Basilicata (régiesen Lucania, ) olaszországi régió. Székhelye Potenza.
Földrajza Fekvése Basilicata régió az Appennini-félsziget déli részén fekszik. Nyugaton Campania, keleten Puglia, délen pedig Calabria határolja. Területének nagy részét az Appenninek vonulatai foglalják el. Az úgynevezett Lucaniai-Appenninek az Ofanto folyó völgyétől a Pollino masszívumig tartanak. A régió keleti részét az úgynevezett Bradanói-árok alkotja, egy számos vízfolyás által tagolt medence. A régiónak délkeleten kijárata van a Tarantói-öbölre a Bradano (Bernalda területén) és a San Nicola (Nova Siri területén) torkolata között. Északnyugaton a régió beékelődik Campania és Calabria közé és egy rövidke szakaszon kijárata van a Policastrói-öbölre: az Aquafredda és Sapri közötti dombvidéktől a Noce folyó torkolatáig (Castrocucco területén).
Geológiája Basilicata területe földtani szempontból három fő egységből áll: a klasszikus értelemben vett, üledékes kőzetekből, a mio- és pliocénben kiemelkedett Appenninek, az ettől keletre fekvő pliocén és negyedkori üledékekből álló Bradanói-árok, valamint a pugliai Murge nyúlványai.
Mindhárom közül az Appenninek földtani felépítése a legösszetettebb. Nyugati része elsősorban mészkövekből és dolomitrétegekből épül fel, keleti részén pedig már a márgás, homokköves, agyagos kőzetösszletek uralkodnak. Ez utóbbiak közül kiemelkedő jelentősége van az úgynevezett Argille varicolori formációnak, amely, mint neve is utal rá, különböző színű agyagokból épül fel és meghatározza a táj színét. Az agyagos rétegek miatt nagyon gyakoriak a földcsuszamlások. A régió községeinek közel 70%-ában pusztított. A földtani okok mellett a földcsuszamlások kialakulásához hozzájárul a gyér növényzet valamint a rövid, de gyorsfolyású folyók eróziós tevékenysége is. Földcsuszamlások miatt a történelem során számos település pusztult el, soknak a lakosságát kellett áttelepíteni. Az egyik klasszikus példa Craco esete, amely a basilicatai katasztrófa-turizmus egyik fő állomása lett.
Az Appenninek és a Tarantói-öböl közé beékelődő Bradanói-árkot homokos-agyagos kőzetösszletek építik fel, déli részén, különösen a Tarantói-öböl partvidékén folyami és tengeri hordalékrétegek is megjelennek. A Bradanói-árok, tulajdonképpen egy üledékgyűjtő medence az Appenninek vonulata és Puglia karbonátos platformja közé ékelődve.
A Murgia karsztfennsík, amely elsősorban a pugliai táj egyik meghatározó eleme Matera és Montescaglioso területén nyúlik át a régióba. Az Appenninek vonulatának kiemelkedése 12 millió évvel ezelőtt kezdődött, s ezzel egy időben a Puglia nagy részét adó hatalmas karbonátos sziget, Murgia vidéke egyesült a kontinenssel. A mészkövekből és dolomitokból álló fennsík jellegzetes felszínformái továbbá a szurdokvölgyek, amiket a helyiek gravinának vagy lamának neveznek.
A régió északi részén a pleisztocénben erőteljes vulkanizmus zajlott le, ennek egyik bizonyítéka Monte Vulture egykori tűzhányó. Az úgynevezett „hirpiniai földrengési zóna”, amely Campania területéről átnyúlik Basilicata területére is, rendkívül aktív, minek következtében az elmúlt kétszáz évben többször is sújtotta földrengés a vidéket: Tito (1826), Potenza (1861), Marsico Nuovo (1895), Saponara (1802), Lagonegro (1836), Maratea (1831) és Lauria (1831). A régió déli részén, a Pollino masszívum vidékén szintén találtak magmatikus kőzetintruziókat, ami szintén az egykori aktív vulkanizmus bizonyítéka.
Domborzata Basilicata területének 46,9%-át hegyek, 45,1%-át dombvidékek alkotják, s mindössze 8%-át síkságok. Három hegyvidéki terület különböztethető meg a régióban: A régió arculatát a Lucaniai-Appenninek határozzák meg. Ennek jellegzetessége, hogy az Appenninek többi részével ellentétben nem tagolható tulajdonképpeni vonulatokra, hanem jól elhatárolható masszívumok alkotják. A hegység a Conzai-nyeregtől (Sella di Conza; Campania és Basilicata hagyományos határa) tart a Scalone-hágóig (Calabriában). Nyugaton a Sele, északon az Ofanto, keleten a Bradano határolja, délkeleten pedig a Tarantói-öböl. Földtani szempontból hozzá tartoznak még a Cilento hegyei valamint a Cosenza megyében fekvő Orsomaro-hegység. Az északi masszívum legmagasabb csúcsai a Monte Pennone ( méter), Marzano ( méter) és a Paratiello ( méter). Ettől délre, Potenza körül terül el a legmagasabb pontján méter Li Foj-fennsík. Az ettől délre fekvő hegycsoportot (Comprensorio Sellata-Volturino-Viggiano e Monti della Maddalena) az Agri völgye szeli ketté. A keleti rész legmagasabb csúcsai a Volturino ( méter), a Pierfaone ( méter) és Arioso ( méter). A legkeletibb rész az úgynevezett Lucaniai Dolomitok. A nyugati, Campania és Basilicata határán fekvő rész neve Monti della Maddalena legmagasabb csúcsai a Serra Longa ( méter) és a Monte Cavallo ( méter). A Lucaniai-Appenninek délkeleti egysége a Sirino masszívum, amelynek legmagasabb pontja az azonos nevű csúcs ( méter). A régió déli részén található a Pollino masszívum, amely átnyúlik Calabriába is. Legmagasabb csúcsai a Serra Dolcedorme ( méter) valamint a Pollino ( méter). A Lucaniai-Appenninek legdélebbi része az Orsomaro-hegység, ez már Cosenza megyében (Calabria) fekszik. A Monte Vulture ( méter) egy kialudt tűzhányó a régió északi részén. A vulkán legkorábbi kitörései nagyjából 1 millió évvel ezelőtt zajlottak le és nagy mennyiségű ignimbritet termeltek. A robbanásos kitörési fázis körülbelül ezelőttig tartott, ezt egy kiömlési fázis követte. Működésének utolsó fázisa körülbelül zajlott le egy sor freatomagmás kitöréssel. Dombvidékek: A legnagyobb kiterjedésű dombvidék a régió keleti részére benyúló Murgia, amely különösen gazdag karsztjelenségekben. Jellegzetes felszínformái továbbá a szurdokvölgyek, amiket a helyiek graviná-nak vagy lamá-nak neveznek. Síkságok: A régió egyetlen síksága a Tarantói-öböl partján, az Agri, Bradano és Basento folyók torkolatvidékén elterülő Metapontumi-síkság.
Éghajlata A régiónak tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A Köppen-féle osztályozási rendszerben a Csa valamint a Csb osztályba sorolható. Fekvése és domborzata miatt az éghajlatot az Adriai-, Jón- és Tirrén-tenger határozza meg. Legmagasabb részein, az Agri völgyében, a Sinni völgyében, a Pollino területén, valamint az Ofantótól délre eső hegyvidékeken a csapadék mennyiségének éves átlaga 1000 mm körül alakul. A Sirino-hegységben, valamint a Noce völgyében a csapadék mennyisége gyakran eléri a 2000 mm-t is. A Tirrén-tenger partján a csapadék mennyisége 1400 mm/év körül alakul. A régió többi részén a csapadék mennyisége lényegesen kevesebb, az évi átlag 700 mm körül mozog. A legszárazabb vidék a Metapontumi-síkság, ahol az éves átlag 300–500 mm között mozog. A csapadék mennyisége változásának elsődleges oka az Appenninek, amely természetes határként áll a Tirrén-tengeri csapadékos légtömegek útjába. A legcsapadékosabbak a téli és tavaszi hónapok. Az őszi hónapokban ritkábban ugyan, de előfordulhatnak erőteljes esőzések. Havazás csak ritkán fordul elő a magasabban fekvő vidékeken. A nyarak szárazak és melegek, a telek hidegek. A hőmérsékletingadozás általában 8-12 °C között mozog. Az évi átlagokat tekintve, a legmagasabb hőmérsékleti értékeket augusztusban regisztrálták: Potenza megyében 25 °C, míg Matera megyében 24 °C. A leghidegebb hónap január: az átlaghőmérséklet Potenza megyében 1 °C, míg Matera megyében 2 °C. Előfordulnak azonban extrém hőmérsékleti értékek is. Nyaranta helyenként mértek már 40 °C-ot meghaladó értékeket is, telente pedig -15 °C-nál alacsonyabbat.
Éghajlati szempontból a régió három részre osztható: az Appenninek és a Tirrén-tenger partján a csapadék mennyisége magas, a hőmérsékletváltozás kiegyensúlyozott; a Bradano vidéke csapadékszegény, hosszantartó száraz időszakokkal, jelentős hőmérsékletváltozással valamint a Jón-tenger partvidéke hideg telekkel, száraz nyarakkal.
Vízrajza A Lucaniai-Appenninek vonulata hidrográfiai szempontból két részre osztja a régiót. A keleti rész fő vízfolyásai a Sinni, Agri, Cavone, Basento és Bradano, amelyek a Jón-tengerbe torkollanak. A régió nyugati részének fő vízfolyása a Noce, amely a Tirrén-tengerbe torkollik. A régió északi részének vizeit a Sele gyűjti össze, pontosabban két mellékága, a Platano és Melandro. A régiót egy rövid szakaszon, Potenza és Melfi között érinti az Ofanto is. Ennek két mellékága, az Atella és az Olivento a Vulture vizeit gyűjtik össze. Moliterno mellett ered a Calore. A Potenzától északnyugatra magasodó Monte Caruso ( méter) képezi a régió legjelentősebb hidrográfiai gócpontját, a Bradano, Basento, Platano, Atella (az Ofanto mellékfolyója) vízgyűjtőjének találkozása. A leghosszabb vízfolyások a Bradano (118 km), Basento (149 km), Agri (111 km), Sinni (94 km) és Cavone (49 km). A legnagyobb vízgyűjtője a Bradanónak van, 23 km² a folyó hosszának minden kilométerére. A folyók vízhozama nagyon változó és a vízzáró, agyagos aljzat és a hirtelen esőzések miatt gyakoriak az árvizek. A mészkövekből felépülő Murgia területének jellegzetes felszínformái a gravinákban (szurdokvölgyek), amelyeket rövid, változó hozamú vízfolyások alakítottak ki (pl. Gravina di Matera).
A régióban kevés tó található. A legjelentősebbek a Monte Vulture délnyugati oldalán található vulkáni eredetű Monticchio tavak (16 hektár illetve 38 hektár). A legmagasabban a Remmo-tó fekszik ( méter), a Sirino északkeleti részén. Kisebb tavak a Sirino-tó Nemoli mellett, a Lauriától keletre elterülő Rotonda-tó valamint a Zapano-tó. Az egykori Pesole-tó mára kiszáradt. Az utóbbi évtizedekben a régióban számos mesterséges tavat hoztak létre elsősorban a vízháztartás feljavítása és energiafejlesztés céljából: a Serra di Corvo-tó a Basentellón (Basento mellékfolyója), a Ponte Fontanelle-tó a Camastrán (Basento mellékfolyója), a Pietra del Pertussillo-tó és Gannano-tó az Agrin, Cogliandrino-tó a Sinnin. A gyűjtőtavak megépítése miatt lecsökkent a tengerbe hordott hordalék mennyisége, így a Jón-tenger partvidékén az víz eróziója jelentősen erősödött.
Élővilága A régióban 2350 növényfaj él. A szám jelentős figyelembe véve a Basilicata kis területét. Az összes fajból 168 tekinthető endemikusnak. A Tirrén-tenger partjának jellegzetes növényzete a mediterrán macchia: magyaltölgy, pisztácia, olajfagyal, kutyatej, boróka, terpentinfa, olajfa, fügefa és szentjánoskenyérfa. A Jón-tenger partjának jellegzetes növényei a tengerparti iringó, tengeri nárcisz, homoknád, pisztácia és mirtusz. A hegyvidéki területeket kiterjedt erdőségek borítják: bükk, feketefenyő, tiszafa, molyhos tölgy, gyertyán, juhar és virágos kőris. A Pollino Nemzeti Park területén él az Európában védett Pinus heldreichii (bosnyák fenyő), amely kb. 950 évvel ezelőtt került át a Balkán-félszigetről.
A gyér népességnek valamint a kiterjedt erdőknek köszönhetően a régió állatvilága gazdag: nagy pele, mogyorós pele, vadnyúl, róka, nyest, menyét, nyuszt, farkas, európai vidra, európai őz és szarvas. A madárvilág képviselői a szirti sas, fekete harkály, dögkeselyű, vörös kánya, uhu, vándorsólyom és harkályok.
A régióban két nemzeti park található: Pollino Nemzeti Park - nevét a területén fekvő legmagasabb hegycsúcsról a Pollinoról kapta (2267 m). A Lucaniai-Appenninek és Calabriai-Appenninek területének déli részén terül el. 1993-ban alapították Val d’Agri és Lagonegrese Nemzeti Park - 1998-ban hozták létre. Magába foglalja a Lucaniai-Appenninek területét Potenza városától a Pollino Nemzeti Parkig. Hozzátartozik az Agri folyó völgyének felső szakasza is.
Egyéb természetvédelmi területek: Gallipoli Cognato–Piccole Dolomiti Lucane regionális park Barlangtemplomok regionális park
Tájegységei A földrajzi adottságok figyelembe vételével Basilicata területe hét tájegységre osztható: Vulture-Melfese - a régió északi része, a Monte Vulture és Melfi városának környéke, amely a 19. század végén Potenza megye egyik külön körzetét alkotta (Circondario Melfese). Pollino - a régió déli része, az azonos nevű hegység területén.