Az operaház fantomja Andrew Lloyd Webber musicalje, amely a francia Gaston Leroux regénye alapján készült. 1986-ban mutatták be Londonban, és azóta is műsoron van.
Webber Christine szerepét akkori feleségének, Sarah Brightmannek írta, aki a londoni és a Broadway-előadásokon játszotta. A darabot Harold Prince rendezte, aki Webber Evita című musicaljét is színre vitte. A dalszövegeket Charles Hart írta, Richard Stilgoe néhány anyagának felhasználásával. Habár a musical vegyes fogadtatást kapott a kritikusoktól, hatalmas közönségsikere lett és a mai napig megy mind a West End-en, mind a Broadwayen, ahol a leghosszabb ideje futó musicalként 2006 januárjában megelőzte a Macskák című musicalt. A musicalek történetében egyedülálló módon a 10.000. előadása 2012-ben volt.
Cselekménye A mű főszereplője az Operaház fantomja és Christine Daaé. A fantom az operaház alatt él, mert az arca eltorzult, és nem mutatja meg magát senkinek. Egy zenei zseni, aki gyakran megijeszti az alkalmazottakat, például orgonajátékával. A sötétségből időnként felkísértő alakot az operaházban dolgozók gonosz szellemnek hiszik. A fantom, aki önmagát Eriknek nevezi, megismeri Christine-t, és halott apja sugallatára elkezdi énekelni tanítani, anélkül, hogy mutatkozna, az öltöző falán keresztül. Beleszeret a lányba, és féltékeny lesz a vőlegényére, Raoulra. Egy nap előjön a rejtekhelyéről, az arcát egy maszkkal takarja el. Christine-t a földalatti „lakásába” viszi. A lány meglátja az arcát, pedig a fantom nem akarja, hogy a kinézetével foglalkozzon, hanem, hogy önmagáért szeresse. Nem is akarja visszaengedni a lányt, mert attól tart, hogy a lány nem jön le többé hozzá. A fantom végül mégis belátja, hogy fel kell engednie. A lány, miután elmeséli Raoulnak, hogy látta a fantom arcát, nem tud szabadulni a fantomtól való félelemtől. Később, egy előadás alatt, Erik elrabolja Christine-t, és nem akarja elengedni. A megmentésére érkező Raoult elfogja és megzsarolja a lányt: vagy a felesége lesz, vagy Raoul meghal. Christine megcsókolja a fantomot, aki meghatódottságában elengedi mindkettőjüket. Christine és Raoul elmennek és később összeházasodnak. A fantom ott marad az operaházban, és pár nap múlva belehal szerelmének elvesztésébe, leugrik az operaház tetejéről. Végül Christine temeti el őt, úgy, ahogyan Erik kívánta.
Magyarországi bemutató A magyarországi bemutatót 2003. május 31-én tartották a Madách Színházban, amely 2002-ben nyerte el a musical bemutatásának magyarországi jogait. A világon elsőként hazánkban mutatták be a darabot ún. non-replica változatban, vagy is az eredeti, londoni előadáshoz képest eltérő rendezés, jelmez és díszlet került a magyar színpadra. A musical 2003-as bemutatása a Madách Színház új, zenés-színházi korszakának a kezdetét is jelentette. 2022 novemberében ünnepelték a 900. előadást, amely után több eredeti szereplő is távozott a produkcióból (Krassy Renáta, Mahó Andrea, Bot Gábor és Homonnay Zsolt). Jenes Kitti, Haraszti Elvira és Széles Flóra Christineként, Raoul-ként Borbély Richárd és Jenővári Miklós, Monsieur André szerepében Sánta László csatlakozott a rendkívüli sikerű produkcióhoz.
Alkotók
Rendező: Szirtes Tamás Díszlettervező: Kentaur Koreográfus: Seregi László Zenei vezető: Kocsák Tibor Jelmeztervező: Vágó Nelly Világítás és szcenika: Götz Béla Rendezői munkatárs: Kutschera Éva és Tatár Eszter
Szereposztás +SzerepEredeti szereposztásTovábbi szereposztásAz Operaház fantomjaCsengeri Attila, Miller Zoltán, Sasvári SándorPosta VictorChristine DaaéBíró Eszter, Király Linda, Mahó Andrea, Krassy RenátaFonyó Barbara, Jenes Kitti, Haraszti Elvira, Széles Flóra, Arany TimiRaoul, Vicomte de ChagnyHomonnay Zsolt, Miller Zoltán, Bot GáborNagy Sándor, Magyar Bálint, Solti Ádám, Borbély Richárd, Jenővári MiklósCarlotta GiudicelliPelle Erzsébet, Röser Orsolya, Sáfár MónikaPándy PiroskaUmberto PiangiPankotay Péter, Rozsos István, Gerdesits FerencSzerekován János, Sándor Dávid, Derzsi GyörgyMonsieur AndréMikó István, Szerednyey BélaBarát Attila, Lippai László, Sánta LászlóMadame GiryBajza Viktória, Bencze IlonaKecskés Tímea, Wégner JuditMeg GiryKuthy Patrícia, Ladinek Judit, Várady ViktóriaLóránt Enikő, Zsitva Réka, Pacskó DóraMonsieur FirminGalbenisz Tomasz, Weil RóbertMonsieur ReyerBognár Zsolt, Laklóth AladárBorsányi Dániel, Baksa AndrásMonsieur LefevreKoltai János, Lőte AttilaSzolnoki Tibor, Sövegjártó ÁronÁrverés kikiáltóLesznek Tibor, Pusztaszeri KornélBognár Zsolt, Lőrincz Sándor, Horesnyi LászlóJoseph Bouquet Barabás Kiss Zoltán, Vikidál Gyula Ekanem Bálint, Mező Zoltán
Jegyzetek
Források
The Really Useful Group of Companies hivatalos The Phantom of the Opera lapja Volf Anna: Így készült Az operaház fantomja 1-7. rész, vivalamusical.hu – 2010. február 14–19. -zab-: Színház: Úri szabászat hozott anyagból (Az operaház fantomja), Magyar Narancs 2003/24. – 2003. június 12.
További információk
Az operaház fantomja (2003) a Színházi adattár adatbázisában Miklya Luzsányi Mónika: Szüfrazsettek, családanyák és Mária Magdolna Webbernél Kicsoda valójában az Operaház Fantomja?, mindennapi.hu – 2011. október 9.
Kategória:Musicalek Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:Párizs a zenében