Gent (: ; franciául Gand (: ); régiesen Gaunt) város Belgium Flandria régiójában, a Leie folyó két partján; Kelet-Flandria tartomány fővárosa és legnagyobb települése, valamint Brüsszel és Antwerpen után az ország harmadik legnagyobb területű városa. Kikötő- és egyetemváros.

A Schelde és a Leie folyók találkozásánál alapított település a késő középkorban Észak-Európa egyik legnépesebb és leggazdagabb városa volt; 1300-ban lakosságszáma elérte az ötvenezer főt.

Gent járás a városon kívül Afsnee, Desteldonk, Drongen, Gentbrugge, Ledeberg, Mariakerke, Mendonk, Oostakker, Sint-Amandsberg, Sint-Denijs-Westrem, Sint-Kruis-Winkel, Wondelgem és Zwijnaarde településeket foglalja magában. A 2019-es adatok szerinti fős népességével az ország második legnépesebb városa. Az 1205 négyzetkilométeres agglomeráció népessége a 2018-as adatok szerint , ezzel az ország negyedik legnépesebb körzete.

Története A régészeti leletek alapján a Schelde és Leie folyók térsége már a kőkorszakban is lakott volt.

A történészek többsége szerint a város régi neve (Ganda) az azonos kelta nyelvű szóból származik, melynek jelentése folyók találkozása. Más források szerint az elnevezés Gontia istennő nevéből ered.

A római korból nem maradtak fenn írásos emlékek, de az ásatások eredménye szerint a térség akkor is lakott volt. Amikor a negyedik század végén a frankok megtámadták a térséget, a kelta és latin helyett az óhollandot kezdték használni.

Középkor Amandus 650 körül kettő apátságot (Szent Péter-apátság és Szent Bávó-apátság) alapított. 800 körül I. Lajos (I. Károly fia) az apátságok élére Einhardot, Károly krónikását nevezte ki. 851-ben és 879-ben a várost megtámadták a vikingek.

A Flamand grófság védelme alatt a 11. századtól a település fejlődésnek indult, és városállammá nőtt. A 13. századra az Alpoktól északra Gent volt Párizs után Európa második legnagyobb városa, megelőzve Kölnt és Moszkvát; a városfalakon belül 50 000–65 000 ember élt. Ekkor a városképet a harangláb, illetve a Szent Miklós-templom uralták.

A folyók által elárasztott terület ideális volt juhtartásra, melyek gyapjújából ruhák készültek; a középkorban a legtöbb ruhát Gent állította elő.

A Brugge-ból eredő gyapjúipar által a fejlett középkor első ipari zónája Gentben jött létre. A gyapjút Skóciából és Angliából importálták, melynek köszönhetően a térségek jó kapcsolatot ápoltak. A százéves háború hatására az Angliával való kereskedelem visszaesett.

Korai modernkor A 15. században Flandria a Burgundi Hercegség fennhatósága alatt egyesült. A magas adók felkeléshez, majd 1453-ban a gaverei háborúhoz vezettek, melyben Gent III. Fülöppel szemben vereséget szenvedett. Ebben az időben a Németalföld politikai és társadalmi centruma a Brugge–Gent térség helyett Brüsszel és Antwerpen lett, habár Gent továbbra is fontos szerepet töltött be. Brugge és Gent két felkelést vezetett I. Miksa német-római császár ellen.

V. Károly 1500-ban született Gentben. Az 1539–1540-es felkelés miatt a városi nemességet arra kötelezte, hogy mezítláb, nyakukban kötéllel járuljanak elé. Azóta a gentieket „stroppendragereknek” („kötélhordóknak”) becézik. A Szent Bávó-apátság majdnem egészét lebontották, és helyén erődöt építettek a spanyol királyi seregeknek.

A 16. és 17. századok a nyolcvanéves háború miatt pusztulást hoztak. A háború lezárását követően Gent nemzetközi jelentőségű lett. A francia seregek 1745-ben, az osztrák örökösödési háborúban bevették a várost, majd az aacheni békeszerződést követően visszatértek Ausztriába. A napóleoni háborúkig ez a térség Osztrák-Hollandiaként vált ismertté.

19. század A 18. és 19. században a térség textilipara újra fejlődésnek indult. Lieven Bauwens az ipari terveket Angliából kicsempészve 1800-ban a kontinentális Európában bemutatta a mechanikus szövőgépet.

Az 1814 karácsonyán megkötött genti egyezmény hivatalosan is lezárta az 1812-es brit-amerikai háborút. A waterlooi csatát követően Gent és Flandria tizenöt évre a Holland Egyesült Királyság fennhatósága alá került. Ebben az időben Gentben egyetem és tengeri kikötő létesült.

A belga szabadságharcot követően Gent egy évtizedre elveszítette kikötőjét, amely a helyi gazdaság összeomlásához vezetett. Gentből származnak a belga szakszervezetek, valamint a belga szocialista mozgalom is.

20. század Az 1913-as világkiállítás helyszíne Gent volt, Gent-Sint-Pieters vasútállomás ekkor épült. Az első világháborúban az egyetemi oktatás holland, majd a háborút követően francia nyelven zajlott. 1919-ben a város flamandellenes rágalomhadjárat helyszíne volt.

A várost a németek mindkét világháborúban megszállták; az első világháború alatti életet Heinrich Wandt „színpadiasként” jellemezte. Gentet a brit 7. páncélos hadosztály (a „sivatagi patkányok”) és a belga erők 1944. szeptember 6-án, míg az ipari régiót a következő napokban a skót 15. gyalogos hadosztály szabadította fel.

Földrajz Vizek A X. században Gentnek vízi összeköttetése volt a Honte (a mai Nyugati-Scheeldt, régiesen még Heidezee-nek is nevezve) folyóval. A Burggravenstroomon keresztüli vízfolyás három ágból állt: Boekhuténál és Assenedénél a Braakmanba, valamint a Durme folyó egy régi ágán a Hontéba ömlött; utóbbi kisebb hajók számára járható volt.

A város a 12. és 13. századi iszaposodás, valamint a Gravejansdijk védőgát megépítése miatt a Braakmannal való kapcsolatát elvesztette, de Assenede és Gent között több vízi útvonalat is kialakítottak; ilyenek a Schipgracht (a 15. századtól Burgervaartstroom), illetve a De Waterganc, amelyet a régi Durme folyó szabályozásával alakítottak ki.

Az 1259 és 1269 között kialakított Lieve volt az Északi-tengerrel létesült első mesterséges víz. Az 1547-ben kiásott Sassevaart a Hontéba ömlött; később eliszaposodott, de 1823-ban kikotorták; ma ez a Gent–Terneuzen-csatorna.

A térség fontos vizei még a Leie folyó, a Gent–Brugge-csatorna, a Ringvaart és a Coupure.

Egy restaurációs projekt keretében az Alsó-Schelde, a Leie és a Schelde folyók találkozásánál kotrást végeztek.

Kerületek Az 1965-ös és 1977-es összevonásokat követően a város az alábbi kerületekből áll: Gent Mariakerke Drongen Wondelgem Sint-Amandsberg Oostakker Desteldonk Mendonk Sint-Kruis-Winkel Ledeberg Gentbrugge Afsnee Sint-Denijs-Westrem Zwijnaarde

Városrészek A történelmi, sűrűn lakott belváros Gent kerületben található, körülötte a 19. és 20. századokban létesült, szintén nagy népsűrűségű munkásnegyedek vannak. A történelmi városmagtól délre található a 20. század elején kiépült vasút, körülötte pedig a főutak környékén kialakult peremkerületek fekszenek, melyek növekedésükkel bekebelezték a térség falvait.

Gent városa 25 városrészből áll; a belvárosban ezek a történelmi határokat, míg a külvárosban az azonos nevű kerületek határait követik.

Név Részei Terület(km2) Binnenstad Brusselse Poort, Twee poorten, Dierentuin, Gent-központ-dél, Kouter, Kuip, Nederkouter, Prinsenhof, Patershol, Sint-Jacobs, Sint-Pieters, Zuidpark 2,67 Sluizeken–Tolhuis–Ham Briel, Voormuide, Tolhuis, Ham 1,25 Macharius–Heirnis Sint-Macharius, Heirnis, Visserij 0,74 Brugse Poort–Rooigem Brugse Poort, Drongensesteenweg, Groendreef, Groene Vallei, Malem, Drongense Meersen 2,54 Watersportbaan–Ekkergem Bijloke, Blaarmeersen, Ekkergem, Neermeersen 3,68 Elisabethbegijnhof–Papegaai Begijnhofdries, Galgenberg, Pekelharing 0,94 Rabot–Blaisantvest Blaisantvest, Wondelgemstraat, Rabot, Gent-Rabot vasútállomás 0,86 Wondelgem Wondelgem-központ, Westergem, Kouterken, Woestijnegoed-Molenhoek, Gavers, Houtjen, Kiekebossen, Északi-Lieve-csatorna, Wissenhagestraat, Wondelgemse Meersen 9,22 Bloemekenswijk Rustoord, Régi Lieve, Van Beverenplein 1,67 Muide–Meulestede–Afrikalaan Afrikalaan, Meulestede, Muide, Muidebrug 1,51 Vízi falvak és körzetek Darsen, Desteldonk, Langerbrugge (az Evergemmel szemközti terület), Mendonk, Pachtgoed, Port Arthur, Rieme (az Evergemmel szemközti terület), Rodenhuize, Rostijne, Sint-Kruis-Winkel, Terdonk, Texaco, Vormingsstation-kelet, Zaffelare (a Lochristivel szemközti terület) 41,61 Oostakker Drie Zwaantjes, Goedlevenstraat, John Kennedylaan, Krijte, Lourdes-bazilika, Mager Goed, Oostakker-központ, Oostakkerveld, Schansakker, Voordestraat, Walput, Wittewalle 10,64 Dampoort Dampoort, Nagy-Begijnhof, Scheldeoord, Scheldestraat 1,46 Sint-Amandsberg Sint-Amandsberg-központ, Sint-Baafskouter, Syngemkouter, Rozebroeken, Westveld, Régi Bareel, Achtendries, Sint-Bernadette 6,5 Moscou–Vogelhoek Vogelhoek, Arsenaal, Merelbeke vasútállomás 1,37 Gentbrugge Coninxdonk, Dries, Sportplein, Zwarte Fles 4,72 Gentbrugge-óváros Gentbrugge-központ, Trekweg, Flora, Keizerpark, L. Vanhouttebuurt 1,49 Ledeberg Ledeberg-központ, Eindeke, Belle Vue, De Naeyerdreef, Keizerspark, Moscou 1,49 Zwijnaarde Zwijnaarde-központ, Roosken, Hutsepot, Egyetemi park, ’t Schaarken, Ter Linden, Zonneput, Koning Leopoldstraat, Zwijnaarde ipari park, Maaltepark, Rijvissche, Paolalaan, Klosse, Hoedjen, Nieuwgoed, Puttenhove 12,18 Új-Gent–Egyetemi kórház Ottergemse Dries, Egyetemi kórház, Steenakker, Új-Gent, Sint-Alois, Groothandelsmarkt 4,15 Stationsbuurt-dél Sint-Pieters-Aaigem, De Smet–De Naeyer, Kauwplein, Over De Meersstraat, Rekencentrum, Sint-Pieters-Aalst 2,67 Stationsbuurt-észak Citadelpark, Ganzendries, Heuvelpoort, Patijntje, Gent-Sint-Pieters vasútállomás 2,19 Sint-Denijs-Westrem Sint-Denijs-Westrem-központ, Drie Sleutels, Vierschaar, Rosdam, Maalte, Steenaarde, Bugten, Maria Middelares Kórház, Afsnee-központ, Kouter, Goedinge 8,49 Mariakerke Beekstraat-Kouter, Brug-délkelet, Brug-délnyugat, Kerkwijk, Kolegem, Lieve-csatorna, Maeswal, Mariakerke-központ, Steengoed, Valkenhuis, Vijfhoek 8,29 Drongen Assels, Baarle község, Baarlevelde, Blauwpoort, Campagne, De Karper, De Roos, Drie Leien, Drongen ipari park, Drongen község, Eikendreef, Gaverland, Halewijn, Heie, Heilig Huizeken, Helsendries, Hoogland, Keuzemeersen, Keuzestraat, Kraaiaarde, Lake, Luchteren, Mijlpaal, Noordhout, Régi Abdij, Régi Wee, Paradijskouter, Prinsenhof, Slindonk, Ter Rivieren, Varendries, Vierlinden, Wafelijzer 25,63

Népesség Nemzetiségek

A 2020-as népszámlálás szerint a lakosok 35,5%-a bevándorló, 15,3% pedig nem belga állampolgár. Több városrészben (például Dampoort vagy az egyetemi negyed) a bevándorlók vannak többségben. Sleepstraat térségében számos török étterem található. +Származás ország szerintOrszágSzám%Belga származású belga 165 16464,6%Külföldi származású belga 56 99021,26% Szomszédos ország 5523 2,06% Más EU-ország 5354 2% EU-n kívül 46 113 17,2%Nem belga 45 96817,14% Szomszédos ország 4691 1,75% Más EU-ország 20 355 7,59% EU-n kívül 20 922 7,8%Összesen268 122

Lakosságszám 1977-ben jelentős elvándorlás indult a külvárosok irányába. A bevándorlók és a városrehabilitációs programok hatására 1999-ben a népesség újra növekedni kezdett.

Forrás: Statistics Belgium és Gent városa (1977 óta az összevont Gent része) Megjegyzések: Meghatározás módja: 1806 és 1970 között: népszámlálás, 1970-től: január 1-jei népességszám 1927: Desteldonk, Ertvelde, Evergem, Kluizen, Mendonk, Oostakker, Sint-Kruis-Winkel és Zelzate Genthez csatolása – + és 1250 lakos 1965: Desteldonk, Mendonk és Sint-Kruis-Winkel, valamint Kluizen, Oostakker, Wachtebeke és Zaffelare egyes részeinek Genthez csatolása – + és 3250 lakos 1977: Afsnee, Drongen, Gentbrugge, Ledeberg, Mariakerke, Oostakker, Sint-Amandsberg, Sint-Denijs-Westrem, Wondelgem és Zwijnaarde Genthez csatolása, valamint területcsere Zwijnaarde és Merelbeke között – + és lakos

Forrás: Statistics Belgium – Meghatározás módja: 1831 és 1990 között: népszámlálás, 1990-től: január 1-jei népességszám

Vallás Kereszténység bélyegkép|jobbra|Püspöki palota Gent a Genti főegyházmegye székhelye. A Szent János-templom helyett ma a Szent Bávó-katedrálist használják. A városban számos kolostor, valamint egyházi üzemeltetésű kórház található. Oostakker kedvelt zarándokhely.