Ókori irodalom alatt az ókor kezdetétől, vagyis az írásbeliség megjelenésétől a Római Birodalom bukásáigA Római Birodalom bukásának hagyományosan elfogadott dátuma: 476 eltelt időszak irodalmát értjük.
Az ókori kelet irodalma Ókori egyiptomi irodalom
bélyegkép|Kőbe vésett hieroglif írás bélyegkép|A Halottak könyve részlete bélyegkép|Az írnok szobra (Louvre)
Az egyiptomi írásbeliségA világ első irodalma a mezopotámiai irodalom mellett az ókori Egyiptom irodalma volt. Az egyiptomi írás első egybefüggő szövegei az i. e. 27. századra tehetőek. Ekkor két különböző írás alakult ki: a hieroglif írás és a hieratikus írás. Az írásjegyeket kőbe vésték vagy papiruszból készült hosszú tekercsekre festették. Az i. e. 8. századtól ezeket fokozatosan felváltotta a görög hatásra keletkezett démotikus írás. Az írástudás nem volt általános, az írás a papság és az írnokok különleges ismerete volt, amit a társadalomban rendkívül nagy megbecsülés övezett. Iskoláik az intézményesített oktatás egyedüli példái voltak. A szépirodalmi és tudományos művekről másolatokat készítettek. A papirusztekercsből álló könyveket templomi és királyi könyvtárakban őrizték, de nagy számban léteztek magánkönyvtárak is. A hellenisztikus kor leghíresebb könyvtára – nemcsak egyiptomi, hanem világviszonylatban is – az alexandriai nagy könyvtár volt, amely az ókori Európa tudományos fejlődésére is nagy hatással volt. Vallási és erkölcsi irodalomAz i. e. 3. évezredben keletkező első irodalmi művek vallási témájú bölcseleti és lírai alkotások, valamint erkölcsi útmutatások (intelmek) voltak. Az évszázadok során ennek az irodalomnak a nyelve változatlan maradt (klasszikus nyelv), és az i. e. 2. évezredben már csak a művelt felső rétegek értették. Bölcseleti művek: A legismertebb ránk maradt vallási művek a halállal és a túlvilággal foglalkoznak: a 23 méter hosszú, színes képekkel díszített Halottak könyve, az Amduat könyve és a Kapuk könyve. E művek részleteit az előkelők koporsójára is felvésték. Himnuszok: Az egyiptomi vallásos líra műfaja a himnusz volt. Ezek kezdetben csak az istenek dicsőítését tartalmazták. A későbbi korokban azonban már a halott uralkodóhoz, majd az élő királyhoz (fáraó) is írtak ilyen műveket, sőt a különböző használati eszközökhöz vagy tájakhoz, például a Nílushoz írt himnuszok is előfordultak. Némelyik himnuszt valószínűleg nem adták elő, hanem vallási értekezésnek szánták. A legkiemelkedőbb a megrendítően szép leírásokat tartalmazó Aton-himnusz („naphimnusz”), amelynek szerzője valószínűleg Ehnaton fáraó volt. Intelmek: Ezek bölcs mondások gyűjteményei, amelyek a szülők tiszteletére, a bölcsesség szeretetére, szerénységre, a gyengék segítésére buzdítják a hallgatójukat. Legismertebbek az Ipuwer intelmei és a Noferti intelmei. Némelyik intelem a társadalmi igazságtalanságok éles bírálatát tartalmazza. Világi irodalomEhnaton fáraó a holt klasszikus nyelv helyett újra a beszélt nyelvet tette meg az irodalom nyelvévé. Ez a nyelvi reform vezetett a világi irodalom (vagyis a nem vallási témájú műfajok) megszületéséhez. Epika: Az egyiptomi elbeszélő irodalom egyik fő csoportját a nehéz életsorsokról, kalandos utazásokról, mesés eseményekről szóló tanító vagy szórakoztató elbeszélések alkotják, míg a másik csoportba a történetírás műfaja tartozik. A legismertebb egyiptomi elbeszélések A paraszt panaszai, a Szinuhe története, A hajótörött története, A két testvér története (a Bibliában szereplő József és Putifárné történetének előképe), valamint A Királyfi és a Sors (a görög tragédiák elődje). Megemlítendőek még a királyok által kőbe vésett győzelmi feliratok, valamint a sajátos elbeszélő műfajt képviselő önéletrajzok, amelyeket közemberek hagytak hátra. Líra: A világi lírát a zenés kísérettel előadott úgynevezett „hárfás dalok” jelentették. Ezek gyakran komoly filozófiai problémákat, az élet és halál kérdését tárgyalták, mint az Életuntról szóló költemény. Sok dal sírok felirataként maradt ránk. Az ókori Egyiptom utolsó korszakában (Újbirodalom) ugyanakkor a szerelmet és a természet szépségét ünneplő versek terjedtek el. Dráma: Az egyiptomiak rituális táncokkal összekötött vallási misztériumjátékokat is előadtak. Ezek némelyikének ránk maradt a forgatókönyve, amely a különböző isteneket megszemélyesítő színészek szavait, rendezői utasításokat és a díszletek leírását tartalmazzák. A leggyakrabban eljátszott darab Ozirisz története volt. Ógörög nyelvű egyiptomi irodalomA ma ismert legnagyobb egyiptomi történetíró az i. e. 3. században élt Manethón volt, aki a fáraók dinasztiáinak történetét dolgozta fel.
Mezopotámiai irodalom Sumer irodalom bélyegkép|Sumer ékírásos agyagtábla A sumer irodalom gyökerei a Kr. e. 4. évezred elejére nyúlnak vissza. Ebben az időben alakultak ki az írnoki műveltség alapjai, amelyeknek a sumer irodalom egész történetében kiemelkedő szerepük volt a szóbeli költészet írásos rögzítésében. A korai sumer időszakra jellemző monumentális építkezéseiből, szertartás-ábrázolásaiból és fennmaradt hangszer-emlékeiből gazdag szertartási költészetre lehet következtetni. A Kr. e. 3. évezredben lassan kialakult a felirat műfaja. Az első szövegek szűkszavú formulák, később ez a keret a kortárs eseményekről adott beszámolókkal, vagy a múlt történelmének ismertetésével bővült. A Kr. e. 3. évezred második harmadában alakult ki az a hősi hagyomány, amelynek középpontjába Uruk uralkodói, Enmerkar, Lugalbanda és Gilgames kerültek, akik cselekedeteiből már a Kr. e. 3. évezred második felétől a sumer hősi epika merített. A hagyomány kezdetben történeti volt, később azonban egyre mitikusabbá vált. A Kr. e. 24. században az agadei dinasztia harcai, amelyek egyesítették a korábban városállamokra tagolódott országot, elősegítették a helyi hagyományok keveredését. Enheduanna, a dinasztiaalapító Sarrukín papnő-lánya gyűjteményt készített a sumer városok templomhimnuszaiból, s ő maga is lírai himnuszokban számolt be életéről. A mitológiai epika, amelynek legfontosabb tárgya a termékenység-istenek kultusza volt, a hősi költészet formáját követte.
A himnuszköltészet folytonos alakulásban volt, szövegeiket mindig az aktuális igényekhez igazították. Himnuszokat nem csupán az istenekhez írtak, a templomok, városok, sőt az uralkodó is részesülhetett ilyen dicsőítésben. A sumer királyhimnuszok a kor jellegzetes alkotásai, csaknem száz maradt fenn belőlük, többségük a III. Ur-i dinasztia uralkodóival kapcsolatos. Ugyanebben a korban Gudea, Lagas uralkodója a nevéhez fűződő templomépítési himnuszban a klasszikus sumer költészet egyik legszebb emlékét hozta létre. E korban az iskolák voltak az irodalmi élet központjai, az irodalmi írnokok a szövegeket tananyagként hasznosították. Az iskola (Édubba, a „tábla háza") nem egyházi, hanem a királyi udvarhoz tartozott, szellemében független világi intézmény volt. Igen erős a költészet folklorisztikus ihletettsége: nagyon sok olyan alkotás maradt fenn, amelyek ihletői népköltészeti alkotások lehettek, noha maguk nem folklór-alkotások (Ur-Nammu siratója, Sulgi-himnuszok stb.). E korban indult el a népköltészeti munkák komoly gyűjtése is, a közmondásokat, állatmeséket stb. szigorúan rendszerezték, oktatási célokra.
A Kr. e. 2. évezred elején, amikor az ország egysége ismét felbomlott, délen Larsza és Ur, északabbra Nippur és Íszín, majd egyre inkább Babilon lett az irodalmi élet központja. A királyi udvarban a szent nász szertartása a mitológiai színezetű -Innin és Dumuzi alakját ábrázoló- szerelmi líra honosodott meg a szertartási költészetben. Az e korban keletkezett eposzok erősen kortörténeti ihletésűek (Innin és Enki, Innin és az Ebeh hegység, Martu házassága stb.) A tanköltemény műfaja is ekkor jut először nagyobb szerephez (Enki és a világrend stb.) Az iskolákban egy sajátos, szatirikus költészet jött létre (A tábla házának fia stb.)
A sumer irodalom alkonyát a nyelv kihalása jelentette. Továbbéltek ugyan a régi emlékek, de újak már szinte egyáltalán nem keletkeztek, legfeljebb rituális célokra. Az eleven költészet a Kr. e. 2. évezred első harmadának végén már csak az akkád irodalomban élt. A sumer témákat igen gyakran dolgozták át akkádra, így a nyelv változása az irodalmi folytonosságban nem okozott törést. A későbbi századokban egy-egy sumer mű „feltámadt", ezzel magyarázható, hogy még időszámításunk kezdete körülről is vannak adataink a sumer irodalom olvasottságáról.
Akkád irodalom
Akkád irodalom alatt az ókori Mezopotámia területén élt népek (Asszíria, Babilónia, illetve a mai Irak) népeinek akkád nyelvű irodalmát értjük, a Kr. e. 3. évezred utolsó harmadától a Kr. e. 1. évezred végéig. A mezopotámiai sumer-akkád kétnyelvűség rányomta bélyegét az irodalomra, ezért az akkád irodalom története hol a sumer irodalommal mutat határozott rokonságot, hol pedig egyszerűen a sumer nyelvvel köti össze a sumer-akkád kétnyelvű szövegek sora.
Hurri irodalom
A hurri irodalom Elő-Ázsia hurri nyelvű etnikumának irodalma. Legkorábbi emléke Tisari felirata, ez Mezopotámiából származik, és a Kr. e. 3. évezred utolsó harmadára datálható. A hurri lakosság főképp Észak-Szíriában élt, de a Kr. e. 2. évezred közepétől Ugaritban, illetve a Hettita Birodalomban is jelentős szerepet játszottak. A hurri irodalmat magát főképp azokból az alkotásaiból ismerjük, amelyeket átvett a hettita irodalom is. E művek egy része mezopotámiai eredetű témákat dolgozott fel, gyakran az eredetitől eltérő felfogásban, olykor a szereplőket is kicserélve. A mítoszokat mindig az epikus jellemzés irányába igyekeztek bővíteni (Gilgames-eposz, Égi királyság, Ének Ullikummiról). A hurri irodalom egy ága a mitológia szintjén a Mezopotámiához fűződő kapcsolatokról szólt. A hurri mítoszokra általánosságban az antropomorf emberábrázolás, a mágikus motívumok fontossága a jellemző. A mítosz a hurri irodalomban nem tanítás, esetleg eredetmagyarázat, hanem fordulatos cselekménnyel rendelkező történet (Hedammu-mítosz). A hurri irodalom egy másik ágában a mítosz már csupán távoli háttér, a cselekmény mesei színezetet ölt, s a cselekmény az emberi világba helyeződik át (Appu és két fia, Mese a tehén szülte gyermekről, Kesszi, a vadász). A hurri nyelv késői, Kr. e. 1. évezredi folytatása, az urartui a hurri irodalommal már semmilyen kapcsolatot nem tartott fenn, ebből csak annyi került át az ókori kelet kultúrájába, amennyit magába szívott az urartui és a hettita irodalom.
Ugariti irodalom
A mai Szíria területén található Ras Samraban (ókori neve Ugarit) az 1929-ben kezdődött feltárások során kerültek elő ékírásos szövegek. A sumer és az akkád mellett e szövegek egy része a kánaáni nyelvek északi ágához tartozó sémi nyelven, az ugaritin íródott, amelynek lejegyzéséhez sajátos ékírásos írásrendszert, 30 jelet tartalmazó ékírásos ábécét használtak. Az irodalmi szövegek lejegyzése II. Níkmaddu király uralmának idejére (nagyjából Kr. e. 1350) datálható. Az agyagtáblákon található kolofonok szerint legtöbbjüket egy Ilumilki nevű írnok írta le. A szövegek közül a leghosszabb, mintegy 1500 sor terjedelmű, modern nevén Baál és Anat ciklusnak nevezett alkotás három történetet foglal magába:
a. Baál a viharisten, egyben a termékenység istene és Jamm, a tenger istene közti párviadal
b. Baál isten templomának felépítése a Szapon-hegyen
c. Baál és Mót, a halál istenének párviadala, amelyben Baál meghal, de később feltámad.