bélyegkép|250px|jobbra|Szobra Székelyudvarhelyen
Nyirő JózsefNyomtatásban gyakran hosszú í-vel: Nyírő József. (Székelyzsombor, 1889. július 28. – Madrid, 1953. október 16.) erdélyi magyar író, kiugrott katolikus pap, politikus, újságíró, országgyűlési képviselő. Többször elismerően szólt a Harmadik Birodalomról, illetve antiszemita kijelentéseket tett. 1944–45-ben a nyilaspuccs után a nyilas csonkaparlament (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége) tagja volt, ő volt Sopronban a Szálasi-kormány utolsó sajtótermékének, az Eleven Újságnak a főszerkesztője,A nemzet mint ponyvaregény, Magyar Narancs online, 2012. május 29. és a Nagynémet Birodalomba is követte a kormányt.
Művei elsősorban erdélyi témákkal foglalkoznak, kiadásukat a román és magyar kommunista pártállami rendszerek betiltották. Akárcsak Wass Albertet, a román kultúrpolitika több évtizedig indexen tartotta. A róla elnevezett intézmények, utcák átnevezését szorgalmazza.Átvizsgálják a Nyíró Józsefről elnevezett utcák és iskolák dokumentációját , Forrás: Krónika A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint is tevékeny részt vállalt önkényuralmi rendszer fenntartásában, így nevének közterület-elnevezésként való felhasználása törvényileg tilos.
Élete és munkássága Nyirő József 1889-ben született Székelyzsomboron, Nyirő Mihály és Incze Amália gyermekeként. Édesapja a helyi római katolikus elemi iskola igazgatója volt. Később még három testvére született. Tízéves korában édesapja elhunyt.
Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte (1907-ben érettségizett), majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pázmáneumban tanult teológiát és filozófiát. 1912-ben teológiai doktorátust szerzett a katolikus egyházi autonómiáról szóló latin nyelvű disszertációjával. Ugyanebben az évben Nagyszebenben szentelték pappá.
Először Nagyszebenben, majd 1914–15-ben Besztercén oktatott hittant, később a Kolozs vármegyei Kide község plébánosa lett.
1919-ben, nem sokkal azután, hogy Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházi szolgálatból, és feleségül vette alsórákosi Bedő Ilonát. Házasságukból három gyermek született.
A papi rendből való távozása után a római katolikus egyház – az akkori szokásnak megfelelően – kiközösítette. Először Kidén bérelt malmot, hogy fenntartsa családját, majd a következő tíz évben a kolozsvári Keleti Újságnál dolgozott újságíróként.
1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával megnyerte a Zord Idő pályázatát, majd az Ellenzék novella-pályázatán első díjat kapott az Értelek virág és a Rapsonné rózsája című elbeszélése. 1923–24-ben a kolozsvári Pásztortűz című irodalmi és közművelődési folyóirat főszerkesztője volt. Az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítója, az Erdélyi Irodalmi Társaság és a Kemény Zsigmond Társaság tagja volt. 1924-ben jelent meg Jézusfaragó ember című novellagyűjteménye, amely sikert aratott mind Erdélyben, mind pedig Magyarországon.
1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa lett, közben Kacsó Sándorral, Szentimrei Jenővel, Tamási Áronnal együtt bekapcsolódott a Benedek Elek körül tömörülő székely irodalmi körbe.
1931-ben visszavonult gazdálkodni a Nagy-Küküllő vármegyei Alsórákos községbe, ahol nyolc hold földet örökölt. Később Székelyudvarhelyen épített házat és teremtett otthont családjának, és csak több év múlva tért vissza a Keleti Újsághoz, amelynek 1939–42 között felelős szerkesztője lett.
Darabjait 1945 és 1988 között nem játszotta hivatásos társulat. Ezt követően a Színházi adattárban nyolc[2012. június 5-i lekérdezés] premierjét regisztrálták.
Politikai pályafutása 1940-ben Corvin-koszorúval ismerték el munkásságát. A második bécsi döntést követően, 1942. február 14-től behívott erdélyi képviselőként a magyar Országgyűlés tagja lett, és Budapestre költözött. Az Erdélyi Párt képviseletében ült a parlamentben. 1942–43-ban a jobboldali Magyar Erő című képes hetilapot szerkesztette, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt.
A nyilaspuccs után részt vett a Szálasi Ferencékkel együttműködő parlamenti képviselőkből álló, úgynevezett „nyilas parlamentben”, és a Német Birodalomba is együtt menekült a németeket kiszolgáló kormányzattal. 1945-től Németország nyugati megszállási övezetében, a bajorországi Wollabergben, majd Waldkirchenben élt. 1946–1949 között a Magyar Harangok társszerkesztője volt. Részt vett az 1947. augusztus 19–20-án tartott menekült képviselők altöttingi országgyűlésén. Kisbarnaki Farkas Ferenc menekültkormányában (amely lényegében árnyékkormánynak tekinthető) 1947. augusztus 20-tól 1949 eleji lemondásáig nemzetnevelési miniszteri posztot töltött be. Az országgyűlés határozatairól Máté Imrével közösen tájékoztatta a volt kormányzót, Horthy Miklóst.http://lexikon.katolikus.hu/N/Ny%C3%ADr%C5%91.html 1947-ben Rajk László belügyminiszter háborús bűnösként kikérte (sikertelenül) a Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól.A Nyirő Józseffel egyidejűleg kikért személyek: Dohnányi Ernő, Muráti Lili, Páger Antal, Szeleczky Zita, Vaszary János, Oláh György, Orsós Ferenc, Hosszú Zoltán, Milotay István, Wass Albert. Forrás: Nyírő Alapítvány
1948-tól 1951-ig a Münchenben megalakított, a második világháborút követően Nyugatra menekült emigráns újságírók egyik szervezeteként tevékenykedő Magyar Újságírók Külföldi Egyesülete és az ugyanott alapított Magyar Kulturális Szövetség első elnöke lett. 1950-ben Madrid közelébe költözött. A Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársaként politikai kommentárokat írt, és aktív szerepet vállalt a nyilas-hungarista emigráció munkájában. 1952-ben a Hungarista Magyar Hírszolgálat felkérésére és támogatásával részt vett a clevelandi Kossuth Lajos Könyvkiadó megalapításában. Ugyanebben évben a Magyar Szabadság Mozgalom társelnökévé választották.
Halála Hosszas betegség után – mialatt ismét az egyházi közösség tagja lettTomek Vince piarista rendfőnök közbenjárására XII. Piusz pápa feloldotta a kiközösítés alól. Lásd: Rónai Zoltán: Madridi levél. – 1953 októberében hunyt el egy madridi klinikán. Közkeletű tévedés, hogy élete végén kolostorba vonult volna, bűneiért vezekelve.Rónai Zoltán: Madridi Levél. Isten Igájában. 50 éve halt meg Nyírő József. In: Életünk, 2003. november. 5. o. Síremléke a madridi Almudena temetőben áll.
Halála előtt néhány héttel így írt a Küzdelem a halállal című művében: jobbra|bélyegkép|220px|Nyirő József szobra Székelyzsomboron Később keserűen kifakadt:
Emlékezete Személyének megítélése már első politikai szerepvállalásától kezdve vitatott. Halála után a magyar és román kommunisták Nyirőt „szélsőjobboldali” állásfoglalásai miatt kitiltották az irodalomból. A rendszerváltás után elfogadóbb kép alakult ki róla, Romániában több iskola is viseli nevét. Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke szerint szét kell választani Nyírő József politikai és írói munkásságát.Index, 2012. május 24.
Első köztéri szobrát 2004-ben avatta fel a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a budapesti székhelyű Ábel Alapítvány Székelyudvarhelyen, az Emlékezés Parkja szoboregyüttes részeként. Még ugyanabban az évben szülőfalujában, Székelyzsomboron is szobrot állítottak emlékére.Székelyzsombor nevezetességei
2010-ben, halála után 57 évvel a szoborállító alapítványok képviselői megállapodtak a Nyirő család leszármazottaival arról, hogy hazahozzák és szülőfalujában újratemetik Nyirő József hamvait, valamint a magyar állam támogatásával átfogó programsorozatot szerveznek az író szellemi hagyatékának méltó ápolása érdekében. A 2012. pünkösd vasárnapjára tervezett újratemetés azonban politikai feszültség forrásává vált Románia és Magyarország között.
A hamvakat előzetesen Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben ravatalozták fel.
A román hatóságok kétségbe vonták a temetés megtartásához szükséges engedély érvényességét, mivel a dokumentumban formai hibás iktatószám szerepelt. A Hargita Megyei Prefektúra emiatt érvénytelennek nyilvánította az engedélyt, és a temetést elhalasztották. A szervezők – köztük Szász Jenő RMDSZ-es polgármester – szerint azonban semmiféle jogi akadály nem állt fenn a temetés megrendezése előtt, és a hiba a hatóságnál volt. A szervezők végül megtartották az eredetileg tervezett megemlékezést, amely ökumenikus keretek között zajlott, keresztény egyházi képviselők részvételével.
A rendezvényen beszédet mondott Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, valamint több erdélyi magyar közéleti szereplő. A mintegy kétezer fős tömeg nemzeti színű zászlókat lengetve, békésen emlékezett az íróra, akinek hamvait – az akkori nyilatkozatok szerint – titokban mégis eljuttatták a helyszínre, noha hivatalos temetésre nem került sor.
Irodalmi fogadtatásaEz a fejezet nagyrészt a RMIL-ból van átvéve, lásd a „Források” fejezetet.
Első szépirodalmi kísérlete, a Beöltözés című rajz a Nagyasszonyunk katolikus leánylapban jelent meg 1909-ben, ezt több szépirodalmi munka követte az Élet, a Katholikus Szemle és a gyulafehérvári Közművelődés hasábjain. Pályadíjakat nyert novelláinak sikere után a Jézusfaragó ember című novelláskötetével (1924) hívja magára a figyelmet. Az ekkoriban szerveződő erdélyi magyar irodalmi életben új tárgykörrel, az egyszerű székely ember világának ábrázolásával jelentkezett, s szecessziós stílusának népnyelvbe ágyazott színpompájával frissítő hatást gyakorolt a korabeli magyar irodalomra. Ebben a világban otthonosan mozog az író, belülről ismeri alakjait, azok nehéz életét, a természettel való összeforrottságát, drámai küzdelmét a megmaradásért, babonás hiedelmekkel átszőtt lelkületét. A Székelyföldnek és lakóinak mélységes szeretete, aggódó féltése fonja egységbe mindazt, ami ebből a világból irodalommá varázsolódik át. Jancsó Béla szerint új korszak kezdődött vele az erdélyi magyar prózában. Benedek Marcell így jellemzi: „Új, erőteljes, színpompás nyelvet hozott. Prózája dúsan rakott képekkel, hasonlatokkal, meglepő monumentális szépségekkel […] Alakjai együtt lélegzenek a havasok fiaival és köveivel, s e kozmikus kapcsolatok motiválják gazdag fantáziáját, meseteremtő készségét, balladás titokzatosságát.” A kritika azonban nem hallgatja el, hogy stílusa olykor modoros, dagályos, alakjai megrajzolásánál lélektani következetlenségek adódnak, írásaiban kísért a romantizáló hajlam.
Majdnem tíz év telik el az újabb novelláskötet megjelenéséig. A Kopjafák (1933) kerete komor, szomorú történeteket fog egybe. Kopjafák alatt alusszák örök álmukat az elbeszélések szereplői. A kötet egyetlen főhőse a halál, egy-egy prózában írt ballada minden novella. Ezek egy részének címe sincs, sorszám jelzi, hogy újabb életnek vetett véget a halál. De tragikus sorsú alakjai mindig a népi és általános emberi léleknek mély és igaz megérzéséről tanúskodnak.
Legértékesebb novellái a természetet, a havasok világát ábrázolják. A Havasok könyve (1936) hősei egyszerű pásztorok, favágók, szénégetők, akik együtt élnek a természettel. Csodálatos kapcsolat alakul ki ember és táj között: a székelyek kemény harcot vívnak a betevő falatért. A halál mintha állandóan közöttük járna, nem félik, az élet természetes tartozékának tekintik. A havas igazi urai tulajdonképpen az erdei vadak. Több elbeszélés szereplője a farkas: a ragadozó ösztön ébredését a szerző úgy írja le, hogy abból az ember szégyene is kiolvasható. A kötet huszonnégy elbeszélését keretként fogja át a havasi esztendő. Az őstermészettől még el nem szakadt emberrel együtt lélegzik az erdő ragyogóan színes őszével, titokzatosan hallgatag teleivel, sodró tavaszával. Az író varázslatos képessége a természet megelevenítése. Dsida Jenő így ír e könyvről: „Megszületett a székely dzsungel-könyv. A mi madaraink énekelnek benne fülünknek ismerős dalokat, a mi állataink beszélnek anyánktól tanult, édes nyelven, megértjük a székely ősvadon zúgását, a hulló fenyőtoboz zaját, a bokrok és a fák minden parányi neszét. Sírni lehet a gyönyörűségtől."