Lugos ( [], népiesen Logoj [], ) municípium Romániában, Temes megyében. A Lugosi görögkatolikus egyházmegye püspöki székvárosa.
Fekvése Temesvártól 60 km-re délkeletre, a Temes két partján fekszik.
Nevének eredete Nevének talán a szláv lug ('liget') szóhoz lehet köze, de első említésekor, 1334-ben Lucas alakban fordul elő. Később 1368-ban Lugas, 1554-ben Lwgos, 1564-ben Logos.
Története Az első lugosi vár, a Lugosi kerület korabeli székhelye valószínűleg Zsidóvár vára volt. 1393 után a török elől menekülő bolgárok telepedtek meg itt. 1428-ban vámszedő hely, 1439-ben mezőváros, 1440-ben lett Hunyadi Jánosé. 1446-ban uradalmi székhely. Mátyás 1464-ben Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta. 1511-ben lett Brandenburgi Györgyé. 1516-ban Új-, Ó- és Kislugost említik – az előző valószínűleg a mai város helyén állt. 1551-ben Izabellától szabad királyi városi címet és pecsétet kapott. Valószínűleg a 16. század derekán építettek a mai Lugoson palánkvárat. Ennek pontos helye ismeretlen, főként Evlija Cselebi és Giovanni Andrea Gromo későbbi leírásából ismerjük. Ezek szerint négyzet alaprajzú volt, amelyet még a város trapéz alakú, romboid bástyákkal erősített palánkja is közrefogott.
A törökök 1552-ben elfoglalták, majd I. Szulejmán János Zsigmondnak adta. 1536-tól 1658-ig az Erdélyi Fejedelemség határőrvidékét alkotó Karánsebesi–lugosi bánság egyik székhelye, magyar–román–szerb, főként katonáskodó lakossággal. 1626-ban hatszáz lovas és hétszáz gyalogos állomásozott benne. 1594-ben és 1599-ben a tatárok, 1603-ban Radu Șerban, majd Henri Dampierre Duval lippai kapitány égette fel.Cigány István: A török kori Arad és az azt követő időszak. Az aradi vár története. Budapest, 1998, . o.
1615-től fiskális birtok volt. Bethlen Gábor a parancsának nem engedelmeskedő várat 1616-ban elfoglalta, és zálogként átadta a törököknek. 1581-ben román református lelkésze volt, Moisi Peștișel, a Szászvárosi Ószövetség egyik fordítója, az 1640-es években pedig Fogarasi István, aki román nyelvre fordította a Heidelbergi kátét és a zsoltárokat. 1622-ben ortodox esperesség székhelye. Véglegesen 1658-ban került török kézre, amikor Barcsay Ákos átengedte a bánság területét. Lakosságának zöme ekkor Erdélybe menekült. A század végén várát a nyugati oldalon kibővítették, területét ezzel megkettőzve.
1688-ban rövid időre a császáriak foglalták el, 1691-ben Thököly Imre foglalta vissza a törököknek. 1695. szeptember 21-én itt győzte le II. Musztafa szultán serege Veterani császári vezér seregét, és a csatában maga Veterani is elesett. 1696-ban Herberstein zsoldosai dúlták föl. Az 1699-es karlócai béke elrendelte várának lerombolását, amire 1716-ban, a törökök Lugosról való kiűzése után került végleg sor. 1717-ben 218 házzal írták össze.
1718-tól a lugosi kerület székhelye. Ugyanekkor a román lakosságú jobb parti Lugossal szemben, a bal parton megalapították Németlugost, ahová a század folyamán több hullámban német iparosok és földművesek költöztek be. Az új település a jobb parti, ettől kezdve Oláh-, később Románlugostól külön községet képezett. Római katolikus plébániáját a minorita atyák alapították újra, majd 1733-ra kolostort is építettek. 1778-tól, a Bánát polgárosítása után Krassó vármegye székhelye. 1783-ban nyílt meg első gyógyszertára. A legtöbb háztulajdonos szőlőt is művelt a város határában. 1719-ben uradalmi malmot, 1722-től abaposztókészítő műhelyeket alapítottak, 1752-ben serfőzdéje is működött, amely évben keddenként hetivásár, 1796-ban évi négy országos vásár tartására nyert szabadalmat. A kor mércéjével mérve igen népes településnek számított: 1786-ban Románlugosnak 5130, Németlugosnak 1446 lakosa volt. Az 1788-as török hadjárat idején II. József hadai vereséget szenvedtek a város mellett. 1795-ben egyesítették a két Lugost, és ettől kezdve évenként váltakozva német és román személy töltötte be a bírói tisztséget. Később, valószínűleg 1849 után, a két városrész ismét szétvált néhány évtizedre. Első zsidó lakói az 1780-as években Makóról települtek ide, Temesvárról pedig eredetileg belgrádi származású szefárdok is érkeztek.Victor Neumann: Istoria evreilor din Banat. O mărturie a multi- și interculturalității Europei central-orientale. București, 1999, 16. o. 1842-ben már 282-re tették zsidó közösségének létszámát. 1828-ban 5531 lakosából jogállása szerint 923 volt jobbágy, 339 házas zsellér, 211 szolga, 159 kézműves, 141 házatlan zsellér, 36 kereskedő és 11 honorácior. 1853-ban 340 iparosmester működött céhes keretek között a városban, különösen híresek voltak a bőrfeldolgozó szakmák román művelői. 1837-ben selyemmanufaktúrát is említenek a városból. 1833-ban a Maderspach-cég építette az első függőhidat a Temes felett. 1835-ben színházépületet emeltek, önálló társulat nélkül, vándortársulatok befogadására. 1842-ben az első között létesült román amatőr színtársulata. 1836-ban 58 ortodox család áttérése után alakult meg görögkatolikus egyházközsége. Az ugyanekkor áttérő volt papjukat az ortodoxok később bosszúból a Temesbe dobták. Az új gyülekezet 1838-ban saját iskolát is alapított. 1837-ben a vármegye kisgimnáziumot hozott létre, amelyben a minoriták tanítottak. Ezt 1843-ra hatosztályosra bővítették, de 1850-ben megszűnt. 1842-ben egy tűzvész körülbelül négyszáz házat pusztított el. 1842 és 1845 között az Eftimie Murgu vezette szervezkedés központja volt. Murguék radikális demokrata nézeteket vallottak, a Bánátot pedig független tartománnyá kívánták szervezni, a magyar nemesség és a szerb ortodox hierarchia ellenében. 1848. január 8-án nyitották meg a városi német nyelvű értelmiség új intézményét, a kaszinót. Ugyancsak 1848-ban szerveződtek közös egyházközséggé a város Baden-Württembergből és magyarországi falvakból beköltözött német evangélikus lakói és a magyar reformátusok. bélyegkép|balra|300px|Lugos környéke egy 1769–72-ből való térképen 1848. május 3-án, a vármegye közgyűlésén felolvasták az áprilisi törvényeket, és a román tagok Axente Bojincă szónoklatának hatására elhatározták, hogy nem küldenek képviselőt a karlócai ortodox kongresszusra. Június 27-én a bánáti románok Eftimie Murgu vezetésével tartott gyűlésükön a Batthyány-kormánytól egy bánáti román autonóm kerület létrehozatalát kérték Murgu kapitánysága alatt, önálló román ortodox egyházi hierarchiát és a népfelkelés kihirdetését a Bánátban. Egyben felajánlották fegyveres segítségüket a magyar kormány számára. Vukovics Sebő elutasította a kérések teljesítését. Murgu közben titokban a havasalföldi forradalmároknak is fegyveres segítséget ígért. A város Murgut választotta képviselővé a pesti országgyűlésbe. 1848-ban a bevonuló császáriak és szerb fölkelők letartóztatták Nicola Bojincát és Vasile Nicolaevici-et. Bem csapatai 1849. április 19-én foglalták vissza. Május 19-én a járás főszolgabírájává Murgu hívét, Vasile Nicolaevici-et választották. A szabadságharc végén itt működött a forradalmi kormány bankjegynyomdája. Augusztus 8-án a magyar kormány itt kezdett tárgyalásokat Avram Iancu képviselőivel. A temesvári csata Vécsey és Guyon serege, amely Facset felé vonult tovább, itt vált szét a Dessewffy és Lázár vezette csapatoktól, amelyek több magyar vezetővel együtt Karánsebes felé tartottak.
1856–65-ben felállították a 113 parókiát magába foglaló Lugosi görögkatolikus egyházmegyét, amely a csekély görögkatolikus népességű Bánáton kívül Hunyad és Alsó-Fehér vármegye egy részére is kiterjedt. A püspökséghez 1914-től 1920 körülig tanítóképző is tartozott.Sergiu Soica: Biserica greco-catolică din Banat în perioada anilor 1920–1944. Timișoara, 2011, 105. o. A következő évtizedek társadalmi és helyi politikai életét két folyamat határozta meg. A német polgárság, bár újabb nemzedékei is német nyelvűek maradtak, a szabadságharc leverése után politikailag a magyarsággal azonosult. Jellemző, hogy 150 lugosi katolikus család már 1852-ben folyamodványt intézett a csanádi püspökhöz, amelyben a magyar nyelvű prédikáció bevezetését kérték. A római katolikus népiskolát 1878-ban államosították, de csak 1892-re tették teljesen magyar tannyelvűvé, a hitoktatásban pedig 1906-ban vezették be a magyar nyelvet. A német alapítású színházban csak 1875-ben tartották az első magyar előadást, de a magyar társulatok már az 1890-es években kiszorították a németeket.Horst Fassel: Bühnen-Welten vom 18.–20. Jahrhundert. Deutsches Theater in den Provinzen des heutigen Rumänien. Cluj-Napoca, 2007, 227. o. A lugosi németeknek statisztikailag is látványos magyarosodását a dualista korszakban, a hivatalok kiépülése idején a magyar értelmiség városba költözése támogatta. Másrészt egészen 1920-ig Lugos volt a bánáti románság kulturális és politikai központja. Ezt a szerepet nem a városban kis befolyású görögkatolikus püspökségnek, hanem tehetős román iparos rétegének köszönhette (míg Temesváron nem élt jelentős román polgárság). A város választókerülete rendszeresen román képviselőket választott a pesti országgyűlésbe – 1861-ben például tövisi Faur János (1822–1888), a későbbi Krassó vármegye főispánja, 1869-ben Alexandru Mocsonyit, 1906-ban Gheorghe Popovici-ot. Jellemző adalék, hogy még a Mérsékelt Ellenzék 1881-ben megalakult helyi szervezetét is két román, Nicolae Bejan és Titu Hațeg vezette. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1905-ben a lugosi szervezetét bízta meg a mozgalom románok közötti terjesztésének irányításával.Kalmár I. György: Szociáldemokrácia, nemzeti és nemzetiségi kérdés Magyarországon (1900–1914). Budapest, 1976, 83. o. A lugosi románok közül a legtöbben a román nemzeti ellenzéket támogatták, amelynek helyi vezére a dualizmus évtizedei alatt Coriolan Brediceanu volt. A képviselőtestületben 1886-ban vezették be a magyar jegyzőkönyvezési nyelvet, de a román szintén mindvégig jegyzőkönyvezési nyelv maradt, és a német nyelv is hasonló jogokkal bírt. Az utcanévtáblák 1891-es bevezetése után az utcaneveket Románlugoson magyarul és románul, Németlugoson magyarul és németül tüntették fel.
A vármegyei fenntartású algimnáziumot 1856-ban alapították újra, német anyanyelvű minorita és világi tanárokkal. 1861-ben hivatalosan magyar–román tannyelvűvé tették, valójában 1862-től főként, 1874-ben kizárólag magyar tannyelvűvé vált. Fenntartását 1873-ban a Tanulmányi Alap vette át. 1873 és 1876 között főgimnáziummá bővítették ki. 1893-ban államosították. Az 1867/68-as tanévben 118 román, 28 német és 24 magyar, az 1893/94-es tanévben 87 román, 70 német és 58 magyar anyanyelvű diákja volt. bélyegkép|jobbra|240px|A volt vármegyeháza 1881-től az akkor létrehozott Krassó-Szörény vármegye székhelye volt. A ténylegesen már korábban is egységes Német- és Románlugos 1889-ben egyesült véglegesen egy rendezett tanácsú várossá. Polgármesteri székét 1889-től egészen 1911-ig Marsovszky Árpád, 1911–12-ben Dumitru Florescu, 1912-től 1919-ig Ioan Băltescu töltötte be. 1879-től Temesvárral és Orsovával, majd 1898-tól Gátaljával és Marosillyével is vasút kötötte össze. Legjelentősebb üzemét, a téglagyárat 1888-ban Jacob Muschong alapította. Ez több kibővítés után, az 1930-as években ezer főt foglalkoztatott. 1864-ben jött létre a szeszgyár és a gőzmalom, 1905-ben a selyemfonógyár, 1907-ben a Délmagyarországi Textilipar Rt. (1911-től a Kammer testvéreké). 1908-ban kilenc pénzintézete működött, közöttük magyar–német (Délmagyarországi Bank, Lugosi Iparbank, Lugosi Népbank) és román tulajdonosi körűek (Poporul, Lugoșana, Carașana, Economia). 1891-ben emelték polgári iskola rangjára az iskolanővérek 1874 óta működő leánynevelő intézetét (a mai 5. számú általános iskola helyén). 1894-ben iparostanonc-iskolája, 1901-ben polgári fiú-, 1903-ban pedig második polgári leányiskolája létesült. 1891-ben kezdték el főbb utcáinak kikövezését, 1900-ban bevezették a villanyvilágítást és új színházépületet avattak. (A színkerületi rendszernek megfelelően több más várossal tartott fenn közös társulatot.) A város a korszakban főként délen és keleten, a vasút mentén terjeszkedett.