Ágh István (született Nagy) (Iszkáz, 1938. március 24. – Budapest, 2025. október 19.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító. Nagy László öccse. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja (1992), a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Élete bélyegkép|200px|left|Az 1988-as Szép versek antológiában (Kecskeméti Kálmán felvételén) Szülei Nagy Béla és Vas Erzsébet. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Tapolcán járt gimnáziumba 1952–1956 között. Érettségi vizsgája után az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–könyvtár szakán folytatott tanulmányokat, 1961-ben szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet és okleveles könyvtáros diplomát.
Először könyvtárosi pályára lépett, majd folyóirat-szerkesztőként dolgozott. 1961–62-ben az építők szakszervezetében, majd 1969-ig a Népművelési Intézetben könyvtáros. Tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak. (1967–68-ban tanulmányúton járt Jugoszláviában, Macedóniában. 1968–1970 között a Munka című folyóirat kulturális rovatának vezetője. 1971-től szabadfoglalkozású író. 1975-ben az Új Írás versrovatvezetője. 1985–1990 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa irodalmi publicisztikára. 1992-től volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1997 óta a Hitel c. folyóirat munkatársa volt. A közbeeső időszakokban szellemi szabadfoglalkozású író. A 2008-ban alapított Bella István-díj, illetve a 2000-ben alapított Zelk Zoltán-díj kuratóriumának tagja.
Első verskötete 1965-ben jelent meg. Azóta több mint tucatnyi új verses- és három válogatott kötete látott napvilágot. Versei a peremlétet világítják meg szürrealisztikus képgazdagsággal, több verstípusa van: dal, többszólamú kompozíció és mozaik vers. Gyermekversei Krumplinyomó huszár (1977) című kötetében olvashatók. Versei gyakran jelentek meg a Kortársban, a Tiszatájban és más szépirodalmi folyóiratokban. Prózája is több típust foglal magában, jegyzeteket, naplókat, szociografikus írásokat, tárcákat, kritikákat, portrékat, s önéletrajzi forrásokból táplálkozó műveket, melyek testvérének, Nagy Lászlónak alakjára is rávilágítanak.
Bolgár, cseh, észt, finn, macedón, szerb, szlovén nyelvekből fordított verseket, amelyek különböző antológiákban olvashatók. Mile Nedelkoszki versei című kötete 1982-ben jelent meg, bátyjával, Nagy Lászlóval fordította. Miodrag Pavlović: Fényes és sötét ünnepek című kötetet fordította Ács Károllyal és másokkal (1988).
Ágh István a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapítója.
Magánélete
Első házasságát 1961-ben Lángh Zsuzsannával kötötte, ebből született Zsófia lánya (1962). Ez a házassága válással végződött. Második felesége Széles Judit textilművész volt, tőle született Eszter nevű leánya (1972).
Művei bélyegkép|250px|jobbra|2016
Versek Szabad-e énekelni (1965) Rézerdő (1968) A Mecsek-expressz ütemére (1968) A tündér megkötözése (1971) Jóslatok az újszülöttnek (1973) Jól vagy? (1977) Boldog vérem (1979) Napvilág (1981) Keseredik a föld héja (1984) Napló és tulipán (1987) Emberek éltek itt (1991) Évfordulók (1994) Mivé lettél (1998) A képzelet emléke (2000) Válogatott versek (2000) Semmi sem úgy (2003) A megtalált időből (2005) Hívás valahonnan (2011) Összegyűjtött versek I-II. (2013) Válasz hazulról. Versek; Nap, Bp., 2015 (Ágh István életműsorozat) Elvarázsolt ének; Nap, Bp., 2017 Szélcsend. Versek; Nap, Bp., 2020 Rekviem. Versek, Nap, Bp., 2023
Szociográfiák A madár visszajár (1973) Dani uraságnak (1984) Utolsó terelés az őszi legelőn (1989) Októberi fogadalom (2006) Dani uraságnak; 3. jav. kiad.; Nap, Bp., 2018 (Magyar esszék)
Ifjúsági ismeretterjesztő könyvek Üres bölcsőnk járása (1979) Hányat nézek a naptárban? (1980) Gyermekversek Krumplinyomó-huszár (1977) Meseregények Struga manó csöngölődzik (1982) Felekirály (1985) Parazsat evő paripa (1995) Három nap egy esztendő. Magyar népmesék; Nap, Bp., 2019 (Ágh István életműsorozat)
Kisregények Egymás mellett (1986) Regények Rókacsárda (1993) Családtörténetek, memoárok, beszélgetések Kidöntött fáink suttogása (1990) "Ha győzöm csodálkozással". Beszélgetések Ágh Istvánnal; vál. Ekler Andrea; Nap, Budapest, 2023 (Ágh István életműsorozat) Hatvan év öt tételben. Ágh István beszélgetése Domokos Mátyással, 1998. Nap, Bp., 2023 (Ágh István életműsorozat) Esszék Egy álom következményei (1983) Virágárok (1996) Ahogy a vers mibennünk (2000) Szavak honvágya. Esszék; Nap, Bp., 2013 (Magyar esszék) Elbeszélések Árokból jön a törpe (1997)
Díjai, kitüntetései József Attila-díj (1969, 1980) TOT-díj (1975) Ady-jutalomdíj (1978) A Móra Könyvkiadó Nívódíja (1979, 1980, 1981) Vas Megye Tanácsa Irodalmi Nívódíja (1984) Artisjus Irodalmi Díj (1986) A Magvető Könyvkiadó Nívódíja (1988) Kortárs-díj (1989) Kossuth-díj (1992) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994) Nagy Imre-emlékplakett (1993) Magyar Művészetért díj (1995) Az Év Könyve Jutalom (1997, 1998) Tiszatáj-díj (1999) Déry Tibor-díj (2005) Arany János-nagydíj (2007) Radnóti-díj (2008) Prima díj (2009) Győri Könyvszalon alkotói díj (2010)Győr megyei jogú város honlapja: X. Győri Könyvszalon - 2010. Balassi Bálint-emlékkard (2010) A Nemzet Művésze (2014) Kölcsey-emlékplakett (2016)MTI: Ágh István kapta a Kölcsey-emlékplakettet , hirado.hu - 2016. január 17. Magyar Örökség díj (2018) Újbuda díszpolgára (2019)https://ujbuda.hu/ujbuda/atadtak-a-legrangosabb-keruleti-elismereseket A Magyar Érdemrend középkeresztje (2023) Alföld-díj (2025) /posztumusz/https://alfoldonline.hu/2025/11/laudacio-agh-istvan-alfold-dijahoz/
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó [ Kortárs magyar írók]
További információk Körösi Zoltán: Sors és legendárium. Kortárs, 1990. Farkas László: Több szólamban. Új Írás, 1991.
Ágh István profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján , pim.hu Ágh István: Kidöntött fáink suttogása, dia.jadox.pim.hu Nézze vissza a Versmaraton 2019, 19:00 – 20:00 órás blokkját!, mediaklikk.hu
Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:Győri Könyvszalon alkotói díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Hetek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Alföld-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek