Galícia (Gács-ország, Gácsország) közép-európai történelmi régió, területe jelenleg Lengyelország és Ukrajna között oszlik meg. Keleti felének történelmi neve: Vörösoroszország. Galícia és Lodoméria királyság vagy csak egyszerűen Galícia volt a Habsburg Birodalom legészakibb tartománya 1772 és 1918 között, Lemberg (Lwów, Lviv, Lvov, magyarul: Ilyvó) fővárossal. Az osztrák Galícia tartományt a Lengyel–Litván Nemzetközösség (ezen belül a Lengyel Korona) területeiből – Lengyelország felosztásakor – kihasított területekből alakították ki. 1846-ban Galícia koronatartományhoz csatolták a felszámolt Krakkói Köztársaság területét is. Ez az állapot egészen az első világháború végéig, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáig tartott.
A név eredete és változatai
A Galícia és Lodoméria (latinul Galicia et Lodomeria) nevet először a 13. században II. András használta oklevelében. Ez Halics és Vologyimir, azaz a mai ukrajnai Halics (Галич) és Volodimir-Volinszkij (Володимир-Волинський) városok nevéből származó latinosított alak. Ez volt a két legfontosabb város a környező ukrán vagy ruszin (rutén) területen, amely abban az időben magyar fennhatóság alatt állt. A két város, Halics és Vologyimir korábban két külön állam (Halics és Volin) központja volt, amelyek még a magyar uralom előtt közös fejedelemségben egyesültek, Halics fővárossal. Ezt a fejedelemséget magyarul Halics vagy Gácsország néven ismerték.
A Halics név (lengyelül Halicz, oroszul és ukránul Галич, latinul Galic) eredete bizonytalan. Egyes történészek úgy vélik, hogy kapcsolatos a környéken letelepedett kelta eredetű népekkel, és egy a sok hasonló névből szerte Európában, mint Galaţi Romániában, Gaul (Franciaország) és Galicia Spanyolországban. Mások azt tartják, hogy a név szláv eredetű a halica / galica szóból származik, ami kopasz (erdőmentes) dombot, hegyet jelent, vagy a halka, galka szóból, ami csókát jelent. A madár a város címerét tartotta, majd bele is került a címerbe. Valószínű azonban, hogy ez a magyarázat csupán népi etimológia.
Bár a velük szomszédos magyarokat 1221-ben elűzték a területről, a magyar királyok hivatalos címeik között továbbra is felsorolták Galícia és Lodoméria fejedelmének címét. A 16. században ezeket a címeket a koronával együtt örökölték a Habsburgok. 1772-ben Mária Terézia arra használta ezt a címet, hogy igazolja részvételét Lengyelország első felosztásában. Ténylegesen az a terület, melyet Ausztria megszállt, nem felelt meg teljesen a korábbi Galícia és Lodomériának. Vologyimir-Volinszkij várost és körülötte fekvő Volhinia tartományt (az egykori Lodomériát) nem a Habsburg Birodalom, hanem Oroszország kebelezte be. Másrészt Kis-Lengyelország nagyobbik része, amely történelmileg és etnikailag is lengyel volt és nem rutén, az új Galícia és Lodoméria tartomány része lett. Sőt, annak ellenére, hogy a jogot a történelmi magyar koronából vezették le, Galícia és Lodomériát nem csatolták a Magyar Királysághoz, és az 1867-es kiegyezés után a monarchia osztrák részéhez tartozott.
Az új osztrák tartomány hivatalos neve: Galícia és Lodoméria királysága Auschwitz és Zator hercegséggel Miután 1846-ban hozzácsatolták Krakkó Szabad Várost, ezt a nevet kiterjesztették: Galícia és Lodoméria királysága Krakkó nagyhercegségével és Auschwitz és Zator hercegséggel.
A felsoroltak közül mindegyik formálisan különálló volt, mindegyiket felsorolták az osztrák császár címei között, mindegyik rendelkezett saját címerrel és zászlóval. Adminisztratív szempontból viszont egyetlen tartományt alkottak. Az oświęcimi és zatori hercegség apró történelmi fejedelemségek voltak Krakkótól nyugatra, a porosz Sziléziával határosak. Lodoméria csak papíron létezett, nem volt területe és nem lehetett megtalálni semmilyen térképen.
Galícia és Lodoméria elnevezése különböző nyelveken Latinul: Galicia et Lodomeria Németül: Galizien und Lodomerien Lengyelül: Galicja i Lodomeria Szlovákul: Halič a Vladimírsko vagy Galícia a Lodoméria Ukránul: Halicsina i Volodimirija (Галичина і Володимирія) Románul: Galiţia şi Lodomeria
Története 200px|bélyegkép|Galícia területi változásai, 1772–1918
Lengyelország felosztása előtt Az a terület, amelyet később Galíciának hívtak, valószínűleg Nagy Morávia része volt. Először Nyesztor krónikája említi meg a 981. év eseményeiben, amikor Nagy Vlagyimir, a Kijevi Rusz uralkodója meghódította Vörös Ruténia városait a Lengyelországgal a határokért folytatott hadjárat során.
A következő évszázadban a terület Lengyelországhoz került (1018–1031) majd vissza a Kijevi Ruszhoz. Mint ahogy Kijev jogutódjaként más területekkel is történt, Halics önálló hercegségként létezett tovább. 1188-tól 1190-ig II. András a királyuk. 1200-ban Román Msztyiszlavics Volhiniával egyesítette Halics-Volhinia állam néven. Danyilo Halickij, aki az első megkoronázott galíciai király volt, több hadjáratot vezetett a mongolok ellen, ennek dacára időszakonként adót kellett fizetnie az Arany Hordának. Danyilo fia, Lev áthelyezte fővárosát Halicsból Lvivbe. Danyilo dinasztiája igyekezett pápai, sőt szélesebb európai támogatást kapni a mongolok ellen, de törekvése meghiúsult az egyesített Litván Nagyhercegség és Lengyelország növekvő erején. Az 1340-es években a Rurik-dinasztia kihalt, és a terület Nagy Kázmér lengyel király fennhatósága alá került. A volhiniai testvérállam Kijevvel együtt azonban litván uralom alá került.
Ezután a lengyel fennhatóság alá került területet vajdaságokra osztották. Erős lengyel betelepedés kezdődött a rutén lakosság közé. Nagyszámú örmény és zsidó bevándorló is ideköltözött ez időben. Sok várat építettek ekkor, és új városokat is alapítottak: Stanisławówot, (jelenleg Ivano-Frankivszk) és Krystynopolt (most Septickij)
Galíciát kétszer foglalták el a törökök, az 1490-es és 1520-as években. Kozák pogromokat vészelt át és orosz, valamint svéd inváziót („özönvíz”). A svédek a nagy északi háború alatt, a 18. század elején ismét visszatértek.
Kapcsolódó szócikkek I. Leszek lengyel fejedelem
Lengyelország felosztásától a Bécsi Kongresszusig 200px|bélyegkép|balra|Galicia térképe 1836-ban
1772-ben Galícia lett a Lengyelország első felosztása során Ausztria által bekebelezett legnagyobb terület. Ez a történelmi Lengyelországból kihasított – ma Ukrajnához tartozó – terület vált ismertté Galícia és Lodoméria királysága néven, hogy hangsúlyozzák a történelmi magyar jogot az országra. Mindazonáltal etnikailag teljesen lengyel területeket is hozzácsatoltak a tartományhoz, ami megváltoztatta Galícia földrajzi helyzetét. Az osztrák Galícia fővárosa Lemberg (Lwów) lett, ahol a lengyel arisztokrácia dominált, ezzel szemben a tartomány keleti területein a lakosság többsége ukrán vagy ruszin volt, ahogy abban az időben nevezték. A lengyel főnemességen és kisnemességen, mely csaknem az egész tartományt benépesítette és a ruszinokon kívül, akik a tartomány keleti részét lakták, jelentős zsidó lakosság is volt, akik leginkább a keleti részeket népesítették be.
Az osztrák uralom első évtizedeiben Galíciát Bécsből irányították, és sok jelentős reformot vezettek be a jórészt németekből vagy elnémetesedett csehekből álló hivatalnoki kar segítségével.
Az arisztokrácia jogait biztosították, de ezek a jogok meglehetősen korlátozottak voltak. A korábbi jobbágyok már nem voltak puszta vagyontárgyak, hanem bizonyos jogokkal rendelkező személyek, korlátozott személyi szabadsággal rendelkeztek, mint például azzal a joggal, hogy a földesúr engedélye nélkül házasodhattak. Kötelezettségeik körülhatároltak és korlátozottak voltak, és megkerülhették a földesurat, közvetlenül fordulva az udvari bíróságokhoz jogorvoslatért.
Az osztrák reformok nem voltak népszerűek az arisztokrácia körében, de a lengyel és ukrán lakosság jóindulatát a császárság felé kivívták, és ez csaknem az osztrák uralom végéig tartott. Ugyanakkor azonban Ausztria Galícia sok javát elvonta, és a paraszti lakosság jelentős részét sorozta be hadseregébe.
1815-től 1860-ig
1815-ben a bécsi kongresszus határozatainak megfelelően Lublint és a környező területeket Ausztria átadta a lengyel kongresszusi királyságnak, amelynek uralkodója a cár volt, a tarnopoli régió (beleértve Dél-Podólia történelmi régióját – viszont visszakerült Ausztriához Oroszországtól, amely 1809-től birtokolta.
Az 1820-as és 1830-as évek Bécs abszolutisztikus uralmának időszaka volt, a helyi galíciai hivatalnoki állomány még mindig németekkel és elnémetesedett csehekkel volt feltöltve, bár megkezdődött a gyerekek ellengyelesedése. Az Oroszországhoz tartozó lengyel területek novemberi felkelésének leverése után, melyben néhány ezer galíciai önkéntes is részt vett, sok lengyel menekült érkezett Galíciába. Az 1830-as évek második felében több titkos lengyel szervezet alakult, tevékenységük az 1846-os sikertelen krakkói felkelésben csúcsosodott ki. Ezt az osztrákok könnyűszerrel leverték a galíciai parasztság segítségével, amely lojális maradt a császárhoz. A felkelés csak a nyugati, lengyel lakosságú részeket érintette, és a konfliktus a hazafias nemesek, felkelők és a velük nem szimpatizáló lengyel parasztok között állt fenn. 1846-ban a sikertelen felkelés eredményeképp Krakkó, a korábbi lengyel főváros, amely ez ideig szabad város volt és köztársaság, Galícia részévé vált, ezt követően Lembergből irányították.
Az 1830-as években Galícia keleti részein nemzeti ébredés kezdődött a ruténok között is. A nacionalista aktivisták, akik eredetileg görögkatolikus papnövendékek voltak, érzékenyen reagáltak az európai romantikus mozgalmakra és a rokon szlávok megmozdulásaira mindenütt, de különösen az orosz uralom alatt álló Kelet-Ukrajnában. Figyelmük a közös népük és nyelvük felé fordult. 1837-ben a Markijan Saskevics által vezetett úgynevezett rutén triád a Dnyeszteri Nimfában népdalgyűjteményt és más rutén nyelvű anyagot publikált. Ettől a demokratizmustól megriadva az osztrák hatóságok és a katolikus metropolita betiltotta a könyvet.
1848-ban kitört a forradalom Bécsben és az osztrák birodalom más részein. Lembergben megalakult a Lengyel Nemzeti Tanács és később az Ukrán vagy Rutén Legfelső Tanács. Mielőtt Bécs bármit tehetett volna, Franz Stadion, a helytartó eltörölte a jobbágyság utolsó maradványait abból a célból, hogy kihúzza a forradalmárok lába alól a talajt. A lengyel követelések ellentétesek voltak a rutén követelésekkel, melyek a nemzetiség egyenlőséget és a tartomány keleti, rutén és nyugati lengyel részre osztását tartalmazták. Lemberget bombázta a császári tüzérség, és a forradalmat leverték.
Ezután ismét egy évtizednyi abszolutizmus következett, de a lengyelek kiengesztelésére helytartónak Agenor Gołuchowski grófot, a galíciai, ún. podóliai arisztokrácia konzervatív tagját nevezték ki. Ő lengyelesíteni kezdte a helyi adminisztrációt, és megpróbálta a feldarabolás rutén eszméjét semlegesíteni. Mindazonáltal nem járt sikerrel, amikor erőltette, hogy a görögkatolikus egyház térjen át a nyugati Gergely-naptárra, és azt, hogy helyettesítse a cirill írást a latinnal.
Alkotmányozási kísérletek
1859-ben Ausztria itáliai vereségét követően a birodalom életében alkotmányozási kísérletek időszaka kezdődött. 1860-ban a bécsi kormány Agenor Głuchowski javaslatára kiadta az októberi diplomát, amely a birodalom konzervatív föderalizálását villantotta fel, de a német nyelvű területek negatív reakciójára a kormány megváltoztatta elképzelését, és kiadta a februári pátenst, amely felhígította a decentralizációt. 1861-ben Galícia engedélyt kapott egy törvényhozó gyűlés, szejm megnyitására. Bár először a Habsburg-barát rutén és lengyel parasztság képviselői jelentős részét (kb. a gyűlés felét) tették ki, és a nyomasztó szociális és rutén kérdést tárgyalták, a hatóság nyomása fékezte mind a parasztság, mind a ruténok képviselőit, és a szejmben hangadókká vált a lengyel arisztokrácia és nemesség, amely további autonómiára törekedett. Ugyanebben az évben zavargások törtek ki az Orosz-Lengyelországban is, és ez részben átterjedt Galíciára is. A szejm felfüggesztette ülésezését.