A japán sódzso manga- és animesorozat. Kéthetente jelent meg a japán Hana to Jume (Virágok és Álmok) című magazinban, 1999-től 2006-ig. A sorozatnak készült egy 26 részes anime feldolgozása is.
Történet A Fruits Basket egy Honda Tóru nevű diáklány életét követi nyomon, aki nemrég vesztette el az anyját, Honda Kjókot egy autóbalesetben. Azután Tóru a nagypapájával lakik, de amikor a ház felújításra szorul, Tóru sátorban kezd élni és munkát vállal, hogy fenntartsa magát. A nehézségek ellenére a lány mindvégig optimista marad.
Egy napon talál egy házat abban az erdőben, ahol éppen átmenetileg él. Kiderül, hogy a ház Szóma Sigure és osztálytársának, Szóma Jukinak a tulajdona. Miután a Szómák látják helyzetét és kitartását, felajánlanak neki egy üres szobát, házimunkáért cserébe. Mivel még aznap éjjel egy földcsuszamlás betemeti a sátrát, benne az anyja fényképével, nincs más választása, minthogy elfogadja az ajánlatot. Beköltözése után nem sokkal megjelenik Szóma Kjó, és kihívja maga ellen Jukit.
Tóru ezután felfedezi a Szóma család titkát: a család tizenhárom tagja a kínai asztrológia 12 állatöve, illetve a macska hatalma alatt van. Az utóbbit egy régi legenda szerint kihagyták a zodiákusból. A megátkozott családtagok állatokká változnak át hogyha egy ellentétes nemű ember megöleli őket, ha stresszhatás éri őket, vagy ha legyengülnek (pl. betegek lesznek). Miután Tóru megígéri, hogy megtartja a titkot, a Szómák nem törlik ki a memóriáját, amit pedig már többször megtettek előtte mással.
Szereplők
Tóru családja és barátai
16-17 éves, árva gimnazista diáklány. A történet folyamán Sigure, Juki és Kjó Szómával egy házban lakik. Imád főzni, nagyszerű háziasszony. Iskola utáni munkát vállal, hogy fedezni tudja a tandíját, hogy ezzel ne nagyapját terhelje. Mindig udvarias, hihetetlenül kedves, előzékeny és naiv. Sokszor a többi szereplőnek kell figyelmeztetnie, hogy gondoljon többet magára is. Mindkét szülője meghalt. Anyja, Honda Kjóko egy hírhedt bandatag volt, míg apja egy fiatal középiskolai tanár. Az apja tüdőgyulladásban halt meg, mikor Tóru hároméves volt és az anyja pedig autóbalesetben, amikor a lány elkezdte a gimnáziumot.
(Uo-csan) 16-17 éves gimnazista diáklány. Korábban egy hírhedt lánybanda tagja volt, de Kjóko segítségével sikerült szakítania ezzel az életmódjával. Így Tóru egyik legjobb barátnőjévé válik. Arisza kemény, férfias és néha erőszakos, de könnyen sírva fakad, ha a barátairól van szó. Szeret kártyázni, és ő szokta megvédeni Tórut Juki rajongóitól. A természete nehéz gyermekkorából ered, amikor is az anyja elhagyta az apját egy másik férfiért, és az apja alkoholista lett. Ez vaddá és elutasítóvá tette Ariszát a világgal szemben, amíg nem találkozott Kjókoval és Tóruval. Tóru állandó védelmezése miatt egyfajta apafigurává növi ki magát. Kurenoba lesz szerelmes, és a 127. fejezetben elmondja neki, hogy végig őrá várt, és szüksége van rá.
(Hana-csan) 16-17 éves diáklány. A sötét, gótikus stílusba öltözött Szaki természetfölötti erőkkel rendelkezik, ugyanis megérzi az emberek auráját és elektronikus hullámait. Arisához hasonlóan erősen védelmezi Tórut, aki elsőként fogadta el igazán az iskolában, különös képességei ellenére. Objektív, udvarias és imád enni. Jó kapcsolatban van a családjával, akik elfogadják őt, sőt bátorítják furcsa természetét (öccse az ő kedvéért sajátít el természetfölötti képességeket). Arisa mellett anyafigurának tűnik Tóru védelmezésével. Amikor Kazuma bemegy az iskolába Kjó tanárának fogadóórájára, Saki megjegyzi, hogy "jóképű". Kjó-nak nem nagyon tetszik a gondolat, hogy Hana legyen az "anyja". A manga végén történik utalás arra, hogy együtt lakik Kazumával.
Honda Tóru anyja. Fiatal korában sokszor bajba került és kerülte az iskolát, emiatt a szülei kitagadták. Egy csak lányokból álló banda tagjaként Vörös Lepke volt a beceneve. Beleszeretett egy Kacuja Honda nevű, az iskolájában gyakorló fiatal tanárba, ami végül elvezetett bandából való kilépéséhez. Rövidesen megházasodtak, és született egy lányuk, Tóru. Autóbalesetben halt meg, mikor Tóru elsős volt a gimnáziumban.
Honda Tóru apja és Honda Kjóko férje. Akkor találkozott Kjókóval, mikor a lány még csak iskolás volt, ő pedig gyakorló tanár. Segített neki kilépni a bandából, és egy új életet kezdeni. A nyolc év korkülönbség ellenére egymásba szerettek és megházasodtak. Katsuya tüdőgyulladásban halt meg, rövidesen Tóru születése után.
A Szóma család tagjai (16-18) Juki a patkány a kínai zodiákusból. Jóképűsége és visszafogottsága miatt ő a "herceg" az iskolában, és rengeteg hódolója akad, mégis nehezére esik barátkoznia. Sokszor azt kívánja, bárcsak barátjai lennének a csodálók helyett, akik csak távolról imádják. Traumatikus gyerekkort élt meg Akito mellett, aki bezárta és mentálisan kínozta. Emiatt Jukinak igen alacsony önbecsülése van, de Tóru segítségével fokozatosan felenged. Általában csendes és visszahúzódó, kitűnő tanuló, és szeret kertészkedni. Juki rajongóklubjának a tagjai féltékenyek lesznek Tórura, mikor közelebb kerül a fiúhoz, és mindent elkövetnek, hogy eltávolítsák őket egymástól. Állításuk szerint ezzel Jukit védik meg Tóru ármánykodása ellen, de a valóságban viszonzatlan szerelmükkel árasztják el őt, amitől igazából Tóru védi meg. A mangában kiderül, hogy annak idején Juki mentette meg Tórut és vitte vissza az anyjához, amikor a lány még nagyon fiatal volt. Tóru soha nem felejtette el az emléket, és megőrizte a sapkát is, amit Juki adott neki (és ami eredetileg Kjó tulajdona volt). Ezek miatt Juki egy igen mély és szeretetteljes érzést táplál Tóru iránt. Van egy Tóruval közösen gondozott kis kertje az erdőben, a Sigure házához vezető úttól nem messze. Később bevallja Manabe-nek, hogy végig egy anyafigurát keresett, és azt találta meg a lányban. A diákönkormányzat elnöke lesz.
(16-18) Kjó a macska, amelyik a legenda szerint azért hiányzik a zodiákusból, mert annak idején lekéste a bankettet az egér jóvoltából. Emiatt Kjó gyűlöli Jukit, és az egész életét annak szenteli, hogy legyőzze. Fogadást kötött Akitóval: ha legyőzi Jukit a középiskola vége előtt, akkor a Sohmák hivatalosan is befogadják a 12 zodiákus állat közé. De ha nem, akkor egész életét a Szóma család birtokán kell töltenie, egy szobába bezárva. Hónapokig tartó kitartó gyakorlás ellenére sem sikerül neki akár csak megütnie Jukit. Kjó még azoktól az emberektől is elmenekül, akik segíteni akarnak neki, mert szégyenli az igazi formáját (a zodiákus állatának egy elváltozott, groteszkebb és nagyobb változata), amivé válik, amikor leszedik róla a karkötőjét. Mégis, amikor Tóru meglátja az igazi formáját, elfogadja, és kéri, hogy vele maradjon. Kjót hibáztatják az anyja haláláért, aki öngyilkosságot követett el. Magát teszi felelőssé Tóru anyjának a haláláért, akit megmenthetett volna átváltozásának az árán. A baleset megrázza őt, amihez hozzájárulnak Kjóko utolsó szavai (Soha nem bocsátok meg neked...), amit valójában félreért (Soha nem bocsátok meg neked, ha nem tartod be az ígéretedet [hogy vigyáz Tóru-ra]). A történet során nyilvánvalóvá válik, hogy Kjó szerelmes Tóruba. Mégis, mikor Tóru viszonozná, ő elutasítja, illúziónak nevezve Tóru szerelmét, mert azt gondolja, csak fájdalmat okozna Tórunak a kapcsolatukban. A manga 129. fejezetében, miután Tóru kikerül a kórházból, Kjó szerelmet vall neki.
(26-28) Sigure a kutya a zodiákusból, és ő a tulajdonosa annak a háznak, ahol négyen laknak Jukival, Tóruval és Kjóval együtt. Végtelenül lusta és perverz. Amikor Ajame meglátogatja, mindig úgy üdvözlik egymást, mintha szeretők volnának. Romantikus regényeket ír, ezek közül a legismertebb a "Nyárszínű ég". Imádja az őrületbe kergetni a kiadója ügynökét a határidők be nem tartásával, szeret későn kelni és cigarettázni. Sigure ezen kívül gondoskodó, mégis "az összes közül legrosszabbnak" vallja magát, mert bárkit képes felhasználni és feláldozni, hogy megszerezze, amit akar. A mangában kiderül, hogy szenvedélyesen szerelmes Akitóba, de féltékeny lett, mikor Akito Kurenót választotta helyette, ezért bosszúból lefeküdt Rennel, Akito anyjával. Már a manga elején kiderül, hogy Sigure Tórut használja az átok továbbgyengítéséhez (az átok amúgy is gyenge, például Kureno már nem változik át).
(19-21) A mangában kiderül, hogy nő, és ez az animében is látszik. A család feje és nagyon gyenge az egészsége. Ritkán jár ki a házból azon kívül, hogy találkozzon a külső világban élő családtagokkal, például Jukival vagy Sigurével. Akito többször bántalmazta mind lelkileg, mind testileg a család több tagját is, de mivel abszolút hatalmat gyakorol, senki sem mer ellent mondani neki. Ő van megátkozva a kínai zodiákus mindegyik állatával, őrá jut az Isten szerepe, aki a legenda szerint összehívta a tizenkét állatot. Az animében az átok része, hogy csak harmincéves koráig élhet, de a mangában nincsen erről szó. Célja egyszer összehívni a zodiákus összes tagját, hogy vele éljenek a végtelenségig. Tórut gyűlöli a legjobban, mert mindenki őt szereti és védi. A manga végén sikerül kibékülnie a családdal, és barátságot köt Tóruval is.
(15-17) Momidzsi a nyúl a kínai zodiákusból. Aranyos, gyerekes, mindig jó kedvű, boldognak látszó szereplő, akinek valójában tragikus a háttértörténete. Kjót gyakran felidegesíti az örökös nyafogásaival. Meglepő módon azonban Momidzsinek sokszor vannak mély gondolatai és egy érzelmileg rendkívül erős karakter. Tórut nagyon könnyen a szívébe zárja, azelőtt megöleli, mielőtt még formálisan bemutatták volna őket egymásnak, annak ellenére, hogy a zodiákus tagja. Az iskolai egyenruha lány-változatát viseli, Kjó borzalmára, ami a nadrág helyett szoknyából áll. A családja a gazdagabb Szómák közül való, apja egy szállodalánc tulajdonosa. Tóru véletlenül pont az egyik szállodában dolgozik takarítónőként. Momidzsi többször is segít Tórunak a munkában, helyettesítette is, mikor a lány beteg volt. Van egy húga, Momo, aki nem tud bátyja létezéséről. Az anyja német, emiatt Momidzsi is többször németül szólal meg a mangában, míg az animében erre nincsen utalás. Az anyjának a memóriáját törölni kellett nem sokkal Momidzsi születése után, mert beleőrült volna a tudatba, hogy a fia "szörnyeteggé" változik. A manga 115. fejezete végén Momidzsi átka feloldódik, bár azt nem tudni, miért vagy hogyan. Kurenóval ellentétben Momidzsi úgy dönt, hogy otthagyja Akitót.
(18-20) Kagura a disznó a zodiákusból. Gyerekkora óta eltúlzottan szerelmes Kjóba, de a manga során kiderül, hogy valójában csak sajnálatot érez a fiú iránt, aki a macska szellemével van megátkozva. A mérhetetlen szerelme ellenére gyakran elveszíti az önuralmát, és érzéketlenül veri a fiút, ha az feldühíti vagy idegessé teszi. Mivel egyike a három nőnemű zodiákusnak, szabadon ölelheti meg a fiúkat anélkül, hogy bármelyikük is átváltozna. Rinnel és a saját anyjával lakik, akit nem zavar Kagura kétarcú személyisége. Ő az egyetlen nőnemű zodiákus, akit nem bántalmaz közvetlenül Akito.
(12-14) Kisza a tigris a zodiákusból. Nagyon félénk, aranyos és zárkózott, nagy részben az osztálytársai miatt, akik kicsúfolják szőkeségét, ami természetellenes hajszínnek számít a japán kultúrában. Az átoknak egyébként egy velejárója a szokatlan hajszín (ilyen például Kjó narancs haja is). Tóru segít neki megnyílni, Kisza emiatt kezd erősen ragaszkodni hozzá, és a nővérének szólítani őt. Szereti a rántottát és egy Mogeta című anime sorozatot. Általában Hiroval és Momidzsivel szokott együtt lenni. Az anyja sokat aggódik miatta, és védi mindentől.
(11-13) Hiro a bárány a zodiákusból. Intelligens, de ugyanakkor sokszor verbálisan agresszív. Gyakran vannak szarkasztikus és pesszimista megszólalásai. Szerelmes Kiszába, és emiatt ellenségeskedik Tóruval, aki akaratlanul is elfoglalja Kisza figyelmét és idejét. A mangában a Tóru iránti bosszankodása onnan is visszavezethető, hogy Tóru emlékezteti Hirót az anyjára, aki ugyanolyan feledékeny és gyerekesen vidám. A 118. fejezetben ő is felszabadul az átok alól.
(26-28)