A Kiss, vagy ahogy időnként írják: KISS amerikai hardrock-együttes, amelyet 1973 januárjában alapítottak New Yorkban. Könnyen felismerhetők az arcfestésükről és a fellépőruhájukról, amely védjegyükké vált az évek folyamán. Az első három albumuk nem lett sikeres, de az 1975-ben megjelent Alive! koncertlemez kiadása után az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb zenekara lett a KISS. Az együttes fénykorát az 1970-es évek közepén és végén élte, elsősorban show-szerű koncertjeiknek köszönhetően, amelyeknek többek között részét képezte a pirotechnikai elemek használata, a vérköpés, tűzfúvás, 12 méter magasra felemelkedő dobok, vagy a gitárból kilövellő rakéták.
Az eredeti felállás – Gene Simmons (basszusgitár, ének), Paul Stanley (ritmusgitár, ének), Ace Frehley (szólógitár, ének) és Peter Criss (dob, ének) – volt a legsikeresebb és legismertebb. Az arcfestésük és kosztümjeik rajzfilmfigurákhoz tették őket hasonlóvá: 'The Demon' (Simmons), a 'Starchild' (Stanley), 'Space Ace' (Frehley) és 'Catman' (Criss). 1979-re a diszkó és az újhullám előretörésének köszönhetően az együttes bevételei csökkenni kezdtek, gyakran léptek fel félházak előtt. Az ekkoriban készült kísérletező és útkereső hangvételű albumaik megosztották a rajongótábort. 1980-ra Criss kilépett a zenekarból és Frehley 1982-ban távozott.
1983-ban a zenekar elhagyta a sminket, és innentől kezdve az évtized végéig újra kereskedelmileg sikeres sztárelőadóvá léptek elő. A Kiss-nosztalgiahullám tartotta fenn ezt az 1990-es években, és 1996-ban bejelentették, hogy az eredeti felállás (a sminkkel együtt) újra összeáll. Az ekkor adott nosztalgiaturnék az 1996/97-es évek legsikeresebb előadásai lettek. Criss és Frehley viszont újra elhagyta a zenekart, helyükre Eric Singer és Tommy Thayer került. Az együttes a mai napig sikeresen és aktívan működik, miközben már csak a két frontember, Paul Stanley és Gene Simmons maradt meg eredeti tagként.
Az együttes összesen 30 aranylemezt adott ki, amellyel az első legtöbb aranylemezzel rendelkező amerikai zenekarnak számítanak, minden műfajban."Artist Tallies" . Billboard. Hozzáférés ideje: October 28, 2007. Világszerte több mint 120 millió albumot adtak el, ebből 40 milliót az Amerikai Egyesült Államokban, amelyből 20 milliót igazolt az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAA). A VH1 zenecsatorna A 100 Legnagyobb Hard Rock előadó listáján a 10. helyre sorolta a zenekart, míg az MTV a Legnagyobb metal együttesek listáján a 9.-ek lettek. A Hit Parader 100 legjobb koncertzenekar listáján az első helyre sorolta az együttest, a VH1 Minden idők 100 legnagyobb előadója szavazásán pedig az 56. helyre kerültek. Ezenkívül a Gibson's Amerika 50 legnagyobb rockegyüttesei összeállításán a 26. helyre választotta az együttest. A KISS-t jelölték a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé, de 2009. december 15-én bejelentették, hogy a zenekar nem nyert felvételt. Pályafutásuk során már több alkalommal is kaptak jelölést, 2012-ben már 13. alkalommal. Végül 2014-ben beiktatták őket.
A KISS története Előzmények (1970–1972) Az együttes alapítói, Paul Stanley (Stanley Bert Eisen néven, New Yorkban született) és Gene Simmons (Chaim Witz néven született Izraelben, szülei magyar zsidók, Simmons jól beszél magyarul is) már az 1960-as évek végén megfordultak különböző zenekarokban. Stanley Uncle Joe néven alapított triót, amelyben Matt Rael gitárossal és Neil Teeman dobossal zenélt. 15 évesen a Postwar Baby Boom zenekarhoz csatlakozott, majd a Three zenekarba szállt be. Ebben a rövid életű formációban Steve Coronel gitáros és Marty Cohen basszusgitáros mellett már együtt zenélt Gene Simmonsszal. Simmons korábban a Long Island Sounds zenekarban fordult meg, amely később The Love Bag néven szerepelt. A Three feloszlása után Simmons egy Cathedral zenekart alapított meg, ez azonban néhány fellépést követően feloszlott. Simmons egy Brook Ostrader szintetizátoros segítségével készített egy demót, amelyet a kiadók visszautasítottak. Ezt követően a The Village Voiceban adott fel egy hirdetést, amelyre az akkor már a legjobb barátjának számító Paul Stanley is válaszolt. Simmons ekkoriban még tanárként, míg Stanley taxisofőrként dolgozott, hogy megteremthessék az együttesük elindításához szükséges anyagi keretet.
1970-ben Simmons és Stanley mellett Brook Ostrader szintetizátorossal, Steve Coronel gitárossal és Tony Zarella dobossal kiegészülve megalakult a Rainbow együttes, amely hamarosan felvette a Wicked Lester nevet. Az együttes Ron Johnsen hangmérnökkel elkészítette első albumát, amelynek felvételeire a New York-i Electric Lady Studiosban került sor 1971 októberében. Albumcímnek felmerült a The Laughing Dogs elnevezés, de az anyag végül nem jelent meg, mivel az Epic Records visszautasította a felvételt. Az ekkor rögzített dalok a 2001-ben megjelent The Box Set című KISS válogatásalbumon váltak hivatalosan is hozzáférhetővé. Az Epic ugyan leszerződtette a zenekart, de a kiadó A & R igazgatója, Don Ellis nem kedvelte az együttest. Steve Coronel gitáros hamarosan kilépett a zenekarból, és utódjául többek között Jay Jay Frenchet is meghallgatták, aki az 1980-as években a Twisted Sister tagjaként lett ismert. Coronel utódja végül Ron Leejack lett. A Wicked Lester a rövid pályafutása során már olyan dalokat is megírt, amelyek később némileg átírt verzióban felkerültek a KISS albumaira is. Az Eskimo Sun című dalból később az Only You lett a Music from "The Elder" albumon, míg a Stanley The Parrot az együttes debütáló albumán alakult át a Strutter című számmá. Az együttes meglehetősen eklektikus stílusú zenét játszott, ugyanis a rock and roll és a popelemek mellett a folk-rock is fontos szerephez jutott. Stanley és Simmons olyan dalokat kezdett el írni, amelyek nem illettek a zenekar koncepciójába, és hamar megérezték, hogy másféle stílusban kéne játszaniuk. Ezenkívül Simmons olyan látványos koncerteket képzelt el, amelyekben fontos tényező lenne a vizuális élmény és a tűznyelés. Terveik megvalósításához új dobost akartak maguk mellé, ezért a Rolling Stone magazinban adtak fel egy olyan hirdetést, hogy egy mindenre képes dobost keresnek.
A hirdetésre egyedül a Brooklynban élő Peter Criss (John Peter George Criscoula) válaszolt, akivel először az Electric Lady Studiosban kezdtek el próbálni. Criss a hírhedt big band-dobos, Gene Krupa tanítványa volt, aki kereste a lehetőségét, hogy ezt a fajta stílust egy rockegyüttesben vihesse tovább. Kezdetben varietékben és lokálokban dobolt, a Sounds of Soul, a The Barracudas, a Lips és a The Brotherhood zenekarokban. Ezt követően a Chelsea formációhoz csatlakozott, akiket 1970-ben a Decca leszerződtetett. Amikor Criss a Wicked Lester tagja lett, rajta kívül már csak Paul Stanley és Gene Simmons alkotta a formációt. Kezdetben hármasban zenéltek, majd a kiadójuk, az Epic javaslatára eldöntötték, hogy bevesznek még egy gitárost. Több mint 50 zenész meghallgatása után úgy döntöttek, hogy újsághirdetés révén válogatnak a jelentkezők közül. A The Village Voice magazinban feladott hirdetésükben az állt, hogy egy a 60-as évek stílusában játszó gitárost keresnek. Egyedül Bob Kulick jelentkezett, de ő nem vállalta volna a koncerteket, ezért maga helyett beajánlotta Ace Frehley (Paul Daniel Frehley) szólógitárost. Frehley korábban a The Exterminatorsban és a Four Rosesban zenélt, de megfordult az énekesnővel kiálló Molemo pszichedelikus rock együttesben is. Ez a formáció felvett egy demót is, de lemezszerződéshez nem jutottak vele. Ezután a The Muff Divers együttesben fordult meg, amely hasonló stílusban mozgott, mint a Wicked Lester. Amikor Frehley meghallgatására sor került, a gitáros két különböző cipőben, egy piros és egy narancssárga színűben jelent meg a próbán. De nemcsak ezzel, hanem a gitárjátékával is sikerült lenyűgöznie a többieket. Amikor Frehley csatlakozott a Wicked Lester soraihoz, az együttes másik három tagja (Stanley, Simmons és Criss) már festett arccal szerepeltek az együttes fotóin, de ezek a minták még nem a későbbi KISS-karakterek voltak. Az együttes a sminkhasználatát és különleges ruházatát az olyan előadók hatására kezdte el használni, mint Alice Cooper és a New York Dolls.Leaf and Sharp, Behind the Mask, pp. 33, 57–58. A négyesre bővült formációban az éneklés mellett Stanley vette át a ritmusgitáros szerepét, míg Simmons szintén énekelt a basszusgitározás mellett, a dobokat pedig Criss kezelte, míg a szólógitárosi szerepet Frehley töltötte be. Simmons és Stanley elképzelése az volt, hogy a The Beatles mintájára mind a négyen vegyék ki a részük a dalszerzésből és énekeljenek is, ezért a későbbiekben előfordult pár alkalommal, hogy Frehley és Criss is elénekelt egy-egy dalt. Frehley csatlakozása után néhány héttel felvették a KISS nevet (Stanley javaslatára), és addigra már kitalálták a négy zenészhez illő karaktert és a maszkokat is. Lehetséges zenekari névként felmerült a FUCK kifejezés is, de úgy gondolták hogy ezzel nem kerülhetnének be a médiába, ezért elvetették az ötletet.
Az első fellépések és a debütalbum (1973–1974) A névválasztás után az együttes logójának a megtervezése következett. A jellegzetes rúnákkal díszített logót Ace Frehley tervezte, amely nagymértékű hasonlóságot mutat a Németországban illegálisnak minősülő náci SS szimbólummal. Ezért a viták elkerülése végett, Németországban, 1979 óta egy módosított változatban szerepel az albumokon az együttes logója. Azonban nemcsak a logó, hanem maga az együttes neve is megütközést keltett sokakban. Pletykák kezdtek keringeni arról, hogy a KISS kifejezés egy titkos mozaikszó, olyan kifejezések rövidítése, mint a Knights In Satan's Service és a Kids In Satan's Service, de később bebizonyosodott, hogy ezek a feltételezések hamisak.Simmons, Gene (2001). Kiss and Make-up. Crown. Az első koncertjükre 1973. január 30-án került sor New York Queens kerületében. Az előadás a Popcorn klubban (a későbbi Coventry Club) került megrendezésre, mindössze három fizető néző előtt. Ezen a koncerten még arcfestés nélkül léptek fel. A jellegzetes kinézetükkel először 1973. március 9-én és 10-én léptek fel a New York-i Amityvilleben. 1973. június 17. és 23. között az Electric Lady Studiosba vonultak, hogy rögzítsék első demófelvételüket. Az anyag producere Eddie Kramer lett, aki korábban olyan sztárok mellett lett elismert producer, mint Jimi Hendrix és a Led Zeppelin. Az anyagra a Deuce, a Cold Gin, a Strutter, a Watchin' You és a Black Diamond című dalok kerültek fel. Ezek közül a Watchin' You a második, Hotter Than Hell című albumra került fel később, míg a másik négy az első albumon kapott helyet. A dalok demóváltozata némi eltérést mutat a későbbi albumverziókhoz képest. A Cold Gin egy dzsemelősebb verzióban hallható, míg a Watchin' You énektémái kezdetlegesebb, éretlenebb formát mutatnak. Az együttes rajongóinak a körében ez a demófelvétel számít a legnagyobb értéknek. A demófelvétel és az 1973 nyarán adott koncertek révén felfigyelt az együttesre Bill Aucoin menedzser, aki akkoriban egy Flipside tévés popműsor igazgatója is volt. Az együttesnek felajánlotta, hogy elvállalja a menedzselésüket, de a KISS először visszautasította az ajánlatot. Aucoin erre megfenyegette a zenekart, hogy sosem fognak lemezszerződést kapni. Az együttes végül elfogadta Bill Aucoint menedzsernek (1982-ig intézte a zenekar ügyeit), cserébe két héten belül lemezszerződéshez kellett juttatnia őket. Ezt követően felvette a kapcsolatot a Buddah Records kiadónál dolgozó Neil Bogarttal, aki éppen egy saját kiadó megalapítását tervezte.Leaf and Sharp, Behind the Mask, pp. 145–146. Az együttes első demója elnyerte a tetszését, ezért elsőként a KISS-t szerződtette le az Emerald City Records névre keresztelt kiadójához. A négy lemezre szóló szerződést azonban csak 1973. november 1-jén írták alá, az akkor már Casablanca Records néven működő kiadóval.