Franz Kafka (; Prága, 1883. július 3. – Kierling, ma Klosterneuburg része, 1924. június 3.) német nyelven alkotó csehországi születésű, zsidó író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveiben a realizmus és a fantasztikum keveredik,, regisztráció szükséges tipikus szereplői elszigetelt emberek, akik furcsa, vagy szürreális helyzetekbe kerülnek, netán érthetetlen társadalmi és bürokratikus erőkkel kerülnek szembe. Ezt úgy értelmezték, hogy Kafka az elidegenedés, a félelem, a bűntudat és az abszurditás témáit vizsgálja. Legismertebb művei Az átváltozás, A per és A kastély. A kafkai kifejezést a műveiben gyakran előforduló abszurd, szürreális szituációkhoz hasonló helyzetekre használják.

Kafka középosztálybeli, németül beszélő zsidó családba született a Cseh Királyság fővárosában, Prágában, amely akkor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Jogásznak készült, és tanulmányait követően egy biztosítótársaságnál helyezkedett el. Az írással csak szabadidejében foglalkozott. Élete során levelek százait írta családjának, közeli barátainak és édesapjának, akivel feszült és formális volt a kapcsolata. Több nőt is eljegyzett, de sosem házasodott meg. 1924-ben gümőkórban hunyt el, mindössze 40 évesen.

Életében kevés műve jelent meg: csak a Szemlélődés és az Egy falusi orvos című novellagyűjteményei, illetve külön történetek jelentek meg irodalmi lapokban, például Az átváltozás, de nem arattak komolyabb sikert. Végrendeletében Kafka arra utasította Max Brod barátját és irodalmi hagyatékának kezelőjét, hogy semmisítse meg befejezetlen műveit, valamint A per, A kastély, az Amerika regényeit. Brod azonban nem tette ezt, hanem gondoskodott arról, hogy kiadják a műveket. Kafka írói munkássága a 20. és 21. század íróinak, kritikusainak, művészeinek és filozófusainak széles körére hatott.

Életpályája Etnikai, kulturális háttere Franz Kafka fiatalkorában Prágában kb. cseh és német mellett olyan német ajkú zsidó polgár élt, akik a német kultúrához kapcsolták magukat. Ez utóbbi réteg képezhette Kafka irodalmi tevékenységének társadalmi bázisát, amely kis szigetként egzisztált, távol a német nyelv, a német kultúra centrumaitól. Ez a kis sziget ráadásul egyre fogyatkozott: míg 1880-ban Prága lakosságának még 15,5%-a volt német (nyelvű), 1900-ban már csak 7,5%-a. A prágai német zsidók túlnyomó többségét ezen felül háromszoros gettó különítette el a cseh néptől: németségük, zsidóságuk, polgári mivoltuk.

Családja bélyegkép|Hermann és Julie Kafka Kafka az Osztrák–Magyar Monarchia részét képző Prágában, az Óváros tér közelében született. Szülei középosztálybeli askenázik voltak. Édesapja, Hermann Kafka (1854–1931) volt Jakob Kafka negyedik gyermeke. Jakob shochet, azaz sakter volt Osekben, a nyugat-bohémiai, Strakonice közeli, jelentős zsidó lakossággal rendelkező faluban. Hermann a családdal együtt Prágába költözött. Először utazó értékesítési ügynökként dolgozott, majd rövidáru nagykereskedést nyitott. Az üzlet jól ment, előfordult, hogy 15 alkalmazottat is foglalkoztatott. Vállalkozásának cégére egy csóka (, kiejtve kafka) volt. Édesanyja, Julie (1856–1934), Jakob Löwy jómódú poděbrady kiskereskedő lánya volt, és jobb oktatásban részesült, mint férje.

bélyegkép|balra|Emléktábla Prágában, Kafka szülőhelyénél, Karel Hladík és Jan Kaplický tervezte 1966-ban Kafka szülei feltehetően jiddissel kevert német nyelven beszéltek, melyet ekkor gyakran pejoratívan Mauscheldeutschnak (kb. „szegény zsidók némete”) neveztek. De mivel a német nyelv számított a társadalomban való előbbre jutás eszközének, gyermekeiket a Hochdeutsch beszélésére bátorították. Összesen hat gyermekük született, közülük Franz volt a legidősebb. Két öccse, Georg és Heinrich még csecsemőként, Franz hétéves kora előtt elhunytak, három húga Gabriele („Ellie”, 1889–1944), Valerie, „Valli”, 1890–1942) és Ottilie („Ottla”, 1892–1943). Mindannyian a holokauszt áldozatai lettek, Vallit 1942-ben deportálták a łódźi gettóba, ez róla az utolsó adat. Ottilie volt Kafka kedvenc húga.

Stanley Corngold életrajzíró Hermannt „hatalmas, önző, erőszakos üzletembernek” jellemzi, míg Franz Kafka leírása szerint „igazi Kafka testi erőben, egészségben, étvágyban, hangerőben, ékesszólásban, önelégültségben, dominanciában, állóképességben, lélekjelenlétben és az emberi természet ismeretében.” Munkanapokon mindkét szülő elment otthonról, Julie Kafka naponta 12 órát dolgozott, hogy jól menjen a családi üzlet. Ennek következtében Franz gyermekkora magányos volt, a testvéreket nagyrészt a nevelőnők és szolgák nevelték. Kafka rossz viszonya apjával, melyről Levél apámhoz című, több mint százoldalas művében ad tanúbizonyságot, innen eredeztethető. A műben kifogásolja édesapja tekintélyelvűségét és nagy igényeit. Édesanyja, ezzel szemben, csendes és félénk volt, és jelentős hatást gyakorolt fia műveire.

A Kafka családdal, egy szűk lakásban élt egy cselédlány is. A viszonylagos jólét ellenére Franz szobája gyakran hideg volt. 1913 novemberében a család nagyobb házba költözött, habár Ellie és Valli ekkorra már megházasodott, és nem éltek velük. 1914 augusztusában, nem sokkal az első világháború kitörése után, a nővérek (mindkettejüknek volt már gyermeke) férjeik bevonultatása miatt visszaköltöztek a családhoz. Franz később, 31 évesen Valli korábbi lakásába költözött, ekkor élt először egyedül.

Tanulmányai 1889–1893 között Kafka a Masný trhen ( (húspiac), ma Masná utca) található Deutsche Knabenschuléba (német fiúiskola) járt. Vallási nevelése 13 éves korában a barmicvóval ért véget. Sosem szeretett a zsinagógába járni, minden évben csak a négy fő ünnepen tette ezt meg édesapjával.

bélyegkép|A Kinský-palota, ahová Kafka középiskolába járt, édesapjának pedig boltja volt itt Az általános iskola után, 1893-ban a szigorúan klasszikus irányú állami Altstädter Deutsches Gymnasiumba került, amely az Óváros téren, a Kinský-palota épületében működött. Az oktatás nyelve a német volt, de Kafka csehül is megtanult írni és olvasni. Nyolc évig tanulta a cseh nyelvet a gimnáziumban, és jó jegyeket kapott. Habár sokan dicsérték cseh tudását, ő soha nem állította magáról, hogy folyékonyan beszéli a nyelvet. Németül viszont cseh akcentussal beszélt. 1901-ben érettségizett.

Ugyanebben az évben kezdte el tanulmányait a Deutsche Karl-Ferdinands-Universitäten. Kezdetben kémiát tanult, de két hét után jogra váltott. Bár ez a terület sem hozta lázba igazán, de nagyobb karrierlehetőséget kínált, ami tetszett édesapjának. Továbbá a jog hosszabb tanulmányokat igényelt, így Kafkának maradt ideje németet és művészettörténetet is tanulni. Csatlakozott a Prágai Német Diákok Olvasó és Előadó Házában (Lese- und Redehalle der Deutschen Studenten) működő, irodalommal és művészetekkel foglalkozó diákkörhöz is, amely irodalmi esteket, felolvasásokat és még sok mást szervezett. Kafka barátja volt a filozófiát tanuló Felix Weltsch újságíró, a varsói haszid családból származó Icchak Löwy színész, Oskar Baum és Franz Werfel írók.

Első tanulmányi évének végén találkozott a szintén jogot tanuló Max Broddal, akivel életre szóló barátságot kötött. Brodnak hamar feltűnt, hogy bár Kafka igen félénk volt, és ritkán szólalt meg, de mondanivalója általában mély jelentéssel bírt. Kafka egész életében falta a könyveket, Brod kezdeményezésére együtt olvasták Platón Prótagoraszát ógörögül, Flaubert francia nyelvű Érzelmek iskoláját, a Szent Antal megkísértetését pedig Kafka javasolta. Kafka Dosztojevszkijt, Flaubert-t, Gogolt, Franz Grillparzert és Heinrich von Kleistet „valódi vértestvéreinek” nevezte. A cseh irodalom is érdekelte, Goethe műveit is örömmel forgatta. 1906. július 18-án lett jogi doktor,Néhány forrás júniust nevezi meg hónapként, míg Brod júliusra emlékszik. majd kötelező egyéves fizetés nélküli szolgálatát töltötte polgári és büntetőbíróságokon.

Munkája bélyegkép|A Munkás Balesetbiztosító Intézet korábbi székhelye 1907. november 1-jén munkába állt az Assicurazioni Generali olasz biztosítótársaságnál, ahol majdnem egy évig dolgozott. Levelezéséből kiderül, elégedetlen volt a hosszú munkaidővel, mert ez csaknem lehetetlenné tette, hogy az írással foglalkozzon, ami pedig fontos volt számára. 1908. július 15-én felmondott, és két héttel később a Cseh Királyság Munkás Balesetbiztosító Intézeténél kezdett dolgozni, ahol a rugalmasabb munkabeosztás több időt engedett az írásra. Feladata a gyári munkások személyi sérüléseinek kivizsgálása és véleményezése volt. A személyi sérüléssel járó üzemi balesetek a hiányos munkavédelem miatt mindennaposak voltak, különösen az esztergálás, fúrás, fémforgácsolás, és a rotációs fűrészelés közben.

Peter Drucker menedzsmentprofesszor szerint Kafka volt, aki először javasolta védősisak viselését, de ezt hivatalos dokumentumok nem támasztják alá. Édesapja ezt a munkát gyakran Brotberufnak titulálta, azaz olyan munkának, amelyet csak azért végeznek, hogy ki tudják fizetni a számlákat, Kafka ezzel nem értett egyet. Gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, hozzá tartoztak a kártérítési igények feldolgozása és vizsgálata, jelentések írása, üzletemberek fellebbezéseinek kezelése amiatt, hogy cégüket túl magas kockázati kategóriába tették, aminek következtében magasabb biztosítási díjat kellett fizetniük. Több ízben is ő állította össze az intézet éves beszámolóját, felettesei megelégedésére. Általában délután 2-kor szabadult a munkából, így bőven maradt ideje az írásra. Édesapja is azt várta tőle, hogy besegítsen az üzletben, és átvegye a jól menő családi rövidáru kereskedést. Utolsó éveiben betegsége megakadályozta, hogy a biztosítónál dolgozzon, de írni sem tudott. Évekkel később Brod megalkotta a Der enge Prager Kreis, azaz „A szűk prágai kör” kifejezést. Ebbe olyan írók tartoztak, mint Kafka, Felix Weltsch vagy ő.

1911 végén Elli férje, Karl Hermann és Kafka közösen indították el az első prágai azbesztgyárat, a Prager Asbestwerke Hermann & Co.-t, melybe a hozománypénzt fektették be. Kafka nagy lelkesedéssel fogott munkához, de aztán rájött, hogy a munka csak az írástól veszi el idejét. Ekkor kezdett érdeklődni a jiddis színház előadásai iránt. 1911 októberében látott először ilyet, a következő hat hónapban „elmerült a jiddis nyelv és irodalom tanulmányozásában”. Ez volt a judaizmus iránti növekvő érdeklődésének kezdete, ekkoriban lett vegetáriánus is. 1915 körül kapta meg behívóját az első világháborúban hadviselő félként részt vevő Császári és Királyi Hadseregbe. A biztosítótársaság el tudta intézni, hogy halasztást kapjon, mivel munkáját fontosnak ítélték a kormány számára. Később önként jelentkezett katonának, de a gümőkórhoz kapcsolódó egészségügyi problémái miatt alkalmatlannak minősítették. A betegséget 1917-ben diagnosztizálták nála. 1918-ban már munkáját sem tudta rendesen ellátni, ezért a munkaadója nyugdíjba helyezte. Erre a betegségre ekkor még nem ismertek gyógymódot. Élete hátralevő részének jelentős hányadát, egyre rosszabb állapotban, szanatóriumokban töltötte.

Magánélete

Kafka sosem nősült meg, bár a gyermekeket és a házasságot nagy becsben tartotta, és több barátnője is volt. Brod szerint „kínozta” a szexuális vágy, míg Kafka életrajzírója, Reiner Stach szerint az író élete tele volt „szüntelen nőzéssel” és a „szexuális kudarctól” való félelemmel. Felnőtt élete legnagyobb részében bordélyházakat látogatott, a pornográfia is érdekelte. Több nővel is közeli kapcsolatot ápolt. 1912. augusztus 13-án ismerte meg Brod rokonát, Felice Bauert, aki egy diktafonvállalat képviselőjeként dolgozott Berlinben. Egy héttel Brod otthonában való találkozásuk után Kafka így írt naplójában: