Natalia Marisa Oreiro Iglesias, röviden Natalia Oreiro (Villa del Cerro, Montevideo, 1977. május 19. –) uruguay-i énekesnő, színésznő.

Élete Színészi tanulmányait nyolcéves korában kezdte, és élete forgatásokból, utazásokból, stúdiófelvételekből, promóciókból áll.

Tizenkét éves korától színészkedett először, mint gyermekszínész, a karrierje a reklámfilmek világában kezdődött el. Tizenkét és tizenhat éves kora között több, mint harminc reklámban szerepelt, többek között a Coca, Pepsi, és Johnson & Johnson reklámokban. Tizennégy éves korában tízezer észak-, közép- és dél-amerikai jelentkező közül választották ki, hogy elkísérje Xuxat a turnéjára.

Az általa megkeresett pénzből Buenos Airesbe ment szereplőválogatásokra. Amikor tizenhét éves volt, egyedül átköltözött Argentínába. Ekkor egy kis szerepet kapott a „Meghódíthatatlan szív” című szappanoperában, ezért lemondott arról, hogy Xuxa kísérője legyen továbbra is, valamint hogy műsorvezető legyen az MTV-n.

1995-ben felkérték, játssza el Patricia Palmers unokahúgát az „Édes Anna” című szappanoperában, melyben megismerkedett későbbi szerelmével is. Majd a "Modellek 90-60-90" című sorozatban játszott. Egy év múlva közismert lett Valeria szerepével a "Híresek és Gazdagok" című szappanoperában.

Együtt szerepelt Guillermo Francellával „Az egy argentin New Yorkban” című mozifilmben, ahol egy fiatal lányt játszott, aki megvalósította a zenével kapcsolatos álmait. A film nézettségi rekordokat döntött 1 600 000 nézővel, ez volt a karrierje első kimagasló értéke.

1998-ban elkészítette első világméretű lemezét „Natalia Oreiro” címmel. Dalait ma már az egész világon hallgatják. Magyarországon ez a lemeze is platinalemez lett. Ezt követően Natalia Oreiro koncert-turnéra indult. 2000 januárjában megkapta az "Év ünnepelt személyisége" díjat. Két egymást követő évben jelölték "Martin Fierro" díjra a legjobb drámai színésznő kategóriában „Cholito”, azaz az „Öcskös” szerepéért. „Cholito” szerepében egy fiús, érzékeny árvát játszott, akiként „elcsábította” a nézőket a „Vad Angyalban”. Ezt a sorozatot hatvan országban vetítették, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Görögországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Cipruson, Litvániában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Magyarországon, Csehországban, és az összes latin-amerikai országban. Ez a sorozat Magyarországon a TV2 kereskedelmi csatornán volt először látható.

Együtt énekelt Raffaella Carraval Olaszországban, részt vett a spanyol közösségek gáláján, egy klasszikus spanyol showban, a Punta del Estében, valamint fellépett a miami fesztiválon a 8. utcában. Ezután elhatározta, hogy a 2000-es évben a zenei karrierjének szenteli magát, ezért elutazott Los Angelesbe, hogy felvegye második nagylemezét „Tu Veneno” címmel. A „Tu Veneno” (A te mérged) magyar nyelvre fordítva elérte Magyarországon a platinalemez minősítést. Natalia a lemezét koncert-turnén bemutatta. A „Tu Veneno” egy pop-rock stílusú album egy kis andalúz zenével keverve; a 15 dal között szerepel a „Basta de ti”, melyet Natalia együtt készített Fernando Lopez Rossival, a „Rio de la Plata”, mely Natalia életéről szól, valamint a „Que pena me das” címu szám, melyet Andres Calamaro külön Natalia számára írt. A „Tu Veneno” címu album elkészítésében más zenészek is részt vettek, mint például Abraham Laboriel Jr., Jimmy Johnson, James Taylor, Alex Acuna, Greg Mathison, Michael Thompson, Michael Landau, Rusty Anderson, Jose Antonio Rodriguez, Ramon Stagnaro, Ed Calle, Dana Teboe, Tony Concepcion. Natalia különféle díjakat kapott filmjeiért Spanyolországban, Olaszországban, és az Amerikai Egyesült Államokban. 2001-ben megtalálta élete nagy szerelmét, egy argentin rock zenész, Ricardo Mollo személyében, akihez nagy titoktartás közepette 2001. december 31-én feleségül ment.

A 2002-es év ismét gyümölcsöző volt Natalia karrierjében: leforgatta a Kachorra című szappanoperát, melynek nagy sikere volt több dél-amerikai, európai, illetve ázsiai országban; valamint elkészítette negyedik albumát „Turmalina” címmel. A legújabb albumát bemutatta a Turmalina koncert-turnén. Natalia a 2003-as év folyamán sem tétlenkedett: leforgatta második mozifilmjét Cleopatra címmel, amellyel ismét nagy sikert aratott. Ezt követően egy kis pihenés után oroszországi turnéra indult, melyen rajongói legnagyobb örömére több városban, több koncertet adott. Argentin rajongóit sem "hanyagolta el", mert a koncert turnét egy argentin, Rosarióban megrendezett koncerttel zárta. A 2004-es év szintén egy új telenovella szereppel ajándékozta meg Nataliát, ahol egy Carmen nevű érzéki nőt alakított, s melynek címe El deseo, azaz Kívánság.

Miközben Natalia új albumának elkészítésén dolgozott, a 2005-ös évben filmes karrierjének építését sem hanyagolta el. Oroszországban leforgatta az El Ritmo Del Tango című argentin-orosz koprodukciós telenovellát, majd a TELEFE csatornát elhagyva leszerződött a Canal 13-hoz, ahol az év végén megkezdje a Sos mi vida című sorozatot, melyben ismét – a Vad Angyalból jól ismert – Facundo Aranával játszik együtt. Ezt a sorozatot Magyarországon először az RTL Klub kereskedelmi csatorna mutatta be Te vagy az életem címmel. 2005-ben koncertet adott Haitin és Tahitin is. 2006-ban befejezte a Sos mi vida forgatását utána 2 új dalt vett fel, majd kampányokban vállalt szerepet. 2007 Natalia számára új szerepeket jelentett főként reklámfilmekben. Martin Ferrero díjat is kapott. 2008-ban lelkesen forgatta az „Amanda O” sikersorozatot, ami Argentínában az első "internetsorozat". Hamarosan a Loreal reklámarca lett, és 2010-ben új filmekben vállalt főszerepet (Miss tacuarembó illetve Mi primera boda). 2011 júliusában bejelentette hogy terhes. 3 hónapos terhesen is dolgozott, hiszen Kolumbiában felvették a Lynch című 13 részes sorozatot, amiben Natalia főszerepet játszott. A sorozatban egy anyát alakít, aki nem törődik a gyerekével. 2012. január 20-án megszületett a színésznő első kisfia, aki a Merlin nevet kapta. Néhány hónap pihenő után 2012. július 17-én elkezdte forgatni legújabb filmjét, amelynek címe: Wakolda. Ebben az évben forgatják le a Lynch című sorozat újabb évadát is. 2012. november 24-én Oroszországba utazott, ahol fellépett a Super Diskoteka 90 rendezvényen, ahol három dalt énekelt el. 2012. december elején elkezdte forgatni új sorozatát, amelynek címe: Solamente Vos. A sorozatban Adrian Suar a partnere. 2015-től egy új tv-sorozat főszerepében láthatják a nézők, az Entre Canibales-ben egy fiatalkorában megerőszakolt nőt játszik, aki bosszút esküdik ellenségei ellen.

2025 szeptemberében újra Magyarországra látogatott egy tv műsor (Sztárban Sztár All Stars) meghívásának eleget téve mint vendég zsűritag.

Állandó magyar hangja Kiss Virág Magdolna.

Művészi pályafutása Televízió Év Cím Magyar cím Szerepnév Magyar hang 1994 Inconquistable corazón Victoria 1995 Dulce Ana Veronica Iturbe Montalbán 1996 90-60-90 Modelos Lucía Peralta 1997 Ricos y famosos Híresek és gazdagok Valeria García Méndez de Salerno Huszárik Kata 1998–1999 Muñeca Brava Vad angyal Milagros Espósito "La Cholito" Kiss Virág2000CabecitaLucecitaMilagros Espósito "La Cholito" (vendégszerep)Kiss Virág 2002 Kachorra Kachorra – az ártatlan szökevény Antonia Guerrero "Kachorra"/Rosario Achával Kiss Virág 2004 El Deseo Carmen 2005 Botines Renée 2006 Sos mi vida Te vagy az életem Esperanza "La Monita" Muñoz Kiss Virág 2007 Patito Feo Patricia González 2008 Amanda O Amanda O Amanda O Kiss Virág 2008 Recurso Natural Önmaga 2010 Se dice de mi Önmaga 2011 Cuando me sonreís Mosolyt kérek! Leonora Bellami Kiss Virág 2012–2013 Lynch Isabel Reyes alias Mariana 2013 Solamente vos Aurora Andrés 2015 Entre caníbales Ángeles Pellegrini/Ariana Mendoza 2020–jelen Got Talent Uruguay Önmaga 2022–jelen La Voz Önmaga 2022 losi, el espia arrepentido Claudia 2022 Santa Evita Szent Evita Evita Perón Kiss Virág

Filmográfia +ÉvEredeti CímMagyar CímSzerepMagyar hang1998Un Argentino en New YorkEgy argentin New YorkbanVerónica 'Vero' De Ricci Kiss Virág2003CleopatraSandra / Milagros2004La guerra de los gimnasios (rövid)Telenovella színésznő 2006La peliLola Montero 2008Las vidas posiblesMarcía Miconi Música en esperaPaula Otero 2010FranciaCristina Miss TacuarembóNatalia "Cristal" / Cándida López 2011My First WeddingLeonora BellamiClandestine ChildhoodCristina2013The German DoctorEva 2016I’m GildaGilda 2017The UnseenDr. Ortega 2018Re Loca Pilar 2020Nasha Natasha Önmaga2021La Noche MagicaKira Damato 2022Hoy Se Arregla El Mundo Silvina LasarteLas RojasConstanza 2024Campamento con mamáNyári tábor anyuvalKiss Virág

Diszkográfia

Natalia Oreiro (1998) Tu veneno (2000) Turmalina (2002) Gilda, no me arrepiento de este amor (2016)

Turnék +ÉvNévKoncertek száma2000–2002Tu veneno Tour35 koncert2003Tourmalina10 koncert2005Tahití, Haití Tour3 koncert2013Tour Hits4 koncert2014Nasha Natasha Tour16 koncert2015Fiesta Tour (törölve)8 koncert2016–2017Cumbia & Hits Tour13 koncert2019Felejthetetlen Turné 17 koncert 202020 év együtt (A Covid19 miatt törölve)13 koncert

Jegyzetek

Külső hivatkozások Natalia Oreiro.lap.hu Sos mi vida.lap.hu – linkgyűjtemény Natalia Oreiro — Río de la Plata (videóklip)

Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Uruguayi színészek Kategória:Popénekesek Kategória:Spanyol nyelvű énekesek