Karinthy Ferenc (Budapest, 1921. június 2. – Budapest, 1992. február 29.) Kossuth- és háromszoros József Attila-díjas, valamint Karinthy-gyűrűs magyar író, drámaíró, dramaturg. Karinthy Frigyes fia, Karinthy Márton édesapja.
Életpályája Édesapja Karinthy Frigyes, édesanyja Böhm Aranka volt. Féltestvére, Karinthy Gábor költő, apja előző házasságából született. Gyermekkorától ráragadt beceneve: Cini.
Elemi iskolai tanulmányait 1927 és 1935 között, a Damjanich utcai német birodalmi iskolában, a Reichsdeutsche Schuléban végezte majd az Eötvös József Gimnázium tanulója volt, ahol érettségi vizsgát tett 1939-ben. 1941–1946 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója, nyelvészetből doktorált. 1947-ben ösztöndíjas volt Franciaországban, Svájcban és Olaszországban. 1949–50-ben a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Művei az 1940-es években jelentek meg először. 1951–1953 között a Szabad Nép és a Magyar Nemzet munkatársa, majd 1953–1956 között a budapesti Madách Színház dramaturgja volt. 1957–1960 között Machiavelli és Molière műveit, valamint görög, angol, olasz és német szerzők munkáit fordította.
A negyvenes évek elején az FTC vízilabdacsapatának hátvédje volt, majd 1960-tól 1970-ig az FTC úszó- és vízilabda-szakosztályának elnökeként is tevékenykedett.
1965 és 1975 között dramaturg a Miskolci, a Szegedi valamint a debreceni Csokonai Színházban. 1968–1969-ben vendégprofesszorként előadásokat tartott az Amerikai Egyesült Államokban. 1972-től 1976-ig különféle írószövetségek vendége az USA-ban, Ausztráliában, a Szovjetunióban és Kubában. 1978-ban szerepelt a saját életét, utazásait és élményeit feldolgozó apró jelenetekből készült Földünk és vidéke című tévéfilmben.
A rendszerváltás időszakában – az 1989–1990-es években – sokat tartózkodott külföldön, így annak nem volt aktív résztvevője, a folyamatokat inkább kívülállóként, megfigyelőként élte át. Ezekben az években ideje nagy részét Olaszországban töltötte, ezzel is kifejezve kívülállását a változásokkal szemben. Ezt az időszakot részben lefedi Naplójának utolsó szakasza, amelyből látható, hogy mély aggodalommal töltötték el a változások.Karinthy Ferenc, Napló, Digitális Irodalmi Akadémia, 2023-01-16, teljes mű
Karinthy 1992-ben hunyt el Budapesten. 1967 és 1991 között vezetett naplója 1994-ben, halála után jelent meg, három kötetben.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 148.2011. június 2-i lekérdezés
bélyeg|250px|Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc sírköve (Budapest, Fiumei úti sírkert) bélyegkép|250px|Karinthy Ferenc író Epepe c. kötetének dedikált címlapja 1977 augusztusából bélyegkép|250px|Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc sírja. Kerepesi temető: 41-1-35. Borsos Miklós alkotása
Művei Don Juan éjszakája. Regény; Hungária, Budapest, 1943 Szellemidézés; Hungária, Budapest, 1946 (1957: dráma) Kentaur. Regény; Új Idők, Budapest, 1947 Olasz jövevényszavaink; Egyetemi Ny., Budapest, 1947 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai) Párbaj a csatamezőn; Budapest Irodalmi Intézet, Budapest, 1948 (Jó könyvek) Pilvax. Karinthy Ferenc színpadi képe; Kultúra, Budapest, 1948 (Új magyar könyvtár) Szép élet; Franklin, Budapest, 1949 Útközben. Írások az épülő országról; Révai, Budapest, 1950 Kőművesek. Regény; Athenaeum, Budapest, 1950 Az újságíró és az élet; Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest, 1953 (Újságírók szakmai előadásai és vitái a Magyar Újságírók Országos Szövetségében) Budapesti tavasz. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1953 (1955: film) Hazai tudósítások; Szépirodalmi, Budapest, 1954 Karinthy Ferenc–Thurzó Gábor: Budapesti tavasz. Filmregény; Vörös Csillag Ny., Budapest, 1955 (Szabad Hazánkért) 1956: Irodalmi történetek (novellák) 1956: Ezer év (színmű) 1957: Szellemidézés (színmű) 1959: Ferencvárosi szív (sportanekdoták) 1962: Kék-zöld Florida 1964: Téli fürdő 1964: Nyelvelés 1965: Hátország 1965: Ez-az avagy a bicikliző tigris 1966: Víz fölött, víz alatt (összegyűjtött elbeszélések) 1967: Négykezes (drámák) 1969: Hét játék (színművek) 1970: Epepe (regény) 1970: Gellérthegyi álmok (színmű) 1971: Három huszár 1972: Aranyidő (regény) 1972: Ősbemutató (regény) 1972: Pesten és Budán (színművek) 1973: Leányfalu és vidéke 1974: Végtelen szőnyeg (elbeszélés) 1976: Korallzátony (elbeszélés) 1977: Harminchárom (kisregény) 1978: Marich Géza utolsó kalandja (kisregény) 1978: Dialógus 1979: Alvilági napló (elbeszélés) 1980: Mi van a Dunában? Budapesti ősz. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1982 X utolsó kalandja; Magvető, Budapest, 1982 (Rakéta regénytár) 1983: Dunakanyar / Bösendorfer (két egyfelvonásos) Halállista. Válogatott elbeszélések; Zrínyi, Budapest, 1985 Óvilág és Újvilág; Szépirodalmi, Budapest, 1985 Házszentelő. Válogatott novellák és kisregények; vál. Molnár Tibor; Kriterion–Európa, Bukarest–Budapest, 1986 Zenebona; Szépirodalmi, Budapest, 1986 Uncle Joe. Számadás a tálentomról; Szépirodalmi, Budapest, 1987 (kisregény – nagybátyjáról Karinthy Józsefről) 1988: Leánykereskedő (színművek) Skizofrénia / Man overboard; Magvető, Budapest, 1988 (Rakéta regénytár) Vége a világnak; fotó Robert Capa; PLKV, Budapest, 1988 1989: Révkalauz (napló + kisregények) Italia mia; Magvető, Budapest, 1989 1990: Ezredvég (korábban megjelent művek újabb kiadásai: Budapesti ősz + Italia mia + Uncle Joe + Man overboard + Skizofrénia) Staféta; Magvető, Budapest, 1991 Napló, 1-3.; sajtó alá rend. Jovánovics Miklós; Littoria, Budapest, 1993 1. 1967–1969 2. 1970–1973 3. 1974–1991 Levelek Karinthy Ferenchez; vál., szerk., sajtó alá rend. Karinthy Ferencné és Jovánovics Miklós; Littoria, Budapest, 1994 Zsiga, Marci és más ebadták; Móra, Budapest, 1998 Baracklekvár és más történetek; utószó Fráter Zoltán; K. u. K., Budapest, 2001 (Unikum könyvek) Karinthy Ferenc; vál., szerk., bev., jegyz. Fráter Zoltán; Alexandra, Pécs, 2002 (Kossuth-díjas írók) Magyar történet; K. u. K., Budapest, 2003 (Unikum könyvek) Napló, 1974–1991; Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2016 (Nemzeti könyvtár)
Díjai, elismerései Baumgarten-jutalom (1949) József Attila-díj (1950, 1954, 1974) Kossuth-díj (1955) Szocialista Magyarországért (1981) Karinthy-gyűrű (1987) A Magyar Köztársaság Zászlórendje (1991)
Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek OSZK gyászjelentések Szalay Károly: Karinthy Ferenc alkotásai és vallomásai tükrében; Szépirodalmi, Budapest, 1979 (Arcok és vallomások)
További információk [ Kortárs magyar írók, 1945-1997]
Karinthy Ferenc adatlapja a Molyon
Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Ferenc Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar dramaturgok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:Karinthy-gyűrűsök Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:A Ferencváros vízilabdázói Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Szabad Nép vezetői, újságírói Kategória:A budapesti Eötvös József Gimnázium diákjai