Semjén Zsolt (Budapest, 1962. augusztus 8. –) magyar politikus, 1994 és 1998 között, illetve 2002 és 2026 között országgyűlési képviselő. 2010 és 2026 között Magyarország miniszterelnök-helyettese.
1989 óta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alapító tagja, de rövid ideig (1997–1998) a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportjában politizált. 1997-ben Giczy Györggyel szemben még alulmaradt a KDNP elnökségéért vívott küzdelemben, de 2003-tól a párt elnöke, 2006 és 2010 között országgyűlési frakciójának vezetője. 2010-től 2026-ig általános miniszterelnök-helyettes, emellett 2010-től 2018-ig a második és a harmadik Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztere. 2018-tól 2022-ig a negyedik Orbán-kormány nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős tárca nélküli minisztere. 2022-től 2026-ig az ötödik Orbán-kormányban miniszterelnök-helyettesi pozícióját megtartva a nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter.
2012-ben teológiai és szociológiai szakdolgozata kapcsán plágiummal, 2018-ban pedig luxusvadászatokkal vádolták meg.
Tanulmányai 1981-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd 1984-ig hivatalsegédként dolgozott a budapesti Kisipari Termeltető Vállalatnál. Ekkor felvették a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémiára, ahol 1990-ben teológusi diplomát szerzett. 1989-ben megszerezte a baccalaureatus, 1990-ben a licentiatus, 1991-ben a laureatus fokozatot. 1987-ben felvették az ELTE Bölcsészettudományi Kar szociológia szakára, ahol 1992-ben szerzett másoddiplomát. Rövid ideig az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt. 1997-ben szerzett teológiai laureatus fokozatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vallástudományi PhD-fokozattá minősítette át. 2014-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán MA szintű vadgazdálkodási diplomát szerzett.
Politikai pályafutása thumb|250px|A 2012-es Mindszenty-konferencia megnyitóján: Alberto Bottari de Castello, Boross Péter, Semjén Zsolt, Balog Zoltán, Áder János
1989 tavaszán a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapító tagja. 1990 és 1994 között az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottja, a KDNP-frakció hivatalvezetője, frakciótitkára, valamint 1993 és 1994 között szóvivője is volt.
1990-ben a párt I–II. kerületi szervezetének elnökévé választották, és az országos elnökség, majd 1990-től 1991-ig az intézőbizottság tagja volt. Az 1990-es önkormányzati választáson II. kerületi önkormányzati képviselővé választották, az MDF–FKGP–KDNP-frakció vezetője, valamint az egészségügyi és szociális bizottság elnöke. 1993 és 1994 között a párt fegyelmi és etikai bizottságának elnöke is volt. Az 1994-es országgyűlési választáson a KDNP országos listájáról jutott be az Országgyűlésbe, annak jegyzőjévé választották. 1995-ben a KDNP-frakció helyettes vezetőjévé választották.
1997 során a KDNP belső válsága pártszakadással fenyegetett, aminek során Semjén a Giczy György pártelnökkel szembehelyezkedő belső ellenzék sorait erősítette. Miután több megyei pártszervezet is a centrista politikát hirdető Semjén pártelnöki jelölését támogatta, Giczy egyetlen kihívójaként vállalta a megméretést. A KDNP tisztújító választmánya 1997. június 21-én végül 133:102 szavazattal megtartotta pozíciójában Giczyt, Semjén pedig ötödmagával együtt a párt egyik alelnöke lett. Az ellenségeskedés azonban nem szűnt meg, július 15-én a KDNP parlamenti frakciójából távozott a régi-új pártelnök és öt párttársa, a további kilépésekkel és kizárásokkal pedig július 25-én hivatalosan is megszűnt a képviselőcsoport. Ezzel Semjén országgyűlési jegyzői pozícióját elveszítette, és függetlenként folytatta a képviselői munkát. Rövid ideig a KDNP és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyesülésével a Kereszténydemokrata Unió (KDU) létrehozásán fáradozott, a KDNP országos választmánya 1997. október 25-i ülésén azonban nagy többséggel elutasította a tervet. Semjén a választmányi ülés levezetése, a szavazás körüli vélelmezett visszaélések miatti tiltakozásul felfüggesztette párttagságát, lemondott alelnöki tisztségéről, majd november 3-án egyedüliként az MDF képviselőcsoportjához csatlakozott (tizenegy párttársa már szeptemberben a Fidesz-frakció tagja lett, tízen pedig függetlenek maradtak).
1998-ban az MDF országos listájának 15. helyén indult az országgyűlési választáson, emellett ő vezette az MDF Veszprém megyei területi listáját, és új anyapártja egyéni képviselőjelöltként is indította Pásztón, de végül nem került be a parlamentbe. 1998 júliusa és 2002 májusa között a polgári koalíciós Orbán-kormányban helyettes államtitkári rangban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában működő egyházi kapcsolatok titkárságát vezette. Ebben az időszakban szerveztek nemzetközi egyházi csúcstalálkozót Magyarországon, rendezték a vitákat az Apostoli Szentszékkel, visszaállították a hitoktatás állami finanszírozását, megállapodást kötöttek a történelmi egyházakkal, rendezték a közfeladatokat ellátó egyházi intézmények államiakkal egyenlő finanszírozását.
A 2002-es országgyűlési választáson a Fidesz és az MDF közös országos listájáról szerzett újra mandátumot, immár a Fidesz frakciójához csatlakozva. 2002-ben az újjáalakult KDNP elnökhelyettese lett, majd Varga László halála után a KDNP elnöke lett. Tisztségében azóta hatszor választották újra. Programja szerint a KDNP olyan önálló párt marad a Fidesz vezette szövetségben, amely tételesen vállalja a keresztény egyházak társadalmi tanait.
A 2006. évi országgyűlési választáson az eredeti jelölt visszavonása miatt elindították Bács-Kiskun megye 7. választókerületében (Kalocsa központtal), ahol egyéni mandátumot szerzett. Az új Országgyűlés megalakulásakor a KDNP frakcióvezetője, illetve a Magyar Szolidaritás Szövetség társelnöke lett (Orbán Viktor mellett). 2010-ben megvédte egyéni mandátumát. Az Országgyűlésben az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja, melynek 2002 és 2006 között alelnöke is volt. Kormányzati szerepe miatt az új parlamentben egyetlen bizottságban sem szerepel.
2010. május 29-től a második Orbán-kormány miniszterelnök-helyettese, a kormányfő első, egyben általános helyettese, a kabinet nemzetpolitikáért felelős tagja.
2014. április 6-án a kormányzó pártok közös országos listájának második helyéről kapott újabb mandátumot. A júniusi kormányalakuláskor megőrizte mindkét – általános miniszterelnök-helyettesi és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri – posztját.
2016. június 14-től ő az elnöke a 138/2016. (VI. 13.) Korm. rendelettel életre hívott Nemzeti Címer Bizottságnak.
2018. április 8-án a Fidesz–Kereszténydemokrata Néppárt – harmadszorra is – kétharmados többséggel nyerte meg a parlamenti választásokat, az országos lista második helyéről szerzett újabb mandátumot. Orbán Viktor negyedik kormányában ismét általános miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikai, nemzetiségpolitikai, egyházpolitikai, egyházdiplomáciai miniszter.
2022-től az ötödik Orbán-kormányban nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes.
Kormányzati tevékenysége során egyik kezdeményezője nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításának. Semjén Zsolt benyújtója volt a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításának.https://www.parlament.hu/irom39/00029/00029.pdf 2017. november 10-én a Magyar Állandó Értekezleten jelentette be, hogy letette az esküt az egymilliomodik új magyar állampolgár. A kedvezményes honosítási törvény hatására a Kárpát-medencében 940 ezren tettek állampolgársági esküt, míg a diaszpórában 160 ezren kapták meg a magyar állampolgárságot, azaz tíz év alatt 1,1 millióan váltak magyar állampolgárrá.: https://www.origo.hu/itthon/20191209-meghaladta-az-11-milliotaz-uj-magyar-allampolgarok-szama.html A 2010-es kormányváltást követő években Semjén Zsolt felelt a nemzetpolitikáért, amelynek eredményei közé tartozik, hogy tíz év alatt megtízszereződött a határon túliak támogatásának összege, sok ezer program indult, az óvodától az egyetemig a magyar állam tartja fenn a külhoni intézményrendszert, ezer új óvoda és több mint háromezer templom épült vagy újult meg. Semjén Zsolt felügyelete alatt a magyarországi nemzetiségek jelentős többletforráshoz jutottak: 2010 és 2020 között a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiségi civil szervezetek és egyházak támogatására szánt összeg megötszöröződött.
Politikán kívüli tevékenysége 1996-ban címzetes egyetemi docensi kinevezést kapott, vizsgáztat.
1998 óta tagja a Szuverén Máltai Lovagrendnek, 2011 óta nagykeresztes lovag.
1999-ben a római Accademia Angelica Constantiniana rendes tagja.
2015-től a Karmelita Rendben (OCD) konfráter.
2010-től az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke.Ki kell bontani a zászlót – Semjén Zsolt.hu, 2011. január 6.
Semjén Zsolt kezdeményezésére, 2011. június 29-én avatták fel Budapest belvárosában, a Szabadság téren Ronald Reagan amerikai elnök szobrát.
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Áder János és Semjén Zsolt részvételével nyílt meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2021-ben. A miniszterelnök-helyettes találkozott Ferenc pápával is, aki az esemény miatt látogatott Magyarországra. Később a Szentatya apostoli áldásban részesítette Semjént a 60. születésnapja alkalmából. Hasonló pápai áldás a Vatikán honlapjáról vásárolható.https://telex.hu/zacc/2022/08/10/18-euroert-rendelheto-bianko-papai-aldassal-buszkelkedett-semjen-zsolthttps://www.elemosineria.va/product-category/birthday/ Ezzel szemben az említett dokumentumot Konrad Krajewski bíboros írta alá, és Erdő Péter bíboros hozta el és adta át. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsekkel a Római Magyar Akadémián kitüntette Gallagher érseket és Parolin bíborost az Eucharisztikus kongresszusért végzett munkájukért.
„Egy a természettel” – a vadászati világkiállítás Semjén Zsolt nyitóbeszédet mondott a 2021-es „Egy a természettel” címen meghirdetett vadászati világkiállításon, amelyet az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás 50. évfordulójának tiszteletére szerveztek. A rendezvény megszervezését még 2011 szeptemberében ajánlotta a politikus a magyar vadásztársadalomnak, a 2015-ös FeHoVán bejelentette, a 2016-oson pedig már tényként közölte, hogy Magyarország kormánya is támogatja a projektet. A vadászati világkiállítás látogatóinak száma rekordot döntött. Az esemény húsz napig tartott, a központi helyszínt összesen 616 ezren keresték fel. A vidéki helyszíneket, amelyeken 2021 végéig zajlottak a programok, október 15-ig mintegy 1 millió 420 ezren keresték fel. A központi helyszínen több mint 60 ezer diák vett részt a programokon. Az ország 386 településéről 514 csoport, Budapestről 15-16 ezren tekintették meg a látnivalókat; továbbá a jószolgálati program keretében több mint 2300 belépőt igényeltek a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek.
Ferenc pápa apostoli útja Magyarországon 2023 februárjában a Szentszéki Sajtóiroda igazgatója, Matteo Bruni bejelentette, hogy Őszentsége Ferenc pápa elfogadva a polgári és egyházi méltóságok meghívását, 2023. április 28. és 30. között Magyarországra utazik apostoli útra. A pápalátogatásért – melyet a kormány kiemelt fontosságú eseménnyé nyilvánított – állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felelt.
Személye körüli ellentmondások A svédországi vadászatok ügye