bélyegkép|jobbra|250px|Entelodontidae sp. koponya
Az Entelodontidae az emlősök (Mammalia) osztályába és a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe tartozó fosszilis család.
Megjelenésük Eme család tagjai, óriási, disznószerű ragadozó életmódot folytató, illetve dögevő állatok voltak. Egyes fajok marmagassága több mint 2 méter volt, és tömegük elérhette a 350 kilogrammot, de agyuk, csak narancs méretű volt. A legnagyobb képviselők az észak-amerikai Daeodon shoshonensis és az eurázsiai Paraentelodon intermedium voltak, mindkettőnek a marmagassága 210 centiméter volt.Walking_With_Beasts#.22Land_of_Giants.22|Walking With Beasts, episode 3 A család tagjai, óriási koponyáik és állkapcsaik segítségével csontokat tudtak szétzúzni, de biztos, hogy ettek növényi eredetű táplálékot is. A maradványok azt mutatják, hogy agresszív állatok voltak, egymással szemben is, mert csontjaikon fajtársaik fogazatának a nyoma látható. Pofájukon elcsontosodott dudorok voltak, melyek védték a könnyen sebezhető helyeket, mint a szemet és az orrt, de az is lehet, hogy ezekre erős állkapocsizmok kapcsolódtak vagy csak egyszerűen a párkeresésben játszottak szerepet, mivel a hímeké nagyobb volt, mint a nőstényeké. Hatalmas, tömzsi testükhöz képest, lábaik rövidek, de karcsúak voltak. Mint minden párosujjú patásnak, ezeknek az állatoknak is csak a két középső ujja érte a földet, a két szélső elcsökevényesedett. M. Mendoza, C. M. Janis, és P. Palmqvist őslénykutatók csak egy példánynak próbálták megállapítani a testsúlyát; a következő adatot kapták: 420,7 kilogramm.M. Mendoza, C. M. Janis, and P. Palmqvist. 2006. Estimating the body mass of extinct ungulates: a study on the use of multiple regression. Journal of Zoology 270. Az állatok fogazata hatalmas szemfogakból, nehéz metszőfogakból, és egyszerű, de erős őrlőfogakból tevődött össze.
Életmódjuk A családba tartozó állatok egyaránt kedvelték az erdőket és a füves pusztákat. Az oligocén kortól a korai miocénig, ők voltak az északi félteke csúcsragadozói. Az Entelodontidaek nagy testű állatokra vadásztak, mint amilyenek az Eporeodon major és Poebrotherium wilsoni voltak, ezeket hatalmas állkapcsaikkal ölték meg. A zsákmányolt állatok mellett dögöket, növényeket és gyökereket is ettek. Néhány, velük kortárs, más állat faj csontján megtalálhatók az Entelodontidae fognyomok. Mint a mai disznófélék (Suidae), amelyekkel távolabbi rokonságban állnak, mindenevők voltak, de a rokonoktól eltérően az Entelodontidae-fajok inkább a húsevést kedvelték. Testfelépítésük megengedte, hogy könnyen vadászhassanak, a dögevésre és a növényi táplálékra csak a szárazság idején került sor. Egyes faj rejtekhelyet készített magának, ilyen volt az Archaeotherium is, amelynek rejtekhelyén néhány korai teveféle maradványt találtak.
Lelőhelyek Entelodontidae családhoz tartozó maradványokat találtak Ázsia, Európa és Észak-Amerika területein. Az Entelodontiae család körülbelül 37,2-15,97 millió évvel ezelőtt élt, az eocén vége felétől egészen a miocén közepéig.
Rendszertani besorolásuk Az Entelodontidae nevet Richard Lydekker alkotta meg; 1910-ben GregoryFull reference W. K. Gregory. 1910. The orders of mammals. Bulletin of the American Museum of Natural History 27:1-524 Nonruminantia alrendbe helyezte a családot. 1998-ban LucasS. G. Lucas, R. J. Emry, and S. E. Foss. 1998. Taxonomy and distribution of Daeodon, an Oligocene-Miocene entelodont (Mammalia: Artiodactyla) from North America. Proceedings of the Biological Society of Washington 111(2):425-435 a párosujjú patások közé, míg 2005-ben Boisserie az Entelodontoidea öregcsaládba sorolta az Entelodontidae családot. Mára ez az öregcsalád fel lett számolva, helyette ezt a családot a Cetancodontamorpha nevű csoportba sorolták be; a legközelebbi rokonuknak, nem a mai disznóféléket tartják, hanem az egykoron más emlősrendbe besorolt Andrewsarchus mongoliensis-t tekintik.W. K. Gregory. 1910. The orders of mammals. Bulletin of the American Museum of Natural History 27:1-524S. G. Lucas, R. J. Emry, and S. E. Foss. 1998. Taxonomy and distribution of Daeodon, an Oligocene-Miocene entelodont (Mammalia: Artiodactyla) from North America. Proceedings of the Biological Society of Washington 111(2):425-435
Rendszerezés A családba az alábbi 8 nem tartozik:
Archaeotherium Leidy, 1850 - késő eocén-késő oligocén; Észak-Amerika, Eurázsia Brachyhyops Colbert, 1937 - késő eocén; Észak-Amerika, ÁzsiaColbert, E.H. (1937). Notice of a new genus and species of Artiodactyl from the Upper Eocene of Wyoming. American journal of Science, Series 5, 33: 473-474Colbert, E.H. (1938). Brachyhyops, a new bunodont artiodactyls from Beaver Divide, Wyoming: Annals of the Carnegie Museum. Vol. 27. 87-108Lucas, S.G., Emry, R.J. (2004). The entelodont Brachyhyops (Mammalia, Artiodactyla) from the upper Eocene of Flagstaff Rim, Wyoming. New Mexico Museum of Natural History and Science Bulletin, no. 26, p. 97-100Wang, B.-Y., Qiu, Z.-X. (2002). A new species of Entelodontidae (Artiodactyla, Mammalia) from the late Eocene of Nei Mongol, China. Vertebrata PalAsiatica, vol. 40, p. 194-202 (in Chinese with English summary) Cypretherium Foss, 2007 - késő eocén; Kanada Daeodon Cope, 1878 - középső oligocén-kora miocén; Észak-Amerika Entelodon Aymard, 1846 - típusnem; késő eocén-kora oligocén; Eurázsia Eoentelodon Chow, 1958 - késő eocén; Kína Paraentelodon Gabunia, 1964 - késő oligocén-kora miocén; Ázsia Proentelodon Vislobokova, 2008 - késő eocén; Mongólia
Jegyzetek
Források WALKING WITH BEASTS review by Karen Marais https://web.archive.org/web/20100523065556/http://www.abc.net.au/beasts/factfiles/factfiles/entelodont.htm Video, images & sound https://web.archive.org/web/20080116160220/http://cdm.lib.uiowa.edu/cdm4/item_viewer.php?CISOROOT=%2Fgeoscience&CISOPTR=34&REC=1 Entelodont Skeleton https://web.archive.org/web/20080214103726/http://www.keltationsart.com/Daeodon.htm https://web.archive.org/web/20040819204149/http://www.avph.hpg.ig.com.br/dinohyus.htm Paleobiology Database Aymard, A., 1846. Essai monographique sur un nouveau genre de mammifère fossile trouvé dans la Haute-Loire, et nommé Entelodon. Annales de la Société d’Agriculture Sciences, Arts et Commerce du Puy.
Fordítás
Kategória:Emlőscsaládok Kategória:Ázsia állatvilága az eocénben Kategória:Európa állatvilága az eocénben Kategória:Észak-Amerika állatvilága az eocénben Kategória:Ázsia állatvilága az oligocénben Kategória:Európa állatvilága az oligocénben Kategória:Észak-Amerika állatvilága az oligocénben Kategória:Ázsia állatvilága a miocénben Kategória:Európa állatvilága a miocénben Kategória:Észak-Amerika állatvilága a miocénben Kategória:Fosszilis párosujjú patások