A Fußball-Club Augsburg 1907 e. V., vagy röviden, FC Augsburg egy német labdarúgócsapat, melynek székhelye a bajorországi Augsburg városában van. Történetük során először 2011-ben jutottak fel a német első osztályba, és azóta is a Bundesliga tagjai.

Történet Augsburg városának két legjelentősebb csapata, a nehéz anyagi helyzetben lévő Schwaben Augsburg és a BC Augsburg 1969-ben egyesült FC Augsburg néven. A frissen alakult csapat a harmadosztály bajor területi ligájában kezdte meg pályafutását. A kezdeti sikertelenség után 1973-ban sikerült feljutniuk a Regionalligába, így Augsburg városának ismét lett profi szinten játszó futballcsapata. Ekkor már szurkolók is jöttek szép számmal, a bajnokcsapatot összesen 15 ezren ünnepelték a stadionban.

200px|bélyegkép|bal|Augsburg - Dortmund (2012) A frissen hazaigazolt Helmut Hallerrel soraiban az Augsburg a Regionalliga Süd bajnoka lett újoncként, és versenyben volt a Bundesliga tagságért is, melyet végül nem sikerült megszereznie. A csapat maradt a közben nevet váltott (déli) másodosztályban, de a következő években rendre a tabella második felében kaptak helyet. 1979-ben és 1981-ben is kiestek a másodosztályból, ám mindkétszer egy szezon alatt visszajutottak. 1983-ban ismét kihullottak az akkor már egységes - nem területekre bontott - másodosztályból a Bayernligába, mely most már sokkal erősebb csapatokat tartalmazott, mint eddig. Csupán 11 évvel később, 1994-ben sikerült megnyerniük a félamatőr szinten jegyzett Bayernligát, ám a kieséses szakaszban nem sikerült kiharcolniuk a Bundesliga II tagságot. Ebben az évben új, professzionális területi harmadosztályok alakultak, így az Augsburgnak nem kellett tovább félamatőr szinten játszania. A következő években a Regionalliga Süd középmezőnyéhez tartoztak, majd 2000-ben (a legsikeresebb idényük után), azért hogy elkerüljék az anyagi csődöt, visszaadták a Regionalliga-licencet és átkerültek a félamatőr negyedosztályba. A klub miután rendezte tartozásait, 2002-ben visszajutott a harmadosztályba, és a következő években az élmezőnyhöz tartozott. 2006-ban végre megnyerték a Regionalligát és visszatérhettek a másodosztályba.

2009-ben elkészült a csapat új stadionja, a 30 ezer néző befogadására alkalmas Impuls Arena (2015-től WWK ARENA). Az Augsburg 2010-ben eljutott a Német kupa elődöntőjéig, emellett a másodosztály harmadik helyén végzett. (Ám a Nürnberg elleni osztályozót elvesztették.) Egy évvel később, második helyüknek köszönhetően feljutottak a német első osztályba. 2011. október 15-én a Mainz ellen megnyerték első Bundesliga mérkőzésüket. Első két idényében az Augsburg sikerrel harcolt a kiesés ellen.

Sikerek

Bajnokság 2. Bundesliga Ezüstérmes: 2011 Regionalliga Süd (II-III. osztály) Bajnok: (2) 1974, 2006 Bayernliga (III-IV. osztály) Bajnok: (5) 1973, 1980, 1982, 1994, 2002 Ezüstérmes: 1985

Kupa Schwäbischer Pokal Győztes: (13) 1969–1972, 1980, 1986, 1988, 1993, 1996, 1999, 2002, 2004, 2005 Ezüstérmes: 1992

Stadion A csapat 1951-től 2009-ig Augsburg legnagyobb stadionjában, a Rosenaustadionban tartotta hazai mérkőzéseit. A futókörrel rendelkező klasszikus, multifunkciós pálya a fénykorában 50-60 ezer néző befogadására is alkalmas volt. A klubvezetők egy új, a modern labdarúgás kívánalmainak megfelelő létesítmény építését már 2004-ben tervezték - ekkor az FC Augsburg még a negyedosztályban szerepelt. A munkálatok végül 2006-ban kezdődtek el és három évig tartottak. A 30 ezer férőhelyes, fedett lelátókkal ellátott pályát 2009-ben adták át. Az eredetileg Augsburg Arena néven épült létesítményt 2009-ben impuls arena-ra, 2011-ben SGL arena-ra keresztelték át. 2015-től WWK Arenanak nevezik.

Híres játékosok

Ulrich Biesinger Helmut Haller Bernd Schuster Armin Veh Raimond Aumann Roland Grahammer Dieter Eckstein Karl-Heinz Riedle Andreas Ottl André Hahn İlhan Mansız Halil Altıntop Paul Verhaegh Ragnar Klavan Alex Manninger Torghelle Sándor

Jelenlegi keret

2024. szeptember 3. szerint

Edzők Az FC Augsburg trénerei 1969-től napjainkig

Források Hivatalos honlap FC Augsburg a Transfermarkt.de honlapján FC Augsburg a Bundesliga hivatalos honlapján FC Augsburg a Fußballdaten.de honlapján FC Augsburg a Weltfußball.de honlapján

Jegyzetek

Fordítás

Augsburg Kategória:1907-ben alapított labdarúgócsapatok