(Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.) német író, költő, grafikus, természettudós, művészetteoretikus, jogász és politikus. A német irodalom egyik klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője. A líra, a dráma és az epika műnemében egyaránt remekművek sorát alkotta. Élete Családja és gyermekkora bélyegkép|balra|Goethe szülőháza Frankfurtban, Németországban (Grosser Hirschgraben) Édesapja, Johann Caspar Goethe (Frankfurt, 1710. július 29. – Frankfurt, 1782. május 25.), 38 éves korában, 1748. augusztus 20-án, Frankfurtban feleségül vette az akkor még csupán 17 éves Catharina Elisabeth Textort (Frankfurt, 1731. február 19. – Frankfurt, 1808. szeptember 15.), Johann Wolfgang Textor frankfurti polgármester leányát.
Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy édesapja sokoldalú műveltségű, köztiszteletben álló jogász volt, aki magánvagyonából élt. Egészen a merevségig komoly, rendszerető, szilárd férfiként ismerték. Vele ellentétben édesanyja, a melegszívű asszony, akit természetes vidámságú és derült életfelfogásúként jellemez. Johann Wolfgang első gyermekük volt, hat gyermeke közül csupán ő és egy évvel fiatalabb húga, az 1750-ben született Cornelia Friederica Christiana maradt életben.
bélyegkép|jobbra|140px|Johann Caspar Goethe, a költő édesapja. Georg Friedrich Schmoll akvarellje, 1775 bélyegkép|jobbra|140px|Catharina Elisabeth Goethe, a költő édesanyja (Georg Oswald May portréja, 1776) Az ifjú Goethének és húgának boldog gyerekkoruk volt a szülői házban. Édesapjuktól és házitanítóktól magánleckéket kaptak, ezen felül tanultak latinul, franciául, ógörögül és angolul is. Goethe későbbi éveiben nagyon fontosnak tartotta az idegen nyelvek ismeretét.
Költői tehetségét, mint ő maga is mondta, édesanyjától örökölte, hiszen gyermekkorában az ő hatása alatt állott.
Fiatalkora, tanulmányok Johann Caspar nem szerette volna, ha gyermekeinek az oktatás hiánya miatt ugyanazokat a hátrányokat kellett volna elszenvedniük, mint neki, így taníttatásukról igen magas szinten gondoskodott. Taníttatta rajzolni, úszni, lovagolni, vívni; mindenre, ami egy előkelő ifjú képzettségéhez akkoriban tartozott. Goethe kezdetektől fogva nem kedvelte az egyházat, annak történetét a „tévedések és az erőszak keverékeként” (Mischmasch von Irrtum und Gewalt) jellemezte. Igen szeretett rajzolni, nagyon korán kezdett érdeklődni az irodalom – különösen Friedrich Gottlieb Klopstock és Homérosz művei – iránt. Kedvelte a színházat is, és rajongott a bábszínházért.
Tanulmányai némileg félbeszakadtak, mikor 1759-ben a franciák Frankfurtot megszállták. A Goethe-házhoz egy francia tiszt, Thoranc gróf volt beszállásolva, aki élénken érdeklődött a művészetek iránt, képeket vásárolt, színházba járt, ami az ifjú Goethére is nagy hatással volt. A koraérett gyermek 15 éves korában az életet közelebbről is kezdte megismerni, olyan fiatalemberek társaságába keveredett, akik nem egyszer éjszakai kimaradásra is rávették. Ez időre esik a költő első szerelme, egyik új barátjának nővére, Margit (Gretchen) iránt. Nevét a költő a Faustban örökítette meg.
Apja szép jövőt akart biztosítani a fényes tehetségű gyermeknek, ezért jogi tanulmányokra szánta, bár Goethe szívesebben foglalkozott volna a régészettel. 1765-ben, tizenhat éves korában az ifjú Goethe Lipcsébe került jogot hallgatni, 1768-ig. A jog azonban nem vonzotta, sőt az egyetemi tanulmányok általában sem. Jobban kedvelte Christian Fürchtegott Gellert költészetóráit, amelyeknek rendszeres látogatója volt. A város mind emberként, mind költőként nagy hatással volt rá, szívesen töltötte idejét új, lelkes barátaival, Schlosserrel, későbbi sógorával, és Berisch-sel, egy előkelő ifjú nevelőjével, akik költői tevékenységre buzdították. Addigi irodalmi próbálkozásait mind elégette, korábbi írásai közül csak egyetlen írása maradt meg: Poetische Gedanken über die Höllenfahrt Jesu Christi. Majd újabb lépéseket tett a líra és dráma terén.
Schlosser révén megismerkedett a Frankfurtból ideszármazott borkereskedővel, Schönkopffal, akinek Kätchen (Katica, Anette) nevű leánya szerelemre lobbantotta. Őhozzá írta első rokokó szerelmes verseit, majd 1770-ben név nélkül jelentette meg Annette című versgyűjteményét. A leány viszontszerette, de a fiatal Goethe féltékenységével annyit gyötörte kedvesét, hogy a viszony végül fölbomlott. Ennek emlékeit örökítette meg Die Laune des Verliebten című pásztorjátékában.
Az 1767-68. tanév végén súlyos betegségbe esett, s augusztusban félig betegen hagyta el Lipcsét. A lipcsei tartózkodás kitágította látókörét s fejlesztette műérzékét. Gotthold Ephraim Lessing, Christoph Martin Wieland és Johann Joachim Winckelmann lettek kedvelt olvasmányai s Oeserrel, a művésziskola igazgatójával való érintkezése a képzőművészet dolgaiba avatta be. Lipcsei tartózkodásának eredményei azok a dalok is, amelyeket Leipziger Liederbuch név alatt szoktak említeni, s amelyek Breitkopf által megzenésítve 1770-ben jelentek meg Goethe neve nélkül Lipcsében. Ezek Goethe első kinyomtatott költeményei.
Édesapja nemigen volt megelégedve a jogtudományokban való előmenetelében, és sürgette a tanulmányok folytatását. Csakhogy Goethe betegeskedése ezt lehetetlenné tette, s így kénytelen volt az egész 1769. évet otthon tölteni, ami csak fokozta a feszült viszonyt az apa és fia között. Ezt anyja befolyása és Klettenberg kisasszonynak, anyai barátnőjének társasága enyhítette. Klettenberg pietisztikus irányú nézetei misztikus irományok és az alkímia tanulmányozására késztették Goethét, ennek nyoma is fellelhető Faustban.
1770 tavaszától a straßburgi egyetemre járt, hogy befejezze jogi tanulmányait. Ugyanitt belépett a Sturm und Drang nevű körbe (később művészeti irányzat lett), és nemsokára annak legkiválóbb képviselőjévé vált. Itt ismerkedett meg a Sturm und Drang-korszak többi képviselőjével: társasága előbb Jung-Stilling, Salzmann, később Meyer von Lindau és Lenz voltak. Nagy hatással volt rá Johann Gottfried Herder, aki mint Holstein-Eutin herceg útitársa, szemének operálása végett jött ide. Ő hívta fel Goethe figyelmét Homéroszra, Shakespeare-re és az éppen akkor megjelent Ossziánra. Megismertette a különböző népek költészetével. A képzőművészettel való foglalkozást sem hagyta abba, nagy hatással volt rá a székesegyház is. Goethe ekkorra már az irodalomban is sokat fejlődött. Shakespeare-tanulmányainak eredménye volt a Götz terve. Itt keletkeznek első csírái a Faustnak, és lírája is erős lendületet vett. Goethe gyakran lovagolt ki Elzász falvaiba népdalokat gyűjteni, s egy ilyen útja alkalmával ismerte meg a közeli Sessenheim lelkészének lányát, Friederike Briont. Ez a szerelem ihlette első népdalszerű, lírikus költeményeit: Vadrózsa, Májusi dal. Ebben a viszonyban annyi báj, gyöngédség s költészet volt, ami Goethe egyetlen későbbi viszonyában sem lelhető fel.
Strasbourgban letette a vizsgáit, és megszerezte a jogászdoktori diplomát. Ezzel befejezte tanulmányait, s 1771-ben hazatért.
Írói pályájának kezdete bélyegkép|220px|jobbra|Az ifjú költő 1775-ben Ekkor kezdte meg azon első vázlatát a Götz von Berlichingennek, amely félszázaddal később nyomtatásban is megjelent. Apja óhajára 1772 májusában a wetzlari birodalmi törvényszéknél joggyakornok lett. Itt is élt irodalmi hajlamainak, írt a Frankfurter gelehrte Anzeigen című lapba, amit Schlosser ez időben alapított, s érintkezett számos íróbarátjával. Újabb szerelem is fűződik a wetzlari tartózkodáshoz. Ez komoly veszedelembe dönthette volna az ifjút, ha az akaraterő nem tartozott volna fő jellemvonásai közé. Charlotte Buff (Lotte), egy wetzlari hivatalnok leánya volt e szenvedélyes szerelem tárgya. Nagy kézügyességgel és fantáziával, készített Lottének egy kis színházmodellt. Beleszeretett anélkül, hogy tudta volna, hogy az árva leány – anyagi szükség okán – már el van jegyezve (ráadásul az ifjú Goethe közvetlen hivatali fölöttesével, Johann Christian Kestnerrel), s a szenvedély és kötelesség oly erős harcát vívta, hogy már-már öngyilkosságra gondolt. Ehhez járult egy másik esemény, amely lelkében szintén mély nyomot hagyott: barátja, a braunschweigi követségi titkár, Karl Wilhelm Jerusalem öngyilkossága. Halott barátját becsmérlő szavai miatt párbajozott is Kestnerrel, amiért börtön várta. E szerelem emléke a börtönben írt Az ifjú Werther szenvedései című alkotása, illusztrációként abba Lotte képét Charlotte Buff után maga rajzolta. Valószínűleg a fiatalasszony adatta ki a neki ajándékozott kézirat alapján. Szülővárosában valóságos diadalmenet várta és a mű hatására öngyilkossági láz futott végig Európán a reménytelen fiatal szerelmesek soraiban.
Frankfurtba visszatérve ügyvédi gyakorlatot folytatott, mégpedig egész komolyan, és mint néhány jogi értekezése mutatja, alapos jogi ismeretekkel. Emellett az irodalomhoz is hű maradt, néhány apróbb értekezés mellett befejezte a Götz von Berlichingent. A darab nagy hatást tett, s megalapozta költői hírnevét. Számos utánzat, egész sereg lovagjáték és lovagregény keletkezett eme munka hatására. Goethe maga is a német történelemnek több mozzanatát akarta így feldolgozni, de fejlődése utóbb más irányt vett, s ezen irányú terveivel fölhagyott. Darabját a színpad számára többször átdolgozta.
bélyegkép|balra|210px|Az ifjú Werther szenvedéseinek első kiadása, 1774-ből Ezek hatására készült Az ifjú Werther szenvedései (Die Leiden des jungen Werthers) című regénye, amelyben e két tárgyat művészi egésszé olvasztotta össze. Mindamellett, hogy a mű szinte betegesen szentimentális, tele van költői szépségekkel, s nyelve mindent fölülmúl, amit a német próza eladdig fölmutathatott. A Werthernek óriási hatása volt az egész korra. Goethe hírneve a legszélesebb körben elterjedt, s számos látogatót vonzott házukba. A kor leghíresebb emberei felkeresték őt, s barátaivá lettek. Klopstock egyik utazásában Karlsruhe felé szintén betért hozzá. Lavater is meglátogatta őt. Friedrich Maximilian Klinger és Friedrich Heinrich Jacobi (1743–1818) szintén barátságot kötöttek a költővel. Ilyen hangulatban főleg lírája gyarapodott, és egynéhány kisebb jelentőségű munkát írt. Közülük a Götter, elden és Wieland című egyfelvonásos szatirikus tréfa (Wieland Alcestéje ellen) a legérdekesebb.
Újabb anyagot költészetéhez egy újabb szerelem szolgáltatott: 1774-75 telén megismerkedett Elisabeth Schönemann-nal (Lili), egy frankfurti bankár leányával, akiről Stella című szomorújátékában (1776) rajzol képet. Életének e korszakából való még a Clavigo című dráma is, amit Beaumarchais naplója alapján, nyolc nap alatt írt meg. A Stolberg testvérekkel Svájcba utazott, ahol Bodmerrel ismerkedett meg, s Lavaterrel való barátságát szorosabbra fűzte. 1774 decemberében Knebel őrnagy révén ismeretséget kötött Károly Ágost weimari herceggel és ennek öccsével, Konstantinnal. A herceg gyakrabban érintkezett Goethével, s miután 1775 szeptemberében átvette a nagyhercegség kormányzását, meghívta Goethét Weimarba.
A weimari évek A weimari udvar már Goethe odaérkezése előtt is némileg irodalmi központnak számított. Ott tartózkodtak ez időben: Wieland és Knebel őrnagy, Konstantin herceg nevelői, a műfordító; Einsiedel kamarás, a fordító és drámaíró; Bertuch, a Jenaer Literaturzeitung alapítója és szerkesztője; Musäus, meseíró; Seckendorff kamarás, kitűnő zenész. Később Herder és Friedrich Schiller is odakerült. Goethe megnyerte Károly Ágost rokonszenvét, s csakhamar benső bizalmas barátjává lett. A herceg 1776-ban követségi tanácsossá, majd rövidesen titkos tanácsossá nevezte ki, s Goethe igyekezett hivatali kötelességeinek is megfelelni, sőt több munkát is magára vett, mint amennyit okvetlenül kellett volna. Ő kezelte az összes építési ügyet, a bánya- és az erdőigazgatást, majd a hadügyeket is, úgyhogy tényleg ő volt a herceg első minisztere, aki 1782-ben valóban miniszterelnökévé nevezte ki, bár ő ezt éppen nem óhajtotta, sőt Der Sänger című balladájával tiltakozott is ellene.