A targonca rakodásra és rövid távú anyagmozgatásra szolgáló munkagép. A géptípus változatos (jelenthet kézi targoncát, lapos hordfelületű 1 - 2 kerekű kézikocsit, emelőteherautót, raktári magasra emelő berendezést, villás targoncát vagy villás targoncát oldalvillával, ezek mellett vontató, illetve szállítótargonca is létezik), méretben és teljesítményben is; alapvető célja, hogy anyagokat, árukat mozgasson, és emelje őket acélvillák segítségével a talaj, a raktári tárolórendszerek és egyéb szállítójárművek (például tehergépkocsi) között. A meghajtó motor lehet gázolaj-, benzin-, autógáz-üzemű, vagy akár elektromos motor is hajthatja (akkumulátor vagy energiacella). Általában a mozgatott terheket raklapon tárolják.

Eredete, jellege A villás targoncákat különféle vállalatok fejlesztették ki az 1920-as években: a Clark (ma ismert a Clark Material Handling Companyként) és a Yale vállalat. A hagyományos emelőtargoncák villával rendelkeznek és egy egymásba csúszó vázszerkezetre, az ún. emelőoszlopra vannak felfogatva az un. emelőszánon keresztül, így képesek vertikális, azaz fel-le mozgást végezni az enyhén dönthető vázszerkezet által. A targoncákra is több eszköz szerelhető, villán kívül többek közt lehet szorítóvilla (változtatható távolságú villa), forgatóvilla, bálafogó, hordófogó, emelődaru, daruhorgony, szerelőkosár, de akár hóeke is az egyes gépeken, így sokféle áruhoz és sokféle munkafeladatra alkalmazhatók. Más gépek is használhatók targoncaként, ilyenek a teleszkópos rakodók vagy a homlokrakodók; előbbiek egy hidraulikusan emelhető, teleszkópos gémmel rendelkeznek, melynek végén kap helyet az opcionális raklapvilla, mely helyett kotrókanál vagy más eszköz is kerülhet ilyen gépre. A homlokrakodók szintén villával felszerelve tudnak így rakodni.

Típusok felépítmény szerint bélyegkép|300px|Villa terhelési diagram Villás targonca 1 tonnától, akár 50 tonnáig Vontató targonca Gyalog gyűjtő Fellépős gyűjtő Hatókörzet-targonca (kicsi villás targonca, amit általában keskeny folyosókra terveztek) Oldalvillával szerelt

Típusok üzemanyag szerint Dízel Gázüzemű (cseppfolyós autógáz vagy földgáz) Elektromos hajtású (akkumulátoros vagy üzemanyagcellás)

Speciális típusok Konténerkezelő targonca Nehézgép-szállító targonca Tekercskezelő targonca Blokk kezelő targonca Bányászati targonca Hulladékkezelő targonca Vasúti targonca Oldalra billenthető targonca

Galéria

Paramétertáblázat

A targoncák paramétereit többek közt az egyik ilyen közös program, a WITS (World Industrial Trucks Statistics)/ a VILÁG IPARITARGONCA-STATISZTIKÁJA/ mutatja, amelyet minden hónapban publikálnak. A statisztikák területi részletezettségben, ország, járműosztály kategóriában találhatóak. A statisztikák általánosak, és a kis gyártóktól származó termelési adatokat nem tartalmazzák, a benne lévő adatok és információk ennek ellenére mégis jelentősek. A társaságok közösen kialakítottak egy osztályrendszert (Class System) egységes definíciókkal, amelyet minden gyártó etalonként fogad el.

ParamétertípusDimenzióTeherbíráskgRakodási középpontmmEmelési magasságmmTorony dőlésszöge előre/hátrammVilla méret (hossz/szélesség/magasság)mmTeljes méret (hossz/szélesség/magasság)mmTengelytávmmNyomtáv (elöl/hátul)mmKeréktípus és -méret (elöl/hátul) (pl. fúvott, vagy tömör gumis)MotortípustípusjelzésMotorteljesítménykW/rpmMotor névleges nyomatékNm/rpmÖnsúlykg

Biztonságtechnika Az ipari targoncák biztonságtechnikai felügyeletét majdnem minden országban külön nemzeti/kontinentális szervezet látja el.

Ebből három jelentős Industrial Truck Association (Észak-Amerika) Fédération Européenne de la Manutention (Európa) Japan Industrial Vehicles Association (Japán)

A villás targoncákkal kapcsolatosan többféle standard alakult ki . A legfontosabb standard az ANSI B56, amelynek alapja az amerikai National Standards Institute-ból fejlődött ki (most ANSI). A sok évből álló tárgyalások után az Industrial Truck Standards Development Foundationnek (ITSDF - nonprofit szervezet) egyetlen célja a B56 érvényesítése és korszerűsítése.

Gyártók Ismert gyártók: Clark Hyster Yale Linde Jungheinrich Manitou Kalmar JCB Still Komatsu Toyota Mitsubishi Nissan Caterpillar TCM

Források Kézi anyagmozgatás és targoncával végzett gépi anyagmozgatás a nagykereskedelemben nagykerbiztonsag.hu, 2017. Targonca típusok részletezése és vizuális bemutatása Dr. Benkő János: Anyagmozgató gépek és eszközök Szent István Egyetemi Kiadó, 2013.

Jegyzetek

További információk Novák Nándor: Áruszállítás és anyagmozgatás

Kategória:Emeléstechnika Kategória:Járművek