Loui Eriksson (Göteborg, 1985. július 17. –) svéd profi jégkorongozó, aki jelenleg a National Hockey League-ben szereplő Boston Bruins csapatának a tagja.

Karrierje

Komolyabb junior karrierjét a svéd Västra Frölunda HC junior tagozatában kezdte 2000-ben. 2003-ig játszott a korosztályos juniorok között. 2003–2004-ben bemutatkozott a svéd legfelső ligában. A 2003-as NHL-drafton a Dallas Stars választotta ki őt a második kör 33. helyén. 2004–2005-ben még két mérkőzést játszott a juniorok között a Västra csapatában majd a többi időt már a felnőttek között töltötte. 2005–2006-ban már a tengeren túli American Hockey League-es Iowa Starsban játszott. A következő szezonban már bemutatkozott az National Hockey League-ben a Dallas Starsban de még 15 mérkőzés erejéig lekerült az iowai csapatba. 2007–2008-ban már csak kettő mérkőzést játszott az AHL-ben a többit az NHL-ben töltötte. A következő idényben már 36 gólt ütött a Dallas színeiben. A 2009–2010-es szezon volt az eddigi legjobb éve amikor 71 pontot szerzett de ez is kevés volt ahhoz, hogy a Dallas bejusson a rájátszásba. A 2010–2011-es szezonban élete legjobb szezonját teljesítette 73 ponttal és mindössze 8 percet szabálytalankodott, de a Dallas Stars ebben az évben sem jutott be a rájátszásba. Jó játékának köszönhetően meghívást kapott a 2011-es All-Star Gálára, amin 1 gólt ütött és 2 gólpasszt adott. A 2011–2012-es szezonja ismét nagyszerűen sikerült: a csapaton belül 71 pontjával 8 ponttal megelőzte a második helyen végzett Mike Ribeirót. Ennek ellenére a Dallas Stars ismét nem jutott be a rájátszásba. A következő bajnoki idény lockouttal kezdődött, vagyis a játékosok szervezete és a tulajdonosok nem tudtak megegyezni a bérvitában, és a szezon majdnem elmaradt, de az utolsó pillanatban egyezségre jutottak, így a szezon 2013. januárjában elkezdődhetett. Amíg tartott a lockout, addig a svájci ligában, a HC Davosban játszott és amikor újra indult a bajnokság, visszatért Dallasba. Csak 48 mérkőzésből állt a bajnokság abban az évben és a Stars már egymás után 5. alkalommal nem jutott be a rájátszásba. 2013. július 4-én a Boston Bruins egy nagy játékos csere keretében megszerezte őt és Joseph Morrowt, Reilly Smith-et és Matt Frasert, a Stars pedig megkapta Tyler Seguint, Rich Peverleyt és Ryan Buttont. Az első Bostonban töltött szezonjában 61 mérkőzést játszott és 37 pontot szerzett, de bejutottak a rájátszásba és a második körben estek ki. 2014–2015-ben ismét több mint 20 gólt ütött. A Bruins nem jutott be a rájátszásba hosszú idő után először.

Nemzetközi szereplés Első szereplése a válogatottban a 2003-as U18-as jégkorong-világbajnogság volt. Ezen a tornán az ötödik lett a svéd csapat. A következő évben már egy korosztállyal feljebb játszott a válogatottban, mert meghívták a 2004-es U20-as jégkorong-világbajnokságra, de a csapat nagyon gyengén szerepelt. A 2005-ös U20-as jégkorong-világbajnokságon is részt vett és a válogatott a hatodik helyen végzett. A legközelebbi nagy torna, amin képviselte hazáját a 2009-es IIHF jégkorong-világbajnokság volt. A bronzmérkőzésen 4–2-re verték az amerikai válogatottat. A 2010-es téli olimpián is játszhatott hazája színeiben, de a negyeddöntőben alul maradtak a szlovákokkal szemben, így hivatalosan az ötödikek lettek.

Karrier statisztika

Alapszakasz Rájátszás Szezon Csapat Liga GP G A P B MSz G A P B 2003–2004 Frölunda HC SEL 46 8 5 13 4 10 1 5 6 0 2004–2005 Frölunda HC SEL 39 5 9 14 4 12 0 0 0 0 2005–2006 Iowa Stars AHL 78 31 29 60 27 7 2 5 7 0 2006–2007 Iowa Stars AHL 15 5 3 8 13 9 2 5 7 0 2006–2007 Dallas Stars NHL 59 6 13 19 18 4 0 1 1 0 2007–2008 Dallas Stars NHL 69 14 17 31 28 18 4 4 8 8 2007–2008 Iowa Stars AHL 2 1 2 3 2 — — — — — 2008–2009 Dallas Stars NHL 82 36 27 63 14 — — — — — 2009–2010 Dallas Stars NHL 82 29 42 71 26 — — — — — 2010–2011 Dallas Stars NHL 79 27 46 73 8 — — — — — 2011–2012 Dallas Stars NHL 82 26 45 71 12 — — — — — 2012–2013 HC Davos NLA 7 3 3 6 0 — — — — — 2012–2013 Dallas Stars NHL 48 12 17 29 8 — — — — — 2013–2014 Boston Bruins NHL 61 10 27 37 6 12 2 3 5 4 2014–2015 Boston Bruins NHL 81 22 25 47 14 — — — — — AHL Összesített 95 37 34 71 42 16 4 10 14 0 NHL Összesített 643 182 259 441 134 34 6 8 14 12

Díjai

A svéd bajnokság Elitserien Év Újonca-díj (2004) Svéd bajnok (2005) RBK AHL a Hónap Legjobb Újonca (2005 március) Az Iowa Stars év újonca (2006) NHL All-Star Gála: 2011

Források A csapat hivatalos oldalán (Boston Bruins) A csapat hivatalos oldalán (Dallas Stars) Életrajz Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Videók

Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Göteborgiak Kategória:Svéd jégkorongozók Kategória:Svéd olimpiai ezüstérmesek Kategória:A Dallas Stars által draftolt játékosok Kategória:A Dallas Stars játékosai Kategória:A Boston Bruins játékosai Kategória:Világbajnok jégkorongozók