Bán Zsigmond, 1883-ig Baumgarten ZsigmondA Belügyminisztérium 1883. évi 37794. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1883. év 4. oldal 6. sor. (Iszkaszentgyörgy, 1852. november 2. – Budapest, Terézváros, 1906. augusztus 9.Halálesete bejegyezve Budapest VI. ker. polgári halotti akv. 1535/1906. folyószám alatt.) újságíró és közgazdasági szakíró.
Élete Baumgarten Ármin és Zadeczky Róza fia, izraelita vallású. Középiskoláit Székesfehérvárott végezte, majd a budapesti egyetemen jogot hallgatott, s jogtudori oklevelet nyert. Jogi tanulmányai közben a műtörténelemmel is foglalkozott, rajzolt, festett és mintázott. 1880-ban beutazta Nyugat-Európát, főleg Német- és Franciaországot, és ez idő alatt a műtörténetet és a művészetek technikáját, valamint a közgazdasági életet tanulmányozta. Párizsban hat hónapot töltött és a szépművészetek iskolájába is eljárt. Párizsból hazatérve, ügyvédi irodában nyert alkalmazást és legtöbb idejét a polgári perrend elméletének és a jogpolitikának szentelte. 1877 végén a 48. gyalogezrednél mint egyéves önkéntes befejezte katonai szolgálatát, hadnaggyá lett kinevezve és e minőségében részt vett az 1878. évi boszniai okkupációs hadjáratban. Budapesten lakott és jogi tanulmányain kivül a festészettel is foglalkozott. Cikkei és tanulmányai több napilapban és folyóiratban jelentek meg. Évekig a Magyarország című napilap közgazdasági rovatát szerkesztette. 1906-ban hunyt el Budapesten, a halál oka: hűdéses elmezavar.
Művei bélyegkép|300px| A magyar vasúti jog előszavának szellemes zárása Igazságszolgáltatásunk (1885) A horvát bíróságok (1886) A magyar vasúti jog (Társszerző: Dr. Eulenberg Salamon; 1886) Online A magyar pénzintézetek története (1896) Az út, az igazság és az élet (bölcseleti tanulmány szépirodalmi formában, 1896)
Jegyzetek
Források Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest, Magyar Zsidó Lexikon, 1929. 83. o. Online elérés Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1891-1914.
További információk Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. Irodalmi lexikon. Szerk. Benedek Marcell. Bp., Győző A., 1927. Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918. Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Révai nagy lexikona. Bp., Révai, 1911-. Tolnai világlexikona. Bp., Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1912-1919. Bp., Kassák Kiadó, 1999-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub, 2001. Zsidó kultúrtörténeti emlékek Fejér megyében. Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, 2004. május 20-december 23. A kiállítást rendezte és a tanulmányt írta Gergely Anna. Székesfehérvár, 2004.
Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1906-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar közgazdasági szakírók Kategória:19. századi magyar katonák