Szolnok (németül: Sollnock vagy Zolnock, szlovákul: Solnok, románul: Solnoca) megyei jogú város, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és a Szolnoki járás székhelye; itt van továbbá a Tisza egyik legfontosabb átkelőhelye. Elhelyezkedése a Zagyva torkolatánál, a Tisza-parton, az Alföld szívében évszázadok óta fontos kulturális és gazdasági útkereszteződéssé tette.
Körülbelül 66 000 lakossal rendelkezik, ezzel pedig Magyarország tizenkettedik legnépesebb települése, továbbá az Észak-Alföld harmadik legnépesebb települése.
Fontos közlekedési csomópont, amit a második világháború után épült Tisza-hídja szimbolizál a legjobban. Jelentős tranzit áruforgalmat bonyolít le közúton és vasúton egyaránt. A városban és környékén a fa-, a textil- és a vegyipar, valamint a papír- és a cellulózgyár fejlődött legnagyobb mértékben. A termálforrásoknak köszönhetően gyógyüdülőket és fürdőket építettek, ezzel pedig az egészségturizmust is fejlesztették a városban.
A város nevét 1075-ben említik először Zounok írásmóddal. Szolnok környékén számos őskori maradványra bukkantak, amelyek korai betelepüléséről tanúskodnak. A 150 éves, 16. és 17. századi török uralmat leszámítva Szolnok mindig is Magyarország részét képezte. A város súlyos szövetséges pusztításokat szenvedett a második világháborúban, melyekből gyorsan újraépült.
Szolnok a Tiszán átívelő hídjairól, a neoklasszicista városháza épületéről, a sörmúzeumról, a repülőmúzeumról, továbbá sportéletéről ismert. Legsikeresebb sportjai a kosárlabda és a vízilabda: utóbbi klub a Bajnokok Ligáját és az Európa Szuperkupát is megnyerte.
Szolnokon több nevezetes személy is lakott már, többek között Orbán Viktor volt miniszterelnök, Farkas Bertalan űrhajós és Szegő Gábor matematikus is. A lakosság több mint 98%-a magyar, ugyanakkor jelentős cigány kisebbség is él a városban.
Nevének eredete Kiss Lajos szerint puszta személynévből keletkezett magyar névadással, a kor dokumentumaiból a Zolnic és a Zounuc személyneveket emeli ki mint lehetséges forrást. Ezek a személynevek a magyar szó főnév származékai lehetnek ’szószóló’, ’követ’ jelentéssel (hasonlóan a Fegyvernek helynév keletkezéséhez). Mások az Erdélyből idáig vezető kora középkori sószállító útvonal miatt a szláv ’só’ (szol) szóból származtatják a nevét.
Fekvése, természeti adottságai Szolnok az Alföld közepén, Budapesttől 100 km-re, a Tisza két partján, annak Szolnoki-árterében, a Zagyva torkolatánál helyezkedik el, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyék határán. Éghajlata nedves kontinentális; a forró, száraz nyarat általában hideg tél követi. Ezen a tájon a legmagasabb a napsütéses órák száma; az átlagos csapadékmennyiség 480–500 mm. A természeti adottságok közül kiemelkedő, hogy a város és térsége igen gazdag élővizekben. A Tisza és a Zagyva mellett a Holt-Tisza és a Holt-Zagyva is bővelkedik természeti értékekben. – Szolnok hivatalos honlapja
Vizei bélyegkép|balra|289x289px|Szolnok az első katonai felmérés (1782–84) alapján készült térképen. Jól látható, hogy a folyószabályozás előtt merre folytak a természetes vizek. A haragoszöld foltok ártéri mocsaras területeket, a világoszöldek nedves réteket, a sárgás részek száraz réteket és homokhátakat jelölnek a térképen
Ahogyan Egyiptom létét a Nílusnak, úgy Szolnok a Tiszának (és a Zagyvának) köszönheti. A Tisza és Zagyva találkozásánál épült város eredeti magja valahol a két folyó által körbezárt V alakú területen volt. A Zagyva szabályozása előtt a „V” északi része is viszonylag elzárt, mocsaras terület lehetett. A Tisza egyszerre jelentett megélheti forrást, közlekedési útvonalat és védelmet az ott lakóknak. A mai Tiszaligetre Szandaszőlős felől Szolnokra vezető „Százlábú” eredetileg a Tisza egyik korábban elhagyott medre felett ível át. Ha megnézzük az első katonai felmérés során készült térképet, akkor látható, hogy a folyószabályozás előtt az élő Tiszától ma délre található Alcsi-sziget eredetileg a Tisza egyik félszigete volt, és a keletről, valamint délről északnyugatra haladó utak kénytelenek voltak a mai Szandaszőlősnél délről megkerülni a mai Holt-Tiszát. A folyószabályozást követően ez az ág kikerült az „élő” Tiszából; ma kedvelt kajakos-, kenus- és horgászóhely.
A felszíni vizek mellett a mélyben forró artézi vizekre is találtak, amelyek táplálják a Tisza Szálló és a Tiszaliget fürdőit, valamint a város több pontján ivóvizet is szolgáltatnak a lakosság számára.
Földtörténete Szolnok legmagasabb pontja, a Beke Pál halma 101,3 m, Szandaszőlős külterületén található. Szandaszőlős alatt, mélyfúrások tanúsága szerint megközelítően 2 km mélységben helyezkedik el a medencealjzat. A terület alatti kéreg az európai táblából származik, kristályos, feltételezhetően kambrium előtti (mintegy 1 milliárd éves) keletkezési idejű. Legidősebb kőzetei a mecseki hasonló korú, de a felszínen levő kőzetekkel rokon képződmények. Későbbi korok emlékeként északkelet–délnyugati csapásirányban a mélyfúrások megtalálták a triász-jura korú mészköveket is a mélyben. A kréta és az idősebb harmadidőszak vulkanikus maradványokat és flis üledékeket hagyott maga után. Az idősebb harmadidőszakban Szolnok alatt újra flis üledékek, majd a harmadidőszak fiatalabb szakaszában vastag vulkáni kőzetrétegek jöttek létre. A harmadidőszak végén a feltöltődő Pannon-tenger hagyta hátra több száz méter vastag üledékeit. Ezek az üledékek plasztikus mivoltuknál fogva mintegy ráborulnak az idősebb medencealjzat domborzatára. Ezt követően folyóvízi, ártéri, tavi üledékek rakódtak le. A lösz vastagsága legfeljebb egy-két méter. Végül folyami homokot fújt ki a szél, ami Szolnok legtöbb pontján a felszínen vagy kissé a felszín alatt több méter vastagságban megtalálható. A fúrások artézi vizet találtak mintegy 900 m mélységben; jelenleg egy kút működik Szandaszőlősön. Szintén ismert mélységi fúrásokból földgáz jelenléte a város alatti kőzetrétegekben.
Megafauna a Tisza partján
bélyegkép|jobbra|316x316px|Gyapjas mamut foga
A paleolitikum utolsó szakaszában lerakódott folyami üledékekből hatalmas bölénykoponyák, alkalmanként mamutcsontok és más nagy emlősök maradványai kerültek elő a Tiszából. Gyakran kotróhálókban vagy egyszerű halászhálókban akadtak fenn, máskor a folyószabályozást kísérő munkálatoknál kerültek elő. A jégkorszak utolsó harmadában igazi szabadtéri „vadaspark” lehetett a mai Szolnok helyén, számos, mára kihalt nagy emlőssel, valamint olyan állatokkal, amelyek ma sokkal északabbra élnek (például jávorszarvas, rénszarvas).
A Tiszából kihalászott csontok között őslovak, gímszarvasok, mamutok, gyapjas orrszarvúk, őstulkok, óriásszarvasok, ősbölények maradványaira akadtak. Ezek az állatok nagy csapatokban, csordákban járták a folyó környékének erdős-rétes és füves pusztás élőhelyeit, illetve az egykori ligeterdőket. Egykor páratlanul gazdag volt az állatvilág a Tisza mentén. Az előkerült maradványok szerint ez a megafauna a jégkorszak utolsó szakaszában, a felső pleisztocénben élt. A Tiszában talált csontokból rekonstruálható fauna összetétele nagyjából olyan, mint amilyen az elmúlt 120-130 ezer évben élt itt.
A jégkorszak végén hatalmas csordákban vonultak a nagy testű állatok, pihenő- és táplálkozóhelynek használva a Tisza árterét. A jégkorszak legkésőbbi szakaszában a rénszarvasok csontjai kerültek elő a legnagyobb mennyiségben.
De nem csak állatok maradványai kerültek elő ebből a korból. A jégkorszak előtt a térség és a város későbbi kül- és belterülete már lakott volt. Az 1800-as években is előkerültek olyan leletek, amelyek az emberek paleolitikumi megtelepedését bizonyítják Szolnokon. Mamut-, gyapjasorrszarvú-, ősbölénymaradványok, mamutagyarból csiszolt csontpohár, illetve Tiszaörvénynél egy jávorszarvas agancsának rózsarészéből kifaragott csontpohár is előkerült. Ezek a leletek hazai és nemzetközi viszonylatban is rendkívül értékesnek és egyedülállónak mondhatóak.
bélyegkép|jobbra|356x356px|Óriásszarvas
Az alábbi jégkorszaki állatok csontjai kerültek elő (nem teljes a lista): Bison priscus (ősbölény) Alces alces (jávorszarvas) Bos primigenius (őstulok) Coelodonta antiquitatis (gyapjas orrszarvú) Mammuthus primigenius (gyapjas mamut) Megaloceros giganteus (óriásszarvas)
A Tiszából (számos darab a szolnoki Tisza-szakaszról származik) kerültek leletek a Magyar Állami Földtani Intézetbe, a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárába nagy számban. Az utóbbi gyűjteményben őriznek egy láncra vert mamutcombcsontot. A csontot az 1800-as évek elején Szolnok mellett halászták ki a Tiszából. Ezt követően a babonás emberek Pásztóra vitték, s a község elöljárói úgy döntöttek, hogy megvasalják. Védő amulettként vagy talizmánként kiakasztatták a község kapuja fölé.
Szép leletek láthatók még a Damjanich János Múzeumban, a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumban és a kalocsai Viski Károly Múzeumban, valamint a Tóth Mike-gyűjteményben. Jelenleg nem ismert a megafauna kihalásának pontos oka; az egyik lehetséges elmélet az ún. pleisztocén–holocén becsapódási esemény, ami a nagy testű állatok világméretű, gyors kihalását égitestbecsapódással kívánja magyarázni.
Története
bélyegkép|balra|295x295px|Újkőkori csonteszközök Szandaszőlősről bélyegkép|jobbra|304x304px|Újkőkori hálónehezékek Szandaszőlősről, Szajolról, Törökszentmiklósról
A késő paleolitikumtól a neolitikumig A terület a paleolitikumtól kezdve lakott volt. Az első ismert telepesek facölöpökre fektetett állatbőrökből készült, illetve náddal borított ideiglenes sátrakban lakhattak, amit a fennmaradt cölöplyukak is bizonyítanak. Fő vadászzsákmányuk előbb a mamut és a rénszarvas, majd szarvas, őz és vaddisznó lehetett. Fennmaradtak kőeszközeik is, amik fehér tűzkőből készültek, mikrolit technikával.
A neolitikum korából gyakran maradtak fenn halászati eszközök maradványai, mint hálónehezékek, horgok, ami az akkori emberek megélhetésében a halászat fontosságát mutatja. Általában agyagból készültek, mint azok a rituális szobrocskák, amelyek isteneket, bikákat és stilizált női alakokat formálnak. Szandszőlősön rábukkantak egy neolitikumi közösségre, amelynek tagjai már állandó jelleggel megtelepedtek a területen.
A mezolitikum emberei már állandó településeken laktak. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak; rekonstruált házbelsőt a Damjanich János Múzeumban láthatunk. A házak nagyrészt fából voltak. Használták már a szekeret is, ennek makettje is megmaradt. A gabonatárolásra nagy méretű cseréphombárokat használtak.
A bronzkortól a késő vaskorig
A bronzkor idején új népcsoportok érkeztek a Kárpát-medencébe. A Szolnokhoz közeli Tószeg határában álló Kucorgó-halom vagy tell helyén egy kiterjedt település állt; a házak anyagából vastag vályogrétegek halmozódtak fel. Az ekkori emberek lovat, disznót, juhot és szarvasmarhát tartottak és kagylót gyűjtögettek a folyóból. A leletek között bronzeszközök, kardok, szívkagyló-maradványok is előfordulnak, ami távolsági kereskedelem meglétére utal.
A rómaiak nem tudtak katonai állásokat kialakítani az Alföld területén, ezért az ókorban szkíták, kelták, szarmaták éltek a területen. A leletek alapján a vaseszközök megmunkálását és azok használatát, illetve a fazekasmesterséget, valamint a korongozást a szkíták honosították meg Szolnok környékén.
Szolnokon és közvetlen környezetében számos szkíta kori lelőhelyet találtak. Ilyen volt például a Zagyva-gát építésekor fellelt településmaradvány, ahol edénytöredéket, Szandaszőlősön pedig egy bögrét találtak.
A szkítákat a kelták követték. A kelták fegyverzetéből vaskardok és pajzsok köldökdíszei, valamint lószerszámok vas alkatrészei maradtak ránk.