ószövetségi apokrifek → lásd még újszövetségi apokrifek

A héber Biblia (Ószövetség) kanonikus könyvein kívül léteztek más, ókori zsidó szerzők által írt irodalmi művek is, amelyek nem kerültek be a Bibliába, de nagy jelentőséggel bírtak sok ember, zsidók és keresztények számára. Az ószövetségi apokrifek (másképp: apokrifok ) kifejezést ezen írásokra használják.

Ezek egy részét a római katolikus és ortodox hagyományban deuterokanonikus írásoknak nevezik. A katolikusok a bibliai korban írt, de a kánonba fel nem vett iratokat nevezik apokrifeknek. Ami nem került be a kánonba, azt nem volt szabad nyilvánosan olvasni, és másolásukat is megtiltották.

A kifejezés eredete A szó az ógörög Απόκρυφος (apokrifosz) kifejezésből származik. Jelentése: „elrejtett, titkos”.

Régies magyar írásmóddal: apocryph.A magyar nyelv értelmező szótára

Történetük A judaizmus korabeli, kánonon kívüli vallási irodalma apokrif könyvekből állt. Ezek nagy része apokaliptikus jellegű volt, és a messiás királyságának eljövetelével foglalkozott.

A Kr. e. 3. század és Kr. u. 3. század között keletkeztek, bibliai szerzők művének tüntetik fel magukat. Sok közülük álmokat, látomásokat tartalmaz Ezékiel, Dániel és Zakariás stílusában. Jellemző rájuk a messiási királyság dicsőségének érzékletes leírása, úgyszintén élénk fantáziával írnak a teremtésről, angyalokról stb.

Az 1. század vége felé, a héber Biblia tannai judaizmusban való kanonizálása során kizárták azokat a bibliai írásokat, amelyek csak a Septuagintában találhatók meg, a Tanakhban nem.

A rabbik szefarim hiconimnak, azaz különálló könyveknek nevezik azokat a szamaritánus vagy eretnek iratokat, amelyeket nem vettek fel a kánonba, azaz az ortodox zsidó gyűjteménybe.

A zsidó apokrif iratok – különösen az apokalipszisek és a kialakuló keresztény apokrifek serege – a korai keresztények szokásos vallási irodalmává váltak.

Az apokrif iratokat még a kanonizált Újszövetség írói is bőségesen használták.The New Testament shows undoubtedly an acquaintance with several of the apocryphal books. Thus James i. 19 shows dependence on Sirach v. 11, Hebrews i. 3 on Wisdom vii. 26, Romans ix. 21 on Wisdom xv. 7, 2 Cor. v. 1, 4 on Wisdom ix. 15, &c. Így Júdás levele név szerint idézi Énok könyvét, és e könyv kétségtelen használata megjelenik a négy evangéliumban és Péter első levelében.

A tizenkét pátriárka testamentumának hatása még nyilvánvalóbb Pál leveleiben és az evangéliumokban, és ugyanez igaz a Jubileumok könyvére és Mózes mennybevételére is. Énok könyvének hitelességében és ihletettségében Barnabás evangéliumának írója, Alexandriai Kelemen, Iréneusz és Tertullianus is hitt.

A legfontosabb műveket két kategóriába sorolták:S. M. Miller-R. V. Huber: A Biblia története amelyek benne vannak a Septuagintában, a Biblia első, görög fordításában a maradék, több mint ötven különböző jellegű mű

Az 1. és 2. századi keresztények többségénél, az apokrif könyveket többnyire nagyra becsülték. Csak később vált a kifejezés a szemrehányás, az elutasítás tárgyává.

Az apokrif könyvek pozícióját számos hatás aláásta. Minden, titkos hagyomány birtoklására vonatkozó igényt elutasítottak Irenaeus ii. 27. 2, iii. 2. 1, 3. 1; Tertullianus, Praescript. 22-27: az igazi ihlet már az apostoli korra (1. század) korlátozódott, és az egyház egyetemes elfogadása volt szükséges az apostoli szerzőség bizonyítékaként. Ilyen nézetek hatására az apokrif könyvek hajlamosak voltak a hamis és eretnek írások osztályába kerülni.

A görög nyelvű kereszténységben a Septuaginta az Ószövetség kánonjaként maradt fenn. A 3. karthágói zsinat (397) óta a római egyház is a kánon részének tekintette írásaikat.

A reformáció protestáns egyházai a 16. században „apokrifoknak” minősítették ezeket.

Csoportosításuk 1. A deuterokanonikus apokrifeket nem vették fel a héber Bibliába, de szerepelnek az ortodox kánonban és többségük a katolikus Jeruzsálemi Bibliában is — tehát a katolikusok szent iratnak tekintik őket, és csak a reformátusok számára apokrifek.

2. Az úgynevezett tényleges apokrifek olyan szövegek, amelyeket sosem vettek fel a kánonba, de történelmi, legendáriumi, mitológiai stb. szempontból hasznos segítői a Biblia értelmezésének. 3. Néhány, a nagy keresztény irányzatok kánonaiban nem szereplő írás még szerepelt ezek egyes korai változataiban. Másokat kisebb egyházak (például a kopt és az etióp keresztényeké) máig szerepeltetnek tanúságaik között. Protestáns és katolikus használatuk

A protestánsok és a katolikusok némileg eltérő értelemben használják: A protestáns szóhasználatban apokrifek azokat a könyvek, amelyek bizonyos népek, illetve korszakok Bibliájában ugyan helyet kaptak, de amelyeket a mai protestáns kánon nem fogad el szent iratnak, és ezért a protestáns Bibliában nem szerepelnek. A katolikus Bibliában található ún. deuterokanonikus könyvek például a protestáns Bibliából hiányoznak, a protestánsok ezeket apokrifnak tekintik. Azokat az iratokat, amelyeket minden korszak és minden egyház egyöntetűen hamisítványnak minősített, a protestánsok gyakran nem apokrifeknek, hanem pszeudoepigráfoknak nevezik. A katolikus szóhasználatban minden hamisnak tartott és a katolikus kánonból kizárt irat apokrif.

Cikkünkben azokat az egységesen apokrifnek (pszeudoepigráfnak) tartott könyveket mutatjuk be, amelyek mind a protestáns, mind a katolikus és ortodox Bibliából hiányoznak.

A csak a protestánsok által apokrifeknek tartott iratokról:

SZÍNKÓDJELENTÉSEnnek a szócikknek a tárgya.

+A   B I B L I A I   K Ö N Y V E K   E L N E V E Z É S E IFelekezet1.általánosan elfogadott,nem vitatott könyvek2.vitatott, végül a zsidók és a protestánsok által elutasított könyvek,amelyeket a katolikusok elfogadnak3.csak nagyon szűk csoport által elfogadott könyvek,a nagy egyházak ezeket elutasítjákkatolikus szóhasználatPROTOKANONIKUSDEUTEROKANONIKUS APOKRIFprotestáns szóhasználatKANONIKUSAPOKRIF PSZEUDOEPIGRÁF

Könyvek listája NévKeletkezési időAngol nyelvű cikk<center>A p o k a l i p s z i s e k   (24 mű)</center>Ádám apokalipsziseKr. e. 1. század–Kr. u. 3. század:en:Apocalypse of AdamÉnok első könyve (Énok etióp apokalipszise)http://www.newadvent.org/cathen/01601a.htm – a Catholic Encyclopedia cikke (angol nyelvű)Kr. e. 3. század:en:Book of EnochÉnok második könyve (Énok szláv apokalipszise,Énok titkainak könyve)1. század:en:Second Book of EnochÉnok harmadik könyve2. század:en:3 EnochÁbrahám apokalipszisehttp://www.marquette.edu/maqom/pseudepigrapha.html1.–2. század:en:Apocalypse of AbrahamMózes apokalipszise (Ádám és Éva görög élete)1. század:en:Life of Adam and EveÁdám és Éva szláv életehttp://www.pseudepigrapha.com/? –Mózes mennybemenetele1. század ?:en:Assumption of MosesIllés apokalipszise2. század:en:Apocalypse of ElijahSzofóniás apokalipsziseKr. e. 1. század ?:en:Apocalypse of ZephaniahEzdrás héber apokalipszise (Ezdrás 2. könyve)1. századtól:en:2 EsdrasEzdrás görög apokalipszise2. század ?:en:Greek Apocalypse of EzraEzdrás látomása4. század ?:en:Vision of EzraBáruk szír apokalipszise (Báruk második könyve)1. század:en:2 BaruchBáruk görög apokalipszise (Báruk harmadik könyve)2. század:en:3 BaruchBáruk negyedik könyve2. század:en:4 BaruchÉzsaiás mennybevétele1. század ?:en:Ascension of IsaiahEzékiel apokalipszise? –Dániel görög apokalipszise9. század:en:Greek Apocalypse of DanielSzedrákh apokalipszise (Szedrákh szavai)3.–4. század:en:Apocalypse of SedrachZoszimosz apokalipszise? –Az állatok apokalipszise? –A hét menny apokalipszise? –A menny és a pokol látomása? –<center>T ö r t é n e t i  k ö n y v e k   (12 mű)</center>Jubileumok könyve (Kis Genezis)http://lexikon.katolikus.hu/A/apokrif%20iratok.htmlKr. e. 2. század:en:Book of JubileesEzdrás harmadik könyveKr. e. 1. század:en:1 EsdrasA babilóniai fogság története1. század:en:History of the Captivity in BabylonMakkabeusok harmadik könyveKr. e. 1. század:en:3 MaccabeesMakkabeusok negyedik könyveKr. e. 1. század:en:4 MaccabeesMakkabeusok ötödik könyve1. század:en:5 MaccabeesMakkabeusok hatodik könyve? –Makkabeusok hetedik könyve? –Makkabeusok nyolcadik könyve? –Etióp Makkabeusok első könyve?:en:MeqabyanEtióp Makkabeusok második könyve?:en:MeqabyanEtióp Makkabeusok harmadik könyve?:en:Meqabyan<center>T e s t a m e n t u m o k  (V é g r e n d e l e t e k ,   8 mű)</center>A tizenkét pátriárka testamentumaKr. e. 2. század:en:Testaments of the Twelve PatriarchsÁdám testamentuma2.–4. század:en:Testament of AdamÁbrahám testamentuma1.–2. század:en:Testament of AbrahamIzsák testamentuma2.–5. század:en:Testament of IsaacJákob testamentuma?:en:Testament of JacobMózes testamentuma? –Jób testamentuma1. század?:en:Testament of JobSalamon testamentuma1. század:en:Testament of Solomon<center>K ö l t ő i  m ű v e k   (5 mű)</center>151. zsoltár?:en:Psalm 151152–155. zsoltár?:en:Psalms 152–155Salamon zsoltáraiKr. e. 2.–1. század:en:Psalms of SolomonSalamon ódái1. század:en:Odes of SolomonÉzsaiás ódái? –L e v e l e k   (3 mű)Énók levele? –Roboám levele? –Ariszteasz-levélKr. e. 2. század:en:Letter of Aristeas<center>I m á d s á g o k   (2 mű)</center>Jákób imája? –József imája?:en:Prayer of Joseph<center>E l ő -  é s  u t ó s z a v a k   (3 mű)</center>Előszó Sirák fia könyvéhez? –Előszó Jeremiás Siralmaihoz? –Utószó Jób könyvéhez? –<center>A p o k r i f o n o k   (6 mű)</center>Jákób és József apokrifonja? –Melkizedek apokrifonja? –A tíz törzs apokrifonja? –Jeremiás kopt apokrifonja? –Ezékiel apokrifonjaKr. e. 1. század–Kr. u. 1. század:en:Apocryphon of EzekielJannész és Jambrész apokrifonja (Jannész és Jambrész könyve)?:en:Jannes and Jambres<center>E g y é b  i r a t o k   (35 mű)</center>Az Úr 70 neve? –Ádám és Éva teremtése? –Ádám leányai? –Ádám Octipartite? –Ádám és Éva összeütközése a Sátánnal5. század–6. század:en:Conflict of Adam and Eve with SatanÁdám homiliája az alvilágban Lázárhoz? –Noé könyveKr. e. 2. század:en:Book of NoahÓriások könyveKr. e. 2. század:en:The Book of GiantsÁbrahám könyve? –Jákób létrája?:en:Ladder of JacobJózsef története? –József és AsenátKr. e. 1. század:en:Joseph and AsenethMózes apokrif könyve? –Mózes élete? –Mózes kardja?:en:The Sword of MosesIllés könyörgése? –Ezdrás ötödik könyve?:en:2 Esdras#5 EsdrasEzdrás hatodik könyve?:en:2 Esdras#6 EsdrasEzdrás kérdései?:en:Questions of EzraEzdrás kinyilatkoztatása? –Aszáf könyve?:en:Sefer RefuotEldád és Modád? –Az Őrzők könyve? –A rekhabiták története1. század:en:History of the RechabitesA próféták életeKr. e. 1. század:en:Lives of the ProphetsAz ítélet jelei? –Az áldott Zerubbábel szavai? –Ahikhar? –Mihály arkangyal harca Sátánnal? –A Tibériás-tenger legendája? –Palea Historica? –Palea Chronographica? –Magyarázó Palea? –Sém értekezése? –Gádnak, a jósnak szavai? –Zoszimosz története? –Joszippon könyve10. század:en:Josippon

Elveszett könyvek említése a Bibliában Helyenként maga az Ószövetség utal egyes könyvekre, melyek azonban nem a részei. Ezek a művek nem maradtak fenn, de az alábbi lista tartalmazza a címüket és az említési helyüket.

NévEmlítési helyAz Úr harcainak könyve4Móz, 21:14Jásár könyveJózs, 10:13 + 2Sám, 1:18Salamon cselekedetei1Kir, 11:41Izrael királyainak könyve1Krón, 9:1Izrael királyainak krónika könyve1Kir, 14:19Sámuelnek, a nézőnek könyvei1Krón, 29:29Nátán próféta könyve1Krón, 29:29Gádnak, a nézőnek könyve1Krón, 29:29A silóbeli Ahija prófétálásai2Krón, 9:29Semája próféta könyve2Krón, 12:15 Jedó próféta története2Krón 13:22Jéhunak Jósafát királyra vonatkozó könyve2Krón, 20:34Királyok könyvének magyarázata2Krón 24:27Uzziás cselekedetei (írta Ézsaiás próféta)2Krón, 26:22Jeremiás siratódala Jósiásról2Krón, 35:25Hozáj (vagy a látnok) szavai2Krón, 33:18–19A néző Iddó látomásai2Krón, 12:15 + 13:22Jehdó Jeroboám ellen írt látomásai2Krón, 9:29

Újszövetségi apokrifek