Magyarországon 2006. október 1-jén önkormányzati választást tartottak. A választást a Magyar Köztársaság elnöke írta ki. A választáson a regisztrált választók 53,12%-a vett részt.

A választás az ellenzéki pártok – ezen belül is domináns részben a Fidesz – földcsuszamlásszerű győzelmét hozták, ami (tekintve, hogy a 2002-es önkormányzati választást nagy fölénnyel az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció nyerte) jelentősen átrendezte az erőpozíciókat a fővárosi, megyei és városi közgyűlésekben és azok élén.

A fővárosi és a megyei közgyűlési választáson az ellenzéki pártok és szövetségeseik a szavazatok 52,62%-át szerezték meg, szemben a kormánypártok 37,73%-os eredményével. A választás legnagyobb vesztese az SZDSZ volt. Bár budapesti jelöltjük, Demszky Gábor az MSZP támogatásával kis szavazattöbbséggel ismét főpolgármester lett, elvesztették csaknem valamennyi vidéki városi polgármesteri helyüket és a fővárosban is csökkent támogatottságuk.

Szinte valamennyi megyében fideszes többségű önkormányzat alakult, kivéve Somogy megyét, ahol az ellenzéki párt csak a szavazatok felét szerezte meg, illetve Heves megyét, ahol az MSZP-vel szavazategyenlőség alakult ki, az elnöki tisztség körüli több hónapos huzavona után azonban az MSZP frakció maga mellé állított egy fideszes képviselőt.

Lásd még: Magyarország megyei önkormányzatai a választók száma szerint Magyarország legnagyobb települési önkormányzatai

Választás típusa

Budapest (fővárosi kerületek): polgármester, körzeti önkormányzati képviselők, főpolgármester, fővárosi közgyűlés, kisebbségi önkormányzatok megválasztása megyei jogú városok: polgármester, körzeti önkormányzati képviselők, kisebbségi önkormányzatok megválasztása 10 000 lakos feletti települések: polgármester, körzeti önkormányzati képviselők, megyei közgyűlés, kisebbségi önkormányzatok megválasztása 10 000 lakos alatti települések: polgármester, települési önkormányzati képviselők, megyei közgyűlés, kisebbségi önkormányzatok megválasztása

Eredmények Budapest Főpolgármester

JelöltPártSzavazatok számaArányDemszky Gábor SZDSZ-MSZP362 28946,86%Tarlós Istvánfüggetlen349 41245,20%Katona KálmánMDF46 3676,00%Zsinka LászlóMIÉP10 7911,40%Székely PéterMunkáspárt4 212 0,54%

Fővárosi közgyűlés

PártMandátumokFidesz-Kereszténydemokrata Néppárt30MSZP24SZDSZ9MDF3

Megyei jogú városok polgármesterei

Város neveGyőztesPártEredményBékéscsabaVantara GyulaFidesz-KDNP-VP52,53%DebrecenKósa LajosFidesz73,90%DunaújvárosKálmán AndrásMSZP34,28%EgerHabis LászlóEgri Lokálpatrióta Egylet52,66%ÉrdT. Mészáros AndrásFidesz-KDNP45,67%GyőrBorkai ZsoltFidesz-KDNP49,53%HódmezővásárhelyLázár JánosFidesz-MPP72,17%KaposvárSzita KárolyFidesz-KDNP66,26%KecskemétZombor GáborFidesz58,10%MiskolcKáli SándorMSZP-SZDSZ56,31%NagykanizsaMarton IstvánFidesz-KDNP44,45%NyíregyházaCsabai LászlónéMSZP51,72%PécsTasnádi PéterMSZP47,67%SalgótarjánSzékyné dr. Sztrémi MelindaFidesz-KDNP40,40%SopronFodor TamásFidesz-KDNP44,08%SzegedBotka LászlóMSZP-SZDSZ57,85%SzékesfehérvárWarvasovszky TihamérMSZP-SZDSZ-FPE50,55%SzekszárdHorváth IstvánFidesz-KDNP60,18%SzolnokSzalay FerencFidesz-KDNP48,68%SzombathelyIpkovich GyörgyMSZP-SZDSZ43,60%TatabányaBencsik JánosFidesz52,77%VeszprémDebreczenyi JánosFidesz-KDNP51,55%ZalaegerszegDr. Gyimesi EndreFidesz-KDNP-Nemzeti Fórum60,48%

Megyei közgyűlések

JelmagyarázatHelyezés1.2.3.4.5.6.-vastag betű - közgyűlési többség

A megszerzett megyei közgyűlési helyekKözgyűlés létszáma40464059404041404040404080404841404040835#.ListaBAR23x31pxBKK23x31pxBÉK23x31pxBAZ23x31pxCSO23x31pxFEJ23x31pxGYS23x31pxHJB23x31pxHEV23x31pxJNS23x31pxKME23x31pxNÓG23x31pxPES23x31pxSOM23x31pxSZB23x31pxTOL23x31pxVAS23x31pxVES23x31pxZAL23x31px∑1. Fidesz–KDNP*212824322022262320222122432026252523254682.MSZPMSZP–SZDSZ161415271614121320141516281017141115112574113311SZDSZ311215MDF1122112412219 A csak egymegyébeninduló listákHomokhát3Polgármest.2Somogyért102PVME372Baranyai Emb.2FETEÖsszefogás4SZZE2PFM21Hajdúvárosok Sz.ZMPPE2PSZM11NF1Tiszamentiek Sz.2VÖE Forrás: Országos Választási IrodaOrszágos Választási Iroda (valasztas.hu) - (elérés: 2015. október 27.)

Részvételi adatok Zárójelben a 2002-es önkormányzati választás részvételi adataival: 7 órakor 1,12% (0,92%) 9 órakor 7,70% (6,42%) 11 órakor 18,53% (17,91%) 13 órakor 26,98% (26,33%) 15 órakor 34,77% (34,66%) 17.30 órakor 46,53% (45,78%) 19 órakor 53,12% (51,10%)

Jegyzetek

További információk A 2006. évi önkormányzati választás eredménye

Magyarországiönkormányzativálasztások