Roguy Méyé (Makokou, 1986. október 7. –) válogatott gaboni labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatokban Első csapatai a gaboni Afrique Du Sud és AS Mangasport voltak. Ebben az időszakban 2001-ben és 2005-ben gaboni bajnok és kupagyőztes, 2006-ban bajnok, 2002-ben és 2006-ban szuperkupa-győztes volt.

A 4–1-re megnyert 2006-os szuperkupa döntőben a libreville-i Téléstars ellen az ő 4. és 8. percben lőtt góljaival szerzett vezetést a csapata.

2007. március 6-án büntetőt hibázott az algériai JS Kabylie elleni CAF-bajnokok ligája mérkőzésen, de csapata így is 3-1-re győzött.mtnfootball.com: Mangasport Take Solid Lead Over JSK, 2007. március 6.

Utolsó afrikai idényében az akkor rajtoló bajnokságban vezette a góllövőlistát, miután az addig lejátszott 5 mérkőzésen 6 gólt szerzett. Ezzel a teljesítményével felhívta az európai játékosmegfigyelők figyelmét magára. Magyarországon először a Debrecen gárdája tesztelte, de végül a Zalaegerszegi TE kötött vele 5 évre szóló szerződést 2007. július 5-én. Mahamadou Diawarával együtt ő a ZTE első igazolt színes bőrű játékosa.

A játékosnak ezt követően vízumgondjai voltak, így a bajnokság kezdetéig nem érkezett meg új együtteséhez. Első mérkőzését 2007 augusztus 29-én játszotta, 2 góljával segítve új csapatát a 10–0-s győzelem elérésében a Bonyhád ellen a magyar kupa harmadik fordulójában. Az idényt végül összesen 20 góllal zárta, ezzel a csapat legeredményesebb játékosa volt. Góljai közül tizet a bajnokságban, kettőt a kupában, nyolcat pedig a ligakupában szerzett. A jó szereplése után újra behívták hazája válogatottjába, amelyben hosszabb idő után újra gólt szerzett a Ghána elleni világbajnoki selejtező mérkőzésen.

2009 januárjában a török Ankaraspor AS csapatához igazolt három és fél évre.haber7.com: Gabonlu Meye Ankaraspor'la anlaştı, Átigazolási díja körülbelül 890 000 font lehetett.Transfermarkt.co.uk: Meyé átigazolási története Már az első bajnokin csereként nevezték a Kayserispor elleni mérkőzésre. Az Ankaraspor az első percben megszerezte a vezetést Mehmet Cakir révén, majd a 37.percben Hürriyet Gücer kétgólosra növelte az előnyüket. A második félidőben bemutatkozott új csapatában Roguy, aki Madiou Konate-t váltotta a 65.percben. A 3–0-s végeredményt Neca állította be a 67. percben.

2011-ben rövid időre visszatért a ZTE-hez, majd 2012 februárjában a DVSC-hez szerződött. Első gólját a DVSC színeiben 2012. március 6-án a Paks elleni hazai Ligakupa mérkőzésen (1–1) szerezte.nemzetisport.hu: A húszméteres öngól ellenére DVSC-továbbjutás , 2012. március 6.

2014-ben hazatért hazájába és az US Bitam játékosa lett. Ezt követően az amatőr, francia negyedosztályú SR Colmar, majd a Holtzwihr Wickerschwihr alkalmazásába került.

A válogatottban 2009. március 28-án újabb gólt szerzett a Marokkó ellen 2–1-re megnyert világbajnoki-selejtező mérkőzésen.

2010. január 13-án gólpasszt adott a 2010-es afrikai nemzetek kupája során játszott Kamerun elleni mérkőzésen Daniel Cousinnek, így nagy szerepet vállalt csapata 1-0-s győzelmében.pepsifoci.hu: A ZTE excsatára gólpasszt vállalt az afrikai bravúrból , 2010. január 14. Játszott a másik két csoportmérkőzésen is, gólt nem szerzett, 151 percet töltött a játéktéren.

Statisztika Góljai a gaboni válogatottban #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2007. június 16. Madagaszkár2 – 0Afrikai nemzetek kupája selejtező2.2008. június 14. Ghána2 – 0Vb-selejtező3.2008. augusztus 19. Mali1 – 0barátságos mérkőzés4.2008. szeptember 7. Lesotho3 – 0Vb-selejtező5.2009. március 28. Marokkó2 – 1Vb-selejtező6.2009. június 6. Togo3 – 0Vb-selejtező7.2011. október 7. Egyenlítői-Guinea2 – 0barátságos mérkőzés

Jegyzetek

Források

hlsz.hu játékosprofil zete.co.nr Beszámoló a 2006-os gaboni szuperkupáról Beszámoló a Mangasport 2006-os bajnoki győzelméről Rövid NS cikk Meyéről A gaboni bajnokság és a gaboni kupa győzteseinek listája dvsc.hu Személyes infolapja korábbi klubjánál

Kategória:Gaboni labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Magyarországon játszó külföldi válogatott játékosok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók