórészt skarlátvörös, a töve narancssárga, hegyén és az orrlyukak közt fekete csík fut. Az alsó káva sötét. Az orrlyukak a csőr tövéhez közelebbi harmadán nyílnak. Lábának színe a sötétsárga és a feketésbarna között változik. Szemgyűrűje és írisze élénk vöröses narancssárga.

A gácsérok díszruhájukat nyár végétől a következő év nyarának elejéig viselik. A vedlés a kis tollak cseréjével kezdődik, majd két-három hét múlva a szárnytollak is kihullnak. Szeptembertől a gácsér újra a nászruhájában pompázik.Kolbe, S. 177

Nyári nyugalmi ruhája a tojóéhoz hasonló, azonban torkán és állán fehér területek láthatók. Szemgyűrűje és csőrének színe változatlan. Ezek alapján továbbra is megkülönböztethető a tojótól, és a mandarinkacsa tojójától is megkülönböztethető. A tojó bélyegkép|200px|Tojó A tojó feje szürke, melle és oldala apró foltos barnásszürke. A szaporodási időszakban nyaktollai hosszabbra cserélődnek. Háta gyengén zölden és lilán fénylik.Kolbe, S. 176 Álla és torka fehér. A mandarinréce nőstényeitől főleg a szeme körüli fehér (gyakran kékes árnyalatú) gyűrűről különböztethető meg, ami elkeskenyedve hátrafelé húzódik. A tojó bóbitája kisebb, a csőre fekete. Szárnyának színe a gácséréhoz hasonlít, de a színek kevésbé kifejezettek. A kézevezők végét csepp alakú fehér foltok tarkítják, amelyek nagyobbak, mint a gácséron. Farka bronzbarna. Lába sötétebb, mint a gácséré. Írisze sötétbarna.

A gácsérokhoz hasonlóan a tojók is évente kétszer vedlik a kis tollakat, és egyszer a szárnytollakat. Náluk a teljes vedlés egy hónappal megelőzi a gácsérokét. Ezalatt egy rövid időre mindkét nem tagjai röpképtelenekké válnak. A szaporodó tojóknál ez egybeesik a fiókanevelés időszakával. Az ő nyugalmi és nászruhája között csak a nyaktollak hossza és a szemgyűrű mérete jelenti a különbséget. A fióka bélyegkép|200px|és egy fióka A fióka fejteteje és háta olajbarna. Arca, torka és hasa szürkéssárga. Szemétől nyaka hátsó oldaláig olajbarna csík húzódik. Szárnyát és farkát apró sápadt barnássárga foltok tarkítják. Farka fekete és szélesen tagolt. Homloka sötét. Szeme feltűnően nagy. Farka és karmai segítenek neki elhagyni a költőüreget.

Hét-kilenc hetes koruktól tollazatuk már a felnőttekéhez hasonló. Színezetük a tojóéra hasonlít. További három hét múlva már a felnőttkori nyári tollruhát viselik, a nemükre jellemző fejmintával. Csőrük, szemük és lábuk is ekkor nyeri el végleges színét. A fiatal tojókat oldalmintázatuk és szürke csőrük különbözteti meg a kifejlett egyedektől. Megkülönböztetése más fajoktól A tojó tollazata hasonlít a mandarinréce tojójáéhoz. Ezeknek az oldalán azonban nagyobb, kerek, világos foltok láthatók, és a szemgyűrűjük keskenyebb. A karolinai récék nagyobbak, és alapszínük sötétebb. A mandarinrécék hátáról hiányzik a fémfény. Fejük inkább szürke, míg a karolinai réce feje inkább zöldes. A mandarinréce farokrésze rövidebb.Kolbe, S. 178

A karolinai réce fiókái is hasonlítanak a mandarinrécére, azonban jelentősen nagyobbak. Színeik mattabbak és sápadtabbak, mint a mandarinrécéi.

Hangja right|thumb|220px|A karolinai réce hangja A karolinai récék hallgatagok. A gácsértól vékony, emelkedő dzsii-ii hallható.Hans-Heiner Bergmann, Hans-Wolfgang Helb, Sabine Baumann: Die Stimmen der Vögel Europas – 474 Vogelporträt mit 914 Rufen und Gesängen auf 2.200 Sonogrammen. Aula-Verlag, Wiesbaden 2008, , S. 52 A násztánc alatt gurgulázó pfic hangokat ad ki. A tojó repertoárja gazdagabb. Magas, ismétlődő vrit hangon hívja társait. Hangjai közé tartozik egy brekegő, hosszan kitartott ú-iik. Fiókáit gurgulázó kú kú kú hangokkal hívja. A fiókák már kikelésük előtt és a kelés utáni órákban megtanulják ezt a hangot. Anyjuk ezekkel a hangokkal csalogatja elő őket a fészekodúból, és ezekkel a hangokkal biztatja őket, hogy a földre ugorjanak.Bellrose und Holm, S. 235 A fókák hangja magas több szótagú kiáltás. A magukat fenyegetve érző fiókák gyors ti-ti-ti-ti-t hallatnak. Három hónapos koruktól már a felnőttkori hangokat használják.

A nem a hangképző szervekkel keltett hangjai közé tartozik egy fütyülő repülőzaj.

Életmódja thumb|Napjuk nagy részét fán töltik Álló- és folyóvizek mentén él; leginkább erdős területeken. Tápláléka javarészt növényi: a vízről vízinövényeket és magvakat szedeget fel. A tojó a költési időszakban igen sok állati eredetű táplálékot (rovarokat, csigákat, halivadékokat, rákokat stb.) is fogyaszt. A művelés alatt álló területeken is keresgél. Alapvetően mindenevő, de alkalmazkodik a kínálathoz. Az állati táplálék a fiókanevelésben is fontos.Bellrose und Holm, S. 387

A táplálkozásban alapvető a tölgymakk. Emellett a bükk, a valódi mocsárciprus, a magyal terméseit is fogyasztják, és a bogyós gyümölcsöket is megeszik. Egyes vidékeken a rizs eléri a tölgymakk jelentőségét.

A fiókák héthetes korukig szinte kizárólag állatokon élnek. Zsákmányuk közé tartoznak a kérész, a szitakötő, és a szúnyogok lárvái. Többnyire a víz felszínéről szedik fel őket. A kifejlett karolinai récék bogarakat, hangyákat, pókokat, tücsköket, szöcskéket, legyeket is fognak. A kisebb halak sincsenek tőlük biztonságban.Bellrose und Holm, S. 388