Polgár város Hajdú-Bihar vármegyében, a Hajdúnánási járásban, a Polgári kistérség székhelye.
Fekvése A város a Hortobágy kistáj és Hajdú-Bihar megye északnyugati peremén található. Nyugaton és északnyugaton, a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéhez tartozó települések (Tiszaújváros, Tiszapalkonya, Oszlár, Hejőkürt, Tiszatarján) irányában a Tisza a természetes határvonala, északkeleten és délen pedig a valamikor még a városhoz tartozó Tiszagyulaháza, Újtikos, illetve Görbeháza és Folyás határolják. Keleten külterülete Hajdúnánással is érintkezik.
Környezetének megyei jogú városai közel azonos távolságra találhatóak. Közülük legtávolabb a megyeszékhely, Debrecen fekszik (57 kilométerre), Nyíregyháza 51, Miskolc pedig 49 kilométerre található. A legközelebbi várostól, Tiszaújvárostól mindössze 10 kilométer választja el.
Megközelítése Közlekedésföldrajzi helyzete jó, hiszen a város közvetlen közelében húzódik (a központot északról elkerülve) a nagy forgalmú 35-ös főút (mely korábban a belterületén is áthaladt), és ebből itt ágazik ki a 36-os főút, mely Nyíregyházával biztosít összeköttetést Polgár számára.
A környező települések közül Hajdúnánással a 3501-es, Tiszacsegével és azon át Tiszafüreddel a 3315-ös út kapcsolja össze, a 35-ös főút régi belterületi szakasza pedig ma (nagyrészt) mellékútként a 3324-es útszámozást viseli.
Az ország távolabbi részei felől a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonala az M3-as autópálya, mely közvetlenül a déli határa mellett halad el. Nem túl távol húzódik hozzá még a 3-as főút sem (mintegy 30 kilométer távolságra északnyugatra), így az ország távolabbi részei felől az is aránylag fontos útvonal a megközelítése tekintetében.
A város vasútállomása a on van, amelynek Ohat-Pusztakócs–Polgár közötti szakaszát 1891-ben építették meg, ezt 1894-ben Tiszalök–Görögszállás irányába meghosszabbították. Forgalmi teljesítménye kicsi, műszakilag elhanyagolt pályaszakasz, súly- és sebességkorlátozással működik, megszüntetésének gondolata többször felvetődött már. 2009 decemberében az Ohat-Pusztakócs és Tiszalök közti szakaszon a személyforgalom megszűnt.
A településhez 14 külterületi lakott hely és szórvány tartozik, összesen 174 fős népességgel.
Földrajz Geológiai tekintetben hazánk fiatal területei közé tartozik a város határa. A természetföldrajzi tájbeosztás alapján külterületének kisebb, nyugati része a Tisza, "Borsodi Ártérnek" vagy más terminológia szerint a "Hortobágyi Tiszamentének" eleme, nagyobb része a Hortobágy zömében holocén, tiszai üledékekkel takart síkján terül el. Ez utóbbi fejlődéstörténetét tekintve sajátos területe az Alföldnek. Az Ös-Sajó-Hernád által lerakott, döntően finom szemcse átmérőjű pleisztocén üledékek 100-200 méteres vastagságot is elérhetnek helyenként. Bár ezek a felszínközeli rétegek tartalmaznak homokot, futóhomokot csak a magasabban fekvő, szárazabb részekről fújt ki a szél. Buckás, löszös homokkal, illetve homokos lösszel fedett területeket találhatunk a város határában. A környező nagy hordalékkúpok miatt mélyebb fekvésű és nedvesebb részekre 4-5 méteres vastagságú, iszapos-agyagos löszréteg települt. A löszös-iszapos felszín mélyedéseibe az óholocén sarán a Tisza sok helyütt rakott le öntésiszapot is. Jellemző még a réti agyagos laposok és a változatos mikroformakincsű szikesek jelenléte is. A Tisza holocén kalandozásainak emlékeként előrehaladott feltöltődésben lévő morotvák, 1-2 méter magas hátak figyelhetők meg.
A táj jelenlegi vonásait csak a Tisza-szabályozás, őrvízmentesítési, lecsapolási munkálatai óta viseli. Az addigi vizenyős, mocsaras jelleget váltotta fel a száraz, szikes kép. Az antropogén felszínformálás nyomaként kunhalmokat is találhatunk. Döntően emberi tevékenység nyomai ezek a kerekded vagy ovális alaprajzú, a népnyelvben "laponyagnak" nevezett képződmények, melyek megtörik a táj egyhangúságát. A nomád népek táborai mellé emelt őrdombok, vagy temetkezési helyek voltak, magasságukat az árvizek által összehordott növényi maradványok is növelték. (Ásotthalom, Bata-halom, Bivaly-halom stb.)
A Hortobágyi Tiszamentéhez tartozó területet elhagyott folyómedrek, morotvák hálózzák be. Ez egy 88–93 m közötti tengerszint feletti magasságú, egyhangú felszínű ártéri szintű, tökéletes síkság. Gyenge lejtésviszonyai miatt gyakoriak a rossz lefolyású területek, a kiterjedt vizenyős laposak. Felszínén némi változatosságot a maximum 5-6 méteres magasságú, egymásba nőtt futóhomok formák, illetve a kunhalmok jelentenek.
A vízhálózat meghatározó eleme a Keleti-főcsatornából kiágazó, 7m³-es vízhozamú Nyugati-főcsatorna vízrendszere. Az Alsóselypes-Hataj-Völgyes-Árkuséri-főcsatorna (89 km, 630 km~) tiszai átvezetésekkel erősen befolyásolt vízhozama kihat az összes vízfolyás vízjárására. A felszíni vizek közül kiemelkedik méreteivel a mesterséges eredetű, 309 hektáros Polgári tározó.
A hőmérséklet sokévi átlaga 9,8-9,9 °C, a tenyészidőszaké 17,0 °C. A napfénytartam 1950 óra körüli. A fagymentes időszak hossza 187-190 nap (április 12-14 és október 18-19 között). Április 11-12 és október 12-14 között a napi középhőmérséklet meghaladja a 10 °C-ot. A csapadék évi összege 550–600 mm között változik. Évente 34-36 hótakarós nap várható, mintegy 16–18 cm-es átlagos maximális hóvastagsággal. Leginkább ÉK-i és DNy-i szél jellemzi.
Természetes növényzete a Tiszántúli flórajárás (Crisicum) része. A Hortobágyhoz tartozó részek jellemző erdőtársulásai a pusztai tölgyesek (Festuco Ouercum roboris), sziki tölgyesek (Festuco psedivinae Ouercetum roboris) csak kisebb foltokban fordulnak elő. Nyílt társulásai közül az ecsetpázsitos sziki rétek, és az ecsetkákai sziki rétek (Agrosti - Alopecuretum pratensis- illetve geniculati) területi kiterjedése jelentős. Az ártéren bokorfüzesek (Salicetum triandrae), fűz-nyárégerligetek (Salicetum albaefragilis), kőris-mézgás éger láperdők (Fraxino-pannonicce-Alnetum hungaricum), tölgy-kőris ligeterdők (Querco-Ulmentum) a legjellemzőbbek. A város határa 5,2%-bon erdősült. Mellettük mocsárrétek (Alopecuretum pratensis), iszaptársulások (Dichotyli-Gnaphalietum uliginosi) és a szikes puszták (Achilleeto - Festucetum pseudovinae) is előfordulnak. A Tisza alluviumán réti öntés, réti és nyers öntéstalajok dominálnak. A Hortobágy területén a felszín közeli (2-2,5 m átlagos mélységű) talajvíz miatt mozaikos elrendeződésben szikes talajok képződtek. Általában réti szolonyecek, amit a jobb adottságú területeken – például a peremeken szolonyeces réti talajok, mélyben sós csernozjomok váltanak fel.
Állatvilág Állatvilágából legnagyobb értéket a madarak képviselik. A Hortobágyon őshonos szikipacsirta és a túzok mellett vízi- és gázlómadarak, ragadozók figyelhetik meg. Turisztikai szempontból nagy a jelentősége a vadászható állatfajoknak (fácán, vadkacsa, fogoly, vaddisznó, nyúl, őz), és a vizek gazdag halállományának. Kedvezőtlen mezőgazdasági adottságai miatt általában legelőként, kaszálóként, helyenként szántóként vagy lágylombos erdőkkel hasznosítható a terület, és jól felismerhetően inkább a ritka növénytársulások, gazdag állatvilág adja a táj igazi értékét.
Története Polgár az eddig feltárt és múzeumokban látható, gazdag régészeti leletek tanúbizonysága alapján igen régi település, amely már az őskortól kezdve folyamatosan lakott hely volt.
Polgár neve először 1229-ben fordul elő írásos formában a Váradi regestrumban. Ebben az időszakban szolganépek lakták. A tatárjárás idején Polgár területe teljesen elpusztult, elnéptelenedett. Az 1440-50-es években a Hunyadiak népesítették be újra. 1501-ben Bakócz Tamás érsek, a tulajdonába került Polgárt és Szentmargitát, Ároktővel együtt az egri káptalannak adományozta, ezután mindkét helységet királyi jóváhagyással Borsod megyéhez csatolták. Ide is tartozott egészen 1511-ig. A kutatók által eddig feltárt és a Polgár története című könyvben megtalálható adatok bizonysága szerint Polgár már a tatárjárás után, a 15-16. század fordulóján a mezővárosias fejlődés útjára lépett. A 16. század derekán ugyanis hiteles adat szól Polgárról és Szentmargitáról, mint "oppidum"-ról. A 16. század végén a török hódoltság, a tatár és a német pusztítások következtében mindkét település (Polgár és Szentmargita) majdnem teljes elnéptelenedése következett be. Ez az állapot 1559-től 1608-ig tartott, amikor a katonáskodó hajdúk letelepedésével, illetve 1614-ben történt beiktatásával Polgár is a hajdúvárosok sorába lépett.
A rendelkezésünkre álló hiteles adatok szerint Polgár 1613-tól 1692-ig volt önálló, különleges jogállással (separata porta) rendelkező hajdúváros. Ebben az időszakban Polgár a hajdúkiváltság jogcímét biztosító katonai szervezet formain fennállása mellett, olyan széles körű autonómiával rendelkező, szabad paraszti mezővárossá alakult át, amelynek anyagi létét elsősorban a paraszt-polgári életformára való áttérés: a nagyarányú pusztai állattartás, kisebb mértékben a földművelés, a vásártartási jog, a gabona- és marhakereskedelem, valamint az 1630-ban megkapott révjog jövedelme biztosította.
Polgár az 1718. február 11-én hozott határozata alapján kivált a hajdúvárosok közösségéből. Ezután ismét egy elnéptelenedési korszak következett, amely alapjában véve a polgáriak egyik tiltakozási formája volt az elviselhetetlen kettős adózás ellen. Ezzel ért véget a 110 éves hajdúvárosi korszak. Az 1718-tól 1848-ig terjedő új szakaszban Polgárnak az egri káptalan által más megyékből betelepített lakói teljesen jobbágyokká váltak, de nem mondtak le a földesúri terhek csökkentéséért és különleges jogállásuk a separta porta visszaállításáért folytatott harcról. 1802-ben az országgyűlés határozatával végleg megszüntette ezt. Azonban ez egyrészt a jobbágyterhek fokozódásához, másrészt pedig az antifeudális küzdelmek erősebbé válásához vezetett. 1848-tól 1852-ig javult a volt polgári jobbágyok sorsa is, amennyiben több földhöz jutottak, azonban a káptalani nagybirtok szorító közelsége nagymértékben akadályozta terjeszkedésüket, illetve gazdálkodásukat. Polgár további fejlődését az I. világháborúig terjedő korszakban a népesség számának nagyarányú további növekedése jellemezte. A világháborúk közötti időszak a nagyközség népének is sok kárt és szenvedést okozott. Változott a társadalmi rétegződés, növekedtek a vagyoni különbségek. Megnőtt a földet követelő, valamint az alkalmi munkákból élő cselédek és szegényparasztok száma. A lakosság 75%-a foglalkozott földműveléssel. A földosztással sorsdöntő változások kezdődtek meg mind a gazdasági élet, mind pedig a helyi közigazgatás átszervezése terén.
1947. január 1-jével a 165.550/1946.BM. számú rendelet alapján az addig Polgárhoz tartozó Bödönhát, Csurgóhát, Egyház, Fástanya, Fövényeshát, Kerecse, Kiscserepes, Lopóhát, Margitaerdő, Nagybagota, Szandalik, Szentmargitapuszta és Tukaszilágy nevű külterületi lakott helyek önálló nagyközséggé alakultak Újszentmargita ideiglenes néven.Posta és Távírda Rendeletek Tára 1947, 13. szám, 100-101. oldal online hozzáférés (Arcanum): 2025. november 7.
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 4.343/1949. (XII. 14.) M.T. számú rendelete alapján a belügyminiszter az 5.201/11/II–1/1950. (III. 12.) B.M. számú rendeletével Polgárt Szabolcs megyétől az ekkor alakuló Hajdú-Bihar megyéhez csatolta át 1950. március 16. napjával, továbbá az alábbiakat is elrendelte: „Polgár község székhellyel új járást szervezek. Az új járáshoz Egyek, Görbeháza, Polgár, Tiszacsege, Újszentmargita nagyközségeket, valamint az újtikosi körjegyzőség községeit osztom be.”