bélyegkép|200px|jobbra|Osvát Ernő sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető: 15-35-3. bélyegkép|200px|jobbra|Osvát Ernő-emléktábla Budapesten Osvát Ernő, születési nevén Roth Ezékiel (Nagyvárad, 1876. április 7.Osvát Ernő – Budapest, 1929. október 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, irodalomkritikus. 1908–1929 között a Nyugat folyóirat szerkesztője, Osvát Kálmán író testvére.

Életpályája Roth Ezékielként született zsidó származású családban, gyermekkorában Nagyváradon, a Brüll-házban lakott. Rövid ideig a nagyváradi jogakadémián tanult. 1895-ben Budapestre költözött, jogásznak készült, hamarosan azonban átiratkozott a bölcsészkarra. Első cikke 1897-ben jelent meg az Esti Újságban. 1898-tól a Budapesti Hírlap közölte irodalmi kritikáit, majd A Hét belső munkatársa lett 1899-től. Az 1900-as években az Új Magyar Szemle munkatársa volt. 1901-ben kísérletet tett egy önálló folyóirat megindítására, de csak az előfizetési felhívásig jutott el. Folyóirat-szerkesztési tervét csak a következő évben, 1902-ben tudta megvalósítani. 1902–1903 között a Magyar Géniuszt szerkesztette. 1905-ben Fenyő Miksával megalapította a rövid életű Figyelő című folyóiratot. Az 1908-ban indult Nyugat munkatársa (első főszerkesztője: Ignotus és Fenyő Miksa), majd főszerkesztője volt. Számos tehetséget fedezett fel (Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László stb.). Később szerkesztői szerepe csökkent, s megélhetési gondokkal is küzdött. Otthagyta a Nyugatot, csak a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után lett újból a lap irányítója. Átesett a spanyolnáthán, több veseoperáción. Lánya tüdőbajban halt meg, 1927-ben pedig felesége, Steiner Cornélia öngyilkos lett. Osvát Ernő 1929-ben lánya halála miatti elkeseredésében öngyilkosságot követett el, szíven lőtte magát.

Keveset írt, aforizmái, gyűjteményes kötete csupán halála után jelent meg. Kvalitásérzékével egyedülálló tekintélyt szerzett kortársai körében, ami azóta is mérceként van jelen irodalmunkban. A magyar irodalom – Kazinczy Ferenc mellett – egyik legnagyobb irodalomszervezője, kritikusa volt.

Emlékezete

Utolsó lakhelyén, a róla elnevezett, Budapest VII. kerületi Osvát utca 1. sz. házon emléktábla hirdeti: „Osvát Ernő 1877–1929 kritikus, a modern magyar irodalom nagy hatású szervezője. 1908-tól haláláig a Nyugat szerkesztője.” Osvát Ernő-díj

Díjai, elismerései Baumgarten-díj (1929)

Művei Az elégedetlenség könyvéből; Kner, Gyoma, 1930 – új kiadása: Helikon, Bp., 1988 Osvát Ernő összes írásai; sajtó alá rend. Osvát Kálmán; Nyugat, Bp., 1945 Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások; Kiss József, Bp., 1995 Aforizmák; utószó Fráter Zoltán; Kiss József, Bp., 2016 Tessék színt vallani. Osvát Ernő szerkesztői levelezése, 1-2.; sajtó alá rend., tan. Kosztolánczy Tibor és Nemeskéri Erika; Gondolat–OSZK, Bp., 2019

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek

További információk

A Nyugat archívuma, Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis A Nyugat tartalomjegyzéke 1908–1941, Magyar Elektronikus Könyvtár Osvát Ernő, Magyar Elektronikus Könyvtár Osvát Ernő, Virtuális Nyugat Kiállítás, Petőfi Irodalmi Múzeum Osvát Ernő emlékkönyve. A Nyugat Ostvát Ernőnek irodalmi működése 25. évfordulójára. Móricz Zsigmond Babits Mihály stb. írásai; Pallas, Bp., 1923 Osvát Kálmán: Osvát Ernő, Nyugat, 1930. 23. szám, Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis Németh László: Osvát Ernő, Nyugat, 1931. 21. szám, Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis Móricz Zsigmond: Osvát Ernő, Huszadik Század, 1929. november Osvát Ernő a kortársak között; vál., összeáll., sajtó alá rend. Kőszeg Ferenc és Márványi Judit, előszó Márványi Judit, jegyz. Benedek Mihály; Gondolat, Bp., 1985 Fráter Zoltán: Osvát Ernő élete és halála; Magvető, Bp., 1987 130 éve született Osvát Ernő, Stop, 2007. április 7. Bíró-Balogh Tamás: Osvát Ernő elfelejtett nyilatkozata, Holmi, 2008. január Osvát Ernő 80 éve halt meg, 168 óra, 2009. október 26. Kosztolánczy Tibor: A fiatal Osvát Ernő; Universitas, Bp., 2009

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar irodalomkritikusok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Nagyváradiak Kategória:Öngyilkos költők, írók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek Kategória:A francia Becsületrend magyar kitüntetettjei Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:A Nyugat folyóirat szerzői Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek