bélyegkép|jobbra|300px|Francisco Rizi: Autodafé a madridi Plaza Mayorban, 1680. június 30. A kép a spanyol inkvizíció egyik legismertebb nyilvános szertartását ábrázolja. bélyegkép|jobbra|300px|Francisco de Goya: Az inkvizíció törvényszéke. A 19. századi spanyol liberalizmus és a felvilágosodás utáni inkvizícióellenes képalkotás fontos művészeti példája.
A spanyol inkvizíció (spanyolul: Tribunal del Santo Oficio de la Inquisición, magyarul kb. „az Inkvizíció Szent Hivatalának Törvényszéke”) a spanyol monarchia területén működő, egyházi jellegű, de erős királyi ellenőrzés alatt álló bírósági intézmény volt. Létrehozását IV. Szixtusz pápa 1478-ban engedélyezte I. Izabella kasztíliai királynő és II. Ferdinánd aragóniai király kérésére. A törvényszék célja eredetileg a megkeresztelt, de a korabeli hatóságok szerint korábbi vallásukhoz titokban visszatérő vagy azt tovább gyakorló új keresztények – főként zsidó származású conversók és később moriszkók – vallási ügyeinek vizsgálata volt.
A spanyol inkvizíciót meg kell különböztetni a középkori inkvizíciótól, a portugál inkvizíciótól és a római inkvizíciótól. A középkori pápai inkvizíció az Ibériai-félsziget egyes területein már korábban is jelen volt, különösen Aragóniában, de a 15. század végén létrejött spanyol intézmény új típusú volt: egyszerre kapcsolódott a katolikus egyházi joghoz, a királyi államépítéshez, a Reconquista lezárásához, a vallási egység korabeli eszményéhez és az újonnan egyesülő monarchia politikai központosításához.
A spanyol inkvizíció hatásköre elvileg csak megkeresztelt személyekre terjedt ki. Nem keresztény zsidók és muszlimok mint ilyenek nem tartoztak az inkvizíciós bíróságok alá, hacsak nem keresztelkedtek meg, és ezután gyanúsították őket judaizálással, iszlám szokások titkos gyakorlásával vagy más, a korabeli katolikus hitfelfogás szerint eretneknek minősített cselekménnyel. Ez a különbségtétel különösen fontos a zsidók 1492-es kiűzésének, a muszlimok kényszerű áttérésének és a moriszkók későbbi sorsának értelmezésénél: ezekben az ügyekben a monarchia, az egyházi vezetés, a helyi társadalmi feszültségek és az inkvizíció egymással érintkező, de nem azonos szerepet játszottak.
A törvényszék 1480-tól kezdve működött ténylegesen, elsőként Sevillában, majd hálózata fokozatosan kiterjedt Kasztíliára, Aragóniára, Valenciára, Katalóniára, Navarrára, Szicíliára, Szardíniára, valamint a spanyol gyarmatbirodalom egyes területeire. Az amerikai kontinensen külön törvényszékek működtek Mexikóban, Limában és Cartagenában.
Az intézmény 1834-ben szűnt meg véglegesen. Működésének több mint három és fél évszázada alatt jelentős szerepet játszott a spanyol vallási, társadalmi, politikai és kulturális életben. Megítélése a 16. századtól kezdve erősen vitatott volt. A protestáns és később liberális-antiklerikális irodalomban a spanyol inkvizíció a vallási türelmetlenség egyik fő jelképe lett; a spanyol és katolikus apologetikus irodalom viszont gyakran a korszak állami önvédelmi és jogi intézményeként értelmezte. A 20–21. századi levéltári kutatások a korábbi túlzó képet jelentősen árnyalták: az intézmény valóban alkalmazott kényszert, börtönt, vagyonelkobzást, kikényszerített vezeklést, kínvallatást és halálos ítéleteket, de a halálos ítéletek száma és aránya jóval alacsonyabb volt a 19. századi polemikus becsléseknél.
Elnevezés és jogi természet
A spanyol elnevezés, Tribunal del Santo Oficio de la Inquisición, a „Szent Hivatal” bíróságára utal. A kifejezésben az inquisición a latin inquisitio szóból ered, amely vizsgálatot, kinyomozást, tudakozódást jelent. A spanyol intézmény a katolikus hit tisztaságát vizsgáló törvényszéknek tekintette magát, ugyanakkor működése a spanyol monarchia központosító politikájával szoros kapcsolatban állt.
A történészek eltérően határozzák meg jogi természetét. Formailag egyházi bíróság volt, mivel eretnekséggel, hitehagyással és a hitet érintő más bűncselekményekkel foglalkozott, bírái pedig többnyire egyházi személyek voltak. Ugyanakkor a spanyol inkvizíció nem egyszerűen a pápai középkori inkvizíció helyi folytatása volt. Létrejötte és működése a spanyol koronától függött: a főinkvizítor kinevezésében a pápa formális szerepet játszott, de a jelölés és az intézmény tényleges irányítása nagyrészt a királyi hatalomhoz kötődött.
Ezért a modern szakirodalomban gyakori meghatározás szerint a spanyol inkvizíció sajátos állami-egyházi hibrid intézmény volt. Vallási jogcímen járt el, de jelentős részben a spanyol monarchia politikai, társadalmi és igazgatási érdekeit is szolgálta. A kortárs pápaság és a spanyol korona között nem egyszer alakult ki feszültség a törvényszék jogkörei, az ítéletek elleni fellebbezések és az eljárási túlkapások miatt.
Történeti háttér
A három vallás Ibériája
A középkori Ibériai-félszigeten keresztények, muszlimok és zsidók hosszú ideig egymás mellett éltek. A gyakran használt convivencia fogalom ezt az együttélést jelöli, de a modern történetírás hangsúlyozza, hogy ez nem jelentett modern értelemben vett vallási egyenlőséget. A közösségek jogállása, adózása, politikai súlya és társadalmi szerepe korszakonként és területenként változott. Voltak békés együttélési formák, kulturális kölcsönhatások, vegyes gazdasági kapcsolatok, de voltak pogromok, kényszerhelyzetek és katonai-vallási konfliktusok is.
A Reconquista előrehaladtával a keresztény királyságok egyre nagyobb muszlim és zsidó népességet foglaltak magukba. A zsidók és muszlimok saját közösségi intézményekkel, jogi hagyományokkal és gazdasági szerepekkel rendelkeztek. A zsidó közösségek tagjai között voltak pénzügyi, kereskedelmi, orvosi, igazgatási és udvari szolgálatot ellátó személyek, ami időnként védettséget, máskor társadalmi irigységet vagy ellenségeskedést váltott ki.
A 14. század végétől Kasztíliában és Aragóniában súlyos zsidóellenes feszültségek alakultak ki. Az 1391-es pogromok és kényszerkeresztelések után jelentős számú zsidó vált kereszténnyé. Őket és leszármazottaikat nevezték conversóknak, új keresztényeknek vagy – ellenséges, sértő használatban – marranóknak. A conversók egy része ténylegesen keresztényként élt és beilleszkedett a társadalomba, másokat azonban azzal gyanúsítottak, hogy titokban továbbra is zsidó vallási gyakorlatokat követnek. A kérdés egyszerre volt vallási, társadalmi, gazdasági és politikai természetű.
A converso-kérdés
A spanyol inkvizíció közvetlen előzményei főként a conversók körüli vitákban kereshetők. A 15. században sok converso jelentős tisztségbe jutott a városokban, az udvarban, az egyházi adminisztrációban és a pénzügyekben. Ez a társadalmi emelkedés ellenérzést keltett az ókereszténynek tekintett csoportokban. A vallási gyanú és a társadalmi konkurencia egymást erősítette. Egyes szerzők a conversók elleni fellépésben elsősorban vallási motivációt, mások társadalmi-gazdasági konfliktust vagy proto-rasszista vértisztasági gondolkodást látnak.
A conversók helyzetét tovább bonyolította, hogy a keresztény hitre tért személyek a korabeli egyházjog szerint már a keresztény közösség tagjai voltak. Ha tehát korábbi vallásukhoz tértek vissza vagy annak egyes szokásait titokban gyakorolták, azt a hatóságok nem külső vallási különbségként, hanem eretnekségként vagy hitehagyásként értelmezték. A spanyol inkvizíció elsődlegesen nem a zsidó vallású személyek, hanem a megkeresztelt és eretnekséggel gyanúsított conversók ügyeiben járt el.
Megalapítása
IV. Szixtusz bullája
1478. november 1-jén IV. Szixtusz pápa Exigit sincerae devotionis affectus kezdetű bullájával engedélyezte Ferdinánd és Izabella számára, hogy Kasztíliában inkvizítorokat nevezzenek ki. A lépést a királyi pár azzal indokolta, hogy a megkeresztelt, de titokban zsidó vallási gyakorlatokkal gyanúsított személyek ügyeit hatékonyabban kell vizsgálni. Az első inkvizítorokat 1480-ban nevezték ki, és az első működő törvényszék Sevillában kezdte meg tevékenységét.
A sevillai kezdeti időszak különösen kemény volt. A források szerint sok converso menekült el a városból vagy környékéről. A korai krónikások magas számokat közöltek a kivégzésekről és a vezeklésre kötelezettekről, de ezek a számok gyakran pontatlanok, és a modern történészek óvatosan kezelik őket. A levéltári kutatás alapján valószínű, hogy a legvéresebb időszak a 15. század utolsó és a 16. század első évtizedeire esett, a későbbi évszázadokban pedig a halálos ítéletek aránya jelentősen csökkent.
A főinkvizítori hivatal és a Suprema
1483-ban Tomás de Torquemada domonkos szerzetest nevezték ki főinkvizítorrá. Nevéhez fűződik az intézmény szervezeti megszilárdítása, az eljárási szabályzatok egységesítése és a törvényszékek hálózatának kiépítése. Torquemada történeti megítélése erősen vitatott. A polemikus irodalom gyakran a spanyol inkvizíció személyes megszemélyesítőjeként ábrázolja, míg a modern kutatás inkább az intézményi, királyi és társadalmi tényezők összefüggésében vizsgálja szerepét.
A központi irányító szerv a Consejo de la Suprema y General Inquisición, röviden a Suprema lett. Ez a tanács felügyelte a tartományi törvényszékeket, irányelveket adott ki, vizsgálta a jelentéseket, és a királyi adminisztráció részeként működött. A Suprema révén a spanyol inkvizíció a 16. századra az egyik legjobban dokumentált kora újkori bírósági intézménnyé vált.
Szervezete
A spanyol inkvizíció központi és helyi szervekből állt. A rendszer élén a főinkvizítor állt, aki a pápai felhatalmazás alapján, de a spanyol korona támogatásával és politikai környezetében működött. A Suprema a madridi udvar közelében alakította ki irányító szerepét.
A helyi törvényszékek élén inkvizítorok álltak. Mellettük ügyészek, jegyzők, börtönfelügyelők, teológiai szakértők, jogászok és világi segítők dolgoztak. A calificadores teológiai szakértőként értékelték, hogy egy kijelentés vagy cselekmény eretnekgyanúsnak minősül-e. A familiares világi segítők voltak, akik a törvényszékek társadalmi beágyazottságát és végrehajtó képességét erősítették. Szerepük régiónként eltérő volt, és a modern kutatás óvatosan kezeli azt a régebbi képet, amely őket mindenütt állandó besúgóhálózatként ábrázolta.
A törvényszékek fontosabb központjai közé tartozott Sevilla, Córdoba, Toledo, Valladolid, Zaragoza, Valencia, Barcelona, Granada, Cuenca, Murcia, Llerena, Logroño és később Madrid. A birodalmi területeken Szicília, Szardínia és az amerikai gyarmatok egyes városai is külön jogi és szervezeti kapcsolatban álltak a spanyol rendszerrel.
Hatáskör és célpontok
Conversók és judaizálás
A spanyol inkvizíció első nagy célpontja a converso közösség volt. A vádak között szerepelt a szombat megtartása, bizonyos étkezési szokások követése, zsidó ünnepek titkos megülése, héber vagy zsidó imák használata, illetve a keresztény szentségek színlelt elfogadása. A modern történészek között vita van arról, hogy a vádak mekkora része tükrözött tényleges kripto-zsidó vallásgyakorlatot, és mekkora része származott társadalmi rivalizálásból, feljelentésekből vagy kényszerhelyzetből.
A korai üldözések különösen Andalúziában, Toledóban, Ciudad Realban és más kasztíliai központokban voltak intenzívek. A 16. század elejére a conversók elleni első nagy hullám mérséklődött, de a kérdés később is visszatért, főként a portugál új keresztények Spanyolországba áramlása után.
Zsidók kiűzése 1492-ben
1492-ben Ferdinánd és Izabella kiadta a zsidók kiűzéséről szóló rendeletet. A rendelet választás elé állította a zsidó vallású lakosságot: vagy felveszik a kereszténységet, vagy elhagyják a királyság területét. A döntés nem azonos magával az inkvizíciós ítélkezéssel, mivel a zsidók mint meg nem keresztelt személyek nem tartoztak az inkvizíció rendes joghatósága alá. A rendelet azonban szorosan kapcsolódott az inkvizíció működéséhez, mert a hatóságok szerint a zsidó közösségek jelenléte elősegítette a conversók visszatérését korábbi vallási gyakorlataikhoz.