Krk () város és község Horvátországban, Tengermellék-Hegyvidék megyében. Krk sziget központja, a Krk grófok egykori székhelye. Mali Lošinj után Horvátország második legnagyobb szigeten fekvő települése.
A község (járás) települései Közigazgatásilag Krk város mellett Bajčići, Brusići, Brzac, Kornić, Lakmartin, Linardići, Milohnići, Muraj, Nenadići, Pinezići, Poljica, Skrbčići, Vrh és Žgaljići falvak tartoznak hozzá.
Fekvése A Krk sziget délnyugati részén, az azonos nevű tágas öböl északi partján fekszik. Az ország azon mediterrán városai közé tartozik, ahol a látogató szinte minden lépésnél a történelmi múlt nyomaiba botlik. Strandjai sziklásak. A turizmusnak igen régi hagyománya van itt, már egy 1866-os képeslapon is hirdetik adottságait. A nyári szezonban rengeteg kiállítás, fesztivál, és koncert szórakoztatja az itt nyaralókat.
Története A régészeti leletek tanúsága szerint a szigeten már i. e. 15 000 körül is éltek emberek. A Kvarner szigeteit már a görögök is ismerték, „Apszyrtidesz Elektridesz” néven nevezték őket. Krk első ismert lakói az illírek egyik törzse, a japodok voltak, akiket a liburnok követtek. Maga Krk városa Horvátország egyik legősibb városi rangú települése. A város és egyben a sziget neve az illír liburn törzs „Curicta” nemzetségének a nevéből, az pedig a illír „Kar-ikt” (köves sziget) névből származik. Ebből lett a római „Curicum”. Egy a 4. századból származó feliratos sírkövön a „Splendissima civitas Curictarum” (a curicumiak fényességes városa) írás olvasható. Van olyan elmélet is miszerint a név nem is illír eredetű, hanem egy már korábban itt élt kirijati vagy hasonló nevű néptől származik. Curicum városát egy stratégiailag fontos helyen, olyan helyen alapították ahonnan az egész vidék jól belátható és már az illírek fallal vették körül. Ezt a kisebb magaslatot ma is Gradec, Gradina, vagy hasonlóképpen nevezik. A név később romanizálódott Kaslir, Kastrum, Kastel, Kaštel formában. Hasonló elnevezések az Adria több szigetén is előfordulnak. A városnak a római korban a leletek tanúsága szerint színes mozaikokkal díszített fürdője volt. Megtalálták a város fórumát is egy Vénusznak szentelt templom maradványaival. A korai kereszténység terjedésével Krk viszonylag hamar, már az 5. században püspöki székhellyé vált számos szakrális épülettel. Első ismert püspöke a 680-ban említett András volt. Az itteni imaterem bővítésével már 5. században felépítették Curicum kora keresztény bazilikáját, melyből fennmaradt a keresztelőkút, a padlómozaik maradványai, különböző ornamentikával faragott kövek és oszlopfők, melyek ma is láthatók. A Nyugatrómai Birodalom bukása után Curicum még évszázadokig lényegében római város maradt. A bizánci fennhatóság idején Vekla (görög írással Βέκλα) volt a neve, ebből származik a város és a sziget későbbi olasz Veglia elnevezése. A horvátok ősei a 7. században az avarok segédnépeként érkeztek ide és újjáépítették az itt talált illír erődítményt.
bélyegkép|jobbra|250px|Veglia városa nyugatról az Osztrák-Magyar Monarchia idején
Krket 1001-ben a velenceiek foglalták el, majd rövid ideig a fiatal horvát állam fennhatósága alá tartozott. 1118-ban újra Velence foglalta el és vazallusa, egy helyi nemesi család, az 1430-tól Frangepánoknak nevezett Vegliai hercegi család őse Dujam gróf (Duymus comes) igazgatása alá rendelte. Dujam 1163-ban halt meg. Őt fia Vid (Guido) követte, aki a Vegliai hercegi címért Velencének 350 bizánci aranyat fizetett. Fivére Bertalan már III. Béla magyar király vazallusa volt, akitől 1193-ban jutalmul egész Modrus vármegyét kapta. Ezután nagyon rövid idő alatt a Frangepánok nagy birtokokat szereztek egész Horvátország területén és az egyik leghatalmasabb horvát nemesi család lettek. A Frangepánok krki uralma azonban csak 1480-ig tartott, amikor Velence tartva attól, hogy a Mátyás magyar király elfoglalja Frangepán VII. Jánost a sziget átadására bírta. Ezt követően Krk szigetét a Velence által kinevezett kormányzók, velencei nemesek igazgatták, akik viszonylagos önállóságot élveztek. A 16. század elején a török veszély miatt a kontinens területeiről számos menekült érkezett ide. 1797-ben a napóleoni háborúk egyik következménye a Velencei Köztársaság megszűnése volt. I. Napóleon francia császár bukása után 1813-ban Krk osztrák kézre került. Ausztria 1822-ben a Kvarner szigeteivel együtt elválasztotta Dalmáciától és Isztriával kapcsolta össze, mely közvetlenül Bécs irányítása alá tartozott. 1867 és 1918 között az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia bukását rövid olasz uralom követte, majd a település a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. A második világháború idején előbb olasz, majd német csapatok szállták meg. A háborút követően újra Jugoszlávia, majd az önálló horvát állam része lett. Krk városa ma a Krk sziget közigazgatási, gazdasági és egyházi központja.
bélyegkép|jobbra|188px|A Mária mennybevétele székesegyház belső tere
Nevezetességei Krk óvárosa megőrizte középkorias jellegét, ma is 15. századi városfalak veszik körül, szűk utcákkal és sikátorokkal nem is találunk itt 100 évesnél fiatalabb épületet az óvárosban. Mária mennybevétele tiszteletére szentelt székesegyházaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-133. amint azt a régészeti feltárások is megerősítették az egykori római fürdő helyén épített 5. századi kora keresztény bazilika alapjain a 11. és 12. században épült román stílusban. Első említése János vegliai püspök 1186-ban kelt adománylevelében történt. A székesegyház látványa ma is uralja a városképet, mivel az öböl partjának egyik kiemelkedő részén épült. A háromhajós bazilika a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk stílus jegyeit is magán hordozza. Hosszúsága 40 méter, szélessége 14 és fél méter. A két oldalhajót kilenc-kilenc oszlop által tartott tíz boltív választja el a főhajótól. Az oszlopfőkön ősi keresztény motívum, hallal táplálkozó madarak láthatók. A főhajót mai formájában 1538-ban épített félköríves szentély zárja le. A szentély padsorai felett kétoldalt négy, 1706-ban készített nagyméretű festmény a bergamói Cristoforo Tasca mester művei láthatók „Ábrahám feláldozza Izsákot”, „Manna a pusztában”, „A csodálatos kenyérszaporítás” és „Az utolsó vacsora” jeleneteivel. A szentély közepén áll a fehér márvány főoltár, melyet 1744-ben Pietro Antonio Zuccheri püspök idejében emeltek és 1826-ban Ivan Antun Sintić püspök hozatott át a Rózsafüzér királynője kápolnából. Az oltár főalakja a Jézust karján tartó Szűzanya jobbjában a rózsafüzérrel. A Kisboldogasszony-kápolna a 16. század közepén épült. 1853-ban ebbe a kápolnába hozták át a keresztelőmedencét. A Jézus Szíve-kápolna első említése 1587-ben történt, a 17. században hosszirányban bővítették. Ezt az eredetileg a Rózsafüzér Királynőjének szentelt kápolnát díszítette 1826-ig a mai főoltár. Ekkor új oltárt építettek ide a Rózsafüzér Királynője oltárképével. 1939-ben Josip Srebrnić püspök új Jézus Szíve oltárképet állíttatott ide, erről kapta a kápolna a mai nevét. Az 1956 és 1963 között végzett régészeti feltárások során a bal oldali Jézus Szíve-kápolna északi falánál találták meg az 1. századi római fürdőből a mozaikpadló és a ciszterna maradványait. A fürdő többi részét egyelőre nem sikerült feltárni. Egyes források szerint a fürdő részeire már a 3. és 4. században templom épült, majd erre építették az 5. századi bazilikát. A Jézus Szíve-kápolnába építették be azt a kora keresztény keresztelőmedencét, mely korábban a templomon kívüli Keresztelő Szent János-kápolnában állt. A kápolnát a 16. század végén építették. A Szent Borbála kápolnát 1450 körül Frangepán VII. János építtette késő gótikus stílusban. Bordás mennyezetét a Frangepánok oroszlános címere díszíti, melyet 1430-ban kaptak V. Márton pápától. A kőből épített oltár 1726-ban származik, egykor Szent Borbála képe állt rajta, ma a Szűzanya fából faragott reneszánsz domborműve díszíti. A Szent József-kápolna a déli apszis átépítésével készült a 16. században. Barokk oltárának Munkás Szent József képe a 20. század második felében készült, Bruno Bulić akadémiai festő alkotása. A Szent Miklós-kápolnát Pietro Bembo püspök építtette 1570 körül. A gótikus diadalívébe befalazott román stílusú kőfaragvány talán kora keresztény eredetű. Mai oltárképét Nikola Zuttinis apát adománylevele szerint 1659 és 1698 között festették. A Kármelhegyi Boldogasszony-kápolnát 1570-körül építtette Pietro Bembo püspök, oltárképe valószínűleg 1730 után készült. A Szent Kereszt-kápolnát Frangepán János felesége Erzsébet építtette a 15. század közepén Mária Látogatása tiszteletére. Ebben a kápolnában található Antun Mahnić (1850-1920) püspök sírja, melyet 2001-ben hozták át ide. A templomot 1538-ban meghosszabbították, az orgona és a kórus helyét 1700-ban alakították ki, ekkor nyerte el mai formáját. Érdekességei a krki püspökök sírjai és a Frangepán-pallium. A székesegyház harangtornyát a 16. században építették gótikus stílusban. 1767-ben akkori hegyes toronysisakját barokk hagymakupolára cserélték, tetejébe pedig Szent Mihály főangyal fából faragott szobrát helyezték. A mai angyalszobor 1973-ban készült az időjárásnak sokkal ellenállóbb poliészterből. A székesegyházhoz csatlakozik a Szent Kvirin-templom, melyet a rendelkezésre álló szűk terület miatt észak-déli tájolással keresztben építettek a székesegyház elé. A templom a 12. század végén épült román stílusban helyben bányászott fehér kőből. A templom ezen a vidéken szokatlan módon kétszintes. A felső rész Szent Kvirin sisciai püspök, az alsó rész Antiokheiai Szent Margit tiszteletére van szentelve. Az alsó templom teljes egészében fennmaradt román stílusában egyedülálló megoldással készült. Durva egyszerűségével, félhomályával zord, de egyben misztikus hatást kelt, mintegy ösztönözve az imára. A templom belsejét a talajból kiemelkedő vaskos keresztboltozatok tagolják két hajóra, a harmadik hajónak már nem jutott hely, mert ott van az átjáró a székesegyházba. Az alsó templom sírboltként is szolgált, a Frangepánok idejében itt mondtak misét a halálra ítéltekért, később decimárium volt, majd miután a 19. században megszüntették az egyházi tizedet a székesegyház raktáraként is szolgált. Végül 1961-ben felújították, majd 1964-ben a régi oltárt is a helyére állították és újraszentelték. A felső templom négyzetes alaprajzú háromhajós román stílusú épület, középső és nyugati hajója az alsó templomon, míg a keleti az átjáró boltozatán nyugszik. Hosszúsága és szélessége egyaránt 13 és fél méter. Három félköríves szentélye felülmúlhatatlan eleganciával domborodik ki dél felé a fal síkjából. A három hajót két oszlopsor választja el egymástól. A középhajó apszisában három, az oldalhajókban kettő eredeti keskeny ablak nyílik. A nyugati hajó apszisában valószínűleg a 12. századból származó freskók maradványai láthatók. A keleti falban található kis méretű befalazott ablak arról tanúskodik, hogy az építés idején az előtte levő tér szabad volt és csak később került beépítésre. A templomban átmenetileg egyházművészeti kiállítás tekinthető meg.
bélyegkép|jobbra|250px|Az oroszlános kút a Vela Placán