Bibliafordítás

Bibliának nevezzük a zsidóság és a kereszténység szent könyvét. A Bibliát sok száz nyelvre lefordították az eredeti héber, arámi és görög nyelvről; ezek a bibliafordítások.kis kezdőbetűvel, egybe: Magyar helyesírási szótár, 56. oldalhttp://lexikon.katolikus.hu/B/bibliaford%C3%ADt%C3%A1sok.html

A véglegesen a 4. században kanonizált keresztény Biblia két fő részből áll: Ószövetségből és Újszövetségből. Az Ószövetség (felekezettől függően) teljes egészében vagy döntő részében megegyezik a zsidóság szent iratával, a Héber Bibliával.

Részben a kereszténység erőteljes missziója miatt, 2022 elejéig nyelvre fordították le a Bibliát vagy annak egyes részeit: a teljes Bibliát 719 nyelvre, a teljes Újszövetséget 1593 nyelvre, részleges fordításokkal pedig további 1212 nyelvre.Deutsche Bibelgesellschaft: Die vollständige Bibel gibt es jetzt in 719 Sprachen , Ezzel a Biblia a legelterjedtebb és egyben a leggyakrabban fordított könyv a világon.

A Biblia nyelve és fordításának módszerei bélyegkép|250px|A Tóra tekercse egy zsinagógában A Héber Biblia eredeti nyelve óhéber, illetve néhány kisebb szakasza arámi, míg az Újszövetség eredetileg ógörög nyelven íródott (a görög nyelv ún. koiné változatán).

Egy fordítás akkor jó, ha az eredeti szöveg gondolatsora hiánytalanul megjelenik benne. Az egyik fő szempont tehát a szöveghűség. Kérdés azonban, hogy a nyelvtani formahűség vagy az értelmi hűség fontosabb? A másik fő szempont a nyelvezet. Itt a kérdés az, hogy a fordítás régies vagy modern legyen? A különféle fordítások ezen a négyirányú skálán könnyen elhelyezhetők. Ezek mellett a fordítóknak más szempontokat is figyelembe kell venniük, például egyes héber és görög szavaknak nincs magyar megfelelője, csak körülírni lehet őket, illetve éppenhogy sok kifejezés közül kell választanunk a szövegkörnyezettől és az egész Biblia tanításától függően (például a szóma jelentése lehet 'test, létforma, egész valónk' stb.). Vagy egyes Amazonas menti törzsek számára a „kenyér” ismeretlen fogalom, s nekik érthetőbb lehet Jézust „az élet banánjának” nevezni, és bár nincs olyan elvont fogalmuk, mint a Jézusba vetett „hit”, pontosan értik, mit jelent „Jézusra akasztani a függőágyat”.

Az ún. parafrázis egy kifejezést több szóval ad vissza, körülírja, hogy kibonthassa az összes nyelvtani adatot. Például a „…nem cselekszik bűnt, aki az Istentől született” mondat (János első levele 3:9) sok hívőt ejtett már kétségbe; a görög ige alakja azonban folyamatos vagy ismétlődő cselekvésre utal, így teljes (és ezért pontos) értelem szerinti fordítása ez: „…az nem vétkezik folyamatosan (azaz nem él bűnben) aki az Istentől született” (nagy különbség, hogy valaki egyáltalán nem vétkezik, vagy ha vétkezik is, képtelen bűnben élni). Héber fülnek például természetes lehet „felövezni elménk derekait” (Péter első levele 1:13), de ez már annak idején, az első görög és latin anyanyelvű hallgatóságnak is magyarázatra szorult. Ennek a sajátosan héberes, képi fordulatnak a magyar idiomatikus megfelelője 'gondolatban legyünk rá készek, hogy...' lehet.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az eredeti héber és a görög szövegek korszerű, modern köznyelvi szövegek voltak akkor, amikor elmondták, illetve leírták őket. A Biblia eredetileg nem beszélt ódon, elavult nyelvezettel (a Károlyi-féle vala, sömörgőzés stb. kifejezések sem hangzottak régiesnek a 16. század végén), de modernkedő stílussal sem (például a katolikus fordításokból a -tatik/-tetik többes szám harmadik személyraggal helyettesítése helyenként értelemzavarónak tűnik).

A Héber Biblia korai fordításai a zsidóság számára Az arámi nyelvű tárgumok

A hajdani idők bölcs rabbijai úgy magyarázták, hogy a Tórát, azaz Mózes öt könyvét, amelyet Izrael népe Istentől kapott a Sínai-hegy lábánál, Isten az egész emberiségnek szánta. A Midrásból úgy tudhatjuk, hogy a Tórát először más népeknek is kínálta Isten, de Ézsau és Ismáél (a zsidókkal szomszéd népek ősatyjai), valamint a többi nép nem mutatott hajlandóságot arra, hogy lemondjon a tízparancsolat által tiltott vétkekről, az emberélet kioltásáról és az erkölcsi tilalmak áthágásáról.

Józsué, mikor Izrael földjére lépett „… felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását…” (Józsué könyve 8:32), „azután pedig felolvasta a törvénynek minden ígéjét, az áldást és az átkot, mind úgy, amint meg van írva a törvény könyvében” (Józsué 8:34), így a Föld népei megismerhették a Törvényt. A korai bibliafordítások azonban elsősorban nem a távoli népeknek, hanem azokhoz a zsidóknak szóltak, akiket a történelem viharai távol sodortak az őshazától, és a távolban, vagy a Szentföldre visszatérve már kevésbé vagy egyáltalán nem értették a héber nyelvet.

A babiloni fogságból való visszatérés után Essdrástól (i. e. 5. század) tudjuk, hogy „… az egész nép szeme láttára nyitotta fel a könyvet … és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt. Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat” (Nehémiás könyve 8:5–8.). A régi idők rabbijai szerint „értelmezéssel”, vagyis a héberrel rokon arámi nyelvre történő fordítással olvasták a Tórát. A héber nyelv ekkorra már elvesztette köznyelvi funkcióját. Ahhoz, hogy a Szentírást megértse a kevésbé művelt tömeg, a tanulatlan ember is, a Tóra és a Prófétai könyvek (Nöbiim) zsinagógai felolvasásakor az eredeti szöveget a köznyelvre, vagyis arámira (majd később más nyelvekre, például görögre, perzsára stb.) is le kellett fordítani.

A héber „targum” szó fordítást jelent, a rabbinikus szóhasználatban azonban a „targum” speciálisan a Tóra, illetve a Szentírás egyéb könyveinek arámi fordítását jelöli. Kezdetben a targum csupán szóbeli rögtönzés volt, nem pedig írott, általánosan elfogadott szöveg. A tóraolvasó mellett állt a turg'mán (m'turg'mán), vagyis a „hivatásos”, vagy „hiteles” tolmács, a fordító, aki a Tóra egy-egy versének héber nyelvű felolvasása után nyomban lefordította a szövegrészeket arámira.

Később megjelentek az írásos targumok, melyek legismertebbje a Tórának babilóniai tárgumja, a (Tárgum Onkelosz), amely Onkelosznak, a prozelitának a nevéhez kötődik. A Tóra e legpontosabb arámi nyelvű fordítását azután is olvasták, tanulmányozták, hogy a keleten maradt zsidóknál az arámi, mint köznyelv átadta helyét az arabnak, míg a nyugatra szakadt zsidóság átvette az európai nemzeti nyelvek egyikét-másikát.

A Targum Onkelosz mellett más arám változatokat is ismerünk, köztük az I. Jeruzsálemi Targumot ("Jonátán ben Uziél Targumának", illetve „Pszeudo-Jonátánnak” is nevezik), vagy a korábban csak töredékesen ismert II. Jeruzsálemi Targumot („Töredékes Targum”), melynek csak néhány évtizede fedezték fel a teljes szövegét.

A Tóra mellett készültek arámi tárgumok a Prófétai könyvekhez (Nöbiim) és a Szent iratok (Kötubim) többségéhez is.

A targumok lényegüket tekintve parafrázisok, vagyis az eredeti szövegnek tartalmilag pontos, de a szerző, vagyis a fordító saját szavaival történő újrafogalmazásai, egyben értelmezései, helyenként magyarázatokkal. E parafrázisok közös jellemzői többek között az Istent aposztrofáló vagy ábrázoló részekben az antropomorfizmus kiküszöbölése, a Midráshoz hasonló hosszabb-rövidebb történetek beiktatása az egyes részek megvilágítása, érthetőbbé tétele céljából.

Septuaginta

A Septuaginta a héber Biblia görög fordítása. A latin nyelvű cím jelentése: „hetven”. (Az eredeti görög cím az ugyanezt jelentő Hebdomékonta.) A Septuaginta keletkezéséről azt tudjuk, hogy a Talmud (M'gilá 9a.) és az évszázadok óta közismert ún. Ariszteasz-levél szerint 70, vagy 72 zsidó tudós készítette a héber Biblia görög fordítását az egyiptomi Pharosz szigetén, Alexandria szomszédságában, II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i. e. 285–246) utasítására. A király udvarába rendelt hetvenkét nagyhírű tudóst Jeruzsálemből, hogy elkészíttesse velük a Tóra tökéletes görög fordítását. Bár a rabbik egymástól teljesen elkülönítve dolgoztak, a munkájuk végeztével összehasonlított görög szövegek egymással azonosak voltak.

Az ezt követő két évszázadban ugyanott elkészült a héber szöveg további részeinek és az úgynevezett deuterokanonikus (vagyis az eredetileg nem kanonikus) könyveknek a fordítása is. E könyveket, a hozzájuk csatolt néhány görög nyelven írt könyvvel együtt nevezik a „hetven öreg fordításá"-nak, görög rövidítésével Szeptuagintának. A fordítást a világhírű királyi könyvtárban őrizték.

Pesitta

A 4. században született a szír (kelet-arámi) fordítás, a Pesitta, és ennek változatai. A „pesitta” szó jelentése: egyszerű, közvetlen. Ez a változat ellentétben a Szeptuagintával, fokozatosan alakult ki a korai zsidó-arámi nyelvű szövegekből. A Pesitta szerzője, létrejöttének ideje és helye régóta vitatott kérdés. A keresztény hagyomány szerint a Pesitta Ábgár edesszai király utasítására keletkezett, aki tudósokat küldött Palesztinába, hogy ott az eredeti bibliaszöveget fordítsák le szír nyelvre. Egyes források szerint az említett Ábgár II. Izátész ádiábénéi királlyal azonos, aki az i. sz. 1. században egész családjával és szűkebb környezetével együtt felvette a zsidó vallást (Josephus Flavius, „A zsidók története” 20: 69–71.). Bizonyosnak azonban az tűnik, hogy a Héber Biblia szír fordítása az i. sz. 1. században Edesszában élt zsidók műve. Az 1–3. században fordították le a Tórát, a teljes Szentírás pedig a 4. századra öltött végleges formát.

Arab fordítások

Köztudomású, hogy zsidók és keresztények is éltek az Arab-félszigeten az Iszlámot megelőző időkben, s minden bizonnyal az arab nyelv szolgált közöttük összekötő nyelvként. Korabeli muzulmán forrásból értesülünk arról, hogy a zsidók héberül olvasták a Szentírásukat, és arab nyelven értelmezték az Iszlám követői számára. Az mindenképpen bizonyos, hogy Mohamed idején létezett a Bibliának szóbeli hagyomány útján ismert arab szövege, hiszen ezt igazolják a Korán bibliai történetei, és a hadísz-ban, az Iszlám hagyomány irodalmában „Iszrá’illiát”-nak nevezett anekdoták. A korai arab nyelvű bibliafordításra történő hivatkozások ellenére teljes, vagy hosszabb szövegrész nem maradt fenn. Az elmúlt évtizedekben több arab nyelvű bibliai szövegtöredék került elő, közöttük Száádjá-gáon fordításaiból és kommentárjaiból való részletek. Ezek hozzájárulnak a héber szövegek teljesebb megértéséhez.

Korai keresztény bibliafordítások Latin fordítások

bélyegkép|250px|Kézírásos latin Vulgata a középkorból A korai latin Szentírás-fordításokból sok töredék ismert, de egyetlen teljes Biblia-kézirat sem maradt fenn ebből a korszakból (i. sz. 3. század). Az ismert latin szövegrészek szinte mindegyike a görög Szeptuagintából készült fordítás, így csupán másodlagos származéka a óhéber eredetinek.

A 4. század vége táján gyakoriakká váltak a rontott szövegmásolatok, és a különféle „szövegváltozatok”. Egy hiteles latin bibliaszöveg elkészítésére vállalkozott Szent Jeromos (Eusebius Hieronymus, kb. 345–420), a korabeli Európa legismertebb Biblia-tudósa, I. Damasus pápa titkára, aki magas színvonalon ismerte a latin, görög és héber nyelveket. A Szentírás eredeti héber szövege, valamint a Szeptuaginta görög szövegében fellelhető eltérések összevetése révén teljesen új és hiteles latin fordítást készített a „Hebraica veritas”, vagyis az „igaz héber szöveg” alapján. Szövegfordítása, az Újszövetség (Újtestamentum) korábbi latin fordításának ugyancsak általa javított szövege és a deuterokanonikus iratok kanonizált változatai alkotják a Vulgatát, azt a szövegváltozatot, amelyből a nyugat-európai nyelvek legkorábbi bibliafordításai is születtek.

Wulfila gót bibliája A Vulgatát megelőző egyik latin fordításból készítette el Wulfila püspök a gótok Bibliáját 341–355 között. Külön írást alkotott (gót írás), és a Királyok könyve kivételével az egész Szentírást lefordította. Ez a gót nyelv és így a germán nyelvek legrégibb emléke. A fordítás neve Codex argenteus, jelenleg Uppsalában őrzik.

Modern nyelvű nyugati fordítások