Michael Vartan (Boulogne-Billancourt, Hauts-de-Seine, 1968. november 27. –) visszavonult francia–amerikai filmszínész.

Fiatalkora és családja

A franciaországi Boulogne-Billancourtban született, Eddie Vartan zenész és Doris (leánykori nevén Pucher) Vartan festőművész gyermekeként. Apai nagynénje, Sylvie Vartan énekes, mostohaapja, Ian La Frenais pedig író. Apja Bulgáriából származik, anyja Lengyelországból költözött Amerikába.

Ötéves korában szülei elváltak és ő anyjával Amerikába költözött. Később visszaköltözött Franciaországba az apjához, és egy vidéki kis településen, Fleuryban élt egészen a főiskolai évek kezdetéig. 18 éves korában visszatért Amerikába, Los Angelesben élő anyjához, és azt mondta neki, hogy művész akar lenni. Los Angelesben színművészeti iskolába járt, miután fény derült színészi képességeire. Vartan önmagát amerikainak tartja.

Pályafutása Néhány kisebb szerep után olyan hollywoodi produkciókban tűnt fel, mint A bambanő (1999), a Sötétkamra (2002) és a Anyád napja (2005). 2007-ben A fenevad című ausztráliai horrorfilmben, egy évvel később a Jolene című amerikai filmdrámában játszott.

Egyik legjelentősebb szerepe 2001–2006 között Michael Vaughn volt az Alias című amerikai televíziósorozatban. Az első négy évadban állandó szereplőként volt jelen, majd az ezt követő ötödik, egyben utolsó évadban vendégszereplőként látható egy-egy epizódban.

Vendégszerepelt a Jóbarátok (Dr. Timothy Burke-öt, Dr Richard Burke fiát alakítva), továbbá az Ally McBeal'' (Jonathan Bassetként) epizódjaiban is.

Magánélete

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1991 Un homme et deux femmesn Fred 1992 Promenades d'été Thomas Stringer Chris 1993 Fiorile Fiorile Jean / Massimo Bozsó Péter 1995 Wong Foo, kösz mindent! – Julie Newmar To Wong Foo, Thanks for Everything! Julie Newmar Tommy Reisenbüchler Sándor 1996 Julie De Marco The Pallbearer Scott Stohl András 1997 Érints meg! Touch Me Adam Nem vagyunk már ugyanazok The Myth of Fingerprints Jake Dózsa Zoltán 1998 Gyilkosságból kitűnő Dead Man's Curve Chris Markovics Tamás 1999 A bambanő Never Been Kissed Sam Coulson Rékasi Károly 2000 Szerelem a négyzeten It Had to Be You Charlie Hudson Miller Zoltán A második legjobb dolog The Next Best Thing Kevin Lasater Kálid Artúr Sand Tyler Briggs 2002 Sötétkamra One Hour Photo Will Yorkin Czvetkó Sándor 2005 Anyád napja Monster-in-Law Dr. Kevin Fields Czvetkó Sándor 2007 A fenevad Rogue Pete McKell Seder Gábor 2008 Jolene Brad 2010 High School matematikatanár (stáblistán nem szerepel) 2011 Demoted Rodney McAdams Colombiana Colombiana Danny Delanay Varga Gábor 2016 A gonosz odabent vár Within (Crawlspace) John Alexander Schnell Ádám Nina rádiós interjúztató 2017 Small Town Crime Crawford nyomozó

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1988 Black Leather Jacket motors fiú tévéfilm 1993 Spender Paul Ducheyne 1 epizód Bukott angyalok Fallen Angels Harry Stone 1 epizód 1997 Jóbarátok Friends Dr. Tim Burke 1 epizód 2000 Ally McBeal Ally McBeal Jonathan Bassett 2 epizód 2001 Artúr király és a nők The Mists of Avalon Lancelot 2001–2006 Alias | Alias| Michael Vaughn

| 2005 | | Kitchen Confidential| Michel Valentine | 1 epizód |- | 2007 | Nagyágyúk| Big Shots| James Walker | 11 epizód |- | 2009–2011 | Trinity kórház| Hawthorne| Dr. Tom Wakefield | 30 episodes |- | rowspan="2"| 2012 | Csoportban marad| Go On| önmaga| 1 epizód

| Ring of Fire| Dr. Matthew Cooper | minisorozat (2 epizód) |- | rowspan="2"| 2014 | Bates Motel – Psycho a kezdetektől| Bates Motel| George Heldens | 6 epizód |- | Hűtlen vágyak| Satisfaction| Dylan | 3 epizód

| 2015 | | Rectify| Forrest | 1 epizód |- | 2017–2018 | | The Arrangement| Terence Anderson | 20 epizód |- | 2018 | Isten belájkolt| God Friended Me'' Jeffrey Bloom 1 epizód

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Vartan rajongói oldala

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Francia színészek