bélyegkép|jobbra|200px|Református templom bélyegkép|jobbra|200px|A Degenfeld-kastély bélyegkép|jobbra|200px|Hadadi parasztok 1838-ban Hadad (románul Hodod, németül Kriegsdorf) falu Romániában Szatmár megyében, a Szilágyság Tövishát kistáján.
Fekvése Zilahtól északra, Szilágycsehtől 11 km-re nyugatra fekszik.
Nevének eredete 1334-ban Hodod néven említik először. Valószínű, hogy a Hada személynévből ered. A román név a középkori zárt névalakot őrizte meg. Német neve tükörfordítás eredménye (Krieg 'háború').
Története Az 1300-as években Hadad királyi birtok volt. A királynő 1383-ban a kusalyi Jakcsoknak adományozta Bogdánd, Korond és Nádasd falvakat. Kusalyi Jakcs György és testvérei 1399-re felépítették a várat és a Szent László tiszteletére szentelt gótikus templomot. A középkorban fontos település volt, vásártartási joggal és kolostorral. Gyakran tartottak itt Közép-Szolnok vármegyei közgyűléseket. 1482-ben mezőváros. 1562. március 4-én a hadadi csatában győzte le Zay Ferenc és Balassa Menyhért királyi serege az erdélyieket, de 1564-ben János Zsigmond 12 ezer katonával visszafoglalta várát. 1584-től a Wesselényi család birtokolta a várat és a hozzá tartozó 26 falut. 1600-ban Giorgio Basta szállta meg.
A Rákóczi-szabadságharc alatt Wesselényi Pálné Béldi Zsuzsanna védte a várat a labancokkal szemben, de 1710-ben Csáky István feladta. A 18. század első felében összedőlt. A Wesselényiek az 1742-es pestisjárványban megfogyatkozott magyar lakossága mellé alemann nyelvjárást beszélő, evangélikus vallású németeket telepítettek. 1750-ben 55 háztartásból állt. 1772-ben megerősítették korábbi jogát hetivásár tartására.Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900 Közép-Szolnok, 1876-tól Szilágy vármegyéhez tartozott. 1882-től gyógyszertár működött benne. Német lakóinak többsége 1944-ben, majd az 1980-as években kivándorolt Németországba.Heimatortsgemeinschaft Kriegsdorf-Hadad - Geschichte - (Hozzáférés: 2010. április 12.)
Lakossága 1850-ben 1137 lakosából 622 volt magyar, 332 német, 125 román, 35 cigány és 21 zsidó nemzetiségű; 638 református, 328 evangélikus, 124 görögkatolikus, 26 római katolikus és 21 zsidó. 1900-ban 1830 lakosából 1451 volt magyar, 479 német és 189 román anyanyelvű; 1173 református, 507 evangélikus, 230 görögkatolikus, 167 zsidó és 42 római katolikus vallású. 2002-ben 912 lakosából 717 volt magyar, 72 román, 78 cigány és 44 német nemzetiségű; 692 református, 68 baptista, 56 ortodox, 56 pünkösdista és 13 római katolikus vallású. 2011-ben 887 lakosából 686 volt magyar, 48 román, 116 cigány és 18 német anyanyelvű.
Látnivalók Az egykori vár szerény maradványai a falu feletti cserjésben láthatók. A 15. században épült gótikus református templomban festett kazettás mennyezet található, szószékét pedig Sipos Dávid készítette 1754-ben. Tornya 1900-ban épült. Az utóbbi években földcsuszamlás miatt a torony elvált a templomhajótól. A 18. századi, barokk evangélikus templom. A késő barokk Wesselényi-kastély a vár kibontott köveiből épült 1761 és 1776 között. Főhomlokzatán a család címerét Anton Schuchbauernek tulajdonítják.Nicolae Sabău: Metamorfoze ale barocului transilvan, vol. 1, Sculptura. Cluj-Napoca, 2002, 84. o. Ma a polgármesteri hivatal működik benne. Az eklektikus, 19. század végi Degenfeld-kastély jelenleg táboroknak ad helyet A főutca 154. sz. telkén álló 19. századi műemlék csűr. A Wesselényi család kriptája.
Híres emberek 1816-ban Wesselényi Miklós vendége volt a településen Kazinczy Ferenc. Itt született 1880. december 15-én Benkő Géza jogász, vármegyei főügyész, országgyűlési képviselő. Itt született 1888. február 26-án Ady Mariska költő, elbeszélő, Ady Endre unokatestvére. Itt született 1929. január 8-án Bántó István újságíró, műfordító. Itt született 1950. augusztus 3-án Méhes Kati, Poór Lili-díjas színésznő, előadóművésznő.
Források Szabó Zsolt (szerk.): Szilágysági magyarok. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion. 1999.
Hivatkozások
Külső hivatkozások Német nyelvű honlap a településről A hadadi református templom Boros Ernő: Hadad – Kriegsdorf – Hodod. Szatmári Friss Újság, 1999. május 17. A Degenfeld család kalandos útja Svájcból Magyarországra Hadad magyar helynévtérképe
Kategória:Szatmár megye települései Kategória:Szilágy vármegye települései