Csenyéte zsákfalu a Cserehát belsejében, a Vasonca-patak völgyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Encsi járásában, Miskolctól légvonalban 41 km-re északkeletre. Közúton Felsőgagy felől közelíthető meg, a 2624-es útból kiágazó 26 143-as bekötőúton. A szomszédos Felsőgagy 3, Alsógagy 7, Gagyapáti 9 km-re van a falutól. A legközelebbi város Encs, 20 km-re.
Története
Középkor Neve valószínűleg személynévi eredetű, és a szlávból került a magyarba. Első említése 1243-ból való, Fáj adományleveléből, melyben annak déli határos falvaként említik. Eredetileg talán az abaúji vár földje volt. 1279-ben Kun László király több más borsodi és abaúji birtokkal együtt adományozta el a Baksa nemzetségbeli Miklós zólyomi ispánnak a csehek elleni csatákban tanúsított vitézségéért. Miklós leszármazottai utóbb a Vadászi családnevet viselték. 1322-ben a falu az Éles család birtokába került. Miklós unokái, László és Miklós ugyanis Csenyétét nővérüknek adták a leányági örökösöket a 14. század első felében még birtokban megillető ún. leánynegyed fejében, László és Miklós leánytestvére pedig Éles János felesége volt. Éles és felesége utódai birtokaik után hol Égerszöginek, hol pedig Tomorinak vagy Csenyéteinek mondták magukat.
1323-ban, amikor megállapították a jánoki uradalom határait, Csenyéte, Gagy – a mai Felsőgagy – és Büttös hármas határát is leírták. 1327-ben és 1414-ben az Alsógagyról Csenyétére vezető utat nevezték meg a mára Fájba olvadt Papi egyik határaként. 1414-ben ehhez hozzátették, hogy egy darabon a „Csenyéte felől folyó patak” (a mai Vasonca) volt Papi és Csenyéte határa. Csenyéte határai északon egészen a Rakaca völgyéig értek. Az akkor Rakancának nevezett vízfolyás – amelyben csak esős időben folyt víz – képezte a határt a mára elpusztult s a jórészt Büttös határába olvadt Lyuba, Genterfölde (a mai Litka) és Csenyéte között. Az Árpád- és a korai Anjou-kori határok megegyeztek a falu mai határával.
A falunak Élestől származó utolsó birtokosa, Jakab 1402 körül, fiúörökösök nélkül halt meg. Ő ekkor az Égerszögi családnevet viselte. A birtok a koronára háramlott, Jakab örökségéért versenyfutás kezdődött. A Zsigmond király udvarában igen befolyásos Szántai Lack család tagjai azonnal bejelenteték igényüket Égerszögi Jakab két falvára: az egykori birtokosáról Élestomorának hívott Tomorra, valamint Csenyétére. A helyi viszonyokban járatlan Szántai Lackok még Csenyéte megyei hovatartozását se tudták pontosan: Torna vármegyei helységnek mondták. Élt azonban Jakabnak egy távoli rokona, a Baksa rokonságból való Vadászi család sarja, Imre. Ő – mint sok más abaúji nemes – a Zsigmond király ellen Nápolyból hadjáratot indító és Magyarországon felkelést szító Anjou-házbeli trónkövetelő Nápolyi László mellé állt, s csatlakozása fejében 1403 nyarán tőle kérte és kapta meg Csenyétét és Jakab más birtokait. Ő pontosan tudta, hogy Csenyéte Abaújvár vármegyében fekszik. A falut aligha vette ténylegesen birtokba, mert 1403 őszére leverték a pártütőket. Időközben kiderült, hogy az Égerszögi Éles család sem halt ki teljesen: 1406-ban sikeresen visszaperelték a falut a Szántai Lackoktól. Már ebben a perben is felbukkantak az Égerszögiekkel szegről-végről rokonságban álló Korlátfalviak. 1427-ben Korlátfalvi Lancelát László a falu földesura, kinek parasztjai 23 telek után fizettek adót. A település Abaúj vármegye Hernádtól nyugatra fekvő járásába volt beosztva. 1438-ban 6 csenyétei nemest soroltak fel, akik jobbágyaikkal együtt igényt tartottak a fáji határ egy részére. 1474-ben egy Zsuzsanna nevű nemes özvegyasszony zálogosította el itt birtokolt részeit.
A 14. század elejétől kezdve bizonyíthatóan egyházas hely volt Csenyéte: Lukács nevű papja 1334-ben első részleteként 9, másodikként 12 garast fizetett a pápai tizedszedőknek.
Kora újkor Csenyétén, amelynek már a középkorban is több földesura volt, a 16. század második felétől lett jellemző az a birtokosi közösségnek (conposssesoratus) nevezett török kori birtokjogi sajátosság, amikor több nemeshez ill. nemes családhoz megosztva tartozott a birtok, amelyet a földesurak jobbágytelkenként, így jobbágyonként osztottak meg egymás közt. A jórészt abaúji, részben a Cserehátról származó birtokos családokat többnyire rokoni kapcsolatok fűzték össze. A dikális (portális) néven ismert állami adó legkorábbi jegyzékében, 1552-ben Csenyétét a Korom nevű nemesek birtokaként írták össze az adórovók, 1553−78 közt pedig több más család neve alatt. A kora újkori első birtokosok bizonyosan a borsodi eredetű koromházi Korom családból kerültek ki, amelynek a 16. században már csak néhány tagja ismeretes. Koromháza és az abaúji Csenyéte birtokjoga a 15. században összekapcsolódott csabai Horváth Gergely személyében, aki 1502-ben egyszerre kapott királyi adományt a borsodi Csaba (ma Hejőcsaba), Szirma, Zsolca, Koromháza és az abaúji Gönyű (Hernádgönyű, Csány Hernádcsány) és Csenyéte falvakban fekvő birtokrészeire, valamint csabai nemesi udvarházára és malmára. A japricai Horváth családból származó nemes borsodi jószágait apósa, miskolci vagy csabai Kovács István révén szerezte, Csenyétét azonban az abaúji Gönyűt birtokló Gönyűi család Damján nevű tagjától vette meg, majd 1511-ben visszabocsátotta az egykori birtokos özvegyének.
1564-ben Zoltay István szendrői kapitány és Kálnássy Ferenc (1574-től szatmári kapitány) kapott királyi adományt a Gömör vármegyei Zubogyra, valamint a borsodi Szakácsiban (nemesi udvarház), Sásán, Irotán és az abaúji Csenyétén fekvő birtokrészeire. Csenyéte esetében a „Hallohazy” és „Thokos” (nemesi) neveket is feltüntették, nyilván a birtokrészek megkülönböztetésére. Ezek a borsodi és abaúji birtokok ugyanis visszaháramlottak I. Miksa királyra, mivel a földesúri család kihalt; utolsó birtokosuk néhai Herényi Mihály lánya, Zsófia volt, de ő is meghalt. Herényi Zsófia egyébként 1563-ban Rákóczi Mihály − Rákóczi Zsigmond (1607–1608: erdélyi fejedelem) nagybátyja − özvegyeként kapott adományt szakácsi birtokrészére. A borsodi Szakácsi és Irota neve korábban is összefüggésbe került Csenyétével, mivel a középkori birtokosok (Berczeli Miklós fiai: Tamás, Ambrus és Pál) 1462-ben elzálogosították csenyétei birtokrészüket Szakácsi Tokus (Tokos) Pálnak, aki már 1438-ban feltűnik a csenyétei nemesek (Berczel Miklós, Csontos Péter, Gombos János, Tokos Pál, Gelye/Geleji György, Csenyétei Miklós és György) között. A Tokos (Tokus, Thokos) család 1462-től meghatározó tulajdonos lett Csenyétén; birtokrészeik még száz év múlva is az ő nevüket viselik, az 1564. évi birtokadománynál ugyanis Csenyétét így nevezik meg: „Csenyéte, másként »Hallohazy« és »Thokos« falu”; előbbi név Hollóházi Péterre utalhat, ki a középkori Csenyétén, a 15. század végén szintén birtokos Szakácsi Gelei (Geleji, Gellei) családba nősült. Csetneki Herényi Mihály még a középkorban, 1509-ben vette meg Szakácsi Tokus (Tokos) Ferenccel együtt Csúcsi (Maroscsúcsi) Tokus István sásti (Borsod m.) birtokát. Herényi Szakácsiban is szerzett egy birtokrészt 1522-ben, vagyis a Szakácsi Tokos és a csetneki Herényi család már a 16. század elején birtokosi közösségre lépett. Nem imseretes, Herényi mikor lett Csenyéte (egyik) földesura, de 1564-ben már nem élt, ezért birtokát az uralkodó továbbadományozta. Rokona, Herényi György 1553-ban a szintén csereháti Irota egyik földesura volt. A Herényiek a felsővadászi Rákócziakkal is rokonságban álltak: Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem apjának, Jánosnak (†1561) nagybátyja volt Rákóczi (VI.) Mihály (†1559), akinek feleségével, Herényi Zsófiával (György lányával) kihalt a Herényi család.
1588-ban Rákóczi Zsigmondot nevezi meg (fő) birtokosként a csenyétei rovásadó jegyzéke, amelybe 1596-ban már több birtokos is bekerült: Zsigmond mellett Rákóczi Lajos (1570 k.–1612) generális, kállói kapitány, ki öccse volt a korábbi birtokosnak, Mihálynak, Herényi Zsófia férjének. A két Rákóczi (mellesleg unokatestvérek) közös tulajdona jelzi, hogy Csenyétét ekkor még mindig a szakácsi Tokos család szakácsi-irotai-csenyétei uradalmának kései örököseként bírták. 1596-ban további csenyétei birtokos Négyesi György, aki feltehetően felesége, Szemere Zsófia révén került be a falu urai közé (a Szemerék a Cserehát egyik legjelentősebb, legősibb birtokosai), valamint egy Nagy Márton nevű köznemes. A közbirtokos nemeseknek csak néhány jobbágytelkük volt; 1617-ben Rákóczi Zsigmond fiai: György (a későbbi erdélyi fejedelem), Pál (a későbbi katolikus országbíró) és a korán elhunyt ifj. Zsigmond (†1620) osztályt tesznek apjuktól örökölt birtokaikon. Pálnak Csenyétén 2 egésztelkes (Szabados Péter, Bende Péter) és 1 félhelyes jobbágya volt (Keleméri Mihály), továbbá 1 zsellére (Pap István); Zsigmond 2 telkesjobbággyal (Szakál István, Lengyel János), 1 zsellérrel (Pólya Máté) és 1 puszta telekkel (egykori jobbágya: Tóth Balázs) rendelkezett, míg legidősebb fia, I. Rákóczi György (1593–1648) Csenyétén 2 egész jobbágytelket örökölt (jobbágyai: Király Benedek, Pap Márton), valamint 1 zsellért (Kelemen Lukács), 1 egésztelkes jobbágyon (Juhász-Pobia János) pedig két fivérével osztozott. A Rákócziak a 17. század végéig birtokosok voltak Csenyétén; II. Rákóczi Ferenc birtokai között már nem szerepelt a falu. balra|bélyegkép|354x354px|Utcakép a településre jellemző tágas teresedéssel A Szemere család a 17. században is megmarad a falu birtokjogában. 1641-ben az egyik földesúr Szemere Pál (†1652) országgyűlési követ, kamarai tanácsos, vármegyei jegyző, a szemerei kastély és uradalom ura, egy másik birtokos pedig Kohányi Péter, 1637–42 közt Abaúj vármegye táblabírája. Szemere Pál birtokrészét Putnoky Klárától született fia, László (1667–72 közt zempléni alispán; †1677) örökölte, kit a Wesselényi-összeesküvésben való részvétele miatt 1670-ben lefogtak, s konfiskált jószágai közt Csenyétén is összeírtak 10-nél több jobbágytelket, továbbá majorsági földeket és két jelentős kiterjedésű urasági szőlőbirtokot Csenyéte Kígyós és Szárazvölgy nevű szőlőhegyén. Jobbágyai (Pap Márton, Tót Péter, Bende Mátyás, Pólya Péter) mellett zsellérei (Bende János, Pólya András, Jaczkó György, Erős András) is szolgálták; legtehetősebb jobbágya Pap Márton, kinek egy fia volt és öt öccsével is együtt lakott, jelentős állatvagyonnal rendelkezett (4 ökör, 4 tinó, 3 tehén, 2 borjú, 16 sertés, 4 köpű méh, 5 ló). Csenyétén Szemere László mellett a többi földesúrnak 9 jobbágytelke volt. A Cserehát másik legősibb birtokos családjának, a Fáyaknak is volt porciója Csenyétén a 17. század második felében. Amikor id. Fáy István (†1639) és ecsédi Reöthy Kata (†1666) fiát, Lászlót (†1690 k.) a Wesselényi-féle szervezkedésben való részvétele miatt börtönbe zárták és javait konfiskálták, Csenyétén 4 jobbágytelek, 2 féltelek, 1 negyedtelek és 2 puszta földesura volt. Fivérének, Fáy (V.) István (†1710) borsodi alispánnak, ki szintén részese volt Wesselényi Habsburg-ellenes mozgalmának, 1673-ban több jószágát is lefoglalták, s Freundlich Mátyás szendrői provizornak adtak át. Fáy Csenyétén ekkor csupán egy féltelkes, négyökrös, nagyállattartó jobbágy felett rendelkezett (Simon Pál). Fáy (V.) István idős korában, 1704-ben csatlakozott a Rákóczi-szabadságharchoz és lett Murány várának kapitánya; a Rákóczi-szabadságharc után több birtokát elkobozták és a szendrői királyi uradalomhoz csatolták.