230px|bélyegkép|jobbra|Hippói Szent Ágoston, 17. századi ábrázolás Szent Ágoston tanítása Istenről Hippói Szent Ágoston (354–430) bibliaértelmezésének, metafizikájának, Szentháromság-tanának, teremtésteológiájának, kegyelemtanának és lelki tanításának összefüggő középpontja. Ágoston nem modern értelemben elkülönített filozófiai „istenfogalmat” dolgozott ki, hanem a Szentírás, a niceai hit, a latin keresztény hagyomány és a késő antik platonizmus fogalmi eszközeinek felhasználásával értelmezte az Egyház hitét. Istent változhatatlan, egyszerű, testetlen, örök és háromságos Teremtőként, minden lét, igazság, jóság és szépség forrásaként írta le. A világ nem szükségszerű kiáradásból és nem örök ősanyag rendezéséből keletkezett, hanem Isten szabad teremtő akaratából, a semmiből (creatio ex nihilo) és az örök Ige által.Lewis Ayres: Augustine and the Trinity. Cambridge: Cambridge University Press, 2010.John M. Rist: Augustine: Ancient Thought Baptized. Cambridge: Cambridge University Press, 1994.

Ágoston szerint Isten bizonyos értelemben megismerhető a teremtett világból, a változhatatlan igazságokból, az emberi elme önismeretéből és mindenekelőtt a kinyilatkoztatásból; az isteni lényeg azonban a földi életben nem fogható át kimerítően. A belső út nem az emberi tudat istenítését jelenti: az elme saját változékonyságát felismerve az önmagánál magasabb, változhatatlan igazsághoz emelkedik. A hit és az értelem ezért nem egymást kizáró megismerési módok. A hit tekintélye bevezeti az embert a keresett igazságba, az értelem pedig vizsgálja, megérti és szemlélni törekszik azt, amit hittel elfogadott.David Vincent Meconi – Eleonore Stump (szerk.): The Cambridge Companion to Augustine. 2. kiadás. Cambridge: Cambridge University Press, 2014.

Szentháromságtanában Ágoston a pro-niceai katolikus hitet fejti ki: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyetlen, oszthatatlan isteni természet, miközben a három személy egymástól eredésük és kölcsönös viszonyaik szerint valóságosan különbözik. A három személy külső művei – a teremtés, fenntartás, gondviselés és megszentelés – elválaszthatatlanok, még ha az egyházi nyelv egyes cselekvéseket sajátos megfelelés alapján valamely személynek tulajdonít is. Az emberi elmében talált hármasságokat – például az elme, önismeret és önszeretet, illetve az emlékezet, értelem és akarat egységét – Ágoston nem a Szentháromság bizonyításának, hanem a kinyilatkoztatott misztérium korlátozott teremtményi képeinek tekintette.Lewis Ayres: Nicaea and Its Legacy: An Approach to Fourth-Century Trinitarian Theology. Oxford: Oxford University Press, 2004, 364–383.

Kegyelemről és szabad akaratról vallott felfogása életműve során fejlődött. A manicheus szükségszerűséggel szemben megvédte a teremtett akarat jóságát és az ember erkölcsi felelősségét; a pelagiánus vitában pedig mind határozottabban tanította, hogy a bűn által megsebzett akarat önerejéből nem képes az üdvösségre vezető jó kezdetére és beteljesítésére. Az isteni kegyelem megelőzi, gyógyítja, felszabadítja és működésre indítja az akaratot anélkül, hogy megszüntetné a személy önkéntes cselekvését. Kései predesztinációs megfogalmazásainak értelmezése a középkortól a reformáción és a janzenizmuson át a modern teológiáig viták tárgya maradt; az isteni kiválasztást azonban Ágoston nem vak véletlenként vagy szeszélyként, hanem Isten bölcs, igazságos és az ember számára végső soron kifürkészhetetlen irgalmaként értette.Han-luen Kantzer Komline: Augustine on the Will: A Theological Account. New York: Oxford University Press, 2020.Réginald Garrigou-Lagrange: Predestination. Ford. Dom Bede Rose. St. Louis: B. Herder Book Co., 1939, I. rész.

Történeti és szellemi háttér

Életmű, műfajok és kronológia

Ágoston istenről szóló tanítása nem egyetlen rendszeres traktátusban található. A kérdés különböző oldalai eltérő műfajú és keletkezési idejű írásokban jelennek meg: a megtérés utáni filozófiai dialógusokban, a Vallomások imádságos önértelmezésében, a bibliai kommentárokban, a De Trinitate tizenöt könyvében, a De Genesi ad litteram teremtésmagyarázatában, a De civitate Dei történelem- és gondviseléstanában, valamint a manicheusok, ariánusok, donatisták és pelagiánusok ellen írt vitairatokban. Az egyes szövegek eltérő közvetlen célt szolgálnak, ezért kijelentéseiket keletkezési helyzetük, műfajuk és Ágoston gondolkodásának fejlődése szerint kell értelmezni.Peter Brown: Augustine of Hippo: A Biography. Javított kiadás. Berkeley: University of California Press, 2000.Henry Chadwick: Augustine. Oxford: Oxford University Press, 1986.

A Vallomások nem pusztán önéletrajz, hanem Istenhez intézett, bibliai nyelvű teológiai mű. Az emlékezés és az önvizsgálat története egyszerre beszámoló a gondviselésről, a teremtésről, a bűnről, a kegyelemről, az időről és az ember Isten utáni nyugtalanságáról. A De Trinitate nem elszigetelt metafizikai spekuláció, hanem a katolikus hit bibliai és racionális értelmezése. A teremtésmagyarázatok nem modern természettudományos értekezések: a bibliai szöveg betű szerinti, szellemi és dogmatikai értelmét, a teremtett rend ontológiai függését, valamint Isten változhatatlanságát vizsgálják.

A manicheus háttér

Ágoston fiatal felnőttként körülbelül kilenc évig a manicheizmus hallgatója volt. A manicheus rendszer a világban tapasztalható rosszat két örök és egymással küzdő őselv, a fény és a sötétség konfliktusával magyarázta; anyagi és kozmológiai nyelvezete Ágoston istenképét és emberképét is hosszú ideig meghatározta. A gonoszságot olyan idegen természethez lehetett kapcsolni, amely az embert részben felmentette személyes felelőssége alól.

A keresztény megtéréshez vezető folyamatban Ágoston fokozatosan jutott el a testetlen, változhatatlan és nem térbeli isteni valóság fogalmához. Ebben Milánói Szent Ambrus nem antropomorf bibliaértelmezése és a latin fordításban olvasott „platonikus könyvek” egyaránt szerepet játszottak. A keresztény és platonikus elemeket azonban nem egyszerűen egymás mellé helyezte. A manicheus dualizmussal szemben azt tanította, hogy minden természet egyetlen jó Teremtőtől származik; a rossz nem önálló szubsztancia, hanem a teremtményi jó hiánya és megromlása. Az emberi bűn oka nem egy Istenével egyenrangú rossz elv, hanem a szabad akarat rendellenes elfordulása.Robert J. O'Connell: Soundings in St. Augustine's Imagination. New York: Fordham University Press, 1994.

Platonizmus és keresztény átalakítás

Ágoston gondolkodására jelentős hatást gyakorolt a középső és újplatonikus filozófiai hagyomány. Ebből merített fogalmi eszközöket az érzékelhető és az értelmi valóság megkülönböztetéséhez, a változhatatlan igazság, a lélek belső felemelkedése, a lét fokozatai és az anyagtalan valóság elgondolásához. Plótinosz és Porphüriosz közvetítésével megismerte azt a szellemi utat, amely a külső dolgoktól az elméhez, majd az elme forrásához emelkedik.

A keresztény tanítás több ponton átalakította ezt az örökséget:

a világ nem szükségszerű emanáció, hanem Isten szabad teremtő műve; az isteni ideák nem Istentől független formák és nem egy külön értelem tartalmai, hanem az örök Igében fennálló minták; az anyag nem önmagában rossz, hanem a jó teremtés része; Isten nem személytelen első elv, hanem önmagát ismerő, szabadon teremtő és a történelemben kinyilatkoztató háromságos Isten; a megtestesülés, a kereszt és a feltámadás nem pusztán az értelmi felemelkedés jelképei, hanem az üdvösség történeti eseményei; az ember nem pusztán saját szellemi erejével tér vissza eredetéhez, hanem Krisztus kegyelméből gyógyul és emelkedik fel.Phillip Cary: Augustine's Invention of the Inner Self: The Legacy of a Christian Platonist. Oxford: Oxford University Press, 2000.

Ágoston nem fogadta el változtatás nélkül a plótinoszi Egy és az önmagát megismerő Értelem különválasztását. A keresztény Isten önmagát tökéletesen ismeri örök Igéjében; az Ige nem alacsonyabb második isteni szint, hanem az Atyával egylényegű Fiú. Hasonlóképpen a bibliai semmiből teremtés nem a Timaiosz démiurgoszának és egy már adott befogadó közegnek a viszonyát ismétli meg.

Philón és Órigenész szerepe

A zsidó és keresztény alexandriai hagyomány – különösen Alexandriai Philón és Órigenész – több olyan exegetikai és teológiai témát dolgozott ki, amely Ágostonnál is megjelenik: a látható világtól az értelmihez vezető olvasatot, a bibliai szöveg több rétegét, az istenképiséget, az isteni Igét és a Szentírás alkalmazkodó nyelvezetét. A közvetlen órigenészi hatás mértékéről azonban nincs teljes kutatói egyetértés. Ágoston görögtudása korlátozott volt, és sok görög eredetű gondolat latin közvetítőkön – Ambruson, Marius Victorinuson vagy a latin egyházi hagyományon – keresztül jutott el hozzá.

Heidl György a fiatal Ágoston több gondolatában jelentős órigenészi hatást rekonstruált, de ezt a történeti tézist nem lehet minden részletében általánosan elfogadott konszenzusként kezelni. A „tükör” motívum közvetlen bibliai alapja az 1Kor 13,12, az emberi elme istenképisége pedig szélesebb patrisztikus hagyományhoz tartozik.György Heidl: Origen's Influence on the Young Augustine: A Chapter of the History of Origenism. Piscataway: Gorgias Press, 2003.

A niceai és latin egyházi hagyomány

Ágoston szentháromságtana a niceai és konstantinápolyi hitvallás latin befogadásának része. Nem önállóan találta fel a háromságos istentant. Előtte és körülötte Poitiers-i Szent Hilarius, Marius Victorinus, Ambrus, valamint más latin pro-niceai szerzők már védelmezték a Fiú és a Szentlélek istenségét, az Atyával való egylényegűséget és a három személy valóságos különbségét.

Ágoston sajátossága abban állt, hogy a Szentírás részletes exegézisét az isteni egyszerűség, az elválaszthatatlan működés, a viszonyos személynevek és az emberi elme istenképiségének elemzésével kapcsolta össze. A De Trinitate ezért egyszerre bibliai kommentár, dogmatikai hitértelmezés, spirituális út és filozófiai vizsgálat.Khaled Anatolios: Retrieving Nicaea: The Development and Meaning of Trinitarian Doctrine. Grand Rapids: Baker Academic, 2011, 263–319.

Isten természete

Isten mint legfőbb lét, igazság és jó

Ágoston istenbeszédének fontos bibliai kiindulópontja a Kiv 3,14 latin értelmezése: „Én vagyok, aki vagyok”. Istent nem úgy tekinti egy létezőnek a többi között, még ha a legnagyobbnak is, hanem a változhatatlan lét forrásának. A teremtmények valóban léteznek, de változnak, keletkeznek és elmúlnak; létüket nem önmaguktól birtokolják. Isten ezzel szemben nem válik azzá, ami korábban nem volt, és nem veszít el semmit abból, ami. Ágoston ezért Istent a legfőbb és változhatatlan léttel, igazsággal és jóval kapcsolja össze.

A „lét”, „igazság” és „jóság” nem három külön rész vagy tulajdonság Istenben. Az isteni egyszerűség következtében Isten nem úgy jó, bölcs vagy igaz, hogy részesedik valami fölötte álló jóságban, bölcsességben vagy igazságban; ő maga a nem teremtett jó, bölcsesség és igazság. A teremtmények azáltal jók, hogy Istentől létet, rendet, mértéket és formát kapnak.Étienne Gilson: The Christian Philosophy of Saint Augustine. New York: Random House, 1960.

Ez a nyelvezet nem szünteti meg a Teremtő és teremtmény közötti különbséget. A teremtményi lét nem Isten egy része vagy módosulása, és a világ nem az isteni szubsztancia kisugárzása. A részvétel azt fejezi ki, hogy a véges javak és igazságok Istentől függnek, és tökéletességüket korlátozott módon tükrözik.

Egyszerűség és változhatatlanság

Isten egyszerűsége Ágostonnál azt jelenti, hogy benne nincs anyagi összetettség, részekből való felépítettség, lényeg és járulék, alany és tulajdonság olyan megkülönböztetése, mint a teremtményekben. Isten nem „birtokolja” a bölcsességet úgy, hogy bölcsessége elveszíthető vagy hozzáadott minőség volna; ő azonos saját bölcsességével, jóságával és életével. Az isteni személyek sem az istenség részei vagy harmadai: mindegyik személy teljesen és ugyanazon egyetlen isteni természet szerint Isten.