A túraautó-világbajnokság (World Touring Car Championship) az FIA irányítása alá tartozó autóverseny-sorozat volt, amelyet 1987 és 2017 között rendeztek meg, majd ezt követően nagyobb szabályváltoztatásokat követően egybeolvadt a TCR nemzetközi sorozattal és túraautó-világkupa (World Touring Car Cup) néven írták ki.
Történelem 1987 bélyegkép|balra|200px|Yvan Muller a Seattal 2007-ben Az FIA 1987-ben a túraautó-Európa-bajnokság (European Touring Car Championship) mellett párhuzamosan világbajnokság elindítására is kísérletet tett. A tradicionális európai versenyek mellett négy Európán kívüli helyszín kapott helyet a versenynaptárban, ezek Bathurst, Calder, Wellington és Fudzsi versenypályái voltak. A sorozat bemutatkozása katasztrofálisan sikerült, mind a BMW-vel, mind a Ford Sierrával futó csapatok autóit kizárták az évad adott versenyeit követően. Az Alfa Romeo a tengerentúli helyszínekre már el sem utazott. 1987-ben voltak ugyan szórakoztató versenyek, de a háttérben történt események miatt a sorozat teljesen komolytalanná vált. A versenyzők bajnokságát végül Roberto Ravaglia nyerte BMW M3-as versenygépével, a csapatok között a 7-es rajtszámú Eggenberger Texaco Ford végzett az első helyen a Ford Sierrával. Az 1987-es évet egyelőre nem követte újabb világbajnoki szezon, így a nemzetközi túraautózást 1988-ban már újra az ETCC képviselte.
1993–1995 Az 1990-es évek elejétől számos európai és Európán kívüli túraautós bajnokságban a Supertouring szabályoknak megfelelően bonyolították le a versenyeket. Látva a Supertouring népszerűségét, az FIA 1993-ban megrendezte az első túraautó-világkupát (World Touring Car Cup), amelynek helyszíne a történelmi monzai versenypálya volt. Az eseményre a világ minden pontjáról érkeztek versenyzők az országos bajnokságokból. Az első világkupa győztese a Ford Mondeóval versenyző Paul Radisich volt. Ezután még két alkalommal rendeztek világkupaversenyt. 1994-ben Donington Parkba látogatott a világkupa mezőnye, a verseny végén szintén Paul Radisich emelhette magasba a trófeát. Az 1995-ös világkupaversenyen az Audi Quattrót terelgető Frank Biela diadalmaskodott a Paul Ricard versenypályán. Az 1996-os világkupát az Red Bull Ringen a kevés jelentkező miatt lefújták, ezután nem tartottak ilyen versenyeket.
Autók 250px|bélyegkép|jobbra|Andy Priaulx és Yvan Müller 2007-ben Jelenleg öt gyártó képviselteti magát a sorozatban: a Volvo, a Chevrolet, a Citroën, a Honda és a Lada. A Honda 2013-ban lépett be újra a világbajnokságba a Honda Civic-kel, amellyel ettől az évtől a Zengő Motorsport is rajthoz állt. Az autót az olasz JAS Motorsport építette, a motort pedig a Honda fejlesztette. 2008-ban érkezett a sorozatba a Lada privát csapatként, majd 2009-ben a válság miatt kiszálltak, azonban 2013-ban újra indultak gyári csapatként a Lada Grantával. 2014-től csatlakozott a Citroën is a sorozathoz a Citroën C-Elysée-vel, így a Honda és a Lada mellett a Citroën szerepel még gyári csapatként a bajnokságban.
Magyarok a WTCC-ben A túraautó-világbajnokságon első magyarként Michelisz Norbert állt rajthoz a 2010-es esztendőben egy SEAT Leónnal, a magyar Zengő-Dension csapattal, és a szezon utolsó fordulójának (Macau) második versenyét megnyerve, a bajnoki összesítésben végül 9. lett. 2011-ben a Zengő-Dension csapat BMW 320 TC-vel állt rajthoz Belgiumban. A 2012-es szezonban a Zengő Motorsport már két autót nevezett, melyeket Michelisz Norbert és Wéber Gábor vezetett. Ebben az évben Michelisz Norbert nagyszerű rajttal megnyerte a Hungaroringen szervezett verseny második futamát, az év végén pedig megnyerte a független bajnokságot (Yokohama Independents' Trophy). A csapat 2013-ban márkát váltott, és azóta Honda versenyautóval állnak rajthoz. Michelisz 2016-ban a gyári Honda istállóhoz szerződött, helyén két fiatal, Ficza Ferenc és Nagy Dániel kapott bizonyítási lehetőséget. A 2014-es esztendőben Belgiumban Nagy Norbert a Campos Racing színeiben, egy TC2-es SEAT Leónnal állt rajthoz, az első futamon 20., a második futamon 18. helyen végzett, mindkétszer harmadik helyet szerezve a TC"-es autók versenyében. A 2017-es szezonban a Zengő Motorsport Nagy Dánielt és Szabó Zsoltot versenyeztette, míg Michelisz az utolsó futamig esélyes volt a világbajnoki címre, végül az összetett pontverseny második helyén zárt.
Szabálykönyv Super2000-es szabályzat
A Super2000-es Szabályzat értelmében a WTCC-ben csakis négyajtós, négyüléses személygépkocsiból átalakított versenyautók indulhattak, amelyeknek legkevesebb 4,2 méter hosszúnak kell lenniük. A gyártónak az adott típusból az előző 12 hónapban 2500 darabszámot kellett legyártania és darabot kellett értékesítenie. A versenyautóhoz kapcsolódó külső elemek elhelyezéséről az FIA technikai szabályzata külön rendelkezett. A motor maximális hengerűrtartalma 1600 cm³-es turbó lehetett, a megengedett legmagasabb fordulatszám a motor típusától függött: a négyhengeres típus esetén 8500, öthengeresek esetén 8750, hathengeresek esetén 9000-es maximális percenkénti fordulatszám volt megengedett. A motornak négy egymást követő versenyt kellett hiba nélkül teljesítenie. Amennyiben meghibásodás miatt ez a feltétel nem teljesült és cserére került sor, úgy a pilótát a rajtrácson tíz rajtpozícióval hátrébb sorolták. Tartalékautó használata nem volt megengedett. A szabályok kétféle váltótípust különböztettek meg: a hagyományos, ötsebességű H-váltót (régi BMW 320si) és a szekvenciális, hatsebességű váltót (Seat, Chevrolet, Honda, Lada, Volvo). Az üzemanyagot 10% 2. generációs bioüzemanyaggal keverték. Az autók között megengedettek voltak mind az első-, mind a hátsókerék meghajtásúak. Első kerék meghajtású volt a Chevrolet, a Ford, a Honda, a Seat és a Lada, hátsókerék meghajtású a BMW.
Pontozás
1987-ben az első tíz helyezett kapott pontot, 20-15-12-10-8-6-4-3-2-1 eloszlásban. A sorozat 2005-ös újraindításakor a Formula–1 pontrendszerét vették át, így az első nyolc szerezhet pontot. 2010-től ismét változott a pontrendszer, az első tíz helyezett kapott pontot, 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 elosztásban.
2017 részleges változást hozott: az egy hétvégén rendezett két futamból a Nyitó Verseny pontozása változatlan maradt, míg a Fő Verseny eddig kiosztott pontjait megnövelték, így az első tíz helyezett – a győztes versenyzőtől számítva – 30, majd 23-19-16-13-10-7-4-2-1 pontot kap. További újítás a pontozásban, hogy már az Időmérőn elért helyezések után is pontokat osztanak az első öt helyezettnek, így a leggyorsabb versenyzőtől számítva további 5-4-3-2-1 pontot szerezhetnek a versenypilóták.
PontozásÉv1.2.3.4.5.6.7.8.9.10. 1987 20 15 12 10 8 6 4 3 2 1 2005-2009 10 8 6 5 4 3 2 1 0 0 2010-2016 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 2017 Nyitó Verseny 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 Fő Verseny 30 23 19 16 13 10 7 4 2 1
Statisztika A túraautó-világbajnokság statisztikai adatai (pole pozíció, legtöbb győzelem stb) a 2005-ös szezontól vannak beszámítva, az 1987-es szezon adatait nem tartalmazzák. Pole pozíció alatt a kvalifikáción elért legjobb időeredmény van értelmezve, így a második futam első rajtkockája nem számít bele ebbe az értékelésbe.
Túraautó-világbajnokságVersenyzők bajnokságaGyártók bajnokságaFüggetlen bajnokságÉvVersenyzőCsapatAutóGyártóAutóVersenyzőCsapatAutó1987 Roberto Ravaglia Schnitzer MotorsportBMW M3 Eggenberger Racing No. 7Ford Sierra RS CosworthFord Sierra RS 500Nem tartották megTúraautó-világkupaVersenyzők bajnokságaGyártók bajnokságaNemzetek bajnokságaÉvVersenyzőCsapatAutóGyártóNemzet1993 Paul Radisich Ford Team MondeoFord MondeoNem tartották meg Olaszország1994 Paul Radisich Ford Team MondeoFord Mondeo BMW Németország1995 Frank Biela Racing Organisation CourseAudi A4 Quattro AudiNem tartották megTúraautó-világbajnokságVersenyzők bajnokságaGyártók bajnokságaFüggetlen bajnokságÉvVersenyzőCsapatAutóGyártóAutóVersenyzőCsapatAutó2005 Andy Priaulx BMW Team UKBMW 320i BMWBMW 320i Marc Hennerici Wiechers-SportBMW 320i2006 Andy Priaulx BMW Team UKBMW 320si BMWBMW 320si Tom Coronel GR AsiaSEAT León2007 Andy Priaulx BMW Team UKBMW 320si BMWBMW 320si Stefano D’Aste Wiechers-SportBMW 320si2008 Yvan Muller SEAT SportSEAT León TDI SEATSEAT León TDI Sergio Hernández Proteam MotorsportBMW 320si2009 Gabriele Tarquini SEAT SportSEAT León 2.0 TDI SEATSEAT León 2.0 TDI Tom Coronel SUNRED EngineeringSEAT León 2.0 TFSI2010 Yvan Muller Chevrolet RMLChevrolet Cruze LT ChevroletChevrolet Cruze LT Sergio Hernández Proteam MotorsportBMW 320si2011 Yvan Muller Chevrolet RMLChevrolet Cruze 1.6T ChevroletChevrolet Cruze 1.6T Kristian Poulsen Liqui Moly Team EngstlerBMW 320 TC2012 Robert Huff Chevrolet RMLChevrolet Cruze 1.6T ChevroletChevrolet Cruze 1.6T Michelisz Norbert Zengő MotorsportBMW 320 TC2013 Yvan Muller RMLChevrolet Cruze 1.6T HondaHonda Civic WTCC James Nash bamboo-engineeringChevrolet Cruze 1.6T2014 José María López Citroën C-Elysée WTCCCitroën Total WTCC CitroënCitroën C-Elysée WTCC Franz Engstler Liqui Moly Team EngstlerBMW 320 TC2015 José María López Citroën C-Elysée WTCCCitroën Total WTCC CitroënCitroën C-Elysée WTCC Michelisz Norbert Zengő MotorsportHonda Civic WTCC2016 José María López Citröen C-Elysée WTCCCitröen Total WTCC CitröenCitröen C-Elysée WTCC Mehdi Bennani Sébestien Loeb RacingCitröen C-Elysée WTCC2017 Thed Björk Polestar Cyan RacingVolvo S60 Polestar TC1 VolvoVolvo S60 Polestar TC1 Tom Chilton Sébestien Loeb RacingCitröen C-Elysée WTCC Megjegyzés: A 2016-os túraautó-világbajnokság után frissítve.
StatisztikákGyőzelmekPole-pozícióLeggyorsabb körVersenyzőkGyártókAutókPoz.VersenyzőÖssz.Poz.GyártóÖssz.Poz.AutóÖssz.Poz.VersenyzőÖssz.Poz.VersenyzőÖssz.1 Yvan Muller 391 Chevrolet 831 Chevrolet Cruze 1.6T 551 Yvan Muller 241 Yvan Muller 322 Robert Huff 252 BMW 602 BMW 320si 432 Gabriele Tarquini 172 Robert Huff 223 Alain Menu 233 SEAT 433 SEAT León TDI 303 Alain Menu 153 Alain Menu 204 Gabriele Tarquini 194 Alfa Romeo 144 Alfa Romeo 156 144 Robert Huff 114 Andy Priaulx 165 Andy Priaulx 185 Honda 5Chevrolet Lacetti 145 Augusto Farfus 10 Gabriele Tarquini 166 Augusto Farfus 15 Citroën 56 Chevrolet Cruze 136 Andy Priaulx 66 Jörg Müller 157 Jörg Müller 10 BMW 320i 97 Rickard Rydell 47 Augusto Farfus 138 Tiago Monteiro 5 8BMW 320 TC 88 Jörg Müller 38 James Thompson 7 Rickard Rydell 5 9SEAT León 69 Jordi Gené 2 Tiago Monteiro 710 Tom Coronel 4 10Citroën C-Elysee WTCC 5 Tiago Monteiro 210 Michelisz Norbert 6 Alessandro Zanardi 4 11SEAT León WTCC 4 Michelisz Norbert 411 Fabrizio Giovanardi 5 James Thompson 4 Honda Civic WTCC 412 Dirk Müller 1 Rickard Rydell 5 Jordi Gené 4 13SEAT Toledo Cupra 2 Fabrizio Giovanardi 1 Jordi Gené 5 Dirk Müller 4 14Honda Accord Euro R 1 Roberto Colciago 114 Dirk Müller 4 Fabrizio Giovanardi 4 SEAT León 2.0 TDI 1 James Thompson 1 Alessandro Zanardi 416 José María López 3 Chevrolet RML Cruze TC1 1 Félix Porteiro 1 Pepe Oriola 4 Michelisz Norbert 3 Alessandro Zanardi 117 Tom Coronel 3 Michel Nykjær 3 Nicola Larini 118 Stefano D’Aste 219 Tom Chilton 2 José María López 1 Nicola Larini 2 James Nash 2 Tom Chilton 1 Sergio Hernández 2 Stefano D’Aste 2 Michel Nykjær 2 Félix Porteiro 2 Tom Chilton 2 Sébastien Loeb 2 Alex MacDowall 224 Pepe Oriola 1 José María López 2 Franz Engstler 1 25 Peter Terting 1 Colin Turkington 1 Ryan Sharp 1 Sergio Hernández 1 Duncan Huisman 1 Nicola Larini 1 Luca Rangoni 1 Salvatore Tavano 1 Roberto Colciago 1 Duncan Huisman 1 Colin Turkington 1 Peter Terting 1 Félix Porteiro 1 Gianni Morbidelli 1 Fredy Barth 1 Javier Villa 1 Robert Dahlgren 1 Mehdi Bennani 1 Sébastien Loeb 1 Megjegyzés: A 2014-es magyar nagydíj után frissítve.
Jegyzetek
Külső hivatkozások
WTCC hivatalos honlap WTCC adatok Túraautós hírek angol nyelven Peter Still túraautós fotógalériái Redshoes-archive túraautós fotógalériák ETCC és WTCC Történelem A supertouring évek Michelisz Norbert Blog A WTCC magyar versenyzőjének hivatalos blogja WTCC képek-RallyFans.hu
További információk Udvardy-Szabó Gergely–Harsányi Bence: WTCC – a túraautó világbajnokság rövid krónikája; Tóth I., Pécs, 2014