Az Észak- és Közép-amerikai, Karib-térség, azaz a (CONCACAF)-zóna 2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtezőjére mind a 35, FIFA-tagsággal is rendelkező labdarúgó-válogatottja jelentkezett. A selejtező első három helyen végzett csapatának automatikus részvételt biztosítottak, míg a 4. helyezett a dél-amerikai (CONMEBOL)-zóna 5. helyezett labdarúgó-válogatottjával egy interkontinentális pótselejtezőn keresztül mérkőzhetett meg az utolsó világbajnoki részvételt jelentő helyért.
A selejtező formája
Összesen négy fordulóból állt: két előselejtező körből, egy selejtező, majd végül egy döntő csoportkörből. Az első két előselejtező kör párosításait úgy alakították ki, hogy a harmadik fordulóban három, egyaránt négytagú, hasonló erősségű csoportot képezzenek. A harmadik forduló csoportköreinek első két helyezett csapata került a hatcsapatos döntő körbe, ahol körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A döntő csoportkör első három helyezett automatikusan résztvevője lett a világbajnokságnak, a negyedik helyezett pedig interkontinentális selejtezőt játszott a dél-amerikai-zóna (CONMEBOL) 5. helyezettje ellen a világbajnoki részvételt.
Kiemelés A kiemelést a 2007. májusi FIFA-világranglista alapján végezték, a selejtezők sorsolását 2007. november 25-én tartották a dél-afrikai Durbanban. Az "A" jelű kalapba kerültek a kiemelés szerint legerősebb csapatok, az "F" jelű kalapba pedig a kiemelés szerint legrosszabb helyen állók.
"A" kalap: A 3 legjobb csapat, akiket a legjobb helyeken emeltek ki a harmadik forduló csoportjaiban. "B" kalap: A következő 3 legjobb csapat, akiket a második helyen emeltek ki a harmadik forduló csoportjaiban. "C" kalap: A következő 6 legjobb csapat. "D" kalap: Saint Vincent csapata erőnyerő volt az első fordulóban ugyan, de sorsoláskor a legjobb 12 csapat közül kapott ellenfelet, mivel az első forduló előselejtezőiből feljutó csapatok száma páratlan (11).
"A" kalap(Erőnyerők a második fordulóba)(1.-3. helyezettek)"B" kalap(Erőnyerők a második fordulóba)(4.-6. helyezettek)"C" kalap(Erőnyerők a második fordulóba)(7.-12. helyezettek)"D" kalap(Erőnyerő a második fordulóba)(13. helyezett)"E" kalap(Előselejtező forduló)(14.-24. helyezettek)"F" kalap(Előselejtező forduló)(25.-35. helyezettek)
Mérkőzések 1. forduló
A 14.-35. helyig rangsorolt labdarúgó-válogatottakat párosították egymással oly módon, hogy minden egyes "E" kalapban lévő csapathoz (14.-24. helyezett) sorsoltak egy csapatot az "F" kalapból (25.-35. helyezett).
A csapatok kétszer mérkőztek meg egymással oda-visszavágós rendszerben, kivéve a következő három párosítás esetén, ahol csak egy mérkőzés döntött a továbbjutás sorsáról, mivel négy helyszín nem felelt meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) előírásainak: Puerto Rico – Dominikai Köztársaság (Puerto Ricóban, mivel a dominikai helyszín nem felelt meg az előírásoknak) Grenada – Amerikai Virgin-szigetek (Grenadában, mivel az amerikai Virgin-szigeteki helyszín nem felelt meg az előírásoknak) Montserrat – Suriname (Trinindad és Tobagóban, mivel egyik helyszín sem felelt meg a FIFA előírásainak).
A párosítások győztesei kerültek a második fordulóba, ahova a 13. helyen rangsorolt St. Vincent labdarúgó-válogatottját, a páratlan számú 1. fordulós csapat miatt erőnyerőként kiemelték.
A félkövéren írt csapatok a második fordulóba jutottak. 1. CsapatÖssz.2. Csapat1. mérkőzés2. mérkőzés Az 1. csoport előselejtező mérkőzései1 – 21 – 10 – 12 – 32 – 10 – 24 – 21 – 13 – 10 – 40 – 30 – 1 A 2. csoport előselejtező mérkőzései4 – 23 – 111 – 13 – 351 – 12 – 221 – 01 – 0 (h.u.) A 3. csoport előselejtező mérkőzései10 – 010 – 07 – 17 – 1316 – 012 – 04 – 040 – 30 – 10 – 2 1: Belize pályaválasztói jogán Guatemalát jelölte meg hazai mérkőzésének helyszínéül.
2: Mindkét mérkőzés a Bahama-szigeteken került megrendezésre, mivel a brit Virgin-szigeteki helyszín nem felelt meg a FIFA előírásainak.
3: A mérkőzést Trinidad és Tobagóban játszották, mivel egyik helyszín sem felelt meg a FIFA előírásainak.
4: A mérkőzést az Amerikai Egyesült Államokban rendezték, mivel az anguillai helyszín nem felelt meg a FIFA előírásainak.
5: Továbbjutott Bahama-szigetek „idegenben” lőtt több góllal.
2. forduló
A 2. fordulóba a páratlanság miatt kiemelt Saint Vincent, illetve az 1. forduló selejtező mérkőzéseinek győzteseit összepárosították az 1.-12. helyen kiemelt labdarúgó-válogatottakkal oly módon, hogy a kialakított 12 párosítást három, egyaránt négy párosítást számláló csoportra bontották. Az "A" és "B" kalapból minden ilyen csoportba egy-egy csapatot sorsoltak.
A párosítások csapatai oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással, a győztesek alkotják majd a 3. forduló egyes csoportjait.
1. csapatÖssz.2. csapat1. mérkőzés2. mérkőzésAz 1. csoport selejtező mérkőzései9 – 08 – 01 – 09 – 16 – 03 – 113 – 21 – 22 – 03 – 83 – 40 – 4A 2. csoport selejtező mérkőzései0 – 90 – 220 – 713 – 07 – 06 – 036 – 24 – 02 – 21 – 70 – 341 – 4A 3. csoport selejtező mérkőzései2 – 52 – 20 – 33 – 11 – 02 – 12 – 31 – 01 – 31 – 00 – 01 – 0
1: Saint Lucia hazai mérkőzését az Amerikai Egyesült Államokban rendezte. 2: Belize hazai mérkőzését az Amerikai Egyesült Államokban rendezte.Mexico-Belize World Cup qualifier moved to Houston (Sports Illustrated ) Elérés: 2008. április 24. 3: Mindkét mérkőzést Jamaicán játszották, mivel a bahama-szigeteki Thomas Robinson Stadion nem felelt meg a FIFA stadionokkal szemben támasztott követelményeinek.Home Advantage? (Jamaica Observer) Elérés: 2008. április 24. 4: Felcserélt pályaválasztói jog, sorsolás szerint az első mérkőzést Kanadában játszották volna.Opener Against Saint Vincent & the Grenadines Moved , The Voyageurs; 2008-01-10.
3. forduló
A 2. forduló párosításainak győztesei alkották a 3. forduló csoportjait. Mindenhárom csoportban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg a válogatottak egymással. A csoportok első két helyen végzett csapata került a döntő csoportkörbe.
A 3. forduló hivatalos mérkőzésnapjai a következők: 2008. augusztus 20. 2008. szeptember 6. 2008. szeptember 10. 2008. október 11. 2008. október 15. 2008. november 19.
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. forduló: Döntő csoportkör
A 3. forduló csoportjainak győztesei és második helyezett labdarúgó-válogatottjai alkották a döntő kör hatos csoportját, ahol a csapatok körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. Az első három helyezett csapat a világbajnokság automatikus résztvevője lett, a 4. helyezettnek interkontinentális pótselejtezőt kellett játszania a dél-amerikai zóna 5. helyezett csapata ellen.
A döntő csoportkör mérkőzésnapjai a következők voltak:
2009. február 11. 2009. március 28. 2009. április 1. 2009. június 6. 2009. június 10.A Costa Rica – Egyesült Államok mérkőzés időpontját előrehozták 2009. június 3-ára, mivel június 10-én az észak-amerikai csapat a 2009-es konföderációs kupán vett részt. 2009. augusztus 19. 2009. szeptember 5. 2009. szeptember 9. 2009. október 10. 2009. október 14.
5. forduló: Interkontinentális pótselejtező
A döntő csoportkör 4. helyezett csapata, Costa Rica interkontinentális pótselejtezőt játszott a CONMEBOL-selejtezőcsoport 5. helyezett csapata, Uruguay ellen.
nyert összesítésben, ezzel kvalifikálta magát a világbajnokságra.
Góllövőlista
HelyJátékosÖssz.Fordulónként 1. f. 2. f. 3. f. 4. f. sel.1 Rudis Corrales66011X2 Carlos Pavón7—007Q Luton Shelton7—52XX4 Ali Gerba6—42XX Bryan Riuz6—1320 Eliseo Quintanilla61212X Carlos Ruiz6—42XX Carlo Costly6—015Q Jozy Altidore6—015Q10 Celso Borges5—0230 Wensley Cristoph5203XX Clint Dempsey5—221Q
Magyarázat —: Nem játszott X: Kiesett Q: Csapata kvalifikálta magát a vb-re, így nem játszott a selejtezőkben
4 gólosok
Álvaro Saborío Michael Bradley Brian Ching Landon Donovan
Ricky Charles David Suazo Roberto Linares
Ronald Cerritos Rodolfo Zelaya Keon Daniel
3 gólosok
Armando Alonso Jason Roberts Ramón Núñez Fernando Arce
Cuauhtémoc Blanco Jared Borgetti Andrés Guardado Pável Pardo
Carlos Vela Shawn Hasani Martin Cliston Sanvliet Dwight Yorke
2 gólosok
Kerry Skepple Deon McCauley Devaun Degraff John Barry Nusum Anadale Williams Alejandro Alpízar Walter Centeno Andy Furtado Froylan Ledezma Roy Myrie Victor Núñez Alonso Solís DaMarcus Beasley Carlos Bocanegra Conor Casey
Charlie Davies Mario Rafael Rodríguez Gonzalo Romero Abner Trigueros Julio César de León Amado Guevara Wilson Palacios Deon Burton Marlon King Dwayne De Rosario Jaime Colomé Jeniel Márquez Jaine Valencia Omar Bravo Guillermo Franco
Peter Villegas Cristian Castillo Julio Enrique Martínez Osael Romero William Antonio Torres Kenwin McPhee Raydell Schuurman Russell Latapy Kerry Baptiste Carlos Edwards Cornell Glenn Russell Latapy Stern John Kenwyne Jones
1 gólosok
Okeem Challenger George Dublin Gayson Gregory Tyio Simon Teran Williams Michael Bethel Demont Mitchell Lesly St. Fleur Dwayne Stanford Rashida Williams Harrison Roches Elroy Smith Tyrell Burgess Kwame Steede Rohan Lennon Randall Azofeifa Junior Diaz Freddy Fernández Pablo Herrera Barrantes Richard Pacquette Freddy Adu Ricardo Clark Kenny Cooper Frankie Hejduk Eddie Johnson Eddie Lewis Oguchi Onyewu Byron Bubb Dorset Langiagne Patrick Modeste Shane Rennie Jose Manuel Contreras
Carlos Eduardo Gallardo Marco Pappa Nigel Codrington Frantz Bertin Brunel Fucien Leonel Saint-Preux Alain Vubert Anton Jongsma Tyronne Loran Angelo Zimmerman Walter Martinez Hendry Thomas Melvin Valladares Omar Cummings Omar Daley Ricardo Fuller Ricardo Gardner Ian Goodison Tyrone Marshall Demar Phillips Andy Williams Marshall Forbes Allean Grant Julián de Guzmán Andrew Hainault Issey Nakajima-Farran Tomasz Radzinski Adrian Serioux Leonel Duarte Hensy Muñoz Allianni Urgelles
Nery Castillo Israel Castro Giovani Dos Santos Jonny Magallón Rafael Márquez Francisco Palencia Óscar Rojas Miguel Sabah Carlos Salcido Matías Vuoso Vladimir Farrell José Luis Garcés Luis Tejada Chris Megaloudis Orlando Mitchum Gerard Williams Titus Elva Gilbert Nyhime Marlon James Luis Alonso Anaya Cesar Larios Carlos Romeo Monteagudo Emerson Umaña Kenzo Huur Melvin Valies Germaine Van Dijk Cleon Wondel Darryl Roberts Collin Samuel Hayden Tinto Gavin Glinton David Lowery
Öngólosok
Dwight Ferguson (Grenada ellen) Dario Sierra (Antigua és Barbuda ellen) Daryl Ferguson (USA ellen)
Tervor Lennen (Mexikó ellen) Eugene Martha (Haiti ellen) Ricardo Osorio (Honduras ellen)
Marvin González (Mexikó ellen) Marlon Felter (Salvador ellen) Derrik Garden (Salvador ellen)
Jegyzetek
CONCACAF Kategória:CONCACAF