Svájc

Svájc, hivatalos nevén Svájci Államszövetség (, , , rétorománul: Svizra vagy Confederaziun svizra) tengerparttal nem rendelkező, kantonokból (tartományokból) álló szövetségi köztársaság Közép-Európában. Szomszédai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein.

Erős hagyományai vannak a politikai és katonai semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködés terén is, mivel számos nemzetközi szervezet székhelye. Gazdasági kapcsolatban áll Liechtensteinnel, továbbá közös valutát (svájci frank) is használ vele. Érdekesség az országról, hogy (de facto) fővárosa Bern, legnagyobb városa Zürich, viszont a főváros csak az 5. helyen helyezkedik el az ország legnépesebb városai közül Zürich, Genf, Bázel és Lausanne mögött. Svájc területén belül található két kis exklávé is, a Németországhoz tartozó Büsingen város, és az Olaszországhoz tartozó Campione d’Italia nevű olasz falu is.

Svájc a világ legfejlettebb országai közé tartozik, számos nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően teljesít, így például a globális innovációs index, az egy főre jutó GDP vagy az emberi fejlettségi index, a gazdasági versenyképesség, a fizetések, a demokratikus kormányzás és a sajtószabadság alapján.

Földrajz

Domborzat Az ország domborzatilag tagolt. Három nagyobb tájegységre osztható: Tájképét az ország déli felén, kelet felé egyre nagyobb sávban emelkedő és területének mintegy 60%-át elfoglaló Alpok határozza meg. Láncai a Gotthard-masszívumban futnak össze. Legmagasabb pontja a 4635 m-es Monte Rosa-hegyi Dufour-csúcs (a második legmagasabb az ismertebb Dom, ami 4545 m magas). Itt találhatók Európa leghosszabb gleccserei is, mint például az Aletsch, amely eléri a 24 km-t. Jura-hegység: a hegyvidék mészkőláncai, illetve táblái a francia határ mentén sorakoznak. Svájci-medence: a Jura és az Alpok között kb. 300 km hosszú hullámos dombvidék, az ország gazdasági centruma.

Az ország területe .

Vízrajz Az Alpokban ered számos európai folyam, köztük a Rajna, a Rhône, az Inn, az Aare és a Ticino folyó, amelyek a Genfi-tó, Zürichi-tó, Boden-tó, Neuchâteli-tó vizét is táplálják. Svájcban 1484 tó található.

Éghajlat Az északi, sűrűbben lakott országrész nyitottabb, de még így is meglehetősen hegyes-völgyes, az északnyugaton elterülő Jura-hegység mészkővonulataival. Svájc klímája általában mérsékelt, helyenként nagy ingadozásokat mutatva, a magashegységi zord klímától a Svájc déli csücskénél előforduló kellemes mediterrán éghajlatig.

Az évi átlaghőmérséklet 9 °C. Az évi csapadék mennyisége erősen területfüggő, a Rhone-völgyben például 530 mm, míg Luganónál 1700 mm. Általában véve az Alpoktól nyugatra, északra eső területnek hideg, esős klímája van, ahol a téli középhőmérséklet nulla fok körül (vagy az alatt) van, és nyáron ritkán van 21 fok fölötti meleg. Az ország déli csücskében, Ticino kantonban, az Alpok fő vonulatától délre a völgyekben melegebb, nedves jelleg uralkodik, ahol a fagy ritkán fordul elő. Az Alpok és a Jura felső vidékének klímája esős vagy havas, 1800 méter fölötti fagyhatárral.

Növény- és állatvilág Legismertebb növénye, ami védett is, a havasi gyopár. Ez kicsi, fehér szirmú virág, amely alpesi területeken honos. Legismertebb kutyafajtái a bernáthegyi (németül: Bernhardiener) és a berni pásztorkutya. Mindkettő főleg mentőkutyaként ismert. Az ország területének közel egyharmadát erdőségek, főleg fenyőfélék borítják. Az erdőhatár felett a gazdag havasi rétek és a legelők világa található, széles körben elterjedt a szarvasmarhatartás. 3000  méter felett a növényzet igen gyér, az örök hó birodalma, amelyre fontos turisztikai ágazat, a síturizmus épül.

Környezetvédelem Svájc hosszú ideje óvja környezetét és természeti erőforrásait. 1876-ban fogadták el az erdővédelmi törvényt, amivel Svájc az elsők között volt a környezetvédelmet előtérbe helyező országok között. 1953 óta a környezet óvása az alkotmányban is szerepel.

A hulladékgyűjtést és saját környezetének rendben tartását a lakosság nagy része fontos személyes kötelességének tekinti.

Svájcban környezetvédelmi szempontból a légszennyezés jelent elsődleges problémát, amit nagyrészt a járművek okoznak. 2000-ben az évi kibocsátott szén-dioxid mennyisége 39 millió tonna volt. Szigorú előírások vonatkoznak az 1987 után gyártott gépjárművek megengedett légszennyezésére.

Hasonló problémát jelent a vízszennyezés, amit a folyókba kerülő foszfát, műtrágya és rovarirtók okoznak. Az ország rendelkezésére álló vízmennyiség 73%-át az ipar használja fel. A városok évente 3 millió m³ szilárd halmazállapotú szemetet állítanak elő.

A Svájci Erdőgazdálkodási Iroda 1986-os évi jelentése szerint az erdők 36%-a elpusztult vagy súlyosan károsodott a savas esők vagy más légszennyezés következtében.Gale Worldmark Encyclopedia of the Nations, 12Ed, vol. 5.

Nemzeti park Svájcban egyetlen nemzeti park van, az viszont 1914 óta.Der Schweizerischer Nationalpark im Engadin Neve Svájci Nemzeti Park, Graubünden kantonban található. A látogatók előtt nyitva áll, de tilos letérni a jelölt turistautakról. Nemcsak a természeti környezet védett, hanem a park területére eső települések is.

Természeti világörökség bélyeg|220px|A Jungfrau egy része

A természeti világörökség része Svájcban:

Jungfrau – Aletsch – Bietschhorn hegyvidék az Alpokban; Monte San Giorgio közép-triász kori fosszília-lelőhely; A svájci tektonikus terület Sardonában; A Kárpátok és más európai régiók ősbükkösei - nemzetközi helyszín több svájci védett erdővel.

Történelem

Ókor A mai Svájc területét a vaskor óta kelta törzsek népesítették be. A mai Neuchâtel kantonban fekvő La Tène mellett tárták a La-Tène-kultúra névadó leleteit.

bélyeg|220px|Római provinciák az Alpokban i. sz. 150 körül A rómaiak i. e. 58 (Iulius Caesar gall háborúi) és Augustus római császár uralkodásának vége (i. sz. 14) között fokozatosan uralmuk alá hajtották a területet, amelynek keleti részét Raetia, nyugati részét kezdetben Gallia, később nagyrészt Germania Superior provinciákba tagozták be; Ticino a Pón túli Gallia, majd Itália része lett. Több helyen virágzó városokat alapítottak, emellett régi kelta települések is felvirágoztak. Előbbiek közé tartoztak Julia Equestris (Nyon) és Forum Claudii Vallensium (Martigny), utóbbiak közé a korábbi helvét főváros, Aventicum (Avenches) és Lousonna (Lausanne). A hágók már ekkor fontos szerepet játszottak: a Splügen- és a Nagy Szent Bernát-hágón haladt át az Itália és Nyugat-Germánia közötti kereskedelem jelentős része.

A népvándorlás korában Svájc területére is új népek érkeztek: a 3. században Észak-, Kelet- és Közép-Svájcba a germán alemannok, Nyugat-Svájcba a frankok és a burgundok érkeztek. A romanizált őslakók – a rétoromán néptöredéket kivéve, amelynek tagjai a Graubünden zárt völgyeiben élnek – Észak-, Közép- és Kelet-Svájcban átvették a bevándorlók nyelvét. Nyugaton, csakúgy, mint Galliában, a lakosság nem vette át a germán bevándorlók nyelvét, helyette a latin nyelvből fokozatosan francia dialektusok alakultak ki. Ticino területének lakossága a kora középkor során fenntartotta szoros kapcsolatát Itáliával, így itt is az olasz nyelv használata vált általánossá.

Középkor Nagy Károly idején Svájc területének nagy része a Frank Birodalomhoz tartozott (6–9. század). Ekkor terjedt el a lakosság körében a keresztény vallás. A frank birodalom felbomlása után a mai Svájc területének keleti, németül beszélő része a Német-Római Birodalomhoz, a nyugati része Burgundiához került. A későbbi svájci állam magva a német nyelvű területen alakult ki.

bélyeg|bal|220px|Stein am Rhein középkori házai A Hohenstauf császárok az invesztitúraháborúk idején egyrészt a gazdag kereskedővárosok (Bern, Zürich, Solothurn stb.) támogatását szerették volna elnyerni széles körű autonómia fejében, másrészt az Itáliába vezető alpesi átjárók (főként a Szent Gotthárd-hágó) feletti ellenőrzés biztosítása végett egyes közösségeknek is birodalmi tartományi jogot és szabadságlevelet adtak. A hágók feletti ellenőrzés az Itáliáért folytatott háború miatt volt fontos.

bélyeg|220px|Bundesbrief, azaz szövetségi levél A 13. századtól a központi hatalom gyengülésével helyi nemes családok, többek között a Habsburgok (akik ekkor főleg ezen a területen rendelkeztek birtokokkal), megpróbálták korlátozni ezeket a kiváltságokat. A völgyek és a városok változó összetételű átmeneti szövetségeket kötöttek érdekeik védelmére. Ezen szövetségek egyikéről tanúskodik a keltezése szerintA szövetség, illetve a dokumentum keletkezésének valós dátuma vitatott, lástd pl. . 1291. augusztus elején írt szövetségi levél (Bundesbrief), amelyet három völgyközösség (Uri, Schwyz és Unterwalden, a három „őskanton”) írt alá. A levél valószínűleg a (Habsburg-házból való) császár meggyilkolására válaszul születhetett. Bár a levél szövege utal egy korábbi szövetségre, amit az aláírók megújítanak, a svájci hagyományban az ország alapításának dokumentumaként tekintenek a levélre, és a nemzeti ünnepet a szövetség tiszteletére tartják augusztus 1-jén.

Az 1315-ös morgarteni csatában az őskantonok, amelyek a Wittelsbachok oldalára álltak a német királyi címért folytatott harcban, legyőzték a Habsburgok hadseregét, megújították és szorosabbra fűzték szövetségüket. A 14. század során további völgyközösségek és városok is csatlakoztak, részben szabad akaratukból, részben meghódításuk után (Zug). A század közepére létrejött a nyolctagú „Régi Szövetség”, majd 1513-ig több lépésben tizenhárom tagúvá bővült. A korabeli svájci szövetséget szokás Esküszövetségnek (Eidgenossenschaft) is nevezni. Ekkortól a 16. század elejéig, amíg a reformáció meg nem osztotta a szövetséget, az intenzív katonai, diplomáciaiA diplomácia eszköztárába tartozott nemesek felvétele a polgárok sorába, örökösödési, védelmi és társulási szerződések megkötése, valamint a földek, városok (pl. Winterthur) megvásárlása is. és kereskedelmi expanzió korszaka következett. Északon és keleten elsősorban Zürich, Luzern és Schwyz terjesztette ki befolyási övezetét, nyugaton főként Bern, kisebb részben Fribourg és a társult (a szövetségbe be nem lépő, de együttműködő) Wallis hódított meg újabb területeket. Dél felé, a Milánói Hercegség ellenében Uri és Obwalden terjeszkedett, meghódítva a mai Ticino területét. A 15. századtól a meghódított területek nem váltak a szövetség tagjává, hanem a hódító kanton(ok) alávetett területeivé váltak, a kantonok száma évszázadokig nem változott.

A szövetség gazdasága az Alpokon áthaladó észak–déli kereskedelmen, a városok iparán, valamint elsősorban a belső területeken folyó állattenyésztésen alapult. Ehhez járult hozzá a zsoldosok közvetítéséből befolyó pénz, ami a kantonok vezetőit gazdagította és számos belső konfliktus forrásává vált. A 14–16. században a svájci gyalogság Európa-szerte a legkiválóbb egységek közé számított, és elősegítette a lendületes expanziót. Az Alpok túlnépesedett völgyeiben sokaknak a katonáskodás volt az egyetlen lehetősége a megélhetésre: őket külföldi uralkodók szívesen állították szolgálatukba. Ez ahhoz vezetett, hogy egyre gyakrabban álltak szemben egymással svájciak az európai csatákban. A 15. század végén fellángoló Itáliai háborúkban egyaránt szolgáltak svájciak a pápa, a milánói herceg és a francia király seregében.

A szövetség korántsem működött egységes államként. A 14. századi „Régi Szövetség” 2–5 kantont tömörítő szövetségek hálóját jelentette, az első állandó központi szervezet, a Tagsatzung, a közösen birtokolt alávetett területek igazgatására jött létre, és minden kanton egyenlő szavazattal rendelkezett benne. A szorosan vett tagok, a kantonok mellett társult államok is együttműködtek a szövetséggel. Ezek közé tartozott többek között a Sankt Gallen-i bencés apátság, Wallis és Graubünden völgyeinek közösségei, valamint több más város mellett Biel, Mulhouse és Genf is.

Újkor