Vári Fábián László (Tiszaújlak, Szovjetunió, 1951. március 16. –) Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő, kritikus. Néprajzi és műfordítói tevékenysége is számottevő. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja (2005).
Életrajz
Az Ugocsa megyei (jelenleg Nagyszőlősi járás) Tiszaújlak nagyközségében született 1951. március 16-án. A helyi általános iskola elvégzését követően a nagyszőlősi magyar középiskolában érettségizett 1968-ban. Ugyanebben az az évben sikeresen felvételizett az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, magyar nyelv- és irodalom szakra.
Ungváron tagja lett a Kovács Vilmos szellemi irányítása alatt működő Forrás Stúdiónak, és később bekapcsolódott az első kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalomba. Emiatt retorziók érték, 1972-ben meg kellett tanulmányait szakítani, mert besorozták a szovjet hadsereg németországi, hadseregcsoportjába sorkatonai szolgálatra. A szovjet hadseregben való nemzetiségi létet később Tábori posta című regényében elevenítette fel.
Leszerelése után, 1975-től a beregszászi vasgyárban dolgozott, levelező tagozaton folytatta tanulmányait. 1978-ban diplomázott. 1976-tól 1997-ig a mezővári középiskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított, majd a beregszászi magyar főiskola tanára lett.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító tagja, 1992–1996 között pedig a Szövetség egyik alelnöke volt. 1994 és 1998 között a KMKSZ beregszászi középszintű szervezetét irányította.
A Magyar Írószövetségnek 2001-től választmányi, 2007-től elnökségi tagja.
Jelenleg a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának (MIKICS) és az Együtt című folyóirat szerkesztőbizottságának az elnöke. Jelenleg Váriban él és alkot.
A folklorista
A népköltészettel egyetemistaként találkozott 1969-ben, első éves egyetemistaként, amikor is kötelezően folklór anyagot gyűjtött évfolyamtársaival. A gyűjtés sikerei annyira magával ragadták, hogy 1971-től céltudatosan, a rendszerezés és a kiadás szándékával kezdte el felkutatni és feljegyezni a kárpátaljai magyar népballadákat.
„Újabban ruszin népballadákat fordítok, mert fontosnak tartom, hogy a magyar olvasó megismerje annak a ruszin közösségnek a költészetét, amely évszázadok óta velünk él. Soha nem voltak velünk ellenséges viszonyban, mindig szabadságküzdelmeink mellé álltak, és talán eljön az idő, amikor alkalmunk lesz a közös jövőnkön gondolkodni” – vallja Vári Fábián László.
Közreműködik Kárpátalja helytörténeti köteteinek szerkesztésében, összeállításában, értékelésében, gyakran az ő elő- vagy utószavával jelennek meg egyes helytörténeti monográfiák.Bereg vármegye / Lehoczky Tivadar ; [szerk. S. Benedek András, Vári Fábián László] ; [az előszót írta S. Benedek András]. Budapest-Beregszász, 1996.Máramaros megye : honismereti írások a Monarchia korából / szerk. S. Benedek András ; [összeáll. S. Benedek András és Vári Fábián László] ; [az előszót írta S. Benedek András.] Budapest-Beregszász, 1997.A Hömlőc lábánál : Salánk, Feketepatak és Verbőc történetéből : falumonográfia / György Horváth László, Lajos Mihály ; [az utószót írta Vári Fábián László]. Ungvár-Budapest, 1998.
Költészete
Költészetéről írja Balla D. Károly: Versei nemcsak hogy „kiállták az idő próbáját, hanem a legáltalánosabb (ha tetszik: összmagyar) szempontból nézve is magas nívón reprezentálják poézisünknek azt az ágát, amelyet népi gyökerűnek és nemzeti elkötelezettségűnek szokás nevezni. E versei alapján VFL minden engedmény nélkül besorolható abba a kortársi vonulatba, amelyet Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Farkas Árpád, Mezey Katalin, Nagy Gáspár, Szepesi Attila, Utassy József – és folytathatnám – neve fémjelez.”
Kötetei (válogatás)
Széphistóriák : versek. (Ungvár, 1991) Vannak ringó bölcsők : kárpátaljai magyar népballadák. (Ungvár-Budapest, 1992; 2006) Kivont kardok közt : versek (Budapest, 1992; 1994) Világtalan csillag : versek és műfordítások. (Ungvár, 2001) Harminchárom év : versek. (Miskolc, 2002) Fecskehajtó idő : régebbi és új versek. (Budapest, Masszi, 2004) Jég és korbács : versek, 2002–2010 (Budapest, 2010) Tábori posta. Szovjet mundérban Poroszföldön; Kortárs, Bp., 2011 (Kortárs próza) Vannak ringó bölcsők. Kárpátaljai magyar népballadák és népdalok; 3. bőv. kiad.; Intermix, Ungvár–Bp., 2012 (Kárpátaljai magyar könyvek) Ereimben az idő. Versek; Magyar Napló, Bp., 2015 Vásártér; Magyar Napló, Bp., 2018 A kakukknővér. 76 ruszin és ukrán népballada; ford., szerk., előszó, utószó, jegyz. Vári Fábián László; MMA, Bp., 2019 Koponyámban gyertya. 100 vers, 1969–2019; szerk., utószó Jánosi Zoltán; Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány, Bp., 2020 (Rádiusz könyvek)
Prózája
Tábori posta : szovjet mundérban Poroszföldön : [katonaregény]. Budapest, Kortárs Kiadó, 2011 (Kortárs próza) 304 p.Ilia Mihály recenziója a kötetről, Bárka
Kitüntetései, díjai Kilencek díja (1983) Pro Cultura Hungarica (1991) Magyar Művészetért díj (1992, 2002) Berzsenyi-díj (1993) Kemény Zsigmond-díj (1998) Bethlen Gábor-díj (2001) József Attila-díj (2003) Balassi Bálint-emlékkard (2004) Tőkés László-díj (2004) Ratkó József-díj (2007) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011) Arany János-díj (2011) Kölcsey-emlékplakett (2014) Salvatore Quasimodo-életműdíj (2015) Mikszáth Kálmán-díj (2017) Magyarország Babérkoszorúja díj (2017) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2020) Kossuth-díj (2021)Origo.hu
Jegyzetek
Források
További információk Vereckétől Beregszászig. Vári Fábián László kárpátaljai költővel beszélget Kozma László; Kairosz, Bp., 2007 Dinnyés József: Adventi napsütés. Vári Fábián László énekelt versei (hangfelvétel); Aranyalmás, Bp., 2012 Papp Endre: Vári Fábián László; MMA, Bp., 2016 (Közelképek írókról) Csordás László, Dupka György: A "bajvívó vonulat örököse..." Vári Fábián László Hatvan éves , mek.oszk.hu
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Kárpátaljai magyar költők, írók Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok