Clarence Malcolm Lowry (Birkenhead, Cheshire, Nagy-Britannia, 1909. július 28. – Ripe, Sussex, Nagy-Britannia, 1957. június 27.) angol regényíró.
Élete
Apja tehetős gyapotkereskedő volt, ültetvényekkel Egyiptomban, Peruban, Texasban. Anyai nagyapja a Norvég-tengeren hajózó tengerészkapitány volt. Lowry 15 évesen golfbajnokságot nyert. A középiskolát Cambridge-i Lays Schoolban végezte, ahol verseket, novellákat írt az iskolai újságnak; megismerkedett Conrad, Melville, O'Neill és Jack London műveivel, a dzsesszel, megtanult ukulelén (hawaii gitáron) játszani, kisebb darabokat maga is szerzett.
Végzés után, 17 évesen 1927-ben egy évre matróznak állt a Távol-Keletre tartó S.S. Pyrrhus hajóra, ahol a tengeri életről szőtt romantikus képzetei szétfoszlottak. Visszatért Cambridge-be, ahol 1932-ben diplomát szerzett (St Catharine's College). Itt már reményteli ifjú írónak ismerték, az 1933-ban megjelent, vegyes fogadtatású Ultramarine regényének köszönhetően, amely megírásához a Jokohamába tett hajóútja adott élményeket. Ekkoriban már társául szegődött az életét végigkísérő mindkét szenvedély: az irodalom és az alkohol.
Lowry 1935-ig Londonban, majd Párizsban élt. Barátjával, Conrad Aikennel Spanyolországban tett útján megismerkedett Jan Gabrial amerikai irónővel, akit 1934-ben Párizsban feleségül vett, s akivel 1935-ben az Egyesült Államokba költözött. Először New Yorkban éltek, majd Hollywoodban próbálta ki magát forgatókönyvíróként. 1936 legvégén a mexikói Cuernavaca városban telepedtek le, megromlott házasságuk megjavítására tett utolsó próbálkozásként. A kísérlet sikertelen volt, és 1937 végére Lowry egyedül marad Oaxacában, és ezzel kezdetét vette egy újabb hosszú, alkoholba merülő korszaka, melynek mélypontján kiutasították az országból.
1939-ben Kanadába költözött, és rákövetkező évben elvette második feleségét, a színész és író Margerie Bonnert. A Brit-Kolumbiabeli Dollarton közelében éltek és alkottak egy tengerparti kunyhóban. Bár sokat utaztak (Európa, Amerika, Karib-világ), és Lowry keményen folytatta az ivást, mégis ez volt az életének legnyugalmasabb, legtermékenyebb időszaka, amely 1954-ig tartott.
1957-ben Angliában, a kelet-sussexi Ripe községben halt meg. A halála oka gyógyszertúladagolás volt.
Vulkán alatt bélyegkép|A Popocatepetl Leghíresebb műve, a Vulkán alatt (Under The Vulcano) 1947-ben jelent meg. Ez a klasszikus, részben önéletrajzi ihletésű regény egy alkoholista brit konzul, Geoffrey Firmin utolsó napját írja le Mexikó Quauhnahuac (Cuernavaca) városában, 1938. november 2-án.A regényt, amely nagy hatással volt Hajnóczy Péter művészetére is, Göncz Árpád fordította magyarra. A könyv fülszövege:
„Az 1947-ben kiadott Vulkán alatt Mexikóban játszódik, 1938-ban, Halottak napján. Főhőse: "elveszett ember", akinek sorsában mintegy megkötődik, anyagszerű, kézzelfogható konkrétummá válik a világra nehezedő lidércnyomás. Önéletrajzi regény… társadalmi tényregény… költői regény. Főmotívumai: az ital és a menekülés az ital elől, az italbafulladt élet miatt érzett lelkifurdalás, a Konzul és Hugh, a reménytelennek látszó, de jó ügyért életet áldozni kész politikai idealizmus, a szkepszisből, csömörből fakadó menekülés a világ elől. S ez utóbbi kimondatlan magyarázata: a kor baloldali értelmiségét ért két nagy csapás, mely Lowry életérzését meghatározza, s a könyvet a korban lecövekeli: a Spanyol Köztársaság veresége és München. A két nagy árulás. A történelmi Halottak napja, a kor fasizmust párázó feneketlen szakadéka.”
Művei Ultramarine (1933) A vulkán alatt (Under the Volcano) (1936–1944) (filmre adaptálta John Huston 1984-ben) Lunar Caustic (1958, posztumusz) Hear Us O Lord from Heaven Thy Dwelling Place (1961, posztumusz, Brit-Kolumbiabeli élményei) Dark as the Grave wherein my Friend is Laid (1968, posztumusz) October Ferry to Gabriola (1970, posztumusz)
Magyarul Gin és aranyvessző (elbeszélés, Göncz Árpád fordítása, inː Nagyvilág, 1971. november) Pokolkő (Göncz Árpád fordítása) (inː Pokolkő. Mai angol elbeszélők, 1971) Vulkán alatt (ford., utószó Göncz Árpád; Európa, Bp., 1973 és 1980, ) Át a Panamán (3 kisregény, Göncz Árpád fordítása, Európa, Bp., 1974, ) Át a Panamán (Through the Panama) Elefánt és Kolosszeum (Elephant and Colosseum) A forráshoz vezető erdei ösvény (The Forest Path to the spring) Kieshaertetoer (elbeszélés, Tandori Dezső fordítása, in: Nagyvilág, 1975. április) A legderekabb hajó (Göncz Árpád fordítása) (inː Drága illúzió. Mai angol elbeszélők, 1981, )
Jegyzetek
Külső hivatkozások Foxcroft, Nigel H., The Kaleidoscopic Vision of Malcolm Lowry: Souls and Shamans (Lexington Books: Lanham, MD, 2019). https://web.archive.org/web/20110720061911/http://home.istar.ca/~stewart/volcano.htm https://web.archive.org/web/20050321085435/http://www.kirjasto.sci.fi/mlowry.htm http://www.litencyc.com/php/speople.php?rec=true&UID=2803 Jan Gabrial-riport (2001) Jan Gabrial: Inside the Volcano: My Life with Malcolm Lowry, (2000)
Kategória:Angol írók Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek