Julius Robert Oppenheimer (New York, 1904. április 22. – Princeton, 1967. február 18.) zsidó származású amerikai elméleti fizikus, a Manhattan terv tudományos igazgatójaként jelentős szerepet játszott az első amerikai atombomba kifejlesztésében.
A sajtó az atombomba bevetése és a fegyver létezésnek, valamint fejlesztési történetének nyilvánosságra kerülése után az „Atombomba atyja”-ként kezdte emlegetni. Oroszlánrészt vállalt a Manhattan terv tudományos és technikai részének megszervezésében, az első nukleáris fegyvereket létrehozó kutatási és fejlesztési vállalkozásban.
Német zsidó bevándorlók gyermekeként született 1904-ben, New Yorkban. Édesapja tehetős textilkereskedőként mindkét gyermeke iskoláztatását a szívén viselte, így Oppenheimer 1925-ben kémiából szerzett BSc fokozatú diplomát a Harvard Egyetemen, majd az angliai Cambridge-be ment, ahol azonban nem érezte jól magát és inkább átment a németországi Göttingeni Egyetemre, ahol 1927-ben PhD fokozatot szerzett fizikából.
Más intézményekben végzett kutatások után csatlakozott a kaliforniai Berkeley-i Egyetem fizika tanszékéhez, ahol 1936-ban professzor lett, de párhuzamosan a California Institute of Technology (Caltech) egyetemen is előadott. Jelentős mértékben hozzájárult az elméleti fizikához, beleértve a kvantummechanika és magfizika terén elért eredményeket, mint például a Born–Oppenheimer-közelítés a molekuláris hullámfüggvényekre, az elektronok és pozitronok elmélete, az Oppenheimer–Phillips folyamat a magfúzióban, valamint az alagúthatás első előrejelzésében. Tanítványaival a neutroncsillagok és fekete lyukak elméletéhez, a kvantumtérelmélethez és a kozmikus sugárzás kölcsönhatásához is hozzájárult.
1942-ben Leslie Groves tábornok egy megfelelő tudományos vezetőt keresett a Manhattan tervhez és megtalálva Oppenheimerben az ehhez szükséges kvalitásokat, ki is nevezte igazgatónak a még megalapítandó kutatólaboratóriumba. A labor helyét már Oppenheimer közreműködésével választották ki és az új-mexikói Los Alamos mellett a sivatagban állították fel és így egy tényleges intézmény vezetője lett. A laborban 1943-45 között kifejlesztették a világ első működőképes nukleáris fegyverét, megelőzve a náci német atomfegyver-programot. Vezetése és tudományos szakértelme nagyban hozzájárult a projekt sikeréhez. 1945. július 16-án ő vezette a Trinity atombombatesztjének lebonyolítását, amelyben egy kísérleti példánnyal – „A Kütyüvel” – végeztek sikeres atomrobbantást, amelynek sikere nyomán Harry Truman elnök bejelenthette a Szövetséges hatalmak vezetőinek, hogy az USA rendelkezik egy félelmetes erejű fegyverrel, amelyet kész bevetni Japán ellen, majd a Potsdami nyilatkozatban – igaz a fegyver említése nélkül– ezzel meg is fenyegették Japánt. 1945 augusztusában a fegyvereket Japán ellen be is vetették Hirosima és Nagaszaki bombázása során. Máig is összesen ez a két nukleáris fegyverhasználat történt fegyveres konfliktusban.
1947-ben Oppenheimer a Princetonban, New Jersey államban működő Institute for Advanced Study igazgatói megbízását vállalta el, majd az újonnan létrehozott USA Atomenergia Bizottságában az Általános Tanácsadó Bizottság elnöke lett. Emellett számos tudományos és politikai szervezetben vállalt vezető szerepet és ebbéli minőségében az atomenergia nemzetközi ellenőrzéséért lobbizott, hogy megakadályozza a nukleáris fegyverek elterjedését és a nukleáris fegyverkezési versenyt a Szovjetunióval. Ellenezte a hidrogénbomba kifejlesztését, ezért egyes kormányzati és katonai vezetők haragját váltotta ki.
A mccarthyzmus és a republikánusokhoz kerülő elnöki hatalom évei alatt 1954-ben a hidrogénbombához való álláspontja, valamint az USA Kommunista Pártjához köthető, főként háború előtti kapcsolatai miatt egy meghallgatásra citálták, amelynek eredményeképpen elvették azon biztonsági minősítését, amellyel atomtitkokhoz férhetett hozzá, ezzel mind a politikai, mind a tudományos élet partvonalára szorult, amellyel lényegében nyilvánosan megalázták. Csaknem egy évtized után, 1963-ban az új demokrata elnök John Fitzgerald Kennedy alatt kezdődött el egyfajta rehabilitálási folyamata és az elnök halála után az új elnök, Lyndon B. Johnson az Enrico Fermi-díjjal tüntette ki. Felajánlották neki, hogy jogilag is elindíthatnak egy folyamatot, amellyel visszakerülhet a korábbi megbízatásainak világába, ám ezt visszautasította.
1965-ben, 40 évnyi láncdohányzást és a nukleáris kutatások – különösen a Manhattan terv – során nyilvánvalóan elszenvedett sugárfertőzések miatt gégerákot állapítottak meg nála és néhány sikertelen kezelést követően 1967. február 18-án princetoni házában elhunyt. Hamvait felesége a tengerbe szórta az Amerikai Virgin-szigeteken, St. John-szigeten levő háza előtt.
Gyermek és ifjúkora Iskolái
Robert Oppenheimer egy szekuláris, világi zsidó családba született 1904. április 22-én, Julius Seligmann Oppenheimer és Ella Friedmann elsőszülött fiaként. Apja sikeres és tehetős textilkereskedő volt édesanyja pedig festőművész. A családnak volt még egy gyermeke, Oppenheimer öccse, Frank, aki szintén fizikus lett. Apjuk Poroszországból, Hanauból származott, onnan vándorolt be 1888-ban az Egyesült Államokba tinédzserként a családi legendárium szerint pénz, nyelvtudás és mindenféle képzettség nélkül. Egy textilgyárnál kapott állást, ahol végül vezetői állásba küzdötte fel magát és jelentős vagyonra tett szert (amelyre jellemző, hogy a család 1912-ben egy előkelő Riverside Drive-on levő lakásba költözött, ahol a falakon olyan művészek alkotásai lógtak, mint Pablo Picasso, Édouard Vuillard, vagy Vincent van Gogh.
Oktatása 1911-ben, az Alcuin Előkészítő Iskolában kezdődött, majd onnan átiratkozott az Etikus Kultúra Társadalma Iskolába, amelyet Felix Adler alapított és gyakorlati alapú oktatást kínált, az Etikus Kultúra Mozgalom elvi alapjain, amelynek mottója „Deed before Creed” (Tettek a hitvallás előtt) volt. Édesapja a társaság tagja volt évek óta és a felügyelő alapítvány elnökségében is tag volt. A diák Oppenheimer sokoldalú tehetség volt, érdekelte az angol és a francia irodalom, de különösen az ásványtan. Előrehaladása olyan gyors volt, hogy egy év alatt végezte el a harmadik és negyedik osztályt és átugrotta a nyolcadik osztály egyik félévét is. Utolsó iskolai évében érdeklődése a kémia irányába fordult. Az iskolát 1921-ben végezte el, ám a következő évben egy betegség (vastagbélgyulladás – colitis) döntötte le a lábáról, ezért egy évre kimaradt az iskolából. Gyógyulását Új-Mexikóban töltötte, ahol beleszeretett a lovaglásba és az USA egész dél-nyugati részébe, de egy családi vakáció során a csehországi Jáchymovban (a világ egyik akkor ismert legnagyobb uránlelőhelyén) is több időt töltött..
Tanulmányait a Harvard College-ban folytatta 1922-ben, 18 évesen. Fő tárgyként a kémiát választotta, de a Harvard megkövetelte a történelmi, irodalmi, filozófiai és matematikai stúdiumok felvételét is. Hogy behozza a betegsége miatti egy éves lemaradását, a szokásos négy tantárgy helyett szemeszterenként hatot vett fel. Jelentkezését elfogadta a Fi Béta Kappa társaság és független tanulmányai alapján elfogadták fizikai végzettségét is, amely azt jelentette számára, hogy átugorva az alapképzés végét, máris az emelt szintű képzésbe kezdhetett bele. Ennek során egy Percy Bridgman nevű oktató fizikakurzusa a termodinamikáról elcsábította őt. Oppenheimer summa cum laude eredménnyel végzett 1925-ben BsA végzettséggel, csupán három év után.
Európai tanulmányai
1924-ben jelentkezett és fel is vették az angliai Cambridge-be, a Christ's College-be. Ekkor levelet írt Ernest Rutherfordnak, a Camberidge-i Egyetem Cavendish Laboratóriumának igazgatójának (egyébként pedig a nukleáris fizika egyik úttörőjének), hogy engedélyt kérjen a laborban dolgozni. Ehhez Bridgman ajánlólevelét is mellékelte, amelyben korábbi oktatója azt írta róla, hogy ügyetlensége miatt inkább az elméleti fizika lesz az erőssége, mintsem a kísérleti fizika. Rutherford nem volt meghatódva a jelentkezéstől, ennek ellenére Oppenheimer Cambridge-be ment, ahol a Cavendish egyik professzora, a Nobel-díjas J. J. Thompson elfogadta a jelentkezését azzal a feltétellel, hogy egy alap fizikai laboratóriumi kurzust végez.
Oppenheimer cambridge-i évei nem sikerültek fényesen, nem érezte jól magát és az oktatójával szemben is egy kibékíthetetlen ellentéte alakult ki (egy barátjának írt levelében így fogalmazott: „rossz időket élek meg, a laboratórium rémesen unalmas, és olyan rossz vagyok benne, hogy lehetetlen azt hinnem, hogy bármit is tanulhatok belőle”). A Patrick Blackett-tel – későbbi Nobel-díjassal – szembeni ellentét olyan elmérgesedett volt, hogy Oppenheimer egy alkalommal bevallotta, hogy egy mérgezett almát hagyott Blackett asztalán, amelynek nyomán kis híján kirúgták őt az egyetemről, csak szülei közbenjárására nem történt meg. Mindenesetre az Egyetem feljegyzései között nincs nyoma mérgezéses esetnek, vagy büntetésnek, mindamellett Oppenheimer rendszeres látogatója lett egy pszichiáternek a londoni Harley Streeten.
1926-ban elhagyta Cambridge-et és Németországba a Göttingeni Egyetemre ment át, hogy Max Borntól tanuljon. Göttingen akkoriban az elméleti fizika egyik világszerte elismert központja volt. Göttingenben olyan későbbi nagyságok oldalán tanult, és lettek barátai, mint Werner Heisenberg, Pascual Jordan, Wolfgang Pauli, Paul Dirac, Enrico Fermi vagy Teller Ede. A csoport olyan lelkes volt, hogy néha a vita teljesen elragadta őket. Emiatt egy alkalommal Maria Goeppert-Mayer egy petíciót nyújtott be a tanáruknak, Max Bornnak, hogy bojkottálni fogják a többiek az óráit, ha nem csendesíti le Oppenheimert. Born kinnhagyta az iratot az asztalán úgy, hogy Openheimer olvashassa azt és végül ez hatott anélkül, hogy a tanárnak bármit tennie kellett volna.
Az egyetemen aztán Oppenheimer filozófia doktorátust szerzett 1927 márciusában, 23 évesen, Born keze alatt. A szóbeli vizsgát követően a vizsgáztató James Franck tréfásan azt jegyezte meg: „...még idejében vége lett, már ott kezdtünk tartani, hogy ő kérdez engem...”. Míg Európában tanult, Oppenheimer számos cikket publikált, különös tekintettel a kvantummechanika tárgyára. Ő és Born közzétettek egy híres iratot, amely a Born–Oppenheimer-közelítés címet kapta, amely szétválasztja az atommagbeli mozgásokat az elektronok mozgásától a molekulák matematikai leírásával, megengedve hogy eltekintsünk az atommagi mozgástól, egyszerűsítve a számításokat. A mai napig ez az egyik leghivatkozottabb munkája.
Munkássága a második világháború előtt Tanítás Oppenheimer 1927 szeptemberében elnyerte az United States National Research Council (Egyesült Államok Nemzeti Kutatási Tanács) tagságát, amellyel a California Institute of Technology (Caltech) egyetemen járt tanári állás. Ugyanakkor Bridgman is szerette volna, ha a Harvardon is tanít, ezért egy kompromisszumos megoldás született: a kapós tudós megosztja a két intézmény között az 1927-28-as tanévre a tagságát, 1927-re a Harvard, 1928-ra a Caltech között. Oppenheimer munkássága a Caltechen indult útjára igazán. Szoros barátságot kötött Linus Pauling kémikussal, a kvantumkémia egyik megalapítójával, akivel elhatározták, hogy közösen kezdik kutatni a kémiai kötéseket, egy olyan területet, ahol Pauling munkássága úttörőnek számított azzal, hogy Oppenheimer adja a matematikai számításokat, míg Pauling értelmezi az eredményeket. A gyümölcsöző együttműködésnek és barátságuknak is akkor szakadt vége, amikor Oppenheimer meghívta Pauling feleségét, Ava Helen Pauling-et egy légyottra Mexikóba. Oppenheimer később a Manhattan terv idején meghívta Paulingot, hogy legyen a Kémiai Részleg vezetője, de Pauling visszautasította, mondván, hogy ő pacifista.