Nicholas Patrick Hayden, ismertebb nevén Nicky Hayden (Owensboro, Kentucky, 1981. július 30. – Cesena, 2017. május 22.) amerikai gyorsasági-motorversenyző. 2006 MotoGP világbajnoka. Testvérei, Roger Lee és Tommy szintén motorversenyzők.

Karrierjét az AMA Supersport bajnokságban kezdte 1998-ban. 1999-ben bajnoki címet szerzett. Ezt követően az AMA Superbike bajnokságban folytatta pályafutását, itt 2002-ben végzett az első helyen.

Amerikai sikerei után 2003-ban a MotoGP-be igazolt, a Repsol Honda csapatához. 2006-ban világbajnoki címet szerzett, megszakítva Valentino Rossi öt éve tartó győzelmi szériáját. 2009-től 2013-ig a Ducati versenyzője volt, ahol nem tudta megismételni korábbi sikereit, mindössze háromszor tudott dobogóra állni. 2014-től két évig az Aspar csapat tagja volt.

2017. május 17-én az olaszországi Rimini közelében kerékpározás közben elütötte egy gépkocsi, 5 nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

Beceneve Kentucky kölyök (Kentucky Kid) volt, utalva ezzel születési helyére.

Karrierje Kezdetek

Az apai ágon ír származású Hayden az AMA Supersport-bajnokságban 17 évesen mutatkozott be. A következő évben megnyerte a sorozatot egy privát Honda nyergében.

2001-ben, első teljes AMA Superbike-szezonjában rögtön harmadik lett, csak a többszörös győztes Mat Mladin és Eric Bostrom előzték meg őt. 2002-ben már a bajnoki címet is megszerezte, így 21 évével a sorozat legfiatalabb győztese lett. Ebben az évben elindult a Superbike-vb Laguna Seca-i futamán is, ahol az első versenyen negyedik lett, a másodikon Hagával ütközött.

Grand National Championship

Mint sok más amerikai motorversenyző, egy ideig ő is krosszmotorozott. A Grand National elnevezésű sorozatban 1999-ben nyerte első versenyét. 2002-ben, bár már csak néhány versenyen indult, abból a kevésből is meg tudott négyet nyerni (Springfield Short Track (ktészer), Springfield TT Steeplechase, Peoria TT Steeplechase). Egy alkalommal az is előfordult, hogy a dobogó mindhárom fokára Haydenek állhattak fel, Nicky, Tommy, Roger Lee sorrendben.Motorcycle-USA Staff. Nicky Hayden Bio . Motorcycle-USA.com. Elérés: 2009-06-16.

MotoGP

Repsol Honda

AMA-bajnoki címe után rögtön Európába szerződött, a MotoGP-ben szereplő Repsol Honda versenyzője lett. Első idénye nem sikerült rosszul, kétszer is dobogóra állhatott, a szezon végén pedig ötödikként zárt. Ezzel az év újonca is ő lett. Egy gyengébb év után 2005-ben már harmadik lett Valentino Rossi és Marco Melandri mögött. Az amerikai nagydíjon megszerezte első MotoGP-győzelmét is. Bár többször nem végzett az élen ebben a szezonban, a szezon végén folyamatosan dobogós volt, ezenkívül több pole-pozíció is az ő nevéhez fűződött.

thumb|Nicky Hayden 2007-ben

2006 volt pályafutása addigi legjobb szezonja. A Holland TT-ig egy kivételével minden versenyen dobogón állhatott, a TT-t meg is nyerte. Hiába nyert mind Valentino Rossi, Loris Capirossi és Marco Melandri is több futamot, mint ő, megbízhatatlanságuk miatt Hayden a szezon közepére már nagy előnyre tett szert. Portugáliában csapattársának köszönhetően kiesett, így az utolsó futam előtt már Rossi vezetett 10 ponttal. A valenciai versenyen azonban hiába indult az olasz a pole-ból, elesett, így csak tizenharmadik lett. Hayden végül 5 pontos előnnyel, nem annyira győzelmeinek, mint kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően szerezte meg a világbajnoki címet.

2006 szeptemberében szerződést hosszabbított, így még két évig a HRC versenyzője lehetett.Hayden Signs with Honda for Two More Years article from SPEEDtv 2007-ben a világbajnoknak kijáró 1-es rajtszámot használta a szokásos 69-es helyett. A szezont gyengén kezdte, franciaországi kiesése után csak az összetett tizenegyedik helyén állt. Később, bár háromszor dobogóra állt, többször nem tudott a top 10-be bekerülni, valamint még kétszer ki is esett, így csak a nyolcadik helyig tudott felkapaszkodni. Ebben az évben még a hazai versenyén sem tudott jól szerepelni, Laguna Secá-ban kiesett.

2008 első felében már megbízhatóbb volt, csak egyszer esett ki, azonban nem tudott dobogóra állni. A brit nagydíjtól kezdve a Honda új, pneumatikus szelepvezérlésű motort vetett be, amivel érezhető volt a javulás. A következő, holland versenyen Hayden sokáig a harmadik helyen haladt, csak a végén előzte meg őt Colin Edwards.http://www.motorcyclenews.com/MCN/sport/sportresults/mcn/2008/june/23-29/jun2808assen-motogp-nicky-hayden-denied-third/?&R=EPI-101444 Egy krosszmotorozás alatt összeszedett bokasérülés miatt két versenyt ki kellett hagynia. Visszatérése rendkívül jól sikerült, az új versenyen, Indianapolisban második lett. Később még Phillip Islanden tudott dobogóra állni, itt harmadik lett.

Ducati

Mivel kapcsolata megromlott a Hondával, egyre több pletyka szólt arról, hogy elhagyja őket, és a Ducatihoz szerződik, Casey Stoner mellé.http://www.indystar.com/apps/pbcs.dll/article?AID=/20080912/SPORTS01/809120437/1052/SPORTS01http://www.roadracingworld.com/news/article/?article=34159 A hivatalos bejelentésre végül szeptemberben került sor.

left|thumb|125px|Már a Ducati versenyzőjeként

2009-ben tehát a Ducati versenyzője lett. Vele kapcsolatban is bebizonyosodott az, hogy a motorral csak Stoner tud igazán jól menni, ugyanis a szezon nagy részében csak a 10-15. helyekért harcolhatott. A szezonnyitó katari futamon például csak a tizenkettedik helyen végzett, korábbi csapattársa, Dani Pedrosa mögött.McNeil, Chris. MotoGP 2009 Qatar Results . Motorcycle-USA.com. Elérés: 2009-06-16. Motegiben már az időérőn is csak tizenkettedik lett, új motorjával először vezetett esőben.Madson, Bart. MotoGP 2009 Motegi Qualifying . Motorcycle-USA.com. Elérés: 2009-06-16. A versenyen aztán már az első körben kiesett, miután kiütötte őt az újonc Takahasi.Madson, Bart. MotoGP 2009 Motegi Results . Motorcycle-USA.com. Elérés: 2009-06-16. Jerezben az időmérőn 16., a futamon pedig az utolsó pontszerző, 15. helyen végzett.Madson, Bart. MotoGP 2009 Jerez Results . Motorcycle-USA.com. Elérés: 2009-06-16. Indianapolisban hiába állhatott dobogóra, karrierje legrosszabb szezonját produkálta, mindössze 13. lett.

2009 szeptemberében szerződést hosszabbított a Ducatival, véget vetve a spekulációknak, miszerint távozhat a csapattól. A szezon előtti tesztek idején megsérült a karján. Az első három versenyen egyaránt negyedik lett, ezzel megelőzi csapattársát, aki kétszer is nullázott. Később, amikor célba ért, csak egyszer végzett a tizediknél rosszabb helyen, az aragóniai nagydíjon a dobogóra is felállhatott.

2011-re új csapattársat kapott a sokszoros világbajnok Valentino Rossi személyében. A csapatnál közben gondok támadtak, a Ducati hirtelen közel két másodperccel lett lassabb az élen található motoroknál. A szezon első harmadában csapattársához hasonlóan egy dobogós helyezést szerzett a spanyol nagydíjon. Innentől kezdve a következő tíz versenyen pontszerző helyen ért célba, legjobb eredménye egy leggyorsabb kör és egy negyedik hely volt a brit nagydíjon. Ezeken a versenyeken egy kivételével mindannyiszor sikerült a legjobb tíz között is zárnia. Az egy kivétel a hazai verseny volt, ahol tizennegyedik lett. Misanóban kiesett, majd egymás után három hetedik helyet szerzett Aragóniában, Japánban és Ausztráliában. A maláj nagydíjat, ahol Hayden hatodik helyről startolhatott, Marco Simoncelli halála miatt törölték. Az utolsó futamon, Valenciában Hayden és csapattársa, Rossi rögtön az első kanyarban kiesett egy négyes balesetben. A baleset miatt csuklóját törte, emiatt ki kellett hagynia a szezon zárását követő tesztet, de a kiesés nem befolyásolta nyolcadik pozícióját a bajnokságban.

2012 az első szezon volt pályafutása során, amely során egyetlen alkalommal sem állhatott dobogóra. Legjobb eredménye egy negyedik hely volt a maláj nagydíjon. Egy évvel később, immár új csapattárssal (Andrea Iannone) gyakorlatilag megegyező teljesítményt nyújtott, mint 2012-ben. Ugyanúgy kilencedikként zárta az évet, és a 2012-es 122 ponthoz képest 2013-ban 126 pontot szerzett.

Aspar

A 2014-es vb kezdetén négy év után ismét Hondára váltott, amikor az Aspar Racing Team versenyzője lett, csapattársként Aojama Hirosival. Egy csuklósérülés miatt ki kellett hagynia az olasz nagydíjat, később pedig további négy versenyen nem indult, így csak tizenhatodikként zárta az évet. 2015-re is maradt az Asparnál, csapattársa a Superbike-világbajnokságból érkező ír Eugene Laverty lett.

Halála 2017-ben, az olaszországi Rimini közelében, kerékpározás közben egy személygépkocsi elütötte, és súlyos agysérüléseket szenvedett. Az orvosok napokig küzdöttek az életéért, de 2017. május 22-én közleményben tudatták a rajongókkal és a sporttársakkal, hogy elhunyt.

Statisztika Évek szerint

ÉvGéposztályMotorFutamGyőzDobogóPoleLk.PontPoz. 2003 MotoGP Honda RC211V 16 0 2 0 0 130 5. 2004 MotoGP Honda RC211V 15 0 2 0 0 117 8. 2005 MotoGP Honda RC211V 17 1 6 3 2 206 3. 2006 MotoGP Honda RC211V 17 2 10 1 2 252 1. 2007 MotoGP Honda RC212V 18 0 3 1 1 127 8. 2008 MotoGP Honda RC212V 16 0 2 0 1 155 6. 2009 MotoGP Ducati GP9 17 0 1 0 0 104 13. 2010 MotoGP Ducati GP10 18 0 1 0 0 163 7. 2011 MotoGP Ducati GP11 17 0 1 0 1 132 8. 2012 MotoGP Ducati GP12 16 0 0 0 0 122 9. 2013 MotoGP Ducati GP13 18 0 0 0 0 126 9. 2014 MotoGP Honda RCV1000R 13 0 0 0 0 47 16. 2015 MotoGP Honda RC213V-RS 18 0 0 0 0 16. 20.2016MotoGP20000126. Összesen 218 3 28 5 7 1689

Teljes MotoGP-eredménylistája

Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Poz. Pont 2003 MotoGP Honda JPN 7 RSA 7 SPA Ret FRA 12 ITA 12 CAT 9 NED 11 GBR 8 GER 5 CZE 6 POR 9 BRA 5 PAC 3 MAL 4 AUS 3 VAL Ret 5. 130 2004 MotoGP Honda RSA 5 SPA 5 FRA 11 ITA Ret CAT Ret NED 5 BRA 3 GER 3 GBR 4 CZE Ret POR JPN Ret QAT 5 MAL 4 AUS 6 VAL Ret 8. 117 2005 MotoGP Honda SPA Ret POR 7 CHN 9 FRA 6 ITA 6 CAT 5 NED 4 USA 1 GBR Ret GER 3 CZE 5 JPN 7 MAL 4 QAT 3 AUS 2 TUR 3 VAL 2 3. 206 2006 MotoGP Honda SPA 3 QAT 2 TUR 3 CHN 2 FRA 5 ITA 3 CAT 2 NED 1 GBR 7 GER 3 USA 1 CZE 9 MAL 4 AUS 5 JPN 5 POR Ret VAL 3 1. 252 2007 MotoGP Honda QAT 8 SPA 7 TUR 7 CHN 12 FRA Ret ITA 10 CAT 11 GBR 17 NED 3 GER 3 USA Ret CZE 3 RSM 13 POR 4 JPN 9 AUS Ret MAL 9 VAL 8 8. 127 2008 MotoGP Honda QAT 10 SPA 4 POR Ret CHN 6 FRA 8 ITA 13 CAT 8 GBR 7 NED 4 GER 13 USA 5 CZE RSM DNSIND 2 JPN 5 AUS 3 MAL 4 VAL 5 6. 155 2009 MotoGP Ducati QAT12 JPNRet SPA15 FRA12 ITA12 CAT10 NED8 USA5 GER8 GBR15 CZE6 IND3 SMRRet POR8 AUS15 MAL5 VAL5 13. 104 2010 MotoGP Ducati QAT4 SPA4 FRA4 ITARet GBR4 NED7 CAT8 GER7 USA5 CZE6 IND6 SMRRet ARA3 JPN12 MAL6 AUS4 POR5 VALRet 7. 163 2011 MotoGP Ducati QAT9 SPA3 POR9 FRA7 CAT8 GBR4 NED5 ITA10 GER8 USA7 CZE7 IND14 RSMRet ARA7 JPN7 AUS7 MALC VALRet 8. 132 2012 MotoGP Ducati QAT6 SPA8 POR11 FRA6 CAT9 GBR7 NED6 GER10 ITA7 USA6 INDDNS CZE RSM7 ARARet JPN8 MAL4 AUS8 VALRet 9. 122 2013 MotoGP Ducati QAT8 AME9 SPA7 FRA5 ITA6 CATRet NED11 GER9 USA8 IND9 CZE8 GBR8 RSM9 ARA9 MALRet AUS7 JPN9 VAL8 9. 126 2014 MotoGP Honda QAT8 AME11 ARG11 SPA11 FRARet ITADNS CAT12 NED17 GER14 IND CZE GBR RSM ARA9 JPN14 AUS10 MALRet VAL13 16. 47 2015 MotoGP Honda QAT17 AME13 ARG16 SPA17 FRA11 ITARet CATki NED16 GER16 IND16 CZE17 GBR12 RSM17 ARA15 JPN13 AUSki MAL16 VAL17 20. 16 2016 MotoGP Honda QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER AUT CZE GBR RSM ARA15 JPN AUS17 MAL VAL 24. 1

Jegyzetek

További információk Hayden hivatalos honlapja

Kategória:1981-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Amerikai motorversenyzők Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek