A Mexikói Egyesült Államok, röviden Mexikó (spanyolul Estados Unidos Mexicanos () vagy México (), navatl nyelven Mexihco Tlacetililli Tlahtohcayotl vagy Mexihco) Észak-Amerika déli részén elhelyezkedő ország. Északról az Egyesült Államok, délkeletről Guatemala és Belize, nyugatról a Csendes-óceán, keletről pedig a Mexikói-öböl és a Karib-tenger határolja. A legészakibb és legnyugatibb latin-amerikai állam. Fővárosa és legnagyobb városa Mexikóváros. Szövetségi köztársaság, mely 31 állam szövetségéből és egy szövetségi körzetből (Distrito Federal) áll, ami magában foglalja a fővárost. A 2020-as évek közepén a mintegy 132 milliós népességével a Föld 10. legnépesebb országa és egyben a spanyol nyelvűek között a legnépesebb.
Latin-Amerika egyik legnagyobb gazdaságával rendelkezik. Nagy gazdasága és népessége, globális kulturális befolyása Mexikót regionális és középhatalommá teszi. Gyakran feltörekvő hatalomként és újonnan iparosodott államként utalnak rá. Az ország azonban továbbra is küzd a társadalmi egyenlőtlenséggel, a szegénységgel, a kiterjedt bűnözéssel, valamint a kormány és a drogbandák közötti konfliktus is folyamatos.
Címerében a fügekaktuszon ülő, csőrében kígyót tartó sasmadár az aztékok eredetmítoszára utal; korábbi jelképe az aztékkaktusz volt.
Az országnév írásmódja és eredete Az ország neve a középkori spanyol íráskép alapján x-szel, azaz „ksz”-szel ejtve terjedt el a nagyobb nemzetközi nyelvek közvetítésével, így a magyarban is ebben a formában honosodott meg. Fontos tudni azonban, hogy csupán egy megtévesztő írásmódról van szó, ezt a nevet ugyanis eredetileg soha nem ejtették x-szel. Az óspanyolban, illetve középspanyolban az x betű (jóllehet, a legtöbb szóban ugyancsak a latin x folytatása volt, bár időközben a kiejtése eltávolodott a latin hangzásétól) a magyar „s” hangot – IPA – jelölte. Amikor a spanyolok meghódították az Azték Birodalmat, az indián nevek lejegyzésére a latin írásukat használták és az országot a mexica (mexikák) nevű azték törzsről México-nak nevezték el, eredetileg „mesiko” kiejtéssel. E hang a modern spanyolban „ch”-ként (IPA ) folytatódott, amelyet konvencionálisan ma a j (illetve g is) jelöl, azonban – bár Spanyolországban a régebbi helyesírási norma szerint Méjico-t írtak és sokan még ma is azt követik – történelmi hagyományokból (és a mexikóiak tiszteletére) megtartották a név és származékai x-szel történő írásmódját; ezt a formát javasolja a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) is.México: Diccionario panhispánico de dudas (RAE) Maga a mexica szó azték nyelven belüli eredete homályos, erről többféle elmélet is született.
Földrajz
Éghajlat A Ráktérítő ténylegesen kettéosztja az országot egy mérsékelt és egy trópusi éghajlatú övre. A Ráktérítőtől északra a téli hónapokban érezhetően hidegebb van, délre a hőmérséklet egész évben állandó, csak a tengerszint feletti magassággal változik.
A Ráktérítőtől délre fekvő, 1000 méternél alacsonyabb területeken az évi középhőmérséklet 24 és 28 °C közötti. Egész évben magas a hőmérséklet és csak 5 °C a téli és nyári középhőmérséklet különbsége. Északabbra az alacsonyan fekvő területeken a nyár ugyan a párás, meleg, de az évi középhőmérséklet alacsonyabb (20–24 °C), mert télen hűvösebb van.
A Mexikói-völgyben fekvő nagyvárosok tengerszint feletti magassága meghaladja a 2000 métert. Éghajlatuk egész évben mérsékelt (az éves középhőmérséklet 16-18 °C), éjjel egész évben erősen lehűl a levegő.
Mexikó nagy részén, különösen északon, száraz az éghajlat, szórványos a csapadék. A Nyugati- és Keleti-Sierra Madre hegyláncai között északon zonális sivatagi és száraz szavannai övek alakultak ki. Az országban dél ill. délkelet felé haladva a csapadékmennyiség növekszik, a trópusi alföldeken meghaladja a 2000 mm-t az éves csapadékmennyiség.
Vízrajz Legnagyobb folyói: az északi határon a Río Bravo (Rio Grande), a déli határon az Usumacinta, az ország belsejében a Grijalva, a Balsas, a Pánuco és a Yaqui.
Domborzat Területének központi része a füves, 1000–2500 m magas Mexikói-fennsík vagy Mexikói-magasföld. Ennek északi fele 1500 m, déli része kb. 2300 m. magas. A magasföld déli részén található a Mexikói-medence a fővárossal.
A magasföldet a Kordillerák vonulatai veszik körbe, melyek elérik a 3000 m-t. Nyugat felől a Nyugati-Sierra Madre, keletről a Keleti-Sierra Madre, délről a Vulkáni-kereszthegység. A több száz vulkáni kúp között ma is működő tűzhányók rejtenek veszélyt. A Vulkáni-kereszthegység dél felé a Déli-Sierra Madre hegységgel folytatódik. Még tovább délre a Közép-Amerikai Kordillerákhoz tartozó Chiapas-hegység következik.
Mexikó északkeleti részén, a Mexikói-öböl partján meleg éghajlatú mocsaras síkság húzódik, a Campeche-alföld. Ettől délre a Yucatán-félszigetre a mészkőtáblák és szintén a mocsarak jellemzőek.
A Kaliforniai-félsziget átlagos magassága 1000–1500 m között alakul. Északi felén magashegységi gyűrődéssel keletkezett láncok fekszenek, melyeknek csúcsai elérik a 3000 m-t. Itt is vulkáni kúpok meredeznek az ég felé. A partvonal sziklás és meredek a nyugati részen, lagúnás és korallzátonyokkal tarkított a keleti felén.
Működő tűzhányók a Popocatépetl (5452 m), a Colima (3820 m) és a Citlaltépetl (5700 m, ez utóbbi a 19. században tört ki utoljára), jelentős alvó vulkán az Iztaccíhuatl (5230 m).
Élővilág, természetvédelem Mexikó időjárása és domborzata nagyon változatos; északon préri és homoksivatag, délkeleten trópusi esőerdő található. Területének több mint egyötöde sivatag, félsivatag. Ennek jellegzetes növényei a gömb alakú sünkaktusz, az oszlopkaktuszok, a lapos, levélszerű ízekre tagolt medvetalpkaktusz és az agávék. A csapadékban gazdagabb területeken füves és tüskés bozótos, illetve nedves szavannák vannak. Területének harmadát borítják erdők. A Yucatán-félsziget és a Keleti-Sierra Madre keleti lejtőin trópusi esőerdők, Mexikó keleti részén örökzöld tölgyfajok, magnóliafélék alkotta szubtrópusi erdők élnek. Jellegzetes trópusi és szubtrópusi fái: mahagóni, vanília, gumifa, rágógumifa (Sapotaceae) , liliomfa, jakarandafa. Északon, a csapadékosabb tájakon megtalálható a tölgy, a kőris, a dió, a mamutfenyő, a ciprus. A Kordillerák hegyein az erdők a magassági zónáknak megfelelően alakulnak. A Mexikói-öböl partvidékét sok helyen mangrovemocsarak kísérik. A csapadékban gazdag mocsaras síkságokon mocsárciprus alkot erdőket.
Az országból származik a kukorica, a dohány, a paprika, a paradicsom, a kakaó és a bab.
A mexikói jogszabályok mintegy 25 000 állat- és növényfajt védenek.
A ragadozó állatokat az északi eredetű coyote, a szürke farkas, a virginiai róka, a macskafélékhez tartozó puma, jaguár, ocelot, vörös hiúz képviseli; a mosómedveféléket a közönséges mosómedve, a törpe mosómedve, a fehérorrú ormányosmedve. Előfordulnak a Dél-Amerikában bennszülött vendégízületesek, pl. a kilencöves tatu, a törpehangyász, a mexikói dolmányoshangyász.
Két őshonos mexikói kutyafajta van: csivava, xoloitzcuintle.
Növényvilága Északon préri és élettelen homoksivatag, délen trópusi esőerdő jellemzi.
Nemzeti parkjai
Mexikóban a védett természeti területek kiterjedése. Ezek közé tartozik 34 bioszféra rezervátum, 66 nemzeti park, 4 természeti emlék (esztétikai, tudományos vagy történelmi okból védett terület), 26 terület védett növény- és állatvilággal, 4 olyan terület, amely a természeti erőforrások védelme érdekében védett (a talaj megőrzése, vízbázis, erdők), és 17 vadrezervátum.
Természeti világörökségei thumb|200px|A Sian Ka'an Bioszféra-rezervátum egy része
Sian Ka’an Bioszféra-rezervátum a Yucatán-félszigeten; El Vizcaíno bálnavédelmi körzete; A Kaliforniai-öböl szigetei és védett területei Mariposa Monarca Bioszféra-rezervátum. Az 56 000 hektáros rezervátumot a királylepkék telelőhelyének védelme érdekében hozták létre. El Pinacate és Altar-sivatag Bioszféra-rezervátum Revillagigedo-szigetek
Történelem
Őstörténet
Közel 3000 éven át Mexikó területén fejlett kultúrák alakultak ki, így az olmékok, a toltékok, a maja népek és az aztékok civilizációi. Az Olmék Birodalom az i. e. 13. századtól, a Maja Birodalom a 4. századtól a 10. századig, míg az Azték Birodalom a 12. századtól 1521-ig állt fenn. Más bennszülött mexikói társadalmakkal ellentétben ezek a civilizációk kiterjesztették politikai és kulturális hatókörüket Mexikó határain túl is.
Az európaiak érkezése előtti mezo-amerikai történelmet prehispán vagy prekolumbiánus korszaknak nevezik.
Az újkor elején az aztékok voltak a domináns népek a mai ország területén. Ekkor az aztékok fővárosa, Tenocstitlan, a mai Mexikóváros helyén a világ egyik legnagyobb városa volt, becsült lakosságát 200–300 ezer fő közé teszik.Levy, Buddy (2008). Conquistador: Hernán Cortés, King Montezuma, and the Last Stand of the Aztecs. Bantam Books. p. 106. .
Gyarmatosítás Hernán Cortés spanyol területhódító és kalandor hajói 1519. április 22-én vetettek horgonyt Veracruznál. Kezdetben a spanyolokat isteneknek gondolták a kardot, lovat és vaspáncélt addig nem látott aztékok. Cortést az azték istennek, Ketzalkóatlnak vélték, mivel a korabeli azték krónikák 1519-re jósolták a visszajövetelét. Cortés élt is ezzel a lehetőséggel, és kihasználta az aztékok hiszékenységét: aranyat és ezüstöt követelt tőlük. Miután az indiánok kezdték kiismerni a spanyolok valódi szándékát, fellázadtak ellenük. Bár 1520. június 30-án az aztékok tönkreverték a spanyolokat az úgynevezett Szomorú Éjszakán (Noche Triste), 1521-ben sikerült legyőzniük az aztékokat, és elfoglalták fővárosukat, Tenocstitlant. A mai Mexikó Új-Spanyolország néven 300 évre spanyol gyarmattá vált. Új-Spanyolország területét hatalmas birtokokra osztották, amelyek mintegy 500 spanyol földesúr kezébe kerültek. Az elfoglalt területek megmaradt indiánjait áttérítették katolikus hitre és európai módon nevelték őket.
19. század 1810. szeptember 16-án Miguel Hidalgo y Costilla megindította a Spanyolország elleni függetlenségi harcot egy Dolores nevű kisvárosban. 1811-ben a spanyolok kivégezték Hidalgót, de José María Morelos folytatta a harcot. Morelost 1815-ben végezték ki. A mexikói függetlenségi háború 1821-ben hozta meg eredményét, amikor Spanyolország kénytelen volt Mexikó függetlenségét elismerni. 1822-ben jött lére Agustín de Iturbide császársága, amely csupán hét hónapig állt fenn. A közép-amerikai országok 1823-ban elszakadtak Mexikótól. Az 1824-es évi alkotmány szerint Mexikó szövetségi köztársaság lett. A rabszolgaságot 1829-ben törölték el. Antonio López de Santa Anna tábornok először 1833-ban lett elnök. Ellentmondásos uralma alatt 1836-ban felfüggesztették az alkotmányt.
1846 és 1848 között háború folyt Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok között, amelynek végeredményeként Arizona, Új-Mexikó és Kalifornia északi része az USA-hoz került. 1848. május 19-én Mexikó ratifikálta a Guadalupe Hidalgó-i békét. Elveszítette területének harmadát: Texas és Kalifornia, továbbá Arizona és Új-Mexikó területének nagy része az Amerikai Egyesült Államok területe lett.
Benito Juárez, a zapoték indián származású, liberális elnök és jogász (1857–72) 1855-ben megújította a mexikói törvényeket. Ez az időszak a liberális reformok kora, spanyolul La Reforma.
Az 1860-as években az ország ismét katonai megszállás alá került. A III. Napóleon által küldött francia csapatok segítették a mexikói császári trónra Ferdinánd Miksa osztrák főherceget. Miksa császárt a katolikus klérus és a konzervatív mexikóiak támogatták. Ez a második mexikói császárság csak néhány évig állt fenn. A köztársaság elűzött elnöke, Benito Juárez, 1867-ben helyreállította a köztársaságot.
Ezután következett az úgynevezett Porfiriato, amelynek névadója, Porfirio Díaz 1877 és 1911 között volt Mexikó elnöke (megszakítással). A korszak viszonylagos nyugalma és fejlődése (például vasútépítés) végső fokon a jövedelmi különbségek fokozódásával járt. Díaz erőteljesen korlátozta a szabadságjogokat, főleg a sajtót ellenőrizte.
20. század