Kétbodony (szlovákul: Bodoň) község Nógrád vármegyében, a Rétsági járásban.

Fekvése A vármegye délnyugati részén fekszik, a Cserhát egyik völgyében. Távolsága Budapesttől 70, Balassagyarmattól 23, Váctól 30 kilométer.

A közvetlenül határos települések: észak felől Szente, kelet felől Kisecset, délkelet felől Szécsénke, dél felől Legénd, délnyugat felől Romhány, északnyugat felől pedig Szátok.

Megközelítése Nyugat–keleti irányból a Bánk–Romhány–Nógrádkövesd közti 2116-os út érinti, északabbi szomszédaival a 2118-as út, Kisecsettel pedig a 21 154-es számú mellékút köti össze.

Az ország távolabbi részei felől a legegyszerűbben a 2-es főút felől érhető el, Rétságtól északra letérve, vagy a 22-es főútról érsekvadkerti letéréssel.

Vasútvonal nem érinti, az autóbusz-közlekedés viszont minden irányból biztosított.

Története A falu a középkortól kezdve folyamatosan lakott, a tatárjárás idején a Kartal nemzetség birtokolta, később a Bodoni család birtoka lett. Rövid ideig (1264–1276) a Margit-szigeti apácák is birtokolták, később ismét a Bodoni családhoz került. 1516–1541 között Werbőczy István volt a birtokosa. Két ízben, összesen 113 évig török hódoltság alá tartozott, ekkor el is néptelenedett. Mindkét alkalommal a felvidékről, evangélikus szlovákokkal telepítették újra. 1710-ben a falu határában zajlott le a romhányi csata.Bánlaky József – A magyar nemzet hadtörténelme. A romhányi csata 1710 január 22.-én.

A 17. században Bodony falu közelében kialakult kis települést Felső-Bodonynak nevezték, maga Bodony pedig Alsó-Bodony lett. Kétbodony e két falu egyesítéséből jött létre 1902–1903-ban. 1982 és 1993 között Romhánnyal is egyesítették, de 1994. január 1. óta ismét önálló település.

Közélete Polgármesterei 1994–1998: Holes Imre (független) 1998–2002: Holes Imre (független) 2002–2006: Holes Imre (független) 2006–2010: Holes Imre (független) 2010–2014: Koczúrné Halász Judit (Fidesz–KDNP) 2014–2019: Koczúrné Halász Judit (független) 2019–2024: Halász Judit (független) 2024– : Halász Judit (független)

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,6%-a magyarnak, 0,2% görögnek, 0,5% németnek, 0,5% szlováknak mondta magát (11,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 33,9%, református 0,9%, evangélikus 40,2%, felekezeten kívüli 6,4% (18,6% nem nyilatkozott).Kétbodony Helységnévtár

2022-ben a lakosság 91,8%-a vallotta magát magyarnak, 0,6% romának, 0,2% lengyelnek, 0,2% cigánynak, 5,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 35,2% volt római katolikus, 27,3% evangélikus, 3,2% református, 0,6% görög katolikus, 0,2% ortodox, 0,6% egyéb keresztény, 0,2% egyéb katolikus, 6,2% felekezeten kívüli (26,2% nem válaszolt).Kétbodony Helységnévtár

Itt született 1919. február 25-én Pál István, a Népművészet Mestere, a Magyar Kultúra Lovagja

Látnivalók bélyegkép|260px|jobbra|Tájház Falumúzeum (tájház) Késő barokk (18. század vége) evangélikus műemlék templom Bognárműhely – ipari múzeumként működik Kisállatkert – (hazai háziállatok és vadon élő állatok mellett néhány egzotikus állatfaj is megtekinthető)

Nevezetességek A községen áthalad az Országos Kéktúra

Jegyzetek

További információk Kétbodony az Ipoly-menti Palócok Honlapján Kétbodony – Falvak.hu VII. Tekerő és Duda szaktábor Pál Istvánnal Kétbodonyban

Kategória:Nógrád megye települései Kategória:Nógrád vármegye települései