bélyegkép|264px|Az encsi Munkás Szent József római katolikus templom Encs (szlovákul: Enča vagy Enč) város Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Encsi járás központja.
Fekvése A Hernád folyó völgyében fekszik, a megyeszékhely Miskolctól körülbelül 40 kilométerre északkeletre. Nyugatról a Cserehát, keletről a Zempléni-hegység határolja.
Különálló településrészei: Abaújdevecser, a központtól mintegy 1,5-2 kilométerre északnyugatra, illetve Fügöd, hasonló távolságra délre.
A közvetlen szomszédos települések: észak felől Szalaszend, északkelet felől Méra, kelet felől Abaújkér és Gibárt, délkelet felől Hernádbűd és Pere, nyugat felől Forró, északnyugat felől pedig Fancsal és Fáj. Dél felől a legközelebbi település Hernádszentandrás, délnyugat felől pedig Ináncs, de a közigazgatási területe közvetlenül egyikkel sem határos.
Megközelítése Közúton a legegyszerűbben az M30-as autópályán, illetve a 3-as főúton közelíthető meg; utóbbiból itt ágazik ki keleti irányban a Tokaj térsége felé vezető 39-es főút. Baktakékkel a 2625-ös, Inánccsal és Mérával a 3706-os út köti össze, Abaújdevecserre pedig a 26 149-es számú mellékút vezet.
A hazai vasútvonalak közül a várost a Felsőzsolca–Hidasnémeti-vasútvonal érinti, melynek egy megállási pontja van itt. Forró-Encs vasútállomás a belváros keleti részén helyezkedik el, a 39-es főút és a 3706-os út keresztezésétől nem messze, közúti elérését ez utóbbi út biztosítja.
Története
A középkortól a 19. század végéig Encs térségében az eróziós-deráziós völgyekkel tagolt alacsony hegylábfelszíneken, a teraszokon és a völgytalp ármentes homokszigetein a neolitikumban kisebb-nagyobb települések létesültek. A letelepült neolitikus közösségek komplex termelőgazdálkodást folytattak, földet műveltek, állatokat tartottak, kő- és csontszerszámokat, agyagedényeket készítettek, fontak és szőttek. Erre utaló leletek a város térségéből is kerültek elő. A termelő gazdálkodást folytató őstársadalmak a Hernád és a kisebb mellékpatakok halászatával, a folyóvölgyben és környékén vadászattal és az gyűjtögetéssel is foglalkoztak. A bronzkori régészeti lelőhelyek többnyire a Hernád-árok peremén vagy az ármentes homokszigeteken – mint Encs egyik településrésze, Fügöd is – találhatók. A termelő gazdálkodást folytató embercsoportok az állatok legeltetésére a Hernád által öntözött ártéri területeket is hasznosították.
Encs területén már hatezer évvel ezelőtt település állt. Az államalapítás után Újvár vármegye része lett. Encs neve az újvári ispán poroszlójának a nevében tűnik fel először, első írásos említése Hensy néven 1219-ből származik. A Tomai család őse, Tekus ispán vásárolta meg a térség földjeit, de V. István elvette tőle. Tekus fia, István aztán IV. Lászlótól kapta vissza. Az adományozó levélben a település nevét Enchnek írták. A 14. században a tornai váruradalom része. Zsigmond király csereadományként 1409-ben Özdögei Besenyő Pálnak és Sáfár Istvánnak adta a települést. 1450-ben Olnadi Czudar János familiáriasaival megrohamozta a jobbágyok lakta települést. Később hosszú ideig a tornai uradalom részeként szerepelt a település. Egyházi birtokba soha sem került.
A 16. században fejlődésnek indult települést. jobbágyai újabb területeket vontak művelés alá. 1564-ben malmáról és élénk kereskedelméről is vannak feljegyzések. A szomszédos település, Forró már a 16. század közepén református lett, ebben Encs is követte. 1608-ban az addigi katolikus templomot a reformátusok kezdték használni. Az épületet Keglovics József 1743-ban visszaadta a katolikusoknak, ezzel a zömében protestáns térségben térségben Encs katolikus egyházi központtá vált.
Eger eleste után a török nem kímélte, rendszeresen sarcolta az itt élőket, a hódoltsági területekről át-átcsapva többször is kifosztották a települést. A zaklatások következtében a település meghódolt a töröknek, de magas adóterhek miatt a jobbágyok jelentős része elhagyta a falut, 1648-ra a teleknek csak a nyolcada volt lakott.
A 17. század végén és a 18. század elején – a török elleni felszabadító hadjárat, a pestis és a szabadságmozgalmak következményeként – Hernád mentén a népesség nagyarányú pusztulása jellemző. Abaúj vármegye népessége 1711 körül mindössze 18–20 ezer főre tehető. A 18. században a Hernád-völgy ismét benépesült. A népesség-növekedésben és a gazdasági élet reorganizációjában jelentősek voltak a telepítések.
A Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) ideje alatt a felvidéki hadjáratok állandó táborhelye volt. Méra mellett Encs vált a felvidéki hadjáratok állandó táborhelyévé. A fejlődésnek indult falut 1706-ban Rabutin generális dúlta fel, a jobbágyok búzásvermeit kifosztották, "a szalmás életekkel teljes csűröket és szénaboglyákat megemésztették". A község lakosai ismét elmenekültek, az 1705-ös összeírás már csak egy zsellér és egy jobbágy háztartás talált a faluban.
1720 körül Kassa környékéről telepítettek be szlovákokat Encsre és Forróra – a településeken ma is lakó Konecsni, Podráczki és Prokop családok őseit. A nyugodtabb években erőteljesen növekedni kezdett a lakosok száma, 1828-ra már elérte a 668 főt. Vályi András 1796-ban megjelent Magyar országnak leírása című könyvében Encset vegyes magyar és szlovák, római katolikus népességű településként írja le. Megjegyzi, hogy szőlőhegye nincsen, de termékeny, első osztályú erdőkkel, legelőkkel és rétekkel rendelkezik, illetve földesura gróf Keglevich.
A 18. században a Hernád ártéri erdős területe az állattenyésztés színtere volt. A Hernád folyót és kisebb szakaszokban a Bársonyost is puhafás ligeterdők szegélyezték. Encsnél nagy, összefüggő erdőségek is voltak. A szántóföldi gazdálkodást a domb- és hegylábfelszíneken, és -lejtőkön, a teraszokon és a lejtőfolyamatok által átalakított teraszfelszíneken folytatták. A hegyláblejtőkön szőlőskertek és kisebb mértékben gyümölcsösök gazdagították a kultúrtájat. A környezet- és erőforrás-használatban az Árpád-korban kialakított formák és módszerek éltek tovább.
Fényes Elek 1851-es Magyarország geographiai szótára 598 fős római katolikus, 5 fős evangélikus, 60 fős református és 9 fős zsidó népességet ad meg. A leírás szerint a falu rendelkezik római katolikus templommal, határát ő is első osztályúnak minősíti. Említést tesz a környékbeli földeket birtokló gróf Keglevich Jánosról is. Közel fél évszázaddal később Borovszky Samu már a Miskolc-Kassa vasútvonalat emeli ki. Ekkor Encs 140 házzal, illetve 806 magyar lakossal bírt. Vasútállomása, mely közvetlenül mellette épült fel, már ekkor is a Forró-Encs nevet viselte dacára annak, hogy Forró az országúton 4 kilométernyi távolságra található az épülettől. A vasútállomás postával és távíró állomással is rendelkezett, amelyek számos más környékbeli települést szolgáltak ki. balra|bélyegkép|Forró-Encs vasútállomás A 19. század közepétől a völgy gazdasági erővonal-jellege és a kisközpontok jelentősége fokozatosan csökkent Kassa és Miskolc erőterének növekedésével. Az igazán jelentős fejlődést az 1860-ban kiépített vasút hozta meg a településnek, amely felgyorsított a két megyeközpont fejlődését, élelmiszer- és mezőgazdasági nyersanyagigénye konjunkturális helyzetet teremtett a Hernád-völgyi agrárium számára. Az állatok és a termények szállítását a vasúti fuvarozás megkönnyítette és felgyorsította. A vasútvonalon négy terménybegyűjtő és -átrakóhely alakult ki nagy vonzásterülettel, ezek egyike Encs volt. A hagyomány szerint a vasúti pálya eredetileg Forró kertjei szerint húzódott volna, de a gazdák ezt nem engedélyezték. Tartottak a nyáron asztagba hordott gabona lángra lobbanásától, így a síneket Encs felé fektették le. Encsen épült meg a két település közös pályaudvara, megőrizve a kettős, Forró-Encs állomásnevet, mivel akkoriban Forró volt az ismertebb, nagyobb lélekszámú, 1280 lakossal rendelkező település.
1890-ben körülbelül ezer lakosa volt Encsnek, a leírások jelentős állattenyésztő helyként írják le a települést. Forró mezővárosi rangjának 1890-es megszűnésével ide helyezték át az országos állat- és kirakodóvásárt, amelyet évente hatszor tartottak meg. A hely fontosságát jelzi, hogy a településen már 1897-ben pénzintézet, az Encsi Takarékpénztár működött.
20. század Encs központi fekvése azt is lehetővé tette, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság ideje alatt a belügyi népbiztos rendeletére járási székhellyé nevezzék ki. Mivel a település a trianoni békeszerződés után a kettészakadt Abaúj-Torna vármegye magyar területen maradt részének középpontjában fekszik, ezért az ezt követő évtizedekben folyamatosan fejlődött. Amikor Kassa helyett Szikszó lett Abaúj vármegye székhelye, pozíciója még jobban megerősödött. Az 1920-as évekre Encs lélekszáma meghaladta az 1160 főt, azaz száz év alatt megduplázta népességét. Abaúj vármegye legdinamikusabban fejlődő községe lett, amíg az akkori megyeszékhely lakosságának növekedése tíz év alatt 8% volt, addig Encsé ugyanebben az időben 39%. Első világháborús vesztesége 19 fő volt.
A két világháború között a földek jelentős többsége nagybirtokosok kezén volt, a település lakosságát mellettük kisbirtokos parasztok, jobbágyok, zsellérek, kereskedők tették ki. Ipari üzem ekkoriban nem volt a községben, megtartotta viszont kereskedelmi központ jellegét, a lakosság létszámához viszonyítva aránytalanul magas volt a kereskedelmi egységek száma. Ennek is köszönhetően 1944-ben 152 zsidó származású encsit hurcoltak el, aki valamennyien kereskedő családok tagjai voltak. A településen gyűjtötték össze a régióból összeszedett zsidókat, és marhavagonokban innen szállították őket tovább Kassára. bélyegkép|Emlékmű a világháborúk encsi áldozatainak A Felvidék és Kassa 1938-as visszacsatolását követően Encs elveszítette járási szerepkörét, mivel Szepsibe (Moldava nad Bodvou) került a székhely. Rangját csak 1945-öt követően kapta vissza. A község 1944. december 16-án harcok nélkül szabadult fel, mivel a németek kiürítették a helységet, egységeiket kivonták a térségből.
A két világháború erőfeszítéseiből a település is kivette a részét. A hadba vonultak közül hősi halált halt Adácsi László, Bakos András, Bényi Ferenc, Boczán Tibor, Budai Ferenc, Demeter József, Encsi István, Encsi János, Ferenczi István, Gomba László, Haluska András, Hegedűs András, Hegedűs István, Hornyák János, Hudapkó Mátyás, Járai Zoltán, Juhász János, Juhász József, Karafa József, Koscsó Gábor, Koscsó István, Koscsó János, Krusóczki Ferenc, Lukács László, Luzsánszki István, Macó György, Madácsi István, Makranczi János, Miklós József, Molnár Béla, Papp János, Papp József, Petrényi Dezső, Sedlák József, Seregély András, Sitár János, Soltész János, Szabó Béla, Szajkó Árpád, Szajkó László, Takács Sándor, Tilimon József, Tóth Béla, Tóth István, Török Lajos, Varkoly József, Varkoly Sándor, Vasenszki János.
1945-ben megalakult az MKP helyi szervezete, megtörtént a földosztás. Első óvodája már 1948-ban megnyitotta kapuit. Az 1952-ben alakult termelőszövetkezet jó munkája elismeréséül a település elnyerte a termelőszövetkezeti község címet. Időközben TÜZÉP-telep, ÁB- fiók, TBC gondozó intézet, OTP-fiók, sütőüzem, MNB-fiók, AKÖV kirendeltség létesül, és megnyílt az első bölcsőde.
A járási közigazgatás ottléte rendkívül sokat jelentett a településnek. Itt működött a Járási Rendőrkapitányság, 1956-ig az Államvédelmi Hatóság és Begyűjtési Hivatal helyi szervezete, a Járási Földhivatal, a Vízügyi Igazgatóság és más hivatalok. Közel ötszáz fős közhivatali munkavállaló dolgozott ezekben a hivatalokban. A tisztviselők lakással történő ellátására épült az első, többszintes, 12 lakásos bérház a község főutcáján. 1962-ben az encsi járás lényegében bekebelezte az Abaújszántói és Szikszói járásokat is, ezzel elindult a település látványos fejlődése. Abaúj megmaradt területének 82 községét innen irányították, az új Encsi járás lett az ország legnagyobb járása. A megnövekedett járási feladatok ellátására újabb tisztviselőket alkalmaztok, számukra újabb bérlakásokat építettek. balra|bélyegkép|A település főutcája