Károlyi Amy (eredeti neve: Károlyi Amália Mária Franciska) (Budapest, 1909. július 24.Születési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári születési akv. 1801/1909. folyószáma alatt. – Budapest, 2003. május 29.) József Attila-díjas magyar költő, műfordító. 1946-tól Weöres Sándor Kossuth-díjas író felesége volt.

Életpályája Értelmiségi családban nevelkedett, Budapesten magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, később Bécsben tanult. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

Költészete 1940-ben első verseit Babits Mihály közölte a Nyugatban. Korai kötetei mesék (A kislány, aki fütyülni tudott, 1941) és verses képeskönyv (Cili cica kalandjai, 1946); később is szívesen írt gyermekkönyveket, Weöres Sándorral közösen is (Tarka forgó, 1958; Hetedhét ország, 1975). Lírája A harmadik ház (1965) című kötetében mutatta meg önálló arculatát. A kozmikus és mitologikus távlatot a mindennapi élet részleteinek megfigyelésével ellenpontozza; tömör, intellektuális stílusába játékos elemek keverednek. A Kulcslyuk-lírával (1977) kezdődő korszakában új kötetkompozíciót alakított ki, a lírai montázst, amely idézetekből, aforizmákból és reflexiókból, verses vagy prózai rövidebb-hosszabb szövegekből, ezek kombinációjából áll; ugyanakkor nem szakít a költészet létértelmezésként, világmagyarázatként való felfogásával (Egy marék por, 1988). Válogatott műfordításainak a Vonzások és viszonzások (1975) beszédes címet adta; a szellemi rokonság jegyében fordította le Emily Dickinson válogatott írásait (1978). Esszéket, emlékezéseket tett közzé (Születésem története, 1984); Moldován Domokossal szerkesztette a Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben (1985) című kiadványt.

Magánélete 1946-ban férjhez ment Weöres Sándorhoz.

bélyegkép|jobbra|250px| Károlyi Amy és férje, Weöres Sándor sírja Budapesten. Farkasréti temető: 9/1-1-182/184. Holdas György szobrászművész alkotása (1989)

Művei bélyegkép|jobbra|250px|Károlyi Amy és Weöres Sándor emléktáblája egykori lakhelyén, a Törökvész út 3/c szám alatt A kislány, aki fütyülni tudott (mese, 1941) Cili cica kalandjai (verses, képeskönyv, 1946) Körhinta (mesék, 1947) Szegezzetek a földhöz, csillagok (versek, 1947) Pomádé király új ruhája, librettó, rádiójáték és vígopera Ránki György zenéjével (1953 előtt) Tik-Tak (verses képeskönyv, 1955) Hófehérke és a hét törpe; Grimm meséje nyomán; Művelt Nép, Budapest, 1956 (Bábszínpad) Holdistennő (versk, 1957) Weöres Sándor–Károlyi Amy: Tarka forgó. 120 vers az év tizenkét hónapjára; ill. Szántó Piroska; Magvető, Budapest, 1958 A harmadik ház (versek, 1965) Anti-mennyország (1969) -talan, -telen (összegyűjtött versek, 1972) Pakli kártya (versek, 1974) Hetedhét ország (gyermekkönyv, Weöres Sándorral, 1975) Vonzások és viszonzások. Versfordítások; Magvető, Budapest, 1975 Kulcslyuk-líra (versek, prózák, 1977) Emily Dickinson válogatott írásai. Károlyi Amy fordításai és tanulmányai; Magvető, Budapest, 1978 A nyúl feje (versek, 1979) Két kis bunda bandukol (versek, 1980) Vers és napló (versek, 1981) Nincs út Avilába (versek, 1982) Születésem története (visszaemlékezések, tanulmányok, 1984) Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben (Moldován Domokossal, 1985) A szobrok elindulnak (versek, 1986) "Szívem nagyon forró kezd lenni...". Karay Ilona hagyatéka; tan. Weöres Sándor, Károlyi Amy, sajtó alá rend., összeáll. Tüskés Tibor; Baranya megyei Könyvtár, Pécs, 1987 (Pannónia könyvek) Egy marék por (versek, prózák, 1988) Bezárt ház (versek, 1989) Requiem élőkért (versek, 1990) Mindenért mindent (versek, 1992) Weöres Sándor titkai. Károlyi Amy és Weöres Sándor kéziratos verseskönyve, 1947-1948; szerk., előszó, jegyz. Szigethy Gábor; Cserépfalvi, Budapest, 1993 Tollrajzok; rajz. Weöres Sándor, szerk. Szántó Tibor, előszó Kovács Sándor Iván; Philobiblon, Budapest, 1995 A tű foka (versek, 1996) A lét határa (versek, 1997) Euridiké hallgatása (versek, 1997) Látkép visszafele (2000) Hazatérés. Válogatott versek; vál., szerk. Steinert Ágota; Argumentum, Budapest, 2004 XX. századi zsoltár; összeáll. Steinert Ágota; Tericum, Budapest, 2009 Weöres Sándor–Károlyi Amy: Macskaszerenád; vál., szerk. utószó Steinert Ágota, ill. Orosz István; Helikon, Budapest, 2017

Műfordításai Vonzások és viszonzások (válogatott műfordítások, 1975) Emily Dickinson válogatott írásai (1978) Emily Dickinson válogatott írásai. Károlyi Amy fordításai és tanulmányai; 2. bőv. kiad.; Magvető, Budapest, 1981 Han-san: A bölcs vigyor (versek, 1997)

Emlékezete

Nevét viseli az 576793 Károlyiamy kisbolygó.

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk

[ Kortárs magyar írók] Kortárs Irodalmi Adattár Magyar katolikus lexikon Amy Adatlapja a Magyar Művészeti Akadémia honlapján Életrajza, versei műfordításokban Bábel Web Antológia Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben; összeáll. Károlyi Amy, képanyag összegyűjt., vál. Moldován Domokos; Magvető, Budapest, 1984 Halmai Tamás: "Ha angyalt látsz vendégül...". Károlyi Amy költői világa; Inter-Iku, Budapest, 2022 (Iku-tár)

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar nők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1909-ben született személyek Kategória:2003-ban elhunyt személyek Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei